A közösségi média egyik sajátos paradoxona, hogy miközben az önkifejezés felszabadítását ígéri, valójában soha nem látott mértékben kényszerít rá a folyamatos önreprezentációra, és ami korábban szerep volt, mára teljes transzparenciát és folyamatos online jelenlétet eredményez. Egy karaktert, mely egyszerre testesít meg személyes történetet, vizuális projektet és gazdasági modellt. A határ az ember és az általa létrehozott virtuális persona között lassan elmosódik, és egy ponton már nehéz eldönteni, hogy ki formál kit: az alkotó a karaktert, vagy a karakter az alkotót. Cinthya Dictator több mint húsz éve létező, platformokon átívelő alakja ennek a jelenségnek az egyik sajátos, magyar változata. A név mögött egyszerre jelenik meg modell, influenszer, alkotó és egy gondosan épített vizuális identitás, amely idővel önálló szubkulturális jelenséggé vált. Az interjú során arra voltam kíváncsi, hogyan látja ezt a figurát Gombos Cintia Mercédesz: személyes művészeti projektként, eszközként, médiumként, amelyen keresztül a világról kommunikál. [...]

Azt hiszem nyugodt szívvel kijelenthető, hogy Azahriah neve már nem pusztán Baukó Attila nagyon fajsúlyos zenei teljesítményét, hanem egy generációs létélményt is fémjelzi. Ebben az interjúban készakarva nem fogjuk új albumok és dalok boncolgatásával fárasztani a nagyérdeműt, helyette inkább maga a kollektív figyelem kerül figyelmünk fókuszába. A népszerűség, melyet egy ponton túl szinte lehetetlen takaréklángra kapcsolni. Tehát, higgadt helyzetértékelés következik hírnévről, közéletről, a művészet belső áráról, és elméleti szintű erkölcsi dilemmákról is beszélgetünk, miközben a valóság ránk rúgja az elefántcsonttorony ajtaját. [...]

Takács Dorina, azaz Дeva sajátságos elektro-folk zenéjével egy nagyon szolid, udvarias üstökösként robbant be a hazai szcénába, és vált egyik napról a másikra a fesztiválok megkerülhetetlen, enigmatikus alakjává. A Módszertani Kabinet galériájában ülve sok mindenről szó esett, de talán fontosabb, ami nem hangzott el: és ha avatott szemmel, valamint szélesre tárt szívvel figyelünk, megérezhetünk egy keveset a dalai mögött meghúzódó belső magány csendjéből. Abból, amit elénekelni egyszerű, de elmondani nagyon nehéz... [...]

Hiába az örökül kapott professzionalizmus írott és irdatlan szabályai, az újságírónak minden komolysága ellenére is viszket az ujjbegyein néhány ízesebb bonmot - különösen, ha épp egy humoristával beszélgetett az ember. Ő megszokta a méltó felkonfot, te pedig a koherens bevezetőket. Helyette azonban mindenki legnagyobb örömére ezt az előszót kapjuk, szóval remélem, hogy a kis szocreál abszurditások és mélyről jövő mániák ismertetése mellett újabban az irodalom dekonstrukciójával foglalatoskodó művész úr elnéz nekem ennyi formabontást. Magyarán egy teljesen feleslegesen elnyújtott, barokkos körmondat helyett szerény, mértéktartó, és legfőképp helytakarékos módon megelégszem annyival, hogy: Hölgyeim és uraim, a színpadon... Kőhalmi Zoltán! [...]

Bartos Cs. Istvánt hiba lenne a "megosztó" jelzővel illetni: sorstragédiája éppen az, hogy a médiahackekkel tűzdelt, kétes YouTube hírneve révén tömegekhez jutnak el a tartalmai, a mondanivalóját mégis alig hallja meg valaki. És az ember... az ember elveszik valahol két kattintás között. Feszengj kínosan vagy nevess önfeledten, önpusztító bohóckodása a bohócok világában ritka példája annak, hogy még lehet ezt a játékot valódi tétekkel is játszani. Érdemes? Bartos túl akarja élni a kapitalizmust. Akkor is, ha beledöglik közben. [...]

Kinga Głyk a lengyel jazz feltörekvő csillaga, aki basszusgitárral a kézben igyekszik meghódítani a zenei világot: fiatal kora ellenére már komoly nemzetközi sikereket ért el, hisz zavarba ejtő hitelességgel képes olyan muzsikát játszani, melyet hagyományosan az idősebb, kicsit karcosabb előadókkal szokás azonosítani. A hazai közönség nemrég a JAZZFEST BUDAPEST keretében találkozhatott Kingával, én pedig a koncertje után kerestem meg a kérdéseimmel. [...]

