logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Kommentár / 2015/05/25 / Szerző: Kitahito

A szívekben élő kádárizmus.

Néhány szó arról, hogy miért tartom roppant károsnak a paternalista hatalmi berendezkedést. Még ha naiv módon azt feltételezzük, hogy a szándék, sőt, az irányvonal is helyes, akkor sem szül egészséges társadalmat az, ha a Nagy Testvér óvó kezét folyton az emberek fölött tartja, vigyázva, nehogy szellő fújja, eső verje őket, majd letérjenek a helyes útról, és ne adj Isten elszívjanak egy füves cigit, vagy elfelejtsék becsatolni a biztonsági övet.

Biztonsági öv

Számomra roppant frusztráló az a tény, hogy a ‘hatalom úgy kezeli a társadalmat, mintha valami szaros gyerek lenne, akit meg kell nevelni. Rendszeresen elővesz egy kellemetlen érzés ezzel kapcsolatban, jelen esetben a biztonsági öv használata kapcsán. Egyszerűen nem bírom ésszel felfogni, hogy miért kell embereket megbüntetni azért, mert nem használják ezt az eszközt A saját biztonságodat, a saját egészségedet szolgálja, miért tartozna ez bárki másra? Nem okozol vele balesetet, ha elmulasztod becsatolni. Sőt, lényegében semmilyen módon nincs hatással senkire rajtad kívül. Akkor meg miért? Mi köze van a rendőrnek ahhoz, hogy valaki megteszi-e ezt az óvintézkedést?

Meddig etikus az állam apácskánk kezének elérnie? Megsimogathatja a fejünket, megpaskolhatja a vállunkat, de még a nadrágunkba is benyúlhat? Hol van a határ? Megbírságolnak, ha télen nem öltözök rétegesen? Másfél hónap közmunkára ítélnek, ha túllépem a napi ideális kalóriaszámot? Az az igazság, hogy a rendszer olyan, mint egy rossz szülő. Teljesen önkényesen, vagy önmagukat igazoló erkölcsök alapján tilt meg dolgokat, ha pedig megkérdőjelezed az önkénye helyességét, nincs jobb érve a saját despotikus szabályozása mellett, mint hogy “-Azért van így, mert!”. És engem ez sért. Sért az, hogy a rendőreink, akiket azért fizetnek közpénzből, hogy elkapják a csalókat, gyilkosokat, tolvajokat, rablókat és erőszaktevőket, arra fecsérlik az idejüket, hogy gyorshajtókat, záróvonalon áthajtókat, index nélkül kanyarodókat, biztonsági öveteket be nem kapcsolókat üldözik és szankcionálják.

„Igen nagy rafinéria kellett ahhoz, hogy a tilalmakat olyan ügyesen szervezzék meg a jóérzésű emberek, hogy mégis maradjon meg valami kevés szabadság is…”

Miért van ez? Azért, mert nincs sportértéke, nem kerül erőfeszítésbe ezeknek a “bűnözőknek” a lefülelése, és sokkal jövedelmezőbb is lefülelni egy forgalmi tévelygőt vagy valami füvest. A sportérték nyilván senkit nem érdekel, csak az eredmény, hogy úgy tűnjön, csinálnak valamit. Mint mikor egy útépítésnél négyen támasszák a lapátot, szemmel tartva az ötödiket, a földmérőt. És az a helyzet, hogy még azt is szívesebben elhinném, hogy valami ködös erkölcsi értékrend alapján néznek hülyének, mint azt, hogy puszta cinizmusból és haszonszerzési vágyból teszik ugyanezt. De nem vagyok már annyira naiv, hogy az előbbi mellett tegyem le a voksom.

Tudom, hogy sokan vágynak erre az elnyomó, konformista biztonságra, és igénylik az apa feletti apát, az Isten feletti istent. Jöjjön balról vagy jobbról, mindegy. Ehhez vannak szokva, nem ismernek, és nem is akarnak megismerni mást. De ez egy hiba, a gerinc meggörbülése. Korrupció. Defektus, amiből ki kell gyógyulni, ki kell nőni, mert ami eleinte megvéd, az hamar gátolni fogja a növekedést. Én szeretnék rendelkezni a saját életem felett, és én szeretném megítélni, hogy milyen eszközök szükségesek annak megvédésére, és milyen eszközökkel tehetem azt élvezetessé, vagy tehetem tönkre. Nincs szükségem egy mindent tudó elvtárs atyuskára, hogy óvó munkáskezével átkaroljon, és elfedjen a világ bújától-bajától. Nincs szükségem olyan törvényekre, melyek megszabják, mely anyagokat ihatom meg, szívhatom el, szívhatom fel, lőhetem be, vagy dörzsölhetem az ínyemre! Ez az én életem, az én egyetlen, visszafordíthatatlan, egyedi, és megismételhetetlen életem. Hogyan hihetném el, hogy valaki más nálam jobban érdekelt ennek az egzisztenciának a megóvásában?

