logo

Mértékmegőrző

Kommentár / 2016/01/03 / Szerző: Kitahito

Az Ákos interjú margójára

A cirkusznak folytatódnia kell! Az egymás ellen feszülő frakciók árnyékbokszolása nem állhat meg, így a fiktív valóság folyton kitermeli a szükséges rózsapatron-muníciót a további zajongáshoz. Monster of the week: Kovács Ákos, a középszerűség főpapja. A felborogatott asztalok, falhoz csapott műanyagpoharak és meredező fegyverek között felállok, és szólásra emelem a kezem.

Ákos

Kénytelen vagyok pár sorban értekezni az Echo TV-s Ákos interjúról, és az azt követő irracionális méreteket öltő pofozkodásról, mert mikro- és makroszinten is akkor felfordulást keltett az ügy, hogy lehetetlen szó nélkül elmenni az eset mellett. Elöljáróban pár szó magáról a Kossuth-díjas művész úrról: van az embereknek az a szűk rétege, akik beképzeltségükkel és egomán öntömjénezésükkel kinyitják a bicskát a zsebedben. Ha ehhez még párosul talentum- és tartalomnélküliség, a mérhetetlen kitartás, valamint egy önjelölt lázadó politikai simulékonysága, akkor nagyjából megkaptuk Ákost. Zeneileg langyos, amolyan ‘apukarock stílusban dalol a nosztalgiázni vágyó középkorú panelértelmiségnek, és dalszövegeiben is pontosan ezt a színvonalat hozza.

Nagyszerű projekciós felületek, ahová a nép egyszerű gyermekei beleláthatnak mindent ájtatos istenimádattól kezdve a patrióta nacionalizmuson át egészen a konzervatív társadalomkritikáig. Az a fajta szolid, visszafogott forradalmár, akit bármelyik nyugdíjas megkínálna mákos bejglivel. És ez jól is van így, hiszen nem mindenki lengethet zászlórudat, vagy szorongathat szablyamarkolatot, kell az 50 feletti “fiatal” demokratáknak is egy nemzeti hős, aki majd átdalolja őket az isten országába. Nincs semmi baj azzal, ha valaki tehetségtelen, és középszerű, hiszen hozzájuk viszonyítva kristálytisztán meg lehet határozni a valódi művészeket, hazafiakat és prófétákat. Mondjuk a zseni önmagában véve is kitűnik, nincs szüksége szereptévesztésben élő, identitászavaros háttérmuzsikusokra, de azért próbáljuk meg a jobbik feléről megfogni a dolgot, és legyünk kicsit engedékenyek.

Ákos olyan (hogy egy banális Bibliai példával éljek), mint egy rosszul sikerült Keresztelő Szent János. Aki mellett ott sorakoznak a megváltók, de a saját messianisztikus egoizmusa révén annyira csőlátású lett, hogy saját magát szenteli fel. Vagy épp hagyja, hogy mások felszenteljék őt Kossuth-díjakkal, díszpolgári címekkel, meg még ki tudja hány és hányadrangú titulusokkal. Egy normális önértékelésű ember legalább megpróbálkozna a mértéktartással, és megkísérelné eljátszani az álszerénységet, de Ákos minden gesztusából, minden megnyilatkozásából süt a saját vélt nagysága fölötti végtelen elégedettség. Teljesen mindegy, hogy épp énekel, riportot ad, vagy a rajongóihoz beszél, folyamatosan érezteti a partnerével a saját felsőbbrendűségét. Alanyi jogon követeli ki a tiszteletet, mert ő egy ‘harmincakárhány albummal rendelkező pop/rock idol, tehát ha ő mond valamit, az egyből égi igazsággá változik. És ez a téveszme vezetett el az Echo TV-s interjúhoz.

„Ne szabadkozz: Te szabad vagy, A hatalmad magadnak akartad.”

