Nyilván a nézőid ismerik a történeted, de azért az olvasóink kedvéért elmesélnéd, hogy mégis honnan ered a neveddel fémjelzett eszmerendszer, a bartosizmus?
1979. január 18.-án születtem a Bács-Kiskun megyei Csikériában. Gyerekkoromban a nyarakat rendszeresen a nagyapáméknál töltöttem. Ő Szerbiából származott, és annak idején a Második világháború alatt katonaként megtapasztalta a manapság elképzelhetetlenül sanyarú, embertelen körülményeket. Megrögzött marxista volt, és állandóan részeg, de nagyon nagy filozófiája volt neki. Gyakran mondta, hogy fiam, bármikor kitörhet a következő háború, készen kell állni! Apámat és a testvéreit is ennek szellemében nevelte, ezt tanította nekem is. Összességében rám ragadt a legtöbb abból, amit át akart adni.

Megmutatta az ehető növényeket, gombákat, különböző gyógynövényeket. 7-8 évesen már kizavart a mezőre, hogy nincs reggeli, se ebéd, menjél és találd föl magad! Szóval rendesen megkaptam tőle a tábori kiképzést. Aztán amikor hazamentem, apám megtanította az elméletet is, hogy a kemény mezőgazdasági napszámosmunka az igazi tevékenység! Gyerekfejjel az ilyesmi egyáltalán nem volt kellemes.

Mégis ebbe az irányba mentél tovább, hogy úgymond csúcsra járasd ezt a túlélési stratégiát.
Én világéletemben kilógtam a sorból, és szerettem különcködni. Tizenéves koromban kezdtem el szemezni radikális baloldalisággal, és hamar csatlakoztam is a punkokhoz. Ám azt vettem észre, hogy nem igazán láttak túl a kannás boron. Csak életérzés volt az egész, érdemi tartalom nélkül. Én meg már akkor is Marxot, Nietzschét, Schopenhauert olvastam, így mentem bele ebbe az egészbe, a punkok rendszerelleness ideológiája viszont kimerült a piálásban és ragasztózásban. Mert az ember ül a padon, iszik, hallgatja a zenét, részegen ordibál…

…aztán kinövi.
Pontosan így. Bulizunk, megvernek a rendőrök, bevisznek, kiengednek. 3-4 év után lecseng az egész. Kiszórakozom magam, aztán dolgozok, megnősülök, gyerekeket vállalok, és gondos családapa válik belőlem is. Lesz egy szép házunk, kocsink, miegymás. Aztán eltelik az idő, és… ennyi. Vége. Már akkor láttam, hogy ez nem az én jövőm. Sokkal jobban érdekelt, hogy megosszam másokkal, amit a nagyapámtól kaptam. Persze tisztában voltam vele, hogy ehhez még fejlődnöm kell, mert nincs a kezemben elég tapasztalat. Ezért aztán 16 évesen, hogy ne az iskolapadot koptassam, hanem tényleg tanuljak is valamit, fogtam magamat, és elmentem csavargónak.

A romantikus vándorfilozófus időszak, igen. Még fiatalon, a könyvek és nagyapád tanításai révén voltaképp kicsit felülről láttál rá a magyar rögvalóságra. Hogyan jött az ötlet, hogy alászállj ebbe?
A legeslegmélyebbről lehet a legtisztábban látni a világot. Erre vágytam, ezért indultam útnak. 3-4 évig tartott, és Magyarországon belül majdnem mindenhol megfordultam, bár inkább keletre húzott a szívem. Jártam Romániában, Ukrajnában, Csehszlovákiában. Volt, hogy elkaptak a rendőrök, és mivel kiskorú voltam, hazatoloncoltak, de elszöktem megint, és vándoroltam tovább. Rengeteg tapasztalatot szereztem ez alatt a pár év alatt: sok emberrel találkoztam, megismertem a városi és falusi élet legalsóbb szintjeit. Számos szociográfiát írtam akkoriban, beszélgetéseket hajléktalanokkal, szegény családokkal, vagy csak a megfigyeléseimet, gondolataimat. Láttam, ahogy a rendszerváltás után tömegek csúsztak le és váltak hajléktalanná. Korábban KMK-ként bevitték, és elsuvasztották őket valahová, de a ’90-es években egyszerűen csak kihullottak a társadalomból, és nem volt senki, aki felszedje őket onnan.