Vagy ha ne adj Isten a sors szeszélye a szakadék szélére kergetne, ne tiltsa meg nekem senki, hogy véget vethessek a nyomorúságomnak. Nincs annál álszentebb, bigottabb viselkedés, mint mikor valaki az élet egyetemes szentségére hivatkozva belepofázik mások dolgába, és megmondja, hogy mi a jó nekik. Milyen jogon szabják meg egy íróasztal mögött, hogy a rákbeteget akkor is életben kell tartani a végsőkig, hadd szenvedjen és alacsonyodjon le még jobban a családja előtt? Tiszteljük az embert, felmagasztaljuk az embert, a teremtett (vagy keletkezett) világmindenség centrumába helyezzük az embert, de annyira azért nem becsüljük meg, hogy engedjük neki eldönteni, be akarja-e kapcsolni a biztonsági övet, vagy sem. -Te egy kincs vagy, ezért minden áron meg kell téged védeni, ha akarod, ha nem!

„Nem terelheted be az embereket fenyegetésekkel a paradicsomba, hogy aztán katonákat állíts a kijáratokhoz.”

Tévedés. Az államnak nem kell ószövetségi Istent játszania, aki az egyik kezével tanít, a másikkal meg büntet. Egy jó úr, egy igazi pásztor ismeri a nyáját, képes a megbocsátásra, és nem esik nekik a nullás géppel némi ‘páleszpénz reményében, de persze az ő érdekükben, mert a vastag gyapjú ugye roppant egészségtelen. Mivel az egyház társadalmi szerepvállalása átörökítődött a hatalmi ágak szentháromságára, melyek elviekben mellőzik a felesleges moralizálást, misztikumot és szertartásosságot, illene megmaradniuk a saját feladataiknál. Irányítsanak ott, ahol kell, és ne próbáljanak meg betolakodni az egyén szabadságának olyan területeire, ahol nincs keresnivalójuk. A “mindent szabad, ami nem árt másoknak”-elv tökéletes vezérvonal. Ha infantilis félkegyelműeknek nézik az embereket, akkor azzá is válnak. És sohasem fognak felnőni.

Ha valaki van olyan elkeseredett, merész, vagy ostoba, hogy bespeedezett fejjel elkezd orosz rulettezni, az természetesen nem a legjózanabb döntés, és a környezetében lévő embereknek meg kell akadályoznia, hogy szétloccsantsa a fejét. De hogy a tett maga illegális legyen (legalább 2 szempontból), az nevetséges, eltekintve attól a ténytől, hogy a fejből távozó golyó esetleg megsebesíthet valakit. (Persze azért ne értsük félre a dolgot: egy ház tetejéről leugorva öngyilkosnak lenni sem azért törvénybe ütköző, mert ráeshetsz néhány járókelőre.) És ragaszkodok a joghoz, hogy az esetleges fájdalmamat és bánatomat bármilyen szerrel csillapíthassam, vagy tehessem magam boldoggá pár röpke órára.

Ragaszkodok hozzá, hogy egy karambol esetén a szélvédőn kirepülve szilánkosra törhessem a csontjaimat az aszfaltúton. Ahhoz is ragaszkodok, hogy ha ennek következtében nyaktól lefelé lebénulok, akkor véget vethessek az életemnek, vagy valaki megtehesse ezt helyettem. Mert ember vagyok. Nagyon kell rám vigyázni, mert belőlem csak egy van, és ha elfogyok, sosem lesz belőlem még egy ugyanilyen. De nem vagyok gyerek. Tudok vigyázni magamra. Az állam foglalkozzon azzal, ami a feladata: vezessen be új adónemeket, verje szét a tüntetéseket, lehetetlenítsem el újságokat és hírportálokat, vásároljon külföldről villamosokat, tartson nemzeti konzultációkat, sikkassza el az uniós pénzeket, ne foglalkozzon a kisebbségi helyzettel, adjon 18. havi nyugdíjat meg fröccssegélyt, tiltsa a melegházasságot, építsen stadionokat és zárassa be vasárnapra a boltokat. De engem, és a saját józan ítélőképességemet hagyjon meg békében.

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Túl halálos ira...

Következő kritika:

Ori and the Bli...

Még több Kommentár