logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Filmkritika / 2014/07/31 / Szerző: Kitahito

Wanted

Vannak olyan pillanatok, amikor egyszerűen nem szabad komoly döntést hozni. Amikor azt kell mondani az élet hívó szavának, hogy -Passz. Köszi, most inkább nem. Elszívok egy jointot, és lazulok. Ha anno Timur Bekmambetov is így tesz, akkor ma nem kéne e kelletlen sorokat írnom.

Unwanted 0

Ízlelgessük kicsit a mester szavait: „Senkit sem hibáztathatsz, amikor ott állsz egy olyan mély sebbel, amit lehetetlennek tűnik egyedül begyógyítani, és nem hiszed, hogy valaha is meg tudod szokni, így hát kínlódva menekülni próbálsz a fájdalom elől. Csakis az idő – a hosszú, hosszú idő – tudja az ilyen sebeket begyógyítani, ezért nem tehetsz mást, mint hogy a kezébe adod magad, és igyekszel minden egyes túlélt napot győzelemként elkönyvelni. Percről percre, óráról órára csak vergődsz és tűrsz, aztán lassan, hetek vagy hónapok múltával kezded észrevenni a gyógyulás első jeleit, a seb pedig hegedni kezd és lassacskán sebhely lesz belőle.” /Murakami Rjú/
Emlékezzünk rájuk, mikor a Wanted megtekintése során úgy érezzük, hogy kicsi éles üvegdarabok metélik a lelkünket. Egy hete kerítettem sort erre a… műre, és egy hét kellett, hogy a sebekre var kerüljön, így már tudok anélkül írni a filmről, hogy vért és gennyet köhögnék az idegességtől.

-És te mi a faszt csináltál mostanában? – kérdezi Wesley, a történet teoretikus hőse a záró képsorokban, miután eldicsekedett azzal a sok ostobasággal, amit a játékidő alatt megtett. Bocsánat, épp most áldoztam közel két órát az életemből arra, hogy lövedékhajlítós kamu bérgyilkosok pózőrködését bámuljam! Ez mindenkit feljogosít arra, hogy bíráljon, MINDENKIT! Komolyan, még az utolsó, híd alatt csövező hajléktalan is leköphet érte. Bárki megteheti, kivéve ez a hitvány, hulladék film.

Megette a HR-osztályt, most már ő a HR-osztály.

Tehát a történet  röviden: a főszereplő egy robotoló csinovnyik, majd események szerencsétlen sorozatát követően csatlakozik a Bérgyilkos Testvériséghez (biztos sokat gondolkodtak a névválasztáson…). Megtudja, hogy az apja, akit gyakorlatilag nem is ismert, egy szupertitkos bérgyilkosisten volt, a próféciák Neója, aki olyan profi volt, hogy rendelkezett azzal az egyedi képességgel, hogy meg tudta változtatni a kilőtt lövedékek pályáját. Ez nyilván genetikailag öröklődik, mert Wesley némi edzés után már ő is bérgyilkos isten lesz. Edzés alatt itt azt kell érteni egyébként, hogy hideg vízben fekszik, meg Angelina Jolie és a haverja kikötözik egy székhez, és órákon át ütik az arcát. Egyébként valamiért Angelina, és a szervezet vezetője, Morgan Freeman is rendelkezik ezzel az egyedülálló röppálya módosító képességgel, szóval ezek szerint akkor mégsem Wesley az utolsó bréhajlító, és az apja nem volt egyedülálló. Értem. Szóval emberünket elküldik küldetésekre, mert itt az idő agyonlőni random ártatlanokat, amivel szemben nincsen semmi morális aggálya. Még akkor sem, amikor Freeman felfedi, hogy tényleg teljesen véletlenszerűen kell gyilkolniuk, egy szövőszék parancsait követve… egy szövőszék parancsait követve! És valaki erre rájött!

