logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Kommentár / 2017/09/04 / Szerző: Kitahito

A lelkiismeret-furdalás nélkül halomra ölhető ellenfelek ötágú csillaga.

Tudjuk jól, egyetlen modern hőstörténet sem lehet teljes anélkül, hogy morális megideologizálást sem igénylő, azonosulhatatlan ellenségekből emelt hullahegyek között lovagolnál el a naplementébe. Mert ugye levágtunk magunkról és eldobtunk mindent, ami megbotránkoztat, roppant kulturáltak és civilizáltak vagyunk, de a humánum maszkja mögül néha azért ki-kikacsintgat a fenevad. Élj önfeledten, ölj önfeledten! - súgja, és mi pontosan ezt tesszük, mert meg van engedve, mert megtehetjük, így ezért helyes és jó.

A lelkiismeret-furdalás nélkül legyilkolható ellenfelek ötágú csillaga

Nos. Úgy gondoltam, ezúttal egy kategóriákon átívelő értekező értekezést fogok írni. Filmek és videojátékok… ahol lőnek, vágnak, robbantanak, ahol pörög az akció és nyálhabot izzad az adrenalin, ott kellenek tömegével bedarálható, azonosulhatatlan, névtelen és arctalan ellenfelek is. De mivel mi egy kulturált, nyugati típusú demokráciában élünk, ahol az ember feje felett az egyetemes humánum és a politikai korrektség Damoklész kardja remeg, nem lehet csak úgy nőket és gyerekeket lemészárolni, mert azt a vérszomjunkat maga mögé rejtő porcelánmaszk civilizált álszentsége nem viselné el. Viszont (sokszor nem is annyira) titokban vágyunk a kegyetlenségre, vágyunk az erőszakra, és valami mélyről jövő beteges ösztöntől vezérelve igényeljük azt, hogy a haza, az igazság és a béke nevében, megideologizáltan és jogosan gyilkoló szociopaták bőrébe bújva mi is átélhessük (természetesen mindennemű következmény nélkül) azt, hogy milyen is agyvelőben, gőzölgő belekben és CGI vérben gázolva legéppuskázni, vagy karddal lekaszabolni az ellenünk törő hordákat. A mai írásomban a lelkiismeret-furdalás nélkül lemészárolható ellenfelek öt fő csoportját fogom összeírni. Olyan ellenségek ezek, akiket egy tizedmásodpercnyi hezitálás nélkül küldenél a Pokolra, hisz esetükben fel sem merülhet, hogy őket is anya szülte, van családjuk, vannak álmaik, vágyaik, ők is hisznek valamiben, és esetleg nekik is igazuk lehet abban a konfliktusban, melybe a történet önkénye beleránt téged. Az árnyalatok nélküli fekete pólus ez, a sötét oldal, ahol egy gondolatot sem kell pazarolnod mindenféle morális kérdésekre, hisz a felütés már minden választ ezüsttálcán nyújtott át neked. Te vagy a HŐS, a nagybetűs IGAZSÁG bajnoka, akinek vállán az egész emberiség megmentésének önként vállalt terhe nyugszik. It has to be done, és ha már így alakult, akkor a lehető legbrutálisabb, leglátványosabb és leginkább badass módon történjen meg! Mert a halál és gyilkolás kaotikus összevisszaságában, az agonizáló sikolyok, hörgések, lövések és robbanások kakofóniájában ihletett rend és szépség van! Alkotómester vagy, aki a kezében tartott sörétes puska-ecsettel a falak és padlók vásznára hússal és vérrel fest műalkotást! Nézzük hát, hogy miből is dolgozunk!

