Számomra egészen megdöbbentő, hogy mennyire álságos és indokolatlan az a hatalmas felhajtás, amit Paul Walker halála körül csaptak. Ha valaki esetleg nem tudná, Paul Walker egy jellegtelen, középszerű színész, akinek az egyetlen valamit is érő alakítása a Bobby Z halála és élete című filmben látható. De a nagyérdemű nyilván a lehető legalantasabb szórakozást kínáló, bugyuta autópornóból, a Halálos Iramban szériából ismerheti ezt az érdektelen arcot. Azt hiszem nem kell bővebben kifejtenem, hogy mi a véleményem azokról a véglényekről, akiknek az ilyen “Sör/Virsli/Tokyo Drift”-jellegű másfél órás májerkedésektől lesz libabőrös a hónalja.

„I don’t go where the people are. I go where the people aren’t.”

Talán majd egyszer, ha elég lelkierőt gyűjtök a széria átfogó megtekintésére, egy monumentális kritika nyitányaként szerét ejtem a dolognak. De addig is itt van ez a Paul Walker, aki színészi kvalitásai tekintetében nagyjából Jason Stathammel, Dwayne “the Prick” Johnsonnal, és egy filctollal lufira rajzolt 7up arccal van egy szinten, most mégis egy hősi halott, az idejekorán eltávozott zseni, akit az egész emberiség kollektíven sirat meg. Miért? Mert autóbalesetben halt meg? Ironikus, úgy néz ki a nagy száguldozásnak meglett a böjtje… és akkor mi van? Mire föl ez a nagy gyász, össznépi búskomorság? Talán meglepő, de a halál senkit sem tesz jobb emberré, de még csak jobb színésszé sem. És a posztumusz seggnyalás is csak annyit ér, amennyit a fazon legjobb pillanata. Ami mi is volt? Hogy képes volt fapofával, nagyon komolyan a távolba nézni? Ja, hogy ez nem szűkíti le a kört?

Valóban, mert Walker az esetek 95%-ban ezt csinálta. Nagyon sikkesen verte vissza a fényt, a női közönség legnagyobb örömére. Úr Isten, nem lesz, aki szélütötten belebambuljon a kamerába? Szerintem ő az első színész a film történetében, aki olyan semmitmondó alakításokat nyújtott, hogy még CGI utómunkával is lehet helyettesíteni! Vagy kinyomtatnak belőle egy nagyon jó minőségű, életnagyságú fényképet (lehetőség szerint még a koccanás előttről), körbevágják, beültetik a volán mögé, és nagy valószínűséggel nem lehet majd észrevenni a különbséget. És azért a nagy búskomorságunkban jusson már eszünkbe, hogy amíg mi szomorú fórumüzeneteket írogatunk, az Iszlám államban épp tarkón lőnek pár száz embert, és Afrikában két billentyű leütése között ezrek halnak éhen. Persze ezt felhozni is legalább olyan álszent dolog, mint egy színésznek nevezett biodíszletet siratni, mert én se gyújtok gyertyát az ukrajnai tisztogatások, de még az örmény holokauszt áldozatainak sem.

„If one day speed kills me, do not cry because I was smiling.”

Viszont ki merem mondani, hogy magasról teszek Paul Walker halálára. Végtelenül elundorít ez a negédes, pátoszos gyászpromózás, amivel most mindenki igyekszik gyertyát gyújtani az elhunyt nagyság oltáránál. Most hirtelen utat talált a filmcsillagok örök panteonjába! Még arra sem méltó, hogy Philip Seymour Hoffman cipőjét pucolja, mégis olyan glóriát hazudnak a szétroncsolt feje köré, mintha legalább Oscar díjakból lenne felépítve a garázsa, ahol a kocsiját tartotta. A magánéletben bizonyára roppant rendes figura volt, ez nem is neki szól. Teljesen mellékes, hogy milyen ember volt, mert mi csak a munkásságát ítélhetjük meg, az pedig értéktelen. Ha például Christopher Walkent, Al Pachinot, vagy Anthony Hopkinst kellene búcsúztatni, akkor más lenne a helyzet. Ők nem csak a halálukkal szereztek maguknak nevet, és nem csak a hírnevük miatt lenne fájó a haláluk. Amúgy ismeritek azt a bibliai eredetű mondást, hogy „Aki kardot ragad, az kard által vész el.”? Mert lehet, hogy Istennek is elege lett a Halálos Iramból. Nem azt mondom, hogy így van, de nem lepődnék meg rajta, ha tényleg erről lenne szó…

- Kitahito

Megosztás