S mondá egy angol író, akinek elfelejtettem a nevét: „Az ihlet kicsiny részecskéi folyamatosan záporoznak a világegyetemben, úgy terjedve keresztül a legsűrűbb anyagon is, mint ahogy a neutrínó halad át egy vattacukor szénakazalon, s legtöbbjük nem ér célba. Sőt, ami még rosszabb, a kellő cerebrális célpontba érkező többség a téves agyat találja el.” Nos, esetünkben nem ez a helyzet. Nézzük hát Kertész Kinga blogját, az Üzenem…-et!

Kezdjük a külsőségekkel! A fejléc visszafogott, de mutatós. Szép munka. Igazán illik az oldal színvilágához. Minimalista design jellemzi a blogodat, de épp emiatt tetszetős. Jó ízlésről tanúskodik. Emellett könnyen áttekinthető, nincs túlcifrázva. De mint tudjuk, ez csak a keret, ami igazán számít, az a tartalom. Lássuk hát…

Betáraztam magamnak némi “szigorúan alkoholmentes frissítőt” (az alkohol rossz, értem?), majd hozzáláttam az olvasáshoz. Először is szögezzük le, hogy szerintem Kinga igazán jól ír. Természetesen kisebb fogalmazásbeli sutaságok előfordulnak itt-ott, de az ilyesmi mindenkivel megesik. Vitán felül élvezetes és ízes a stílusa, jól ötvözi az irodalmi nyelvezetet a hétköznapival. A választékos szóhasználatán látszik, hogy nem fél könyvet venni a kezedbe. Összeszedetten ír, nem csapong, tudja, hogy mit akar. Vagy ha nem tudja, hát képes nagyon jól elhitetni az olvasóval (most épp velem), hogy igen.

Bár helyenként kissé szájbarágósan fogalmaz, erre érdemes odafigyelni a jövőben. Nem kell az olvasót ma született báránynak tekinteni, aki rászorul arra, hogy minden apróságot elmagyarázzanak neki. Sőt, időnként pont, hogy rájuk kell bízni az értelmezést. Öröm rájönni olyan rejtett összefüggésekre, melyeket az író meghagyott a homályban, vagy burkolt utalások formájában elrejtett a sorok között.

A történet erős felütéssel indít, egyből felkelti az egyszeri bloglátogató kíváncsiságát, és szinte rákényszeríti, hogy haladjon tovább az általad diktált sodrás ritmusára. Kinga ért hozzá, hogy a megfelelő időben szakítsa meg a sztori folyását, úgy, mint ahogy a népszerű sorozatok esetében szokták. A részek között nem voltak “fekvőrendőrök”, így kellemetlen döccenés nélkül lehetett felvenni a történet fonalát onnan, ahol előzőleg félbehagytad az elbeszélést.

Van a sztorinak egy kis animés/visual noveles beütése… egy csipetnyi keleti hangulat, átültetve hazai környezetbe. (Talán a főszereplő lány cinizmusa teszi. Sok történetben a “hős” szinte természetesnek veszi, ha a megszokott életét a feje tetejére állítja valamilyen bizarr és képtelen esemény, élből elfogad minden furcsaságot, ami elé kerül. *khm, Harry Potter!*. Lili viszont képes érdemben kritizálni a helyzet abszurditását, aminek technikailag Te vagy az okozója. Ez egy indirekt párbeszédet szül az alkotó, és az általa kreált fiktív karakter között. Szándékos vagy sem, nagy piros pont érte.

A másik dolog, amire önkénytelenül is asszociáltam, az Haneke Rejtély című filmje. Így olvasás közben folyamatosan ott ült a vállamon az a megérzés, hogy a történetben szereplő pendrive-napló igazából egy misztikus tárgy, amolyan lelki tükör, mely csatornát nyit a használója régi és jelenlegi énje között, elérve, hogy szembenézzen a saját lefojtott érzéseivel, bűneivel, félelmeivel és vágyaival, és lehetőséget ad, hogy elfogadja azokat, s ezáltal saját magát is. Nyilván én mindig konspirálok, az Operaház fantomjába is beleláttam a skizofréniát, egyazon személy két aspektusának tekintve Rault és a Fantomot..

Szereplőid karakteresek, és jól elkülöníthetőek (habitusban és jellemben egyaránt). Ha csupán az alkotó énjének kivetülései, hát igencsak színes egyéniség lehet. Komolyra fordítva a szót, szembetűnően jók a karakter- és jellemábrázolások a történetben. Okos ötlet, hogy rendre reflektálnak egymásra: ezzel sikerül ügyesen megtörni az egybefüggő leíró és elbeszélő részek potenciálisan monoton folyását. Nem gondoltam volna, de végig sikerült fenntartani az érdeklődésemet. Féltem, és vártam, hogy mikor fog leülni a sztori, mikor kezdődik el az ömlengés, de erre nem került sor. A tizedik rész környékén volt némi üresjárat, de aztán szépen a helyükre kerültek a dolgok.

Nagyon kíváncsi leszek, hogy Kingának mit sikerül kihoznia a történetből. Van benne potenciál, és számos irányba elviheti még: nem akarok az ötleteim leírásával gravitációs magot teremteni, mely elterelheti az írást a megszabott útjáról, ezért csak annyit mondok, hogy nemcsak egy romantikus regény, de egy borongós pszichológiai dráma alapjait is lefektetted. Kis munkával horrort, vagy akár egy “jelenkori sci-fit” is faraghatsz belőle. Őszintén szólva az írónő ziccer előtt áll, és csak rajta múlik, hogy egy igazán látványos góllal, egy kapufával tesz-e pontot a helyzet végére. Mellélőni innen már nehezen lehetne. További sok sikert és ihletet!

- Kitahito

Megosztás