Ahogy mondani szokták, adjuk meg a császárnak, ami a császáré, és a királynak, ami a királyé. Vagy várjunk… Szóval itt az ideje, hogy a király is megkapja a magáét! A mai napra Zámbó Jimmy: Egy jó asszony mindent megbocsájt c. számát választottam. Tudom, halottról jót, vagy semmit, már ahogy a köztudatba lesilányult mondás tartja. De hát Jimmy élt, él, és élni fog, mert halhatatlanná tette őt a siker, a nyugdíjasok imádata. Természetesen nem vettem a fáradtságot, hogy az egész hatalmas munkásságát konzumáljam, elég volt nekem az, ami átszűrődött a szomszédoktól, és az Isteni gondviselés keze lehet a dologban, hogy anno pont ebből a remekműből csíptem el sorokat, és fültanúja lehettem, milyen nagyszerű aláfestője ez a családon belüli erőszaknak. Amikor a napokban elmém szemetesládájában kutattam érdemes és érdemtelen ócskaságok után, hirtelen a semmiből elém vetődött az ottfelejtett mondat: „Későn mentem csak haza, nem vigyáztam rád“. És akkor már tudtam, hogy hová vezet a még fel nem fejtett fonal, tudtam, hogy egészen a szemétrétegek alján már kocsonyássá érlelődött alsó szférákban ott van a dal, amit muszáj lesz most alkotóelemeire szednem. Az emlékezet (és az internet) segítségével tehát életre hívtam a király egyik ikonikus dalát, mely Pásztor László dögletes szerzeményéből született, és most az értelem napvilágára kivonszolva fogom szemügyre venni. Nézz le rám, ó Istenem, nézz le rám, segíts nekem!

Zámbó Jimmy: Egy jó asszony mindent megbocsájt

Hosszú volt az éjszaka, jó a társaság
Későn mentem csak haza, nem vigyáztam rád
Oooo, milyen az ilyen, oOoo…

Egy jó asszony mindent megbocsájt
Mindig megbocsát nekem, most is megbocsájt nekem
Egy jó asszony mindent megbocsájt
És te jó vagy velem, kedvesem

Hány éve így van ez, már nem változom
Hosszú minden éjszaka, hiába fogadkozom
Oooo, milyen az ilyen, oooo…

Egy jó asszony mindent megbocsájt
Mindig megbocsát nekem, most is megbocsájt nekem
Egy jó asszony mindent megbocsájt
És te jó vagy velem, kedvesem

Oooo, milyen az ilyen, oooo…

Egy jó asszony… 2x

„Hosszú volt az éjszaka, jó a társaság. Későn mentem csak haza, nem vigyáztam rád”: Azért láthatjuk, hogy a király is emberből van. Neki is kell a kikapcsolódás két hakni között, ő is szereti az élet egyszerű örömeit. Csavargott erre-arra, piált, lehet egy-két nőcskét is felcsípett, élte világát alattvalói körében. Közben a felesége, mit sem tudva a hollétéről, otthon várt, aggódott, valószínűleg a lelki szemei előtt már látta is, ahogy ura betoncsizmával a lábán pihen a Duna fenekén. Aztán megjön Jimmy, dülöngélve és részegen, sőt annyira részegen, hogy már csak danolászva tud kommunikálni. Abból is látszik, hogy a művész úr nem volt épp józan, hogy még a logikával is erősen hadilábon áll, és orbitális baromságokat próbál elsütni akkor, amikor őszinte megbánást kéne tanúsítania. Kérdem én, miért kéne Zámbó Jimmynek vigyáznia a feleségére, aki egész végig otthon volt a biztonságos, meleg lakásban, széltől, bicskás betyároktól védetten? Nem az a baj, Jimmy, hogy nem vigyáztál a nődre, rá vigyázott a zár meg az ablakretesz, az a visszás elem a történetben, hogy elmentél nélküle szórakozni, nem igazán érdekelt, hogy mi van vele, csak utólag demózod ezzel a dallal a nagy törődést. És valószínűleg el is követtél egy-két dolgot, amire nem vagy büszke, egyébként nem kéne olyan teátrálisan és sulykolva kizsarolni a másik bocsánatát, mint ahogy a továbbiakban hallhatjuk. Tekintetbe véve a későbbieket, azt hiszem nyugodtan felmondhatjuk a koherencia igényét, elvetve a kapcsolatot a „Későn mentem csak haza” és a „nem vigyáztam rád” részek között. Ha ezt elfogadjuk, és bekukucskálunk az eufemizmus mögé, akkor rájöhetünk, hogy az egyetlen dolog, amitől Jimmynek meg kellett volna védenie a feleségét, az önmaga. Nem vigyázott rá úgy, ahogy mondjuk egy tornacipőre nem vigyázol. Kikoptattad, elhasználtad, megsértetted. Először betörted, aztán eltörted. És arra a kérdésre, hogy „Oooo, milyen az ilyen, oOoo…” inkább nem felelek, mert egyrészt az ilyen kedélyes kis költői kérdésekbe csomagolt ízes önostorozások nem kívánnak választ, másrészt nemsokára úgyis bemutatod nekünk.