Sokat jegyzeteltem, és amit nem ettem meg, azokból születtek ezek a szövegek. A tényleges mindenevés is itt alakult ki: a saját írásaimmal csillapítottam a korgó gyomromat. Mellette persze kukáztam, és alkalmi munkákat vállaltam, úgy tartottam fent magam. Hol pénzt adtak, hol piát: akkoriban keményen alkoholizáltam, szóval nem is bántam. Apám világ életében részeges volt, az első fröccsöt ő adta a kezembe még 8-9 éves koromban. Persze fokozatosan rá is kaptam, és nemsokára már rendszeresen ittam. Az alkoholizmus a mi családunkban tradíció: ő is ezt látta az apjától, én is ezt kaptam tőle. 30 évig cipeltem magammal, most próbálom letenni.

Írásaidban nagyon érzékletesen, és a legjobb értelemben vett eszköztelenséggel rajzolod fel ezeknek az embereknek a pillanatképeit. Miért nem íróként mentél tovább?
Őszintén szólva folyamatosan falakba ütköztem, nagyon nehéz bekerülni az ilyen belterjes irodalmi körökbe. Pedig eredetileg író akartam lenni. Elvittem egy köteg kéziratot különböző lapoknak és kiadóknak, de elhajtottak: azt mondták, hogy ez a hajléktalan téma a kutyát nem érdekel, és hogy amit csinálok, az egy bukott mutatvány.

Ha jól értelmezem, az osztálytudatod által keretezett működés nem a klasszikus értelemben vett forradalmi kiállás, inkább egyfajta szociális parazitizmus, a fogyasztói társadalom maradékán való élősködés. Ez beletörődés abba, hogy a világot nem lehet megváltoztatni, és alkalmazkodni kell a kapitalizmushoz?
Az ember valamilyen szinten kénytelen alkalmazkodni a kapitalizmushoz. Hiába vagy nagy lázadó, ugyanúgy a kapitalista boltból kell beszerezned a sok műanyag szemétbe csomagolt hulladékot. Veszed a kávét, a cigit, a kannás bort, amit ez a rendszer termel meg számodra. Ettől nem tudsz függetlenedni.

Muszáj ugyanakkor megjegyezni, hogy mégis milyen szorosan kötődsz a kapitalizmushoz: a kapitalizmus borát ittad, és a kapitalizmus intézményrendszere szoktatott le róla. A kapitalista interneten hirdeted az antikapitalizmust, amiért a kapitalista YouTube fizet meg téged.
Értem amit mondasz, és ez engem is zavar. Próbáltam már kivonulni ebből a szutyok fogyasztói társadalomból, hogy tényleg harmonikus módon éljek együtt a természettel. Teljes önellátás. Nincs internet, televízió, és áram. Viszont ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, ahhoz nagyon sok pénzre van szükség, amit szintén ebben a rendszerben kell megkeresned. Egy vagyonos ember megteheti, hogy kivonul, de én mégis honnan vegyek tanyát, meg állatokat?

Úgy 9-10 évvel ezelőtt a nézőim összedobták a pénzt egy “fémkunyhóra” Heves megyében, a hegyek között. Csodás hely volt, teljesen nomád módon éltem… és elbasztam. Egy ideig működött, de az alkoholizmus a Mátrába is követett. Eladtam, és elittam az árát. A mai napig bánom.

Nemrég egy közönségtalálkozón említetted, hogy sokáig kommunista voltál, de megtértél Jézus Krisztusban. Mesélnél erről egy kicsit?
Igen, ő volt az első kommunista, Jézus Krisztus. Körülbelül két éve tértem meg, de nem tartozok semmiféle vallási felekezethez. Járkáltam az adventistákhoz, pünkösdlistákhoz, Jehova tanúihoz, de hiába. Végül maga Jézus Krisztus érintett meg. Nagyapám és apám nagyon materialisták voltak, és az ő tanításuk nyomán sokáig én is ezt követtem. 40 éves fejjel kellett rájönnöm, hogy a materializmus nem írja le elégségesen a valóságot. Az a mérnöki pontossággal kidolgozott világ, amit magunk körül látunk, nem lehet pusztán csak véletlenek sorozatának műve. Lennie kell mögötte egy teremtőnek.