Szécsi Bence igazán különös személyiség: bizonyos szögből nézve "csupán" egy fiatal srác Esztárból, aki a sors különös szeszélye révén, mintegy véletlenül esett be a színházba, ám amikor fellép a világot jelentő deszkákra, akkor az embernek egy szemernyi kétsége sincs afelől, hogy pontosan ott van, ahol lennie kell. A szinte kötelező érvényű álszerénységet nélkülözően mértéktartó karakterét dicséri, hogy nem akarja eljátszani a nagybetűs Színművészt. És valószínűleg pont emiatt válik majd azzá... [...]

Ezúttal egy rendhagyó, szatirikus interjúval kedveskedek a kisérdeműnek, ugyanis alanyom nem járult hozzá az általam írt anyag közléséhez. Bánkódni semmi okunk, ugyanis mivel Zsigóné a tojásdíszítésen (és még vagy másfél tucat mesterségen) túl az újságíráshoz is módfelett konyít, így megküldte nekem a saját, kiadásra szánt változatát. Ezt a szöveget fogom itt narrálva közzétenni, ugyanis ennél érzékletesebben nem is tudtam volna bemutatni a téveszmés pszichózist és a nárcisztikus személyiségzavart. [...]

Pankotai Lilit sokan ismerhetik a médiából, hisz az utóbbi években politikai aktivizmusával igencsak felhívta magára a figyelmet. Mocskos száj és tiszta szív, attól függően, hogy kit kérdezel. Interjúnk azonban nem ezt a Pankotai Lilit kívánja megszólítani: célunk lehetőséget biztosítani arra, hogy egy olyan arcát, az énjének azt a szeletét mutathassa meg, melyhez a nyilvánosság szűklátókörűsége miatt korábban nem volt alkalma hozzáférést adni. Végtére is az ember nem azonos a szereppel, amit a közönség részrehajlástól nem éppen mentes képzelete rászab. [...]

Hermányi Mariann színésznő a megszokott modorosságtól mentes, és minden körülmények között hiteles, igényességre törekvő játéka ellenére még nem kapta meg azt a fajta figyelmet a magyar közönségtől, melyet önmaga jogán kiérdemelt. Reménykedjünk benne, hogy ezt a rendszerhibát a barátunk odafönt majd orvosolja, hogy idelent kevésbé kelljen az írott szó nyújtotta szerény lehetőségekkel megkísérelni ezt. [...]

Van az a Buddha, aki felmegy a hegyre, megvilágosodik, majd visszatér az emberekhez, hogy a szakrális szférára nyíló ajtót a világi ember előtt is résnyire kinyissa, és van, aki fennmarad a hegyen, hogy szélesre tárva az ajtót, szellemben át is lépjen a küszöbön. Kovács András valahol eközött a két őskép között létezik: a hegy lábánál épített magának otthont, szentélyt és műhelyt, ahová csak a szerencsés kevesek számára enged bebocsátást. Szerencsére én vagyok annyira kevés, hogy meghívjon magához. [...]

A 42 éves Antal Boldizsárt, más néven Tristan Kekoviant nehéz lenne a fiatal művészek közé sorolni, de az kétségtelen, hogy írói karrierje épp most szökik szárba. Művei egyedi és komplex, szabad asszociációk által szétforgácsolt, majd egybetapasztott világokat jelenítenek meg, melyekben Krasznahorkai László prózájának és Tarr Béla filmjeinek mélységeibe ereszkedik le, egy olyan ember húsbavágó hitelességével jelenítve meg a magyar rögvalóságot, aki maga is életvitelszerűen létezett benne. [...]

A tervezett digitális elavulás az a gyakorlat, melynek során a kiadók távolról deaktiválják a videójátékokat anélkül, hogy lehetőséget biztosítanának arra, hogy ezek a kreatív alkotások az ő beavatkozásuk nélkül is elérhetőek maradjanak a játékosok számára. Ez sérti a felhasználók vásárlói jogait, illetve tulajdonjogát is. [...]

Egyéni és csoportos kiállítások Szegeden, Temesváron, Békéscsabán és Budapesten, irodalmi díjak, felolvasások, publikációk tömkelege, mindezt csupán néhány röpke év alatt. Fodor Barbara fiatal művésznő létére láthatóan nagyon hamar beágyazódott a hazai kulturális életbe. Vele beszélgetünk a művészet lényegéről, az eszközökről, amikkel egy kortárs művész élhet (és adott esetben visszaélhet), valamint arról a jól kitapintható, sajnálatos hangsúlyeltolódásról, melynek következtében az alkotás helyett az alkotó alakja kerül az érdeklődés fókuszpontjába. Ezt a diszfunkciót igyekszik a maga szerény módján interjúm orvosolni. Majd meglátjuk, hogy sikerül-e... [...]

Kassai Lajos lovasíjász mesterrel a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok alatt ültünk le beszélgetni. Autentikus életével, tevékenységével bizonyítja, hogy lehet és kell is az egymással látszólag szemben álló világnézeti lövészárkok között érdemi párbeszédet folytatni, hisz bár az egyediségünk határoz meg minket, a hasonlóságunk az, ami összeköt, és egyben tart. [...]