„Egy jó asszony mindent megbocsájt. Mindig megbocsát nekem, most is megbocsájt nekem. Egy jó asszony mindent megbocsájt. És te jó vagy velem, kedvesem.”: Nem gondoltam volna, hogy pont a nyálkirály egyik szerzeményében fog meglepni egy ilyen sötét pillanat, de tessék, témánál vagyunk. Ez itt a felemelt öklű Zámbó Jimmy sulykolása, aki nem tűr meg rossz választ. Egy jó asszony mindent megbocsájt… és te jó vagy velem, igaz, kedvesem? IGAZ VAGY IGAZ?! Nem akarod, hogy leüssem a szájad, ugye? Majd azt is meg fogod bocsájtani. Te MINDENT megbocsájtasz nekem, MOST is meg fogsz bocsájtani nekem, mert te egy jó asszony vagy! Értem?! Ha nem bocsájtasz meg, akkor nem vagy jó asszony, és addig fogom rugdosni a veséd, amíg az nem leszel! Ebben a helyzetben az igenen kívül minden beszédopció kötekedésnek minősül, és egy igen csattanós választ von maga után. Pontosan ez hallatszik ki ezekből a sorokból! A dalos nőverő hazug, részeg romantikája.
Én elképzelni sem tudok borzalmasabbat annál, hogy Zámbó Jimmy ilyen tiszta és emelkedett hangon énekelve verje ki a fogaimat, miközben rezzenéstelen arccal dalol, és még csak ki sem esik a ritmusból. Túl kell énekelnie a csörömpölést és a sikolyokat, ugye. Ez konkrétan rémálom alapanyag. Ebből horrorfilmet lehetne forgatni. Komolyan, a családon belüli erőszakot és a másik fél ledominálását, fizikai fenyítését ilyen gyönyörűen még senki sem énekelte meg. Ez a dal tényleg varázslatos, igazi nyugger nosztalgianóta, persze ha el tudsz vonatkoztatni a képtől, ahogy a király épp a földön fetrengő felesége gyomrába tapos. „Egyszer megjavulok én, jó leszek majd” – szólt a költő, és letörölte a vért a kezéről. Hát elárulok egy kulisszatitkot, Jimmy, bár már késő, mint halottnak a csók: az asszony nívómérője nem az, hogy mindent megbocsájt-e, és pláne nem az, hogy mindent megbocsájt-e NEKED. Ez a gondolkodásmód, a pátosztól tocsogó álszentség, meg az, hogy önkritika helyett csak a “Szeresd az öklöm, baby”-című magánszámot gyakoroltad, jól megmutatja, milyen nagyszerű ember lehettél életedben.

Felhívnám mindenki figyelmét a következő apróságra: Jimmy úgy hivatkozik a megbocsájtó asszonyra, hogy ő maga nem kért bocsánatot. Neki meg KELL bocsájtani, most is, ahogy máskor, mert neki automatikusan jár a bűnbocsánat, a feloldozás, mert hát ő a király, tudjuk. Firtathatod a jogosságát ennek az eljárásnak, de akkor esetleg kiesel a jó asszonyok köréből, egyenesen a felrepedt szájak, a véraláfutások, a monoklik, és a szilánkosra tört csontok világába, és te nem akarsz oda kerülni, igaz, kedvesem? Jimmy csalta a feleségét, és verte is, hogyha kellett (ez ma már nem nagy titok…), valószínűleg ugye azért, mert nem volt elég jó asszony. És milyen szép, hogy a testi-lelki terror, a megalázás és az érzelmi kisemmizés mocskából a király ilyen égi mannával csöpögő angyali himnuszt desztillált, és zengte, az ország nyuggerebbik fele pedig imádta! Milyen szöges ellentétben áll egymással a valóság és a líra! De hát az ilyen kis apróságokon egy jó asszony nem fog fennakadni! A jó asszony megbocsájtja! És mint ahogy a dalból kiderült, a feleség jó VELE. Végül is mennyi jóságot adott a bukott diák sikere, nem igaz? Megfogtad velem az Isten lábát, anyuka! Persze ha másképp gondolod, lehet, hogy nem leszek olyan jó veled…