Valaki annak idején megnézte a szövetet, amit kiköpött a gép, látta, hogy itt-ott vannak rajta lyukacsok, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy meg kell gyilkolni a szomszéd kisgyereket, meg egy postást két településsel odébb! Hősünk teljesen ezt elfogadja, hisz mi sem természetesebb annál, hogy egy SZÖVŐSZÉK mondja meg neked, hogy kit kell kilőnöd egy jobb világért! Kinek lenne ezzel bármiféle problémája?! És azt hihetnénk, hogy ez az egész plotline kamu, és Freeman csak kitalálta a szuperképességekkel megáldott szövőszéket, hogy ezzel hülyítse a Testvériség bérgyilkosainak zsák krumplihoz hasonló értelmi képességű tagjait. DE NEM! A szegény szövőszék üvölt a lyukkártyás textil módján, hogy Morgan Freeman-t és kell megölni, mert (gondolom) elferdíti az ő ruha alapanyagból való próféciáját, valamint a szervezet összes tagját, mert csak káoszt szülnek! Tehát ezek szerint a szövőszék azt a parancsot adja a szavát érteni tudó keveseknek, hogy öljék meg magukat. Egyébként ez nem valami szekta, á nem. Szóval Angelina Jolie egy görbített golyóval megöli a szervezet összes bérgyilkosát, és SAJÁT MAGÁT! Ennyire hisz az altruista szövőszéknek! Még szerencse, hogy mindannyian egy kör alakú teremben álltak kör alakban. Oh, és mindebből a film főszereplője teljesen kimarad, csak hogy egyedüli túlélőként konfrontálódhasson a főnökkel, majd kivagánykodhassa magát a stáblistába, bár hogy ez után mi a vihart fog kezdeni, az is roppant jó kérdés.

Toilet… tears.

A film frusztrálóan rövid időt ölel fel, és ezalatt a főszereplő teljesen átszellemül, minden értelmes ok nélkül kifordul magából, és lesz unalmas irodai alkalmazottból vérprofi bérgyilkos. Bár mondjuk Angelina Jolie önmagában is elég nyomós ok, de ha a film azt sugallja az, hogy fussunk a hímvesszőnk után, akkor csak gratulálni tudok a készítőknek. Bár az egész szcenárióról (mely leginkább egy kicsit kimunkált tinisrác maszturbációs fantáziának tűnik) ordít ez a “szarni bele, yolo”-típusú torz individualizmus.
Lehetnek ellenérzéseink a röppályagörbítős, bérgyilkosos alapkoncepcióval kapcsolatban, meg azzal a mérhetetlen mennyiségű üres menőzéssel, amivel megpróbálják ezt a bérgyilkosos/világmegváltós alaphelyzetet egy “cool” dologgá tenni, és valóban, ez rettentően irritáló. Viszont ami engem a leginkább zavart az a társadalom- és konformizmuskritika, amit lépten-nyomon a pofánkba tolnak a sztori alatt. Ha gondolatébresztőnek szánták az “-Én egy ‘szuperbérgyilkos vagyok, aki megváltoztatja a világot. És te mi jót csináltál ma?”-baromságot, akkor kicsit mellélőttek vele.

Itt tényleg fájóan nagy hangsúlyt fektettek a társadalom ostorozására és a nyárspolgárok, kishivatalnokok elnagyolt és primitív ábrázolására, amit finoman szólva is hiteltelennek éreztem. Ha valami problémád van a világgal, akkor lőjjé’ széjjel mindent, és iktasd ki a háttérben meghúzódó, de mesterlövész puskával azért kiszedhető főrohadékokat, és minden jó lesz! Nem hiszem, hogy szükségünk van arra, hogy egy olyan faék egyszerűségű és elmondhatatlanul retardált film, mint a Wanted tanítson minket jóról és rosszról. Köszönjük Bekmambetov, inkább és forgass le még néhány orosz panelfantasyt! Ahhoz se értesz jobban, de legalább kevesebb vizet zavarsz. Komolyan, ne azok akarjanak már minket kioktatni a társadalmi igazságosságról, akik egy misztikus szövőszék parancsait követve ölnek meg teljesen random embereket! De hé, végül legalább Wesley is eljut arra a következtetésre, amit minden épeszű ember már az első pillanatban lát: vagyis hogy ez egy orbitálisan nagy baromság!

Jól áll kezében a… puskacső.

Mert mi a sztori üzenete? Dobjuk el a francba a társadalmi szerződést, ha valami sérti a szuverenitásunkat, korlátoz az egyéniségünk kibontakoztatásában, vagy csak szimplán zavar minket, akkor annak a dolognak nincs létjogosultsága, csapkodjuk hát meg egy billentyűzettel! Erre okít minket a balfácán főszereplő. Mert csak kétféle ember létezik, ugye: a menthetetlen csicska, akibe minek senkiházi középvezető és házmester beletörli a lábát; valamint a nagyon menő puncimágnes chad arc, aki belédgörbíti a golyóját és arcon fejel, ha nem tetszik neki a képed. A két véglet között nincs semmi más, és neked döntened kell, hogy vesztes, vagy győztes akarsz lenni. És tényleg CSAK döntened kell, hisz a két állapot közötti átjárás pusztán csak döntés alapú, mintha átkapcsolnál egy kapcsolót! A történet elején hősünk még csak egy elnyomott, indulatait elfojtó balek, aki később még nagyobb idiótát csinál magából azzal, hogy felül minden ostoba manipulációnak, és hagyja, hogy Szabó Freeman, a kendervásznak és egyéb méterráuk mestere az orránál fogva vezesse egy agyament mesével.

