A Huniepop befejeztével kedvet kaptam a Candy Crush-féle játékmechanikával ellátott randiszimulátorokra, és mivel nem szeretném életem hátralévő részét azzal tölteni, hogy a Crush Crush-ban virtuális dollármilliárdokat farmoljak ki extrém igényű virtuális lányok kegyeiért, inkább egy kommerszebb címet választottam. Így esett a választásom a Tentacle Games (ígéretes…) által fejlesztett és 2018 márciusában piacra dobott Tropical Liquor c. játékra, melyet jelenleg 9.99 euróért mérik Steamen, a nagyérdemű pedig 9/10-re értékeli, tehát ha hihetünk a tömegek csalhatatlan ítéletének, akkor egy közel tökéletes programhoz van szerencsénk, igaz? IGAZ?! Természetesen a kollektív ízlés ismételten nagy nekifutásból indított, ziccerből tüzelt, és csak 5-10 méterrel vétette el a kapufát. *taps* *taps*

Oh well, that escalated quickly…

Történetünk hőse (és egyben a játék ideális célközönsége is) egy szürke életet élő, részmunkaidős állások közt tengődő lúzer, aki ráadásul még arra sem volt képes, hogy felhajtson magának egy barátnőt. Agglegényi szüzességében megsavanyodott emberünk élete viszont váratlan fordulatot vesz, mikor megnyer egy 30 napos vakációt valami Trópusi sziget nevű trópusi szigeten. A szomszéd love interest lánnyal karöltve tehát repülőgépre ülnek, hősünk pedig elhatározza, hogy ez alatt az egy hónap alatt változtatni fog magán, komoly erőfeszítéseket tesz, és elkezd csajozni. A rövid prológus alatt megismerhetjük az összes potenciális hálótársat, és kezünkbe kapjuk a fegyvert szívünk, illetve egyéb, nemesebb szerveink választottjának befűzésére: a szigeten ugyanis igen elterjedt egy tradicionális piálós játék, melyben a vesztesnek teljesítenie kell a győztes egy kívánságát. Érthető mód felbátorodva a végtelen lehetőségek csábító gondolatától (melyeket a fantáziátlan készítők egy karakter bio kitöltésére redukáltak le, de ezt ő még értelemszerűen nem tudja…), béta hímünk beleveti magát a tét nélküli poligám nőzésbe, valamint az éjszakába nyúló, mértéktelen piálásba, hisz tudjuk jól, egy érett és felelősségteljes ember már csak ilyen!

Mivel a megkörnyékezhető 8 anime nőstény mindegyike unalmas sablonkarakter, melyek híján vannak minden egyediségnek, még a szexuális preferenciáim ellenére sem volt különösebb kedvem a szükségesnél többet foglalkozni velük. Hiszen minél jobban megismered őket, annál kiábrándítóbban napvilágra kerül a tény, hogy a készítők 1-2 archetipikus karakterjegy 110%-ra tolásával alkották meg őket, szinte önmaguk paródiájaként. A vágybeteljesítéshez kell a körítés, itt pedig nagyjából annyira segítették elő az immerziót, mint egy középiskolás színjátszó kör előadásán, ahol a díszlet gyéren festett kartonpapír-panelekből áll, és az ebédlő csipkés szélű terítőjét magadra terítve és egy partvisnyéllel a kezedben már lehetsz Titánia a Szentivánéji álomból.

„But onii-chan, you’re just some part-time bum, aren’t you? On top of that, your age equals the years you’ve never had a girlfriend, right?”

Na de nézzük a szereplőket szép sorjában! Karen lolita, és rákos (azt hiszem…). Sakurako a jellegzetes, tradicionális japán lány, az extra autentikusság kedvéért kimonóban. Kei egy sportos küzdősportos, férfias attitűddel. Lisa gazdag (ez a karaktere), az ő családjáé a