Szóval… beszéljünk egy kicsit Adolf Hitlerről! Úúú, kimondtam a sötét nagyúr nevét! Most aztán ki leszek rúgva a Roxfortból! Nem, de most komolyan. Hitler. Pihenjenek csak tovább a hamis származásigazoló igazolványok a fiókok mélyén. Nincs ‘náciveszély. Senkit nem akarok deportálni, elgázosítani, vagy belelőni a Marianna-árokba. Nyugalom. Nos, igencsak frusztrál az a furcsa és kizárólagos felfogás, ami ezt a történelmi személyiséget körüllengi. Mert valljuk be, egy jól szituált, értelmes, érett gondolkodású ember a mai felvilágosult nyugati demokráciánkban mondhat mást, mint hogy Adolf Hitler maga volt a Sátán földi inkarnációja?

Képtelenség, mert ha valaki egy kicsit is szürkébb és konszolidáltabb árnyalatot képvisel, mint a matt fekete, akkor egyből kikiáltják fasisztának, és ezzel lényegében ellehetetlenítik minden további érvelését. De csak a hecc kedvéért, szegjük most meg ezt a hallgatólagos társadalmi szerződést, és próbáljuk meg a helyén kezelni Hitlert. Kezdjük a tényekkel: Igen, Hitler és az általa vezetett nemzetiszocialista kormányzat, valamit az őket kiszolgáló katonai és félkatonai szervek felelősek több millió zsidó kiirtásáért. Ha jól tudom, a jelenleg elfogadott nézet szerint ez a szám 6-6.5 millió főre tehető. Plusz-mínusz pár százezer cigány, Jehova tanúja, homoszexuális és ellenzéki. Mindez egy vitathatatlanul borzalmas és embertelen cselekedet volt. Tudatos, intézményesített genocídium. Ezen nincs is mit szépíteni. Kivéve ugye ha történetesen egy elfajzott Anti-cionista vagy, aki Hitlerben az utolsó kereszteslovagot meg a fehér faj prófétáját látja. Az ilyen nézeten lévő alakokkal jószerivel kár is vitatkozni, hiszen aki ép ésszel képes helyeselni embertömegek, vagy akár csak elszeparált egyének szisztematikus legyilkolását, sőt lelkesedni ezért és a megismétlését szorgalmazni, arról értelemszerűen leperegnek a morális aggályok és az észérvek.

„Hiszem, hogy a Mindenható Teremtő akarata szerint cselekszem, amidőn a zsidóval szemben védekezem és harcolok az Úr művéért!”

Azt is feltétlenül be kell látni, hogy a Második Világháborúért is többé-kevésbé Hitler agresszív külpolitikája a felelős. De itt azért érdemes árnyalni a képet: az Első Világháborút lezáró kissé… mondjuk úgy, egyoldalú béke valószínűleg Hitler nélkül is egy újabb konfliktushoz vezetett volna. A Führer kezdeti intézkedései nagyjából arra korlátozódtak, hogy talpra állítsa az országot. Persze nagyon hamar elfajultak a dolgok, de őszintén, ki hibáztathat egy népet azért, hogy miután éveken át széthúzott farpofákkal kellett várnia az angol és francia hímtagokat, az első adandó alkalommal kész felpattanni, hogy arcon rúgjon valakit? Mert lehet napi 24 órában hangoztatni a szörnyűségeket, de ha nem helyezzük őket történelmi kontextusba és nem próbáljuk megérteni a kiváltó okokat, akkor tévúton vagyunk, mert nem érezzük az események valódi súlyát, és képtelenek vagyunk tanulni a hibákból.

Ki a felelős: a nép, vagy a vezér? Kollektív bűnösség alá helyezni egy nemzetet, mert az apák és nagyapák megválasztották Hitlert, aztán meg nem váltották le? Nem. Hitler volt a baloldalon a karizmatikus és kellő képességekkel felruházott demokrata, akire a népnek szüksége volt, csak hogy finoman utaljak a sokak által ismert, frenetikus Youtube videóra. Helyre kellett állítani az egyensúlyt. Európa a talpa alá kényszerítette Németországot, ezért a nép a vállára vette Hitlert, mert muszáj volt valakinek előretolni a bábukat a térképen, kiadni a parancsot, meghúzni a metaforikus ravaszt. Történelmi szükségszerűség. Németország nem a Sátán népe, és ha volt is leadóznivalója a világ, illetőleg a zsidóság felé, azt hiszem már régen megtette. Vagy pedig sosem lesz rá képes. Viszont a gyűlölködés nem hozza vissza a halottakat, és teljesen mindegy, hogy zsidó, magyar, német, orosz, francia, vagy éppen amerikai halottakról beszélünk. És biztosan nem segít megérteni, feldolgozni a tragédiát, illetve megelőzni egy következőt, viszont újabb és újabb generációkat stigmatizálunk valami olyasmiért, amit nem is követtek el.

