“The Deaths of Ian Stone”. Hihetetlenül silány, sekélyes és végtelenül bugyuta szemét. A történet hiteltelen, érződik, hogy az alkotók jobbra balra vagdalkoztak, csak hogy valami misztikusnak szánt parasztvakítással betömködjék a logikai hézagokat. Ami képtelenség, mert a sztori egy hatalmas logikai hézag. Nem akarom lelőni a nagyszerű csavarokat, tehát aki megkímélte magát ettől az agyrémtől, de tervezi, hogy a közeljövőben megfertőzi vele a szürkeállományát, az ne olvasson tovább, és inkább valami hasznosabb tevékenységgel nyomorítsa meg magát!

Ian Stone tehát egy kaszásnak nevezett nikotindémon, aki a tiszta levegőt szívja ki a szerencsétlen emberekből, de mivel megleli a szerelmet, jó útra tér, a társai ellen fordul és megöli az egyik halhatatlan kaszás dohányfüst démont. Igazán példátlan dolog! Na de hogy lehet megölni egy eleve halott, túlvilági szörnyet? Valami bájitallal, melynek receptje elveszett az évezredek alatt? Egy rituáléval, melyben kecskebakot kell áldozni egy kékes lángocskákkal ölelt oltáron, miközben a Talmudból olvasol visszafelé bohócjelmezben? Esetleg egy legendás, elveszettnek hitt kardot használt, amit egy tó vizéből halászott ki, miután alkut kötött a… nem. Mint később kiderül, a nikotinból készült penge-kezével hasba szúrta. Ez a nagy titok, amire hősünk intuitív módon ráérzett, ez az elpusztíthatatlan teremtmények elpusztításának speciális metódusa. A többi lény elképzelni sem tudja, hogy Ian tudta ezt a soha nem látott tettet véghezvinni, így ahelyett, hogy mondjuk… nem is tudom, megkérdeznék tőle, megkínoznák, vagy igazságszérumot adnának neki, kitalálnak egy sokkal hatásosabb, célravezetőbb, és egyáltalán nem elbaszott tervet!

Latex fűrész.

Lehet találgatni, hogy mi volt az, de felesleges, hisz a néző lehet bármilyen kétbites troglodita, nem képes nagyobb hülyeséggel előrukkolni, mint ezek a végtelenül bölcs, örök életű entitások. Felkészültél?! Szóval a kaszások kitalálják, hogy eltörlik a Ian emlékeit, és bezárják egy időhurokba. Ha ez eddig nem lenne teljesen illogikus, a sztori rátesz még egy lapáttal: annak érdekében, hogy megtudják tőle azt a nagyon nagyon nagyon NAGY titkot, hogy mégis hogyan lehet gyomordöféssel elpusztítani a fajtájukat, folyamatosan megölik szerencsétlen Ian Stonet, aki persze szart sem ért az egészből, hisz nem emlékszik semmire, így fogalma sincs arról, hogy miért csinálják vele mindez ezek a fogyatékos paranormális lények. Ian barátunknak van egy Jenny nevű észlény csaja, akit a történet folyamán kismilliószor megölhettek volna a cigidémonok, ezzel is nyomást gyakorolva hősünkre, de valamiért inkább Iant szopatják, azt remélve, hogy majd beszélni fog…halottan. És senkinek nem jutott eszébe revideálni ezt a koncepciót.

Sok sok értelmetlen nem-gyilkossággal később Iant el is kapják, kínozzák, hisz végül sikerült eljutniuk arra a hatalmas revelációra,hogy végső soron ez is egy lehetőség, nem kell feltétlenül LEGYILKOLNI a hősünket, hogy elmondja, amit nem is tud. Közben a nő ott mászkál védtelenül, és kb. senki sem foglalkozik vele. Majd egy tolókocsis fazon (mondom, hogy ilyet nem tudnál kitalálni!), aki hasonló helyzetbe került régen, de elbukott, mert elvették tőle a szerelmét, vagy mi, lazán odagurul emberünk ágyához, aki kis lelkizés után annak rendje és módja szerint elszívja az erejét, majd lemészárolja a nikotinszellemeket. Mindet. Csak így… simán… mindet hason szúrja…

Ugye, milyen rejtélyes módszer? Ugye milyen elmondhatatlanul nehéz megölni őket?! És erre nem jött rá senki. Erre kellett a nagy misztifikálás, erre kellett az egész cselekmény, ennek az eszméletlen titoknak a megfejtésére! Korábban senki, soha nem próbálkozott ilyesmivel. Maguk a dohányszellemek sem, mikor kismilliószor levadászták Iant. Szeretet ereje (Harry Potter, is that you?!), és hasdöfés! Hát basszus, köszönöm. Tényleg, ha valaki azt mondja nekem, hogy ez egy rendkívül jól felépített, és átgondolt történet, van nálam pár doboznyi extra erős nikotintapasz ellenérvként.

A dohányzás káros az ön és környezetében élők egészségére!

Mike Vogel rémes volt. Nagyon. Annyira képes volt túljátszani mindent, hogy röhögőgörcsöt kaptam tőle. Liheg, visít, hadonászik a kezével, össze vissza rohangál, az arcán olyan kifejezéssel, mintha gumibotot toltak volna a valagába, ráadásul vazelin használata nélkül. A szinkronhangja is siralmas volt amúgy, de pompásan illett a béna szerepléshez. Segített átélhetőbbé tenni a karakter drámáját, és a horrort, hogy szellemi fogyatékos túlvilági lények gyilkolnak le a semmiért. Christina Cole vagyis Jenny olyan, akár egy szobanövény. Vagy papucsállatka. Csendesen vegetál, minimális beleéléssel, igazából nem érdekli az egész, és magában már azon gondolkodik, hogy Snichers vagy Bounty csokit vegyen-e a pénzből, amit ezért a szerepért kap. Jaime Murray legalább hozta a szerepét, bár egy ilyen karaktertelen, gonoszt füstdémont eljátszani nem valami nagy kihívás. Csúnyán néz, amikor csúnyán kell néznie, cinikusan mosolyog, ha a helyzet megkívánja, és látszik, hogy komolyan is gondolja. Kész. Vágás.

Kiemelném még a speciális effekteket, mert azok is megérnek egy misét, vagy egy ördögűzést. Itt vannak ezek a nyomorult szellem-félelemvámpír-kaszás szörnyedvények, és nekem egész végig az volt az érzésem, hogy a költségvetésből nem futotta rendes szakemberre, ezért valamelyik kellékes középiskolás fiát ültették a gép elé, hogy hordjon fel egy kis füstöt a képre, aztán majdcsak eladják szellemnek. Vagy valaminek. Majd reménykedünk, hogy a nézők megelégszenek pár ködös mondattöredékkel, amiket szétszórunk a jelenetekben… Külön ajánlom figyelmetekbe azt a jelenetet, amikor a nikotinfelhők headbangelnek. Az tényleg halálos. Meghozza az ember kedvét, hogy megszúrjon valakit.

Összegezve: ha nem vagy mazochista, fanatikus műelemző vagy olyan elvetemült állat, aki szereti a félresiklott és jobb sorsra érdemes filmeket, a közelébe se menj ennek a szemétnek!

2 / 10

- Kitahito

Megosztás