A közel 50 perces beszélgetés alatt Ákos számtalan alkalommal sikeresen kinyalja a saját seggét, és sok orbitális baromságot állít, de az egyszerűség kedvéért foglalkozzunk csak a nőkkel kapcsolatos kijelentéseivel, mert hacsak nem kezd el valaki zsidózni (vagy mostanában ‘bevándorlózni), akkor a feministákat felpiszkáló, női szuverenitást akárcsak a vita kedvéért megkifogásoló megjegyzések váltják ki a leghangosabb ellenérzéseket. Nos, nézzük sorban, miket állít Ákos, azon túl persze, hogy „…egyetértek magammal”, próbáljuk meg zanzásítani a mondókáját, és leoldani a sallangot:

A nőknek nem az a a dolguk, hogy ugyan annyi pénzt keressenek, mint a férfiak.” „A nők dolga valakihez tartozni, gyereket szülni, anyának lenni.

A jelenlegi helyzet nem felel meg a normalitásnak (van egyetemes jó és rossz).

A férfi és női szerepeket a fiziológia és a tradíciók kell, hogy meghatározzák.

Hadd lehessen meg a véleménye az embernek a világról még akkor is, ha az nem felel meg vagy ellentétes a jelenleg elfogadott igazságokkal.

Természetesen bele lehetne menni mélyebben Ákos gerendacipelős fiziológia-fasiszta nézeteibe, és elkezdhetném én meg a másik oldalról verni a nyálam mondván, szerintem mennyire degradáló ránk, férfiakra nézve, hogy az erősebb fizikumuk miatt egy ilyen nézetrendszer fizikai munkára és karrier centrikus látásmódra kényszerítene minket (mint ahogy teszi is a társadalom, és ezzel nem nagyon szokott a jogvédőknek baja lenni), megfosztva a gyereknevelés, a kreatív, alkotói célzatú szellemi tevékenységek (melyek egy ilyen antropológiából levezetett világképben problémásan férnének meg…), vagy akár a háztartás vezetésének az örömeitől (a főzés meg a takarítás sem épp férfias tevékenységek, ugye).

„Én, a titkos örömök kincstárnoka. Én, a tavaszi mohikán.”

De teljesen felesleges. Egyrészt mert mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja, a férfiakat ért és érő diszkrimináció nem túlságosan sajtóképes téma, másrészt pedig ne legyenek illúzióink: Ákos szerint a hím bármit tehet az életével, a gerendapakolástól kezdve a popszakmán át egészen a politizálásig vándorolhat, a lehetőségek tárháza végtelen, csak a női mozgástérnek kellene lekorlátozódnia az ideális népszaporulatot biztosítani hivatott testnyílássá, és esetleg tejet termelő emlőpárrá, egészen addig, amíg a férfi tudósok ki nem kísérletezik a tökéletes tápszert. Szóval visszhang ide vagy oda, a nőket ért verbális támadás esetünkben talán fontosabb, így foglalkozzunk inkább azzal. Az első állítás arról szól, hogy mi a nők DOLGA.

Igazat kell adnom Ákosnak: a nőknek nem az a dolga, hogy ugyan annyit keressenek, mint a férfiak. Mint ahogy az sem a dolguk, hogy többet, esetleg kevesebbet keressenek. A férfiaknak sem dolguk, hogy többet keressenek a nőknél, vagy egymásnál, nem kell versenyezniük a munkaerőpiacon, és nem KELL hülyére dolgozniuk magukat a nyugdíjig, gerendát, vagy más, akár metaforikus terhet cipelve. Senkinek nem kötelessége, kőbe vésett tiszte ezt vagy azt csinálni. Amikor a feministák azzal érvelnek, hogy a női identitást nem lehet és nem is szabad valakinek a viszonylatában, valakihez tartozva értelmezni, és diplomával, PhD-val meg karrierrel dobálóznak, és nőknek kedvező kettős mércék bevezetését szorgalmazzák, akkor ugyanúgy tévednek, mint Ákos. Mert a társadalomnak az a feladata, hogy teret engedjen mind a férfi, mind a női polgároknak, hogy vágyaikhoz, képességeikhez, és tehetségükhöz mérten a legjobbat hozzák ki magukból.