Amiről te beszélsz, az még csak intellektuális viszonyulás, nem megtérés. Hol volt az a pont, amikor ténylegesen át is tudtad élni?
A Biblia újbóli olvasása után. Rengeteg igazságot találtam benne, olyan történeteket, képeket, és szimbólumokat, amikbe beleremegett a lelkem. Jézus az Olajfák hegyén. A Hegyi beszéd. Valamit megmozgattak bennem, és megtértem.

Korábban marxistának vallottad magad, ami ugye egy gyökeresen materialista ideológia. Hogy viszonyulsz most a marxizmushoz? Csalódtál benne?
Mondhatjuk. Sok olyan eleme van, amit már nem tudok magaménak vallani. De azért azt is fontos látni, hogy a Tőkében, vagy a Kommunista kiáltványban még nem voltak ott azok a totalitárius elemek, amik Leninnél megjelentek és a sztálinista rendszerekben kiteljesedtek. Marx materialista volt, de a tőkések által megnyomorított, kisemmizett, állati sorban tartott proletárnak akart segíteni. A XIX. századi Angliában például napi 14-18 órákat dolgoztatták őket, mint a barmokat. Marx látta, hogy változásra van szükség, és ennek a változásnak volt az eszmei atyja. Aztán az erre épülő rendszerek a XX. században sorra tömegsírokba futottak ki. Ott van Sztálin, vagy akár Pol Pot…

Mai fejjel is magadra tetováltatnád őket?
Abszolút nem. Ezek a tetoválások 20, de inkább 30 évvel ezelőtt készültek. Nem mondom, hogy annak idején sátánista voltam, mert nem álltam a gonosz oldalán, de… valami megfogott ezekben az emberekben. És nem az a része, hogy irtsuk ki fél Kambodzsát, meg vigyük munkatáborba a szemüvegeseket.

Akkor mégis mi fogott meg bennük?
Például a mezőgazdasági kollektivizmus. Apám és nagyapám is napszámos volt, kétkezi munkát végző, egyszerű proletárok. Tehát engem nem a tömeggyilkosság, vagy az értelmiség munkatáborokba zárása vonzott, hanem a természethez való visszafordulás, a társadalom átstrukturálása, a vidéki élet reneszánsza.

Ez nem olyan, mint Hitler nevét magadra tetováltatni azért, mert jó autópályákat épített?
Sajnos most már nem lehet velük mit kezdeni, nem tudom őket levakarni magamról. Ezek a tetoválások el fognak kísérni a sírig. Szerencsére Jézus Krisztus a szíveket vizsgálja, és nem azt, hogy Sztálin elvtárs képe van a mellkasodon. Amikor régen, a konstans delíriumos állapotban olvastam ezekről a vezetőkről, nagyon egyetértettem bizonyos részekkel, de… a tömeggyilkosságokkal nem. Sokat fejlődtem, és már más ember vagyok. Butaság, ha valaki még 70 éves korában is ugyanabban hisz, mint mondjuk 17-18 évesen. A padláslesöprő ÁVH-s nagyapám és a marxista apám ilyenek voltak. Életük végéig kételkedés nélkül vallották ugyanazt az eszmét. Én felülvizsgáltam a nézeteimet, és büszke vagyok magamra, hogy 46 esztendősen képes voltam erre. Már nem romantizálom ezeket a kommunista országokat, és józanabbul látom a vezetőiket is.

Végeredményben akkor magát a bartosizmust is felülbíráltad?
Fölülbíráltam magamat, így a bartosizmust is. Ez egy új korszak, a felülbírálások korszaka. Egyelőre csak visszabontom azokat az elemeket, amik már nem azonosak velem. Azt, hogy innen merre tovább, még nem tudom. De az újdonsült józanságommal aktívan dolgozok azon, hogy megtaláljam az utam.

Ironizálás nélkül mondom: lenyűgöz, hogy a nihilizmusba hajlóan pesszimista világképeddel megtaláltad Istent. Úgy tudom, hogy régen sok egyéb mellett egy Bibliát is elszívtál és megettél. Beleolvastál közben?
Olvastam, persze, de nem tudtam mit kezdeni vele. Nagyon nehéz egyedül tanulmányozni a Bibliát, anélkül, hogy át tudnád beszélni valakivel. Ez egy igazán… rágós téma. Ezért megyek el néha egy kicsi, felekezeten kívüli csoport gyűléseire, nem messze Székesfehérvártól, ahol közösen értelmezzük a Szentírást.

