Elgondolkodtatok már valaha azon, hogy milyen módszert választanátok, ha esetleg öngyilkosok akarnátok lenni? Általában az ilyesmi villogó felkiáltójel, hogy valami baj van, de nem feltétlenül. Lehet megnyugtató is. Csak hogy legyen egy menekülési terv, mikor az élet igazán cudarul bánik veled. Elhagy a babád, meghal a nagymamád, élőhalottak árasztják el a bolygót, vagy ami még rosszabb: elnökké választják Thrumpot… szóval ha valami tényleg kataklizmikus dolog történik, és nem akarsz már abban a szarban részt venni. Vízbe fojtanád magad? Leugranál egy magas épület tetejéről? Fognád a kenyérpirítót, és elmennél vele zuhanyozni? Lelocsolnád magad benzinnel a Hősök terén, és “Szabad Tibet”-et kiabálva kipróbálnád, milyen lehet Johnny Stormnak lenni a Fantasztikus Négyesből?

Ha nem enne vesztenivalóm, és annyira a szakadék szélére szorulnék, hogy már tényleg csak az ugrás maradna hátra, azt hiszem útra kelnék, egy szál hátizsákkal. Mondjuk keletnek. Talán egy árokba borulva múlok ki, vagy találok valamit, ami miatt érdemes tovább élni. Romantikus alkat vagyok, na. Még meghalni sem tudok rendesen. Viszont ha ezt az inkonvencionális megoldást nem számítjuk, azt hiszem én a gyógyszerek mellett döntenék. Bevennék mindent az antibiotikumtól kezdve a viagrán át egészen az LSD-ig. Basszus, nem érdekelne, hogy C-vitamin, fájdalomcsillapító, antidepresszáns, gyorsító, lassító, vagy esemény utáni tabletta, beszereznék mindent, akár hetekig gyűjtögetve őket, amíg össze nem jönne kb. 100 darab különféle kapszula, aztán egyben leküldeném az összeset pár pohár pálinkával. Mert komolyan érdekel, hogy mi történne… az ellentétes hatású gyógyszerek kioltanák egymást, és a végén erős immunrendszerrel, álló pénisszel, hasamban pedig egy nem létező elvetélt zigótával hallucinálnám magam a halálba? Az is felmerült bennem, hogy az emberi test nem bírna ki egy ekkora traumát, és egyszerűen a belső feszültség miatt felrobbannék. Meglehetősen valószínűtlen, de azért el lehet játszani a gondolattal.

„Öngyilkosság: így hívják, pedig e tettnek semmi köze a gyilkossághoz: nincs vérszomj, nincs szenvedély, csak a halál van, a remény halála.”

Pár fokkal komolyabbra fordítva a szót, úgy vélem, hogy az embernek joga van dönteni a saját halála idejéről és körülményeiről. Ha nyaktól lefelé le vagy bénulva, vagy elmondhatatlan fájdalmak gyötörnek, akkor hiába szövegelnek neked kegyetlen állhatatossággal a pozitív gondolkodásról meg az élet szentségéről, adják már be azt a halálos injekciót, nem igaz? Komoly morális dilemma, amit sok oldalról meg lehet közelíteni. Ma a lehető legbizarrabb oldalról érkezünk, ugyanis ráakadtam egy videóra, ami egészen új szintre emeli ezt a diskurzust, hiszen bizonyítja: tényleg elképesztően kreatív és ostoba lények vagyunk. A felvételen egy chilei férfi látható, aki úgy akar öngyilkosságot elkövetni, hogy beugrik az oroszlánok közé az állatkertben. Miközben egy gondozó slaggal locsolta a jelenet résztvevőit, emberünk alámászott a meglepett állatnak, és rácsimpaszkodott, nagyjából úgy, ahogy egy majom vagy egy kis retardált lajhár karolja át az anyját.

Látszott, hogy az oroszlán megrökönyödik, és pár pillanatig nem tudja, mi a francot csináljon, hiszen a több millió éves evolúciója erre a faszságra nem készíthette fel. Majd miután rájött, hogy az a gyökér majomember nem fog magától leszállni róla, elkezdett ide-oda járkálni és morogni, majd rövidesen bekullogott a betonbarlangjába, az utasával együtt, el a kamera látómezején kívülre. Az ezt követő eseményeket már csak a cikk írójának szavaiból tudhatjuk: az állatkert igazgatója az ilyenkor szokásos protokoll értelmében elrendelte az állatok lelövését, ami meg is történt. Értelemszerűen nem altatólövedékkel, hanem éles lőszerrel. Ugye nem lehet szarakodni, ha a emberi élet forog kockán. Szóval a végeredmény: két halott oroszlán, és egy könnyebb sérüléseket szenvedett idióta, aki valószínűleg pár nappal később újra megpróbál majd végezni magával. Talán ezúttal valami értelmes megoldást választ (csinál magának egy Gillette-penge szendvicset, vagy iszik pár deci hipót…), és nem ugrik be mondjuk a zsiráfok közé is…

- Kitahito

Megosztás