Végre felavattam a pár hete vásárolt ópiumos füstölőimet. Lehet, hogy csak a fanyar illatának placebo hatása miatt, de teljesen ellazultam tőle, és képes voltam olyan meditatív állapotot elérni, amit már rég óta nem. A kis lábujjánál fogva ragadtam meg a Buddhát. Az idő egy lassan elhamvadó füstölőrúdon táncolva incselkedett velem, majd elfáradt és kótyagossá vált. Nagy lélegzet. Kifúj. Süllyedj mélyebbre! Halk meditációs zene szól. Kövi Szabolcs és a madárcsicsergés. A szoba sarkában egy képzeletbeli karmikus szökőkút csobog. Ventilátorlapát halk kerepelése valahol a távolban. Autók, repülők, villamosok, lánctalpas harcjárművek zsonganak körülöttem mechanikus méhek módjára.

„Wear your ego like a loose fitting garment.”

Elmélyülés. Megtalálni a középpontomat. Eggyé válni a mindenséggel, és megsemmisülni. A selyemszálon forgó műanyaglapát pár centivel távolabbra kúszik. A csobogóban lévő víz csobogásmentesen járja végtelen köreit a fektetett nyolcast formáló keringetőrendszerben, ahogy szinkronba kerül az ereimben csörgedező vér lomha áramlásával. Szemek elnehezülnek, légzés lelassul. Érzékszerveimet vezérlő rendszerek sorban leállnak, ahogy munkaidejük végén lelkem irodistái szépen vállukra csapják a kabátjukat, majd sorban elhagyják az épületet. A szívdobbanások közt napok telnek el, évszakok változnak, dekádok múlnak el észrevétlen, civilizációk emelkednek fel és süllyednek vissza a nemlétbe. Belső, névtelen világom maga az üresség. Képzeletemben egymásra hányt részecskék laza halmaza vagyok, melyben az eonok százezrei alatt megszülető csillagok beragyogják a létezés határait, majd kihunynak. Végül maga a létezés is feltöredezik, ahogy az anyag szertefoszlik a tátongó, kozmikus csendben…

Ha ezután nem adok hírt magamról, akkor valószínűleg egyszerre meggyújtottam az összes füstölőt, és már a Nirvánában koktélozok Jézussal meg a 72 szűzzel.

- Kitahito

Megosztás