logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Filmkritika / 2014/06/17 / Szerző: Kitahito

Világok Harca 2

Visszatértek a marslakók! Fegyverbe, fegyverbe! Mégis hogy fogja túlélni az első hullámban meggyengült emberiség ezt a hihetetlen fenyegetést? Nos, szerintem megoldjuk valahogy.

Világok harca 0

Mindig is szerettem a vacak, Zs-kategóriás filmeket. Valami beteges vágy vonzott az elbaltázott alapkoncepciókhoz, melyeket tehetségtelen rendezéssel, silány forgatókönyvvel, és még silányabb színészekkel tettek felejthetetlen élménnyé. Az ilyen alkotásokat egy pillanatig sem lehet komolyan venni, mégis képesek a legtisztább értelemben szórakoztatni, pedig olyan alacsony költségvetésből forgatták le őket, hogy még egy kiadósabb hétvégi bevásárlás is jobban megterheli a pénztárcát. Öröm látni a széthulló díszletet, a vacak, olcsó kosztümöket, a tehetségtelen színészek agonizálását a vásznon. Az ilyen alkotások annyira rosszak, hogy már jók. Ékes bizonyítékai, hogy az antitalentum is képes értéket teremteni, ha megfelelő húrokat megfelelően pendít meg. Különleges csillag együttállás kell ehhez. De ha megtörténik, akkor az csodálatos! Igazi közösségformáló szerepet töltenek be: barátokkal, vagy akár szűk családi körben is fogyaszthatjuk őket, hisz kortól, nemtől és szexuális hovatartozástól függetlenül mindenki a hasát fogja majd a nevetéstől, gyakorlatilag az első percektől kezdve.

Hol voltál, mikor támadtak a remegő CGI robotok?!

Soha nem láttál valami kamu android katonát gyémántokba mártott kesztyűvel verekedni egy gyíkemberrel? Megoldjuk! Még nem volt alkalmad áhítattal szemlélni egy hatalmas tasmán ördög jelmezbe bújtatott színészt, aki leharapja valakinek a gumikarját? Semmi gond! Kimaradt az életedből a madzagokon lóbált papírmasémadár, amit apró makettrepülők és maketthajók lőnek petárdákkal? Mi sem természetesebb! A szar filmek világában bármi megtörténhet, és általában meg is történik, a lehető legbanálisabb módon! Oh, milyen varázslatos, bizarr világban élünk! Tiszteletünk jeléül foglalkozzunk most egy olyan darabbal, mely az első volt a sok Asylum-produktum közül, amit volt szerencsém az évek során megtekinteni.

Világok Harca 2? Nem is tudtam, hogy van folytatása, gondoltam naivan. Pedig a elkészült, csak épp egy ördögi trash filmes csapat által, akik mintha küldetésüknek tűzték volna ki, hogy a legsikeresebb brandeket alacsony költségvetéssel lemásolják, és lerángatják a porba. A film “története” (már ha lehet egyáltalán ilyesmiről beszélni) olyan lélegzetelállítóan ostoba, hogy két-három szóban össze lehetne foglalni, ha nem bonyolítanák teljesen feleslegesen. Így egy artikulálatlan üvöltés, a jó ízlés kétségbeesett halálsikolya is elég hozzá… Úgy kezdtem bele ebbe a gyöngyszembe, hogy hátha megér egy próbát, végül is annyira pozitív tapasztalataim voltak eddig is a folytatásokkal! Természetesen ekkor még nem hallottam az illusztris stúdióról, sem az emberiség elleni bűntettnek beillő audiovizuális terrorcselekményeikről. H. G. Wells forog a sírjában, vagy csak rángatózik a röhögéstől. Valamelyik a kettő közül.

Random roncstelep, az ellenállás utolsó bástyája.