Néhány éve jártam egy csoportba, ahol alkoholisták és drogosok arról beszéltek, hogy Jézus Krisztus által hogyan tudtak megszabadulni a függőségeiktől. Így visszagondolva ott volt az a pont, amikor valami megmoccant bennem. Volt olyan, aki 30-35 évig keményen ivott, de a hit segítségével le tudta tenni az alkoholt. Ha ő képes volt rá, akkor nekem miért ne sikerülhetne? Láttam, hogy merrefelé haladok. Mindig ugyanaz a vége…

Így is évtizedek estek ki. Részegen, kocsmázva töltöttem a napokat. Este vagy hazatántorogtam, vagy bevittek a detoxikálóba. Balhéztam itthon, kijöttek a rendőrök, 72 óra zárka, aztán kezdődött az egész elölről. Van az a sáv, amikor a részegség jó érzés, de ez szép lassan egyre szűkült. Beleuntam abba, hogy már hajnalban fel kell kelnem, mert izzadok és remeg a kezem attól, hogy nem ittam két-három órája. Az alkohol egy kivételével minden gondolatot kisöpör a fejedből. Az egész életemet e köré a kényszer köré rendeztem be.

Mit hozott ki belőled az alkohol?
Agressziót. Akkoriban folyamatosan ingerült voltam, nem tudtál volna így beszélgetni vélem. Mostanra már leküldtem volna másfél liter koccintóst, és spiccesen arra figyeltem volna, hogy ne boruljak le a székről. Szárazon meg… teljes KO.

A pia eleve egy menekülés volt. Ezt a szennyedék mocskos valóságot nem tudtam másképp kibírni, csak részegen. Megmondom őszintén, 30-35 év masszív alkoholizmus után kibaszottul nehéz a józanság. Folyamatosan ott motoszkál az agyam hátuljában, hogy milyen jó lenne meginni egy üveggel. Mint egy viszketés, amit nem lehet megvakarni. Mert előfordult régen is, hogy kimaradt néhány nap. Legutóbb négy évvel ezelőtt voltam elvonón. Kijöttem, és két nap után már ittam, mint a gödény. De most két hónapja tiszta vagyok. Eddig ez a leghosszabb.

Aktívan kerülöd is azokat a helyzeteket, ahol visszacsúszhatnál?
Természetesen. Pár hete, amikor mentem kontrollra, odajött egy rajongóm, aki nem tudta, hogy leszoktam, és volt nála egy kétdecis vodka. Na gyerünk, felezzük már meg! – mondta. Nagy volt a kísértés, de közöltem vele, hogy nemrég jöttem ki az elvonóról, és ha most benyesek… elég egy deci vodka, és jelez az agy, visszajönnek a régi beidegződések, elindul a lejtmenet. A fehér köpenyes sátán, a főorvos is megmondta, hogy én már soha nem leszek szociális ivó, örökre alkoholista maradok, aki jobb esetben józan.

Volt olyan, akinek nem tetszett, hogy leszoktál? Elvégre a bartosizmusnak…
…szerves része az alkohol, igen. Cigire és piára mindig legyen pénz! – szól a tanítás. Jól sejted: nagyon sokaknak nem tetszik. A rajongók azt mondják, hogy ez már nem az igazi Bartos, nem az igazi bartosizmus, és elárultam azt, amit képviseltem! Meg kell vallanom őszintén, olyan 90%-ban én is érzem, hogy árulás, de elmúltak azok az idők, hogy vedelem a bort vagy a pálinkát, és részeg vagyok a kamera előtt. Sokat gondolkodom, hogy milyen irányba lehet innen továbbvinni a bartosizmust. Mindenképp egy új fejezet kezdődik. Lehet, hogy ez sokaknak nem tetszik, de a szabadságnak pont az a lényege, hogy nem akarok megfelelni senkinek. Csak magamnak. Mert itt az én életemről van szó! Az én életemről…

Azért kérdezem, mert több forrásból is hallottam, hogy régen csúnyán visszaéltek a helyzeteddel.
Így is lehet fogalmazni. Az egyik ilyen brancs például eladta az Instagram oldalamat, miután összegyűlt rajta vagy 80.000 követő. Talán még emlékszel az Alternatív köztársasági elnökválasztásra, amit a Dopeman nyert meg, pedig én kaptam a legtöbb szavazatot. Meg volt bundázva az egész, viszont nem kis pénzekről volt szó. Na, az akkori “szerkesztőim” zsebre vágták a nagyját, engem meg kifizettek borban.