Na de mire akarok kilyukadni? Őszintén szólva nem kívánok itt sem Hitler külpolitikájával, belpolitikájával, a pártja felépítésével, a katonai sikereivel illetve kudarcaival, de még csak a Holokauszttal sem foglalkozni. Mindegyik témában vannak nálam sokkal de sokkal avatottabb emberek, akik méltóbbak a tárgykör kivesézésére. Mindössze le akartam szögezni, hogy nem áll szándékomban elvitatni Hitlertől azokat az emberiség elleni bűntetteket, melyeket joggal tulajdonítanak neki, de még csak kisebbíteni sem akarom jelentőségüket. Ez fontos, ugyanis nem szeretném, ha valaki téves ideák miatt ítélne el, bőven elég, ha a saját, jól felfogott nézeteim miatt sároznak be. Szóval, én Hitlerről, mint emberről szeretnék beszélni. Nem tudok róla annyit, mint amennyit tudhatnék, de az már egy felületes vizsgálat után is kiderül, hogy nem volt földöntúli, démoni gonosz. A személyét javarészt a diktátori tevékenysége alapján ítéljük meg, de vegyük észre, hogy a führeri szerep egy álarc, amiben bár Hitler nagyon otthonosan mozgott, mégsem szabad azt hinnünk, hogy ez, és csak ennyi lett volna.

„…rászoktam arra, hogy a kis szobámban lakozó egérkéknek néhány száraz kenyérmaradékot vagy kenyérhéjat vessek a padlóra és figyeljem ezeknek a bohókás állatoknak néhány jó falatért való harcát. Annyi nélkülözésen mentem át életemben, hogy ezeknek a kis állatoknak az éhségét és gyönyörűségét nagyon is jól el tudtam képzelni.”

Félreértés ne essék, nem méltatni akarom, és még csak nem is felmenteni, csupán azt a minimumot adom meg neki, amit mindenki másnak: hogy ember volt. És mint minden ember, képes volt normálisan viselkedni normális élethelyzetekben. Nem harapta le denevérek fejét, nem verte a kutyákat éjjel-nappal, nem evett gyerekeket, és tudtommal nem erőszakolt meg senkit se. Tudjuk, hogy a politikai döntéseiben radikális, és a végén elborult volt, de nem volt szörnyeteg. Ó, de ha csak az lett volna, ugye! Azokból százával rohangálnak az utcán, nincs benne semmi egyedi. Ott van az a film, a Hitler – A Sátán felemelkedése. A SÁTÁNÉ! Oké, az eredeti cím szerint CSAK a Gonosz felemelkedése, de alig van különbség. Miért? Miért van szükség arra, hogy Hitlert valamiféle misztikus lény, a valóságos Antikrisztusnak kiáltsuk ki? Miért kell elhinnünk, hogy ő valami tőlünk teljesen különböző entitás volt? Mert azáltal, hogy egyszer sikerült elpusztítani, most már soha sem térhet vissza. Egy indirekt mantra ez, amivel magunkat nyugtatjuk, hogy ledőlt Sauron tornya, most már beköszönthet a béke és prosperitás kora, ideje elhajóznunk Frodóval a szebb jövő felé.

Csakhogy ez ostobaság. Hitler ugyanolyan ember volt, mint mi. Nem fojtotta meg az ikertestvérét köldökzsinórral, és rágta le az anyja mellbimbóját. Nem tudott tárgyakat reptetni, vagy a tekintetével lángra lobbantani másokat. Deal with it! Nem volt semmiféle testet öltött gonosz, csupán egy ember, aki egy nagyon viharos történelmi korban kivívta magának a jogot a vezetésre, és meghozott egy sor embertelen döntést. És nem azt mondom, hogy ha te vagy én odakerülnénk, akkor hasonlóképp cselekednénk. Viszont mindig lesznek olyanok, akik megtennék helyettünk, vagy épp helyette. Senki sem pótolhatatlan, még Hitler sem. A hitleri szerep egy helyiérték, amit bármikor be lehet tölteni, és ne legyünk naivak, bőven van kivel. Van ma Magyarországon náciveszély? Véleményem szerint nincs. Viszont könnyen kialakulhat egy olyan helyzet, mikor a racionális megoldás egy hitleri karakter lesz, és pontosan tudjuk, hogy az emberek, akárcsak a víz, a legkisebb ellenállás felé folynak, és készek elfogadni a vállalhatatlant, ha csak tízmilliomod részben övék a felelősség, és cserébe a kényelem, jólét, boldogság ígéretét kapják. Ezért kell helyén kezelnünk Hitlert, mert ezáltal magunkat is képesek leszünk racionálisan látni.