De ezt a deficitet még véletlenül sem venné észre, és képes a sztori végén azzal kérkedni, hogy “Én a kezembe vettem a sorsomat”. Elképesztő, de sem a film, sem ő nem veszi észre, hogy ez a kétbites, konformizmusból való kitörés, mint önérték a látottak után már nem érvényes. Kezébe vette a sorsát, Maónika! Hát csak gratulálni tudok hozzá, igazán pompás munkát végzett! Persze most már nincs munkája, nincs pénze, nincs apja, nincs barátnője, nincs Testvériség, hogy megvédje és irányt mutasson neki, ráadásul egy csomó ártatlan ember halt meg miatta (emlékezzünk csak arra az apró malőrre a vonaton), melyet ha hozzáveszünk a városban való felelőtlen lövöldözésre, akkor biztosra vehetjük, hogy már a fél rendőrség a nyomában van. Ezek után büszke lehet magára, hogy tud ívesen golyózni a pisztolyával. Wesley az a példakép, akihez fel kéne nőnünk emberileg és erkölcsileg, az új nonkonformista embereszmény, de valójában egy olyan ostoba véglény, annyira álszent és unszimpatikus nyomorult, hogy a puszta lényével elidegeníti a nézőt önmagától és a filmtől. Szerencsétlennek még ahhoz sincs elég összedörzsölni való agysejtje, hogy felfogja az általa követett életszemlélet totális csődjét, mert amúgy seggbecsavarintaná magát 9 milliméternyi ólommal. Az ilyen típusú alakok tetováltatják magukra azt, hogy “Nem bánok semmit”.

-Dögölj meg Pókember!

Ejtsünk pár szót a színészekről is, mert ez a szereplőgárda megérdemli, hogy külön szegmensben megemlékezzünk az áldozatos munkájukról! Angelina Jolie hozta Angelina Joliet, mint ahogy általában szokta. Ezt az egy szerepet ismeri, de legalább hitelesen csinálja. Feszes ruhák, csípőriszálás, hatalmas ajkak… szerintem nem sokan figyeltek a “játékára”. Bár a színészi tehetsége kimerül abban, hogy képes visszaverni a testéről a rá hulló fotonrészecskéket, mégsem haragudhatunk rá. Legalább nem is próbálkozik! James McAvoy viszont egy borzalmas ripacs, akit akkor is szájba rúgnál, ha nem ilyen irritáló szerepet kapott volna. Egyszerűen nem a vászonra való. Illetve de. Ugye gyártanak még vászonból készült bokszzsákokat Fellendítené az iparágat, ha elkezdenék rájuk szitálni a pofázmányát, igazán motiváló lenne.És egy idő után a textilgyártás alacsony minősége miatti foghíjakból valaki kiolvasná, hogy meg kell őt ölni. Azt hiszem ezt a rizikót vállalnunk kell. Morgan Freeman jó szokásához híven megmagyarázza a filmet. Hiteles az öreg, de ezt az ostobaságot még ő sem tudja eladni, pedig az a szeplős arc egy fuldoklóra is rá tudná sózni a palackozott szénsavmentes tengervizet. Hiába, nincs annyi Morgan a világon, amennyivel meg lehetne menteni a történetet.

Jobb véleménnyel lennék a Wantedről, ha… nem készítették volna el. Mert a végeredmény annyira szégyenletes, annyira alávaló, hogy csak egy hajszál (illetve cérnaszál) válassza el attól, hogy értékelhetetlen legyen. Legalább a CGI akciójelenetek élvezhetőek valami nagyon elemi szinten, hisz legalább a szereplők nem beszélnek, és megvan az esélye, hogy valamelyik főszereplő meghal. Persze nem azért izgulunk, hogy életben maradjanak, hanem hogy golyót kapjanak, és végre megszabadulhassunk tőlük. Sajnos nem történik meg, és tudjuk is, hogy nem fog megtörténni, de vágyakozni azért lehet! Aki 5-nél több akciófilmet látott, és van némi ízlése, nem pártolja ezt a hülyeséget. Rongyrázás és felszínesség, végtelenül prosztó módon előadva, olyan, mint valami rossz pornó. A létező legalantasabb vágyakat és igényeket igyekszik kielégíteni, és még erre sem képes. Igazi baklövés…

2 / 10

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Dark Dandelion

Következő kritika:

Krisztina77

Még több Filmkritika