Volt egy hosszú időszak, amikor a Youtube-ról befolyt pénzeket is eltették. Most már az unokahúgom segít a feltöltésnél, nincsenek mások. Illetve egy van, de az nagyon tisztességes gyerek, nem ver át, az utolsó fillérig leszámolja a YouTube-os bevételt. Van munkája vele, mert ő vágja a videókat, de nem fogad el érte egy forintot se. Azt mondta, hogy eddig kihasználtak, viszont ő nem ezért csinálja.

Felháborító, hogy ilyesmi megtörténhetett. Nemcsak elvették a pénzedet, de még direkt itattak is, hogy gyártsd a tartalmakat. Teljesen elvesztetted a hatalmat a saját termelőeszközeid fölött.
Igen, gyakorlatilag házhoz hozták a piát. Letették elém a két littyós bort, meg pár darab tüskét, vagy kőműves Actimelt, és mondták, hogy itt a fizetség, igyak! Persze akkortájt nem kellett biztatni, lehúztam mindent, ami csak volt. És amikor végeztem, akkor hajrá, beszélj! Sokszor még a témákat is ők hozták, adtak két lapot, rajta a legépelt szöveggel, hogy tanuljam be, utána visszamondatták velem, próbafelvételt is csináltak. Jól kitaláltak mindent.

A 8. kerületben volt a helyünk, le kellett menni egy elhagyatott pincébe, és ott gyakoroltatták velem a szövegeket. Hozták az alkoholistának a tablettás bort, az olcsó mezítlábas cigit, mindenfélét, én pedig megittam vagy elszívtam, amit a kezembe adtak, és utána ment a szöveg papír nélkül is, elmondtam az egészet. Piáért. Részegen dumáltam összevissza, ők pedig legyártották belőle a tartalmat, a pénzt meg eltették. Ez gyakorlatilag bérrabszolgaság… bérrabszolga voltam.

Voltaképp akkor bohócnak használtak téged, nem?
Az voltam! Egy Paprika Jancsi, egy rohadt bohóc. A YouTube-on még fent van sok olyan videó ebből a régebbi időszakból, ahol betanult szövegeket mondtam. Beszéltem például a politikáról, a választásokról… a valóságban teljesen más volt a véleményem, de 6 liter borért már ugrottam, és csináltam. Ez tényleg egy bohóc szerep. Azt mondták, hogy segítenek a vándorfilozófust magasabb szintre emelni, mert így leszek igazi, nagy véleményvezér! Elhúzták előttem a mézesmadzagot. Be lettem etetve… és le voltam itatva. De az az ember a kamerák előtt nem én vagyok.

Ha már a videóknál tartunk: amikor templomfalat, kutyagumit, és mindenféle megemészthetetlen dolgot eszel, az ugye elsősorban klikkvadász performansz, nem pedig érvényes túlélési stratégia.
Régen tényleg performansz volt, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Mostanra már úgy hozzászoktam, hogy a produkció eggyé vált az életemmel. A mindennapok része lett például, hogy kukákból szerzem az ételt. Egyébként a legnézettebb videómban, amikor templomfalat ettem… számomra az is szimbolikus gesztus volt. Kiállás azok ellen, akik Isten nevében lopnak, hazudnak, és átmossák az emberek agyát. Nyilván ez nem a túlélésről szól, inkább egy átfogóbb üzenetet közvetít.

Értem a szándékot, de az ilyen mutatványok nem inflálják el a mögöttes mondanivalót? Mert az emberek túlnyomó többségében mégiscsak az marad meg, hogy Bartos templomfalat, bőrfotelt, Sokol rádiót eszik. Ráadásul ezek a performansz elemek átvették az irányítást nemcsak a csatornád, de az életed felett is.
Igen, sajnos tényleg elvész a tartalom. Mert a legtöbben csak azt látják, hogy na, itt ez a mindenevő, szemétevő, szarevő. Nem értik a lényegét. Különösen a fiatalabb korosztály tagjai, akik aztán pláne leragadnak a templomfal megevésénél vagy a műanyag csomagolóanyag elszívásánál cigiben, és nem látják meg benne az egyházellenes gesztust vagy az antikapitalista szimbolizmust.