Sem a Trianon-traumát, sem a Holokauszt-traumát nem lehet úgy feldolgozni, hogy áldozati báránynak használunk egy embert vagy népcsoportot, és rátestáljuk a világ összes bűnét. Mert a bűn (vagy ha úgy tetszik a hiba) magában az emberi természetben van, amely kész belekapaszkodni a legkézenfekvőbb, legegyszerűbb narratívába, a legszimpatikusabb ideológiába, ha a helyzete úgy kívánja. Kikiáltani Hitlert az ősi gonosznak nem sokban különbözik attól, ahogy Hitler kikiáltotta a zsidókat minden rossz okozójának. Egyik se helytálló. Ha tényleg így lenne, és ez a baltával faragott világnézet lenne a valóság vezérlőelve, akkor már hosszú évtizedekkel ezelőtt létre kellett volna jönnie a tökéletes utópiának. És azért látjuk, hogy milyen messze vagyunk ettől.

„Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt, és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.”

Az a baj, hogy a ’30-as ’40-es éveknek volt egy nagyon szép, örök érvényű igazsága, amit teljesen elrontanak Hitler démonizálásával. Mert hogyan tudnád felismerni és legyőzni a benned lévő előítéleteket, ha egyszerűen fogod a felelősséget, és ráaggatod a Sátánra? Vájd ki és vesd el magadtól. Tagadd meg, hazudd el. Ez egy tipikusan keresztényi mentalitás. Nem mintha a zsidóság megoldása, a bűntudatkeltés és az örökös félelem jobb lenne. Nincs szükség se bűntudatra, se félelemre, és végképp nincs szükség dogmatikus elnyomásra, terrorra és a szólásszabadság megnyirbálására. Aki Holokauszt-tagadó vagy zsidóellenes nézeteket vall, az suttyomban is meg fogja tenni, beburkolja magát a saját kis előítéleteinek a meleg paplanjába, és szépen érlelgetni fogja magában a gyűlöletet, amit majd átadhat a gyerekeinek és unokáinak. Teher alatt nő a pálma, ha szabad ilyen buta frázisokat hasznom. Ezzel nem kiölik az antiszemitizmust az emberekből, hanem konzerválják és felkorbácsolják. És az a helyzet, hogy a tiltással és büntetéssel önkéntelenül is érveket adnak az emberek kezébe, hogy ferde szemmel nézzenek a zsidóságra.

Egy józan gondolkodású és értelmes embernek nincs szüksége arra, hogy törvényileg tiltsák és kigyomlálják körülötte a hülyeségeket, a babonákat és a rosszindulatot, mert magától is rájön a folyamatosan durrogtatott Holokauszt-tagadó, zsidóellenes frázisok sekélyességére és ellentmondásaira. Az ostobábbja pedig ettől függetlenül is hülye és/vagy kirekesztő marad, nincs értelme szankcionálni őket. Nem is érdemes. Kell nekünk egy orwelli disztópia, 101-es szobástul? Van jogunk megszabni, hogy mások mit mondhatnak és gondolhatnak? Büntessük őket azért, mert nem tetszik nekünk a világnézetük? Küzdjünk fasisztoid módszerekkel a fasiszták ellen? Kapjanak ők is sárga csillagot, és pakoljuk fel őket marhavagonokra? Ez a megoldás? Tényleg ennyit sikerült tanultunk a történelemből? Így nézünk szembe a múltunkkal? Nincs más alternatíva, csak kirekesztés és deportálás, vagy besúgás és csengőfrász? Szívleljük meg Voltairenek tulajdonított szavakat:

„Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.”

Nem érzem felelősnek magam azért, amit az országomban évtizedekkel korábban elkövettek, viszont az események folyamatosan emlékeztetnek rá: a világunk sokkal de sokkal komplikáltabb annál, hogy a problémákat egy megkülönböztető jelzéssel vagy tarkóba lőtt golyóval meg lehetne oldani, de ha történetesen meg lehetne, akkor az ellen mindennek, ami emberré tesz minket, sikoltva kell tiltakoznia. A diszkrimináció és a gyűlölködés nemcsak rövid, de hosszú távon is kényelmes megoldás, ám végül nem vezet sehová, csak újabb diszkriminációt és gyűlölködést szül. Ha el kell fogadnom, hogy Hitler is ugyan ahhoz az emberiséghez tartozik, mint én, és adott körülmények között egy teljesen átlagos festő vagy irodai alkalmazott lehetett volna, hát Istenem, ezt az áldozatot a hét bármelyik napján kész vagyok vállalni. Nem leszek ettől se mocskosabb, se bűnösebb, legfeljebb megfontoltabb. A kétkedés, folyamatos önvizsgálat, a lelkiismeret, az egyetemes morális értékrendekbe vetett hit és a hozzájuk való igazodás örök igénye százszor többet ér egy hamis és hazug bizonyosságnál

- Kitahito

Megosztás