Azt hiszem ez olyasmi, ami nem kíván kommentárt. A valóság a falig tolta a talicskát. Mondjuk már egy jó ideje. Viszont ez a pillanat különösen kontrasztos, szinte kiégeti a celluloid szalagot. Mert ez annyira mi vagyunk. A magyar ember mellkasában krumpliszív dobog. És hiába írnék bármit, az nem lenne olyan szürreális és groteszk, mint maga az esemény. Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ. Akár fake news is lehetne. Mint a Wembley stadion óriási lasagnesütővé alakítása. De a zsigereinkben érezzük, hogy igaz. Annyira bizarr, hogy nem lehet nem igaz. Ha nem történt meg, akkor is igaz. Sőt, talán még igazabb is. Szupervalóságos.

Valahol örvendezik lelkem: a krumpli végre a méltó helyére került, a trikolórral koszorúzott nemzeti panteonba. A néplélek szimbóluma. Összenőtt, ami összetartozik. A nép és a lelke. Most már értjük egymást. És értjük magunkat is. Valahol pedig már csomózom a kötelet krumplis zsák hálójából, amire felköthetem magam. Ugyanezen okból…

- Kitahito

Megosztás