Vagy épp elvesztegessék a tehetségüket, és menjenek gerendát pakolni. Mert ez a szabadság jelenti az igazi egyenlőséget, és nem az, hogy kvótákat hozunk, az egyik felet a másik javára diszkriminálva, és bebetonozott, önkényesen megszabott szerepkörökkel sanyargassuk azokat, akik eltérnek az általunk normalitásnak vett fasisztoid narratívától. Mintha a népességfogyásról meg a családmodell egyetemes széthullásáról a főiskolára jelentkező fiatal vagy pályakezdő nő tehetne. A dolog rafinériája az, hogy tehet is róla. Mert ha megházasodna, és szülne 2-3 gyereket, azzal hozzátenné a maga milliomod részét egy statisztikához, melynek az ég egy adta világon semmi köze sincs a hétköznapok valóságához. Emberi sorsokat, emberi életeket nem lehet diagramok közé szorítani, és a társadalomnak nem az a feladata, hogy a legalsó mikroszinten bűntudatot keltsen a felfoghatatlan makró folyamatokért, hanem hogy olyan élhető körülményeket teremtsen, melyben az áramlatok maguktól megindulhatnak a gyarapodás irányába.

„Itt bűn és erény, csak képregény. Tegyél rendet bennem, re mindig új remény!”

És amiatt nagyon elítélendő Ákos érvelése, mert miközben a FIDESZ-es pribék haverjai (akárcsak anno pár ciklussal korábban a balos koalíció) rongyosra adóztatják az embereket, és milliós havi sápot vágnak zsebre, még képes lefelé mutogatni, mert nehogy már a nők is elmenjenek dolgozni, maradjanak inkább otthon gyereket szülni és nevelni arra az egy-két hónapra, amíg a számlák és törlesztőrészletek súlya alatt összeroppan a család, és mindenki éhen hal. Mintha nem kényszerből, hanem tisztán csak ‘önmegvalósítani vagy szórakozni járnának el lélekölő és alulfizetett munkák helyett. És ez a létállapot ma Magyarországon milliók sajátja. Nem minden nő engedheti meg magának, hogy csak lóbálja a lábát és érlelje a petesejtjeit, miközben a férje összehaknizza a villanyszámlára valót. De ezt a nagyon égető és nyilvánvaló képzavart félretéve is: nem akarok egy olyan világot, ahol mindenféle önjelölt népnevelők a maguk egyetemes jónak kikiáltott ideológiájával betolakodnak a magánéletbe, belemásznak a bőrünk alá, belerágják magukat a koponyánkon át az agyunkba, megszabva, hogyan érezzünk, élvezzünk és gondolkodjunk.

A karrierista, családalapítástól ódzkodó férfiak is ugyan olyan ellenségei a klasszikus családmodellnek, mint a hasonló mentalitású nők, és Ákos által felvázolt érvrendszert nem lehet úgy kikezdenie a feministáknak, hogy “megmutatjuk, hogy mi is tudunk orvosi diplomát szerezni!”, mert ha nem degradáljátok le magatokat arra a szintre, ahová Ákos szeretne titeket, akkor pontosan tudjátok, hogy képesek vagytok rá. Vagy nem. De ez nem a női-férfi különbségekből adódik, hanem az egyének közötti eltérésekből. Nem mindenki való anyának, és nem mindenki elég értelmes ahhoz, hogy egy felsőoktatási intézményt elvégezzen. És ezzel önmagában semmi probléma sincs.

Azok a rossz értelemben vett feministák, akiket megdelejezett az a tévképzet, hogy a hímsovinizmussal és az úgynevezett patriarchátus férfi uralmával le lehet számolni többletpontokkal, bekeretezett diplomákkal, meg zsíros fizetésű állásokkal, nem értik az egész problémának a lényegét: vagyis hogy az anyaság nem megvetendőbb és semmivel sem alávalóbb a karrierépítésnél, és mindenkinek a saját affinitása szerint kell kiteljesednie, nem pedig agyatlanul lázadni fokra pontosan a dogmákkal szemben. Egyébként erről a témáról éppen nem a nyuggereknek, aszkétáknak, divatkeresztényeknek és wannabe-szüfrazsett ‘femináciknak kéne vitatkozniuk, mert a végén megint a konyhában kötünk ki, a fiúgyereket meg kasztrálják, munkatáborokba zárják, vagy simán csak ledobálják a Taigetoszról…

„Igen, ráznám a rácsot, de nem merem. Majom a ketrecben.”