Már az első pár perc után éreztem, hogy valami nincs rendben. Gyanús volt a filléres díszlet, az élvonalbeli színészek hiánya, meg persze a gyerek, aki panaszkodik a lejárt szavatosságú chips miatt. Gyorsan elhessegettem a kétségeimet, és néztem tovább. A főszereplő elindul a nyolc órás műszakra, fiát a pincében hagyva két elem és egy zenélő óra társaságában. Szíven szúrt, hogy az teljes amerikai haderő főhadiszállása egy szánalmas táborocska 5 emberrel és kb. 10 vadászgéppel, amiket valami Playstation 2-es játékból ollóztak ki. Sajnos a baj nem jár egyedül: kiderült hát, hogy a “bázis” fáradhatatlanul dolgozó 2 tudósa rájött valami misztikus kódra, mely a marslakók technológiát irányítja. Kicsit olyan érzésem volt, hogy ők jól tudják, hogy miről van szó, ezért direkt félszavakban és ködös utalásokban beszélnek, hogy a néző még véletlenül se értse meg miről is van szó valójában. Hálás vagyok érte nekik, mert amint kezdett kikörvonalazódni, hogy mit is akarnak pontosan, visszasírtam a régi szép tudatlan időket. Mindegy, az idegenek jó szokásukhoz híven visszatérnek, hogy teljesen váratlanul lecsapjanak, és mikor a főhős hazaér, elébe rohanó fiacskáját felszippantja (vagy atomizálja, esetleg láthatatlanná teszi, még nem tudhattam) egy épp arra kószáló tripod. Az édesapa rettentően letargikus állapotba zuhan: gondolom azért, mert így nem lesz ki hajtsa a szobabiciklit, hogy áramot fejlesszen…

Ez tűrhetetlen! Tehát hősünk a fia nyomába ered, és kisebb-nagyobb nehézségek árán ő is felporszívóztatja magát az idegenekkel. Gondolom arra számít, hogy a több ezer támadó tripod közül pont az szúrta ki, amelyik a fiát cipeli. (Joggal hihette ezt, hiszen a filmben nagyjából 7 ilyen idegen gépezetet lehet látni, azok is ugyanazzal az újrahasznosított animációval landolnak a város ugyanazon pontján.) Itt megcsodálhatjuk az hajók belsejét, ami valami pirosra festett műanyag ponyvával van bevonva (-Ne érjetek a falakhoz!!!). Ez volt az a rész, ahol nálam filmszakadás történt.

Álcaháló és steampunk fagyiadagoló…

Csak momentumokra emlékszek ezután: terepszínű álcaháló, mely ráveti magát az emberek fejére és megbénítja őket; szenzációs űrcsatákra, melyeket nagyjából három rövidke képsor variálásából komponáltak meg; egy anyahajóra és több ezer idegen űrhajóra, melyeket nevetve lő darabokra pár emberi vadászgép misztikus kékeslila lézersugarakkal. Sose felejtem el a zárójelenetet. Azt az idilli képet, ahogy a film “szerencsés túlélői” önfeledten ünneplik győzelmüket, míg a gyerek fáradhatatlanul teker a szobabiciklin, ellátva energiával az egész házat. Legalább tudjuk, miért akarták ilyen elkeseredetten visszaszerezni.

Mondanom sem kell, a Világok Harca 2 eget rengetően szánalmasra sikeredett. Olyan mértékben silány és igénytelen, hogy azt nehéz szavakkal leírni, néhány állókép pedig aligha adja vissza. Sajnálok mindenkit, akit megtévesztett a cím, és volt olyan tudatlan, hogy megnézze ezt az alacsony költségvetésű koppintást. Sajnálom magamat is, ugyanakkor örül a szívem, mert hála neki felfedeztem az Asylum stúdiót, melynek szörnyszülött alkotásai úgy irtják az agysejteket, mint a denaturált szesz, viszont enyhén (illetve kevésbé enyhén) illuminált állapotban eszméletlen, bűnös szórakozást nyújtanak. Rekeszizom-görcs warning! Ettől függetlenül a film természetesen értékelhetetlen gagyiság

1 / 10

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Antikrisztus

Következő kritika:

Felhívás az öss...

Még több Filmkritika