„Hány éve így van ez, már nem változom. Hosszú minden éjszaka, hiába fogadkozom Oooo, milyen az ilyen, oooo…”: Jimmy egy sorral képes mentesíteni magát minden felelősség alól. Már nem változom. Ez van, ezt kell szeretni, baby. Szeress úgy is, ha rossz vagyok, ugye. Jimmy, az igazságos: egyik keze üt, a másik fojtogat. Sok éve járják már ezt a beteges táncot: itt talán indokolt lenne Tóth Gabi kirohanása, de gyanítom, hogy a művésznőt nemhogy ököllel, de még pofonnal sem méltatták, pedig lehet, hogy egy kiadós tockos a magyar Bud Spencertől lenyugtatná kicsit. Szóval a király köszöni szépen, mossa kezeit. Az ő csavargása, csalfasága és erőszakossága olyan kőbe vésett dolog, mint például a három térdimenziós univerzum. Lehet, hogy még az idők hajnalán meg lehetett volna bontani ezt a világrendet, de aztán megszokássá vált, most már kár megváltoztatni azt, ami működik. Ez ellen lehet fogadkozni (amit a művész úr saját elmondása szerint hősiesen meg is tesz…), de hát nincs mit tenni, na! Nem kétséges, hogy Jimmy kényelmes helyzetben van: egy átkufircolt és átpiált éjszaka után elég csak elmantráznia ezt a lírába foglalt fenyegetést, és máris kuss lesz az asszony neve. Arra azért kíváncsi lennék, hogy hősünk fejében a „hosszú minden éjszaka” és a „hiába fogadkozom” milyen logikai kapcsolatban vannak egymással. Úgy kell elképzelni, hogy Jimmy amolyan szenvedő alanya ennek az egész szituációnak? Az éjszakák hosszúak, tehát amolyan kauzális szükségszerűség, hogy szoknyavadászattal meg italozással üsse el őket? Nem képes kimenteni magát a társaságból, akkora ‘partyarc, olyan natural born, karizmatikus egyéniség, hogy a puszta jelenléte is meggörbíti a teret, és mágnesként vonzza hozzá az embereket, ő pedig, mint egy jól nevelt részeges karatemester, képtelen elszakadni tőlük? Illetlenség volna? Vagy esetleg egy pillanatra felszínre tört a lelkiismeret? Hisz tudja, hiába a wannabe Toldiság, nem fogja tudni tisztázni magát maga előtt, nem nyer bűnbocsánatot, és nem kap feloldozást, csak befogja annak az egyetlen személynek a száját, aki esetleg érdemi kritikát fogalmazhatna meg a személyével szemben. Őszintén szólva én nem feltételezek Zámbó Jimmyről ennyi jóérzést. Inkább ez is csak egy póz a nagy mártíromkodós előadásában, amelybe be akarja vonni a nejét, ráaggatva a kicsit haragvó, kicsit zsörtölődő, de azért rendre megbocsájtó nő szerepét, miközben ő egy hajszálnyit mindig megistenül, a fals kegyelem hűs vizében lemossa magáról a bűnössége tudatát, miközben bár a bűn továbbra is megmarad, nem kell tépelődnie rajta, hisz az egyetlen releváns kontrollszemélytől megkapta a kegyelemkettest.

És hogy milyen az ilyen? Ellentmondást nem tűrő, álszent, és nyálas. Akárcsak maga a dal. Ismétlés a tudás anyja alapon a király még elismétli párszor a fenti sorokat, csak hogy el ne felejtsük, milyen jó asszony a felesége, ő pedig milyen derék kis tékozló fiú, aki bár farkcsóválva fut a rossz asszonyok után, de este akkor is megtér jó hitveséhez, és jaj, ez milyen romantikus, csak aztán a nagy dalolászásban Jimmy nehogy elfelejtse kihívni a mentőket. Adjunk helyet a közönségnek is, nézzük, mit tudnak hozzáfűzni az elhangzottakhoz!

„No enyi hogy jimmyre man nem szűlet senki nagyon sajnalom hogy it hagyot miket…” /NATASA FICUOVA/

„ő a példaképem! ő az istenem! mindenem vagy Jimmy!!” /CanItouchyourtitties?/

„kicsim nek Nagy Rebekának szerelem em jeléül” /Lajos Barta/

„Dögöljön meg akinek ez nem tecik” /Horák Janos/

„ere szok a uram megbocsatani” /evike kondas/

Szegény magyar nyelv, hány szeget bír el még a te koporsód? Nem tervezem, hogy tovább dagonyázzak a művész úr hagyatékába, elvégre halottról vagy igazat, vagy semmit, és azt hiszem az igazság vénájára eléggé sikerült ma rátapintanunk. Arról szerintem kár lenne diskurálni, hogy Zámbó Jimmy a milyen végtelenül gejl, szirupos életművet hagyott maga után örökül, és ezt miként viszi tovább még sokkal méltatlanabbul és nyomorúságosan a fia. Őrizzék meg emlékezetükben a trogloditák és a panel-őslakó nyuggerek, egészen addig, amíg az Alzheimer ki nem törli őt a világból. De addig is: meghalt a király, éljen a király!

- Kitahito

Megosztás