5.: Ara… mármint “terroristák”.
Úgy vélem ezt nem kell különösebben sokat magyarázni. A vályogból és tehénkeszarból tapasztott kunyhókból százszámra előrontó turbános fundamentalisták oroszoktól vásárolt kalasnyikovokkal és a széthullás határán álló fingmeghajtású föld-föld atomrakétákkal fenyegetik a szabad világot, amit egy igazi hazafi a hét minden napján kész lenne megvédeni. Persze ha a sivatag közepén porosodó döngölt padlós kalyibákban több mentőládát lehet találni, mint bútort, ráadásul a célzásra és fedezékhasználatra képtelen ostoba AI még a regenerálódó életerődet védő 150 pajzsot sem tudja levakarni rólad, akkor az ilyen önként vállalt patriotizmus aligha tűnik áldozathozatalnak, sokkal inkább egyfajta olajért folytatott közel-keleti agyaggalamb-lövészetnek. A terroristák természetesen jobban bíznak Allahban, mint bármiféle harcászati kiképzésben, vagy akár az alapvető túlélési ösztönben, így legfeljebb csak annyi telik ki tőlük, hogy gyanútlan járókelőket robbantsanak fel, nőket molesztáljanak, vagy elvágják néhány megkötözött újságíró torkát, éles harcban arcpirítóan gyorsan felőrlődnek. Se ezen nem kell nagyon csodálkozni, hisz az esetek túlnyomó többségében az istenük földi helytartója, vagyis a kis kecskebaszó kompániájuk vezetője egy elborult vallási fanatikus.

-What is wrong with you, Abu Hajaar?!

Az a pár oldal, amit emberünk a Koránon kívül életében olvasgatott, valószínűleg Marx Tőke c. örök becsű művének képregény változatából származhatott, és az így szerzett szellemi fölényével már teljes gőzzel utálhatja az Egyesült Államokat, Európát, vagy úgy eleve a kapitalizmust, és bár nem tudja pontosan, hogy hol keresse őket a térképen, azért beszerez egy kis hasadóanyagot, hogy ködös ideológiai hablatyolás kíséretében fenyegetőzhessen vele. Ugyan híján van az értelmes motivációknak, ostoba csatlósa azért akad bőven, akiket legéppuskáztathat a történetünk főhősével, majd végül némi tartalmatlan monologizálást követően maga is fűbe haraphat, mert ugye a szakáll, legyen bármilyen zsíros, sajnos nem véd meg egy arccal kivédett páncélököl-lövedéktől. Én személy szerint nem szeretek terroristák ellen harcolni, vagy olyan filmet nézni, amelyben terroristákat ölnek. Ugye amit meg kell tenni, azt meg kell tenni, de ilyen alapon agyonlőhetnénk nagyon magabiztos szellemi fogyatékosokat is. Sportértékét tekintve mindkettő hasonló szinten áll…

4.: Robotok.
Mit tegyünk, ha olyan filmet vagy játékot akarunk készíteni, melyben nagy számú, kifejezetten dinamikus és veszélyesnek tűnő ellenféllel kell szembeszállni, de nem szeretnénk a korhatáros tartalommal elijeszteni a fiatalabb generáció tagjait, akik ugye a legfogékonyabbak a power fantasy tartalmak által kínált vágybeteljesítő erőszakpornóra? Természetesen használjunk robotokat! Azok nem véreznek, nem könyörögnek az életükért, teljesen biztos, hogy nincs családjuk, ráadásul nagyon látványosan lehet őket szikrázó fémforgáccsá és olajpermetté lőni. Nincs arcuk, tehát nem kell statisztákra vagy élethű arcmimikára pocsékolni a nehezen összekilincselt anyagi forrásokat, elég csak Ctrl+C Ctrl+V bemásolni a többé-kevésbé antropomorf dizájnú modelleket, és máris megspóroltunk magunknak pár hét kemény munkát, sörre és LSD bélyegre konvertálva azt.

I came here to kill dem russians, damn it!

Külön öröm, hogy a robotoknak nem kell követniük semmilyen logikát, hisz tudjuk, a sci-fi sztorikban (mármint amiket annak csúfolnak) minden tudományból készült, és elég csak bedobni egy-két szakszónak tűnő baromságot, és máris teremtettünk magunknak elég időt a korábban megszerzett sörök és LSD bélyegek kiélvezésére. Pókrobot, ami rakétákat lő a hátából? Panelház méretű kardot forgató gigantikus mecha mindenféle fizikát meghazudtoló fém szárnyakkal? Kis lézercsíkokat lövő lánctalpas golyóbisok? Mesterlövész puskás cyborg szexrobotok, amik ráadásul még láthatatlanná is tudnak válni? Simán! A lehetőségek tárháza végtelen, de persze neked elég egy pár fokos skálát bejárnod rajta, hisz tudjuk, a kreativitás az Ördög játékszere, ezért bőven megteszi, ha kiválasztasz 5-6 félét a 10, közmegegyezéssel szentesített sablonból, és azokat használod, hisz úgyse fogja senki alaposabban megnézni őket azalatt a 0.5-1 másodperc alatt, amíg még intakt állapotban vannak! Robot ellenfeleket használni talán a létező legolcsóbb, leglustább megoldás. Nálam egy történet egyből elássa magát, ha szintetikus töltelékfogdmegeket vonultat fel. Természetesen van mód a rehabilitációra, de csak a legritkább esetben sikerül.