Említetted, hogy felülvizsgálod a bartosizmust. Kész vagy ezeket a show-elemeket is elhagyni?
Szeretném fokozatosan háttérbe szorítani őket, igen, hogy tisztábban átmenjenek a tanítások, tényleges túlélési stratégiák. A patakba ugrás bohózat volt, de elmondtam: éhezés van? Ott az erdő, tele csigával, csalánnal, pitypanggal, meg parajjal. Nagyapám így élte túl a hadifogságot.

Nem akarom, hogy azt mondják, hogy rosszra nevelem a fiatalokat. Mert bár mindig hozzáteszem, hogy amit megeszek, az kapitalista hulladék, de az emberek zöme konvencionálisan gondolkodik: ez a szemét szemetet zabál, mégis mi szükség van erre? A fogyasztói társadalom annyi mocskot termel, és én fölvállaltam, hogy harcoljak ez ellen. Ironikus módon ők ebből csak annyit látnak meg, hogy Bartos nejlonzacskót eszik.

Azért nem könnyíted meg a dolgukat. A mai nyugati ember nincs hozzászokva ahhoz, hogy valaki tényleg az egész életével beleálljon egy eszmébe. Nincsenek tibeti szerzetesek, hogy felgyújtsák magukat a tereken. Végeredményben amit te csinálsz, az is egy protest öngyilkosság.
Az a fajta kiállás túlságosan radikális nekik. Még a ’60 as években volt egy srác, Bauer Sándor, aki úgy lázadt az akkori kommunista rendszer ellen, hogy a Múzeumkertnél felgyújtotta magát. Az ilyesmi manapság már nem divat. Én… a lassabb utat követem.

Mit szeretnél, mi maradjon fenn utánad, ha majd te is eltávozol?
Sajnos úgysem az marad fent, ami a szívem mélyén csillog. Azt szeretném, amire mindig is törekedtem, hogy ne őrültként tekintsenek rám, hanem filozófusként. De nem ringatom magam álmokba: tudom, hogy ez nem fog megtörténni, és az emberek nem úgy fognak rám emlékezni, mint nagy gondolkodóra Marx, Nietzsche, Heidegger, és Sartre mellett, hanem valami különcre, aki megette a templomfalat. Stoy! Akkor most én kérdezek:
Te, mint újságíró, mit gondolsz, mi marad fenn belőlem?

(némi töprengés után) Semmi. Néhány generáció alatt ki fogunk kopni a köztudatból, és minden, amit el akartunk mondani, minden gondolatunk, kimondott vagy papírra vetett szavunk elfelejtődik. A három halál, mint Majakovszkij esetében.
Erre a válaszra egyáltalán nem számítottam. Tényleg így látod? Már most is generációk nőttek fel rajtam. Mondjuk élek még 20-30 évet, és addig készítem a videókat, beszélek, egészen amíg…

Utána már nem lesz élő a kapcsolat. Nagyon keveseknek adatik meg a halhatatlanság. Nem lehet mindenkiből Jézus. Ő a legszerencsésebb e tekintetben, és még az ő tanításai is erodálódtak. Mi nem ilyenek vagyunk.
Régebben volt egy magyar YouTuber, hatalmas követőtábora volt. Milliós nézettségeket hoztak a videói. Aztán meghalt, és később valaki újra feltöltötte a törölt anyagait. Senkit se érdekeltek. Hiába próbálják ápolni az illető munkásságát, jó, ha százan megnézik a videókat.
Tudod annak idején, két-három liter bor után harcba szálltam volna veled, és azt mondtam volna, hogy nem igaz, tévedsz, mert rám évszázadokkal később is emlékezni fognak! De… valószínűleg igazad van. Rosszulesik, de tiszta aggyal belegondolva igazat kell adnom neked. Én is kikopok majd, ha meghalok.

Szembeállítok ezzel egy másik gondolatot: lehet, hogy a nevünk nem fog fennmaradni, de élni fogunk a kiváltott hatás továbbgyűrűzésében. Bár nem fogják tudni, hogy tőlünk van, de beépül belőlünk egy aprócska rész a világba. A bartosizmus 100 év múlva talán csak annyi lesz, hogy valakinek megmagyarázhatatlan kedve támad a csalánfőzelékhez… viszont miattad támad kedve hozzá.
Nekem most a kapitalista kávéhoz támadt kedvem. Hozhatok neked is egy csészével?

- Kitahito

Megosztás