A második kijelentés, mely a normalitás kérdéskörét érinti, annyira bagatell, hogy szinte szót sem érdemel. Ha Ákos tisztában lenne a normalitás szó jelentésével (általánosan elfogadott normarendszer, viselkedési formák összessége), akkor tudná, értelmetlen arról vitatkozni, hogy egy jelenleg elfogadott dolog “normális”-e. Hiszen épp azért normális, mert elfogadott, általános érvényű. Ha egy adott társadalomban nem szokás ruhát viselni, akkor az anyaszült meztelenség jelenti a normalitást. Viszont ott, ahol mindenki felöltözve jár az utcán, pont a természetes állapotban lévő, fedetlen test látványa az abnormális. Az megint egy más kérdés, hogy Ákos szerint a jelenlegi viszonyok nem normálisak, de nincs és nem is lehet olyan egyetemes értékrend, mely így és ilyen mélységeiben megszabja, hogy mi a helyes és mi a helytelen.

Ákos a Bibliára hivatkozik, meg hogy nincs benne az, hogy a nők és a férfiak versengjenek a munkaerőpiacon. Ez igaz is, csak épp semmi jelentősége nincs, hiszen a Bibliában nagyon, nagyon sok minden nincs benne, többek közt azért, mert majdnem kétezer éve íródott. Nincs benne például az sem, hogy a nőknek nem szabad belevizelniük a konnektorba, vagy hogy tilos bekötött szemmel BMW-t vezetniük, és valóban nem is tanácsos ilyesmivel próbálkozniuk. Ugyanakkor azt sem tiltja meg nekik, hogy szavazzanak, hamburgert egyenek, bejelöljék Ákost ismerősnek a facebookon, vagy testhez álló farmernadrágot hordjanak, és azért mégiscsak kétlem, hogy kedvenc Kossuth-díjas celebünk megvonná tőlük ezeket a jogokat. Attól még, hogy valami egy 2000 éves tradíció, még nem jelenti azt, hogy helyes is. Nem hinném, hogy a XXI. században is szolgai módon, kritikátlanul kéne alkalmaznunk az ókori szokásjogokat és útmutatásokat. Nem ez a követendő út. Elvégre nem vagyunk muzulmánok, vagy ortodox zsidók, vagy épp farizeusok.

A nők képesek szülni, de ettől még nem kötelesek a szülésnek élni. Vagy úgy eleve gyereket vállalni. Van, aki egyszerűen nem alkalmas az anyaságra, annak ellenére, hogy egy gyerek kihordása és felnevelése igazán megbecsülendő dolog. Van, aki alkalmas, de nem akar teherbe esni. Szíve joga. Sok esetben előfordul, hogy a párjuk nem szeretne gyereket, és akadnak olyanok is, akiknek valamilyen oknál fogva nem is lehet gyerekük. Ki tehet arról Ákos, ha egy széles csípejű menyecskének nem terem gyümölcsöt a méhe? Vagy ha egy szép szál magyar legénynek nem áll fel a gerendája? Gondolom, a bosszú népe…

„Tudom, ki vagyok és a dolgok nevét is. Belém is marnak érte rendesen…”

Mindezek ellenére azt mondom, hogy Ákosnak joga van hinni és vallani ilyen, vagy akár ‘ilyenebb nézeteket is, mert egy demokráciában, ahol elvileg gondolati- és szólásszabadság van, ez minden állampolgárnak elidegeníthetetlen, alkotmányos joga. Amíg Ákos nem kezdi el a nőket kidobálni az egyetemekről, vagy amíg nem csökkenti le a fizetésüket a minimálbér alá, addig azt mond, amit csak akar, még akkor is, ha azok egy évszázada elavult, túlhaladott eszmék, és sokan rángógörcsöt kapnak tőlük. Emiatt őt senki nem szankcionálhatja, senki nem koppinthat a fejére. Nem bonthat vele önkényesen szerződést a Telekom, nem zárhatják el a vezetékes vizét, ugyanúgy ki kell őt szolgálni az ősök szent vérével áztatott földre épített Aldiban, mert én nem akarok egy olyan világot, ahol csak azért ér hátrányos megkülönböztetés, mert másképp gondolkodsz.

