logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Kommentár / 2021/04/16 / Szerző: Kitahito

Definíciós bekebelezés.

Szövetséges lettem. Mein kampf az elnyomó soviniszta patriarchális strukturális normalitás fasiszta rendszer ellen ezennel megkezdődött. Vér fog folyni. Vagy ondó. Esetleg mindkettő. De könnyek biztos lesznek. Könnyek és káröröm. Vajon ki nevet a végén? Hát az biztos, hogy nem én...

Bekebelezés b

Megvallom őszintén, bár papíron (és pixelen) a felhomályosult nyugati trendek aktív követője és nagy ismerője vagyok, eddig elkerülte a figyelmemet egy fontos tény, melyet most érdemesnek látok kicsit körüljárni. Ugye az idők, kezdetén, mikor Isten megteremtette a férfit, a nőt, a leszbikust, a homoszexuálist, a biszexuálist és a transzneműt, a világ még egyszerű volt, és könnyen átlátható. Az emberek békében éltek és szerették egymást, furcsa kombinációkban, és nem mindig termékenyen, de jól megvoltunk. Aztán nemrég, mikor az interneten épp egy hatalmas tornyot akartunk emelni, hogy elérjük az Urat (≠♂️), és megkérdezzük tőle a legfontosabb kérdést (Mi van a lába között és mire használja?), Isten összezavarta az emberek nemi identitását, hogy többé ne értsék meg egymást, de végképp ne értsék meg saját magukat. Így a péniszgyűrű szövetsége felbomlott, és megjelentek mindenféle vadhajtások, melyek olyan kérdésekre adtak választ, amiket soha senki nem akart feltenni. A szexualitás akkori teoretikusai azt hitték, hogy a szellem a palackban tartható azzal, ha az eredeti betűszót egy plusz jellel kibővítik. Biztos volt olyan időpillanat, mikor az LGBT+ leírta a szexus valóságát, de igen rövid pillanat volt. Ők csoportonként egy egész betűt kapnak, mi pedig összesen csak egy plusz jelet?! Ez elfogadhatatlan. Diszkrimináció, kérem! Fasizmus. Feltámadt a tenger, a népek szivárványszínű tengere, és megütközött saját magával. A forradalom gyorsan lezajlott, áldozatok gyakorlatilag nem voltak, és a racionalitás ismét csúfos vereséget szenvedett.

Megszületett, pontosabban újjászületett a genderqueer, és azon nyomban meg is kérdőjelezte saját azonosságtudatát („Érezted már valaha, hogy a nemed percenként, óránként, naponta esetleg évente más és más? Talán nem is egy nemed van?“). Az lett az identitása, hogy megkérdőjelezi az identitását. Ennél többet nem is vállalt, de ezt képes a nap 24 órájában produkálni, változó sikerrel. Furcsa és büszke. Mintha fogták volna a szexualitást, és bedobták volna egy négy térdimenziós Schrödinger dobozba, hogy aztán büszkén ne nyissák ki soha többé. Persze erre rámutatni is kirekesztő és ?fób, hát még kritizálni! Akárhogy is, most már LGBTQ lett a hivatalos megnevezés. A Q arra engedett következtetni, hogy pontot tettünk a mondat végére, mert ezt már nem nagyon lehet tovább ragozni. Naivak voltunk, nem értettük még a világot. Az interszexuális is helyet kért az asztalnál, mely lényegében definíció szerint egy testi állapotot ír le, tehát nagyjából annyi köze van a szexualitáshoz, mint a hajszínednek, vagy hogy mekkora a lábméreted. Nem baj. Ilyen apróságokon nem szabad fennakadni. Már az LGBTQI-nél vagyunk. Most jön a lényeg. Az A. Ami először csak az aszexuálisokat volt hivatott leírni (a nemlétező szexualitást… ismét, csak másként). A + jel alá kellett volna mindenki mást besorolni, de egy kategória még helyet kért az asztalnál, ráülhetett hát az egyik szék karfájára. Ő valamiért nem kapott új betűt. Talán nem érdemli meg, talán a másnemű marketingesek úgy látták jónak, hogy egy efféle túlzásba vitt gesztus már tényleg ellehetetlenítené a betűszó további kulturált használatát, mindenesetre legjobb tudomásom szerint a lavina megrekedt annál a pontnál, hogy a szövetségesek (ally) zárják a sort, megosztozva az aszexuálisokkal az utolsó karakteren. A kedves olvasóban talán felmerülhet a kérdés, hogy annak, ha szimpatizálsz a “progresszív szexuális irányultságú egyénekkel”, mi a szenteltvízzel permetezett véreres halál köze van a szexualitáshoz, vagy hogy miért kéne szolidaritást vállalni azokkal, akik szolidaritást vállalnak… a válasz, hogy halvány fogalmam sincs.

„Miért nem lehetek szakács, aki egész nap csak rántottát csinál, és köze nincs semmihez? Miért nem lehetek egy légy valakinek a csuklóján, akit alig érintenek meg a világ dolgai? Miért nem lehetek kakas egy tyúkólban, aki magokat csipeget? Miért pont ez jutott nekem?”

Mindenesetre megtörtént az, amit korábban elképzelhetetlennek hittem. Az LGBT mozgalom definíciós eszközökkel bekebelezett engem. Most már technikailag én is LGBTQIA+ személy vagyok, és aki ezt meghallja, nem tudhatja, hogy és a férfiakhoz vonzódok, vagy mindenkihez, vagy senkihez, vagy igazából nem is tudom mi a fene van, vagy hogy ezzel az egésszel én még mindig úgy vagyok, hogy megpróbálom a rákos daganat módjára burjánzó őrület mögött meglátni az embert, aki kicsit más, kicsit elveszett, ám alapvetően pont olyan, mint bárki más, és boldog akar lenni, mint mi mindannyian. Személy szerint én határozottan az utóbbi mellett teszem le a voksomat, bár maga a feladat, megvallom, egyre nehezebb. Ami lényegtelen, legalábbis most már, innen a kordon túloldaláról. Nem mintha sérelmezném a dolgot, elvégre a magam humanista módján tényleg támogatom őket, és mély empátiával viseltetek irántuk, viszont jelzem, a megszokott szofisztikáltan szarkasztikus és bunkó stílusban, hogy ha a mozgalom sikerre viszi az ügyét, és a társadalmi többséget sikerül maga mellé állítania, akkor lényegében megszűnik létezni, és fel is oszlathatja magát, mert a saját definíciója által mindenkit a testébe olvasztott. Persze tudjuk, ez a veszély aligha fenyeget, de mégis… az, hogy mi megy a négy fal között, a hálószobában, engem őszintén hidegen hagy, de ami a polgárjogi aktivizmust illeti, az az elvem, hogy senki ne csináljon segget a szájából! Nem kukacoskodni akarok én, mint Woody Allen, mikor azt mondta, hogy sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának. Már így is számos dolog miatt verhetnek engem halálra az utcán, eggyel több vagy kevesebb igazán nem számít. Csupán nem szeretném, hogy ez a gyökereiben értékes és fontos társadalmi törekvés saját magát érvénytelenítse el és járassa le azáltal, hogy megpróbál a takarón túl nyújtózkodva mindenkinek megfelelni.

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Üzbég-Magyar Bu...

Következő kritika:

A kulturális bű...

Még több Kommentár