3.: Zombik.
Valamikor régen az élőhalottaknak még volt renoméja. Szó sincs róla, hogy a zsáner menthetetlenül lejáratódott volna, de manapság a zombik inkább csak biodíszletei egy poszt-apokaliptikus világnak, melyben olyan körülményként léteznek, mint amilyen az eső, a hó, vagy épp a kártevők. Nem biztos, hogy ez probléma, hisz a szemléletváltás teret engedett olyan nagyszerű alkotásoknak, mint amilyen a Haláli hullák hajnala, a Pontypool, a Battery, a The Last of Us, vagy épp a Walking Dead (leginkább a játék). Azonban az esetek nagy többségében a zombiknak egyetlen célja van: hogy embereket ölhess, az emberölés morális felelőssége nélkül. Egy környezettudatos állampolgár egyenesen kötelességének tekintheti az élőhalottak agyonlövését, hisz azok rondák, büdösek, ráadásul ide-oda tántorgásukban véletlenül lerághatják a szomszéd kisfiú arcát, és azt ugye mi nem akarjuk.

Használd a késed, Daryl, úgyis sorba állnak majd.

A mindenféle technikai önellentmondást befoltozó VÍRUS hívószó elég arra, hogy ezek az önjáró véglények addig rondítsák a világ természetes rendjét, amíg valami irgalmas szamaritánus bele nem kapálja az agyvelőjüket a talajba. Zombit ölni jó. Nemcsak, hogy helyes, hasznos, de még szórakoztató is, ahogy azt például a Zombieland c. filmben is láthattuk. A zombi-apokalipszis a fiúból férfit, a férfiból pedig lángoló láncfűrészes szamurájt csinál, aki egy géppuskákkal telepakolt kerekesszékben ülve kaszabolja le a járkáló halottak hordáit. A Z-nap utáni világ lehetőséget ad, hogy önmagad lehess. Egy gyors paradigmaváltás mindig előhozza a ember valódi természetét. És teljesen mindegy, hogy milyen elborult vagy valójában, mert ebben a világban még egy hatalmas plüss LEGO-fejet viselő meztelen idiótát sem néznek hülyének. Itt tényleg a tökéletes önmegvalósítás zajlik. Lehet, hogy olykor-olykor felzabálnak, vagy véletlenül lezuhansz egy helikopterrel és apró cafatokra robbansz, de addig is piszkosul jól szórakozol, és in the end of the day, ez az, ami számít. A túlélés még sose volt ilyen infantilis és vicces. Nem kötnek a szabályok, nem kell dolgozni, nem kell iskolába járni. Ha valamire szükséged van, akkor elveszed a boltból, vagy attól, aki korábban elvette a boltból. Azé az igazság, aki gyorsabb, kegyetlenebb, vagy szimplán csak őrültebb. Ez az a vadnyugat, amit sosem volt alkalmunk megtapasztalni, de azért kicsit mindig is vágytunk rá.

2.: Nácik.
Na igen… ha igazán kielégítő gyilkolási élményre vágysz, akkor nácikat kell ölnöd. Hogy miért? Azért, mert a náci pontosan ugyan olyan ember, mint te. Persze rettentően gonosz, tudjuk, általában még sátánista is, és saját kezűleg gázosított el egy marhavagonnyi zsidót, de úgy amúgy egy olyan ország szülötte, mely kulturálisan, gazdaságilag és katonailag is az egyik legmagasabb szinten állt az akkori világban. Agyonlőni egy nácit a tökéletesen megideologizált gyilkosság. Ha a szeme előtt erőszakolod meg a feleségét és a lányát, leöntöd őket sósavval, majd a lenyúzod a bőrét és belevizelsz a szájába, akkor is jót röhöghetsz, mert -Némá’, hogy hörög a ‘büdösnáci! Kellett neked világháborúzni, meg zsidókat ölni, ‘hülyegyerek! Nácit ölni az a fajta gyilkosság, amitől jobb ember leszel. Még templomba se kell menned utána, mert akár egész német városokat gyújtóbombázhatsz porig civilekkel együtt, az ‘Úristenke személyesen fogja megveregetni a válladat érte. Egy szociálisan érzékeny, társadalmi szolidaritást és keresztényi értékeket szívügyének valló ember olyan önfeledt örömmel és égre emelt lélekkel géppuskázza le a piros alapon fekete horogkeresztes karszalagot viselő katonákat, mintha ő lenne a megtestesült IGAZSÁG.

