Tegyük félre egy kicsit a fajsúlyos témákat! Hagyjuk, hogy a háttérhatalom zavartalanul lövöldözzön a rezgéssugarával, ne foglalkozzunk az Alfa-kentauri gyíkembereivel, felejtsük el a Hold túloldalán állomásozó nácikat, késeiket fenő pszichopátiás feministákat, pincék sötétjében Tankcsápdát bömböltető fórumtrollokat, meg a liberális kávéházi értelmiségieket, akik a Népszabadság számaiból font flagellummal ostorozzák a hátukat, és Marx képére önkielégítenek! Beszéljünk az élet egyik apró hazugságáról, nevezetesen a számítógépes játékok töltő képernyőjének Loading-sávjáról. Mint az minden érintett számára ismeretes, az említett sáv azt lenne hivatott megmutatni, hogy a program mennyire hozta magát játszható állapotba. Amint a csík átér a monitor egyik oldaláról a másikig, elvileg történnie kéne… nos, valaminek: fel kéne ugrania a “Nyomj meg egy gombot a folytatáshoz”-szövegnek, vagy szimplán el kellene indulnia a következő pályának. És mint tudjuk, ez az esetek 95%-ban nem következik be.

A szerencsésebb szcenáriókban valami kis embléma azért pörög a sarokban, jelezve, hogy a program remekül van, köszöni, nem fagyott be, rosszabbik esetben viszont bámulhatod a mozdulatlan felületet, várva a pillanatot, mikor a játék méltóztatik elindulni. Amikor ez előfordul velem, nem tudok nem arra gondolni, hogy porszem került a rendszerbe, és valami nagyon komoly zavar van a létezésben. Sokáig kattogtam a dolgon. Több teóriát el kellett vetnem, mert nem valószínű, hogy ilyen nagy százalékban hibás a programozás, vagy elégtelen a számítógép teljesítménye.

„A várakozás már nem is várakozásnak tűnt, egyre inkább úgy éreztem, mintha egyszerűen ez lenne az élet: figyelemelterelő feladatok végzése, miközben továbbra sem történik meg az, amire várunk.”

Marad a kézenfekvő magyarázat: ennek így kell működnie. Tehát némi töprengés után a következő illúzióromboló indoklással álltam elő: a Loading-sáv nem arra való, hogy megmutassa nekünk a program töltési állapotát, hanem csupán a figyelmünk lefoglalásának eszköze. Mint ahogy a busszal a dugóban való végtelenül lassú araszolás is a haladás illúzióját kelti, úgy kell nekünk a mozzanatlan képernyőre az a rohadt, mozzanatlan csík, a forgó embléma, a váltakozó képek, meg a hasznos kis tippek, amik semmi újat nem mondanak, de legalább van valami olvasnivalód, amíg várakozol. Úgy kell érezned, hogy történik valami, te vagy nyeregben, nem vagy teljesen kiszolgáltatva a számítógép és a szoftver kénye-kedvének. Emiatt szükséges az illúzió, hogy szemmel tartod a folyamatot, és történik VALAMI. Egy megmozduló sáv, lustán araszoló százalékok, esetleg konkrét információk a betöltött elemekről. Mérsékelni hivatottak a mozzanatlan bizonytalanság miatt rád törő kétségbeesést. Valójában nincs lényegi különbség aközött, hogy a buszmegállóban állsz, vagy a kocsisorban rostokló buszon ülsz, mégis az utóbbi egy kellemesebb állapot, mert már sínen vagy, és ugyanakkor a felelősséget, mely az esetleges késedelemmel jár, nyugodtan átruházhatod a BKV-ra. Azzal, hogy te aktívan nézed a lassan araszoló csíkot, gyakorlatilag részt veszel a töltési folyamatban, a te kihelyezett akaratod tolja tovább a sávot, holott a valóságban semmi beleszólásod sincs semmibe. Persze, bármikor nyomhatsz egy Alt+F4-et…

- Kitahito

Megosztás