Bontsanak Ákossal szerződést azért, mert tehetségtelen. Vagy mert paraszt. Rossz üzleti partner. Ki tudja, lehet, hogy tényleg az. Ezeket még el tudnám fogadni. De egy véleménybeli különbségért? Ez nem helyes. Mert gondoljunk bele, hol a határ? Ha például olyasmit írok le, ami nem tetszik a Telekomnak, akkor holnap visszamondják az internet előfizetésemet? Elhiszi azt bárki is, hogy a Telekom valami morális érzéktől vezérelve döntött úgy, ahogy, mert éberen őrködik a társadalmi igazságosság felett? Ez csupán egyszerű marketingfogás volt. Vonalzóval kimért, meetingeken kimunkált céges arculattervezés eredménye. Viszont egy demokráciában senki sem élhet így vissza a hatalmával, még akkor sem, ha egy piacvezető nagyvállalatról van szó. Senki nem hatalmazta fel őket arra, hogy erkölcscsőszt játsszanak. A Telekom se nem szülőnk, se nem tanárunk, de még a gyóntatópapunk sem. Ha van bármi feladatuk, akkor az legfeljebb annyi, hogy stabil telefon- és internethálózatot biztosítsanak.

Teljesen mindegy, hogy pont az Ákos propagál ilyen nézeteket a nemi szerepekről, melyekkel egyébként valamilyen szinten akár egyet is lehetne érteni, ha egy kompetensebb illető tálalná őket. A szólásszabadság faji, nemi, vallási és politikai hovatartozástól független, elidegeníthetetlen alapjog, legalábbis addig, amíg nem ártasz vele másoknak (értsd: gyűlölködsz, uszítasz, vagy tagadod a Holokausztot). Elmondta a maga baromságát, és próbált elővezetni pár épületes és megfontolásra érdemes gondolatot, csak épp képtelen volt világosan kifejezni magát. Nem kell keresztre feszíteni érte. Ne essünk bele abba a téveszmébe, amibe Ákosnak sikerült belekergetnie magát: Ő nem képvisel semmit, nem jelent semmit, és nem különb senkinél. Ákos bácsi csak egy a gyorsan fogyatkozó tízmillióból, nem áll különleges helyen, nem népvezér, nem valami prominens figura, csak egy felkapaszkodott popsztár, undorítóan nagy egóval.

„Elképzeltem, hogy jelkép lettem egy jelkép nélküli korban.”

A véleménye nem érdemel több figyelmet csak azért, mert egy amúgy kis nézőbázissal rendelkező TV műsorban elmondhatta azt. És mondhassa is el. Nem csak a mindenkori ellenzék kiváltsága, hogy megbotránkoztató, kedélyeket felkorbácsoló kijelentéseket tegyen. Az már megint más kérdés, hogy a FIDESZ-nek ki kellett volna maradnia a francba az egész ügyből, mert azáltal, hogy az állam atyácska óvó keze kihúzta a szarból Ákost, gyakorlatilag állást foglaltak az ügyben. De amúgy milyen abszurd már, hogy egy piti kis párttacskó beszólása miatt a nagy német juhász Telekom elkezd ugatni, majd jön a FIDESZ-es, agyonszteroidozott el-capo puli, és bezavarja a sarokba. Magyarországon tényleg az erősebb kutya baszik…

- Kitahito

Megosztás Megosztás
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése

Előző kritika:

Gantz: First stage

Következő kritika:

Bíborhegy

Még több Kommentár