Hollywoodi karikatúrák Tarantino görbe tükre előtt.

Ő Isten Földre szállt akarata, aki ítéletet mond a bűnösök felett. A derekabbja még így is szenved kicsit, és bár azt mantrázza magában, hogy „Atyám, bocsásd meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek!” az ujja azért egy pillanatra sem enged fel a folyamatos tüzelésért felelős bal egérgombon. Fájdalom, de az emberbaráti szeretet és a jóság megköveteli, hogy téglaporrá lőjük ezt a falut. Ilyen szempontból talán még az is jobb, ha bele se gondolsz, és a mészárlás monotonitásában elfásult tudattal, gépies motorikus funkciókkal ölöd a németeket. Sose szerettem, amikor egy játék (kvázi) engedélyt ad a játékosnak a barbarizálódásra, vagy mikor egy film cinkosul össze akar kacsintani velem a tarkón lőtt és halomba rakott nácik hullái fölött. Nem szeretem a gonosz professzorokat sem, akik üvegtartályban úszó agyakba vezetnek áramot, meg hadifoglyokat lapítanak ki hidraulikus présekkel értelmetlen és gonosz kísérletek során. Számomra nácikat ölni rohadt unalmas. Lerágott csont. Forró vízzel felöntött levespor-indok. Nem vagyok vevő a démonizált ellenfelek meggyilkolásának brutalitás önfeledtségére, kifejezetten fáraszt, hogy már okkult náci zombi asztronauták ellen kell küzdenem a Holdon, és elvi síkon ítélem el, hogy a megbékélés és a testvéri egymás mellett élés álszent hangoztatása mellett már lassan fél évszázada töröljük a lábunkat egy kollektív bűnösség alá vont népbe, virtuálisan és audiovizuálisan újra és újra legyilkolva őket valamiért, ami generációkkal ezelőtt történt. Talán ideje lenne már továbblépni…

1.: “Szörnyek”: Generic idegenek, démonok, orkok, mutánsok…stb.
A szörnyek nagy halmaza rengeteg kisebb alkategóriát tartalmaz. Ott vannak ugye a sablon földönkívüliek, akik annak ellenére, hogy megye méretű csillaghajókkal röpködnek össze-vissza, lézerágyúikkal városokat képesek felperzselni, és könnyűszerrel leigáznak egész civilizációkat, külsőre mégis valami radioaktív hulladéktól terhelt csápos csótányembereknek néznek ki, amik a hörgésen és az artikulálatlan üvöltésen kívül másra látszólag nem képesek. Primitív, gonosz lények ezek, akik csak a pusztításnak élnek. Valószínűleg még a női egyenjogúságban sem hisznek. Ám mégse gyalogolhatnak át az űr sötétjén, tehát kellenek az űrhajók, de annyira azért nem lehetnek civilizáltak, hogy a megölésük mindenféle lelkiismereti aggályokat keltsen, és ne adj Isten azonosulni tudj a szándékaikkal, céljaikkal… és ezért kell szörnyeknek lenniük. Paul Verhoeven Csillagközi invázió c. remeke többek közt ezt az ellentmondást is kikarikírozza. Az egyetlen vállalható megoldás az ellenség könyörület nélküli, szisztematikus kiirtása, és ez a rasszista genocídium természetesen senkinek sem fog álmatlan éjszakát okozni. Nem kell nietzscheiánusnak lenni ahhoz, hogy tudjuk: az emberiség a teremtés koronája, és arra rendeltetett, hogy uralkodjon a tengerek halain, az erdők vadjain, és az égnek madarain, és az űr csápos idegen lényein egyaránt, vagy legalábbis húspéppé lője őket gépfegyverrel. És Isten látta, hogy ez jó.

Amikor a Pokol megtelt, odaküldték a geekeket.

Amennyiben egy történet elkalandozik az okkultizmus irányába, menthetetlenül előkerülnek a démonok, szellemek, lidércek, ghoulok és egyéb természetfeletti lények. Előfordul, hogy nem lehet őket csak úgy agyonlőni puskával, ilyenkor célszerű elővenni a megszentelt puskát, ami sörét helyett sót, ezüstgolyót, vagy nagyon pici Bibliákat lő magából. A démonokban az a jó, hogy mivel már eleve a Pokolból kerültek elő, teljesen biztosak lehetünk benne, hogy a megölésükkel jót teszünk a világnak. Hisz ami ronda, az szükségszerűen gonosz is, és vice versa. Ugyan így, a szupertitkos kísérleti kormánylaboratóriumból előmászott génmanipulált mutánsok, farkasemberek, sugárfertőzött dombi kannibálok, felhólyagzott bőrű, gennyet és egyéb ártalmas váladékokat spriccelő orkok, goblinok, ogrék, sötétben megbúvó névtelen borzalmak, alaktalan húsburjánzáshoz hasonlító kocsonyás, zselatinestű pacák, mind mind kardélre hányhatóak, szétverhetőek, széttaposhatóak, szétlőhetőek, vagy szétégethetőek anélkül, hogy a legkisebb lelkiismeret-furdalást is okoznák, hisz… most nézz rájuk, basszus! Ki akarna így élni? Hát élet ez?! Valójában szívességet teszel neki, amiért három percen keresztül folyamatosan lövöd belé az ólmot, hisz így megszabadítod szegény teremtményt a szenvedéseitől! Bár volna más mód… de sajnos nincsen. Sajnos addig kell ütni őket kétkezes pöröllyel, amíg halmazállapotot nem váltanak, és pixelekké nem szublimálnak. Oh, 50 tapasztalati pont, tizenhárom ezüstpénz, egy új karperec, és persze a küldetéstárgy! Finders keepers!

+1.: Gengszterek.
Nem szerettem volna megsérteni a zsidó közösséget azzal, hogy egy hatágú csillagra fűzöm fel a terroristákat és nácikat, ezért a gengszterek kiszorultak a perifériára, viszont azt sem tehetem meg, hogy szemet hunyok afelett a mindennapos abúzus felett, amit szegény szerencsétlen latinó, orosz, olasz, kínai és japán maffiózóknak el kell szenvedniük. Pedig ők csak békében és megbecsülésben kívánják űzni a legalitás szürke zónájában és azon túl menedzselt vállalkozásaikat, de nem, mert nekünk mindenféle ködös morális kérdések meg úgynevezett bosszú hadjáratok fehér paripáján be kell lovagolnunk az italkiméréseikbe, drogelosztó-központjaikba, fegyverraktáraikba, csempészárutól roskadozó kikötőikbe, sztriptízbárjaikba és bordélyházaikba, hogy leamortizáljuk az üzletet és megtizedeljük a bandát. A gengszterek leölése semleges cselekedet, talán még a robotokat is nagyobb felindultsággal és lelkesedéssel tudod kiiktatni. A maffiózókat viszont csak lelövöd, mint a kutyákat… nem is. Ki lő le manapság kutyákat? Mit szólnának ahhoz az állatvédők? Maradjunk inkább a legyeknél. Gondoljunk csak a GTA bármelyik részére. Az elgázolt járókelők és a felrobbantott rendőrautók számánál csak a legyilkolt bandatagok száma lehet magasabb. És ez nagyon jól van így. Ölj meg valakit és tegyél mellé pár gramm kokaint meg egy pisztolyt, és máris kezedben a szabadkártya, amivel elhagyhatod a börtönt! Legalábbis a Fülöp-szigeteken. Bár az önbíráskodás csúnya dolog, kamionról leesett made in China Ray Ban napszemüvegeket árulni a kocsid csomagtartójából még csúnyább, szóval ne legyünk restek rendet tenni a szomszédságban!

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Amikor a farok ...

Következő kritika:

Hogyan utáltass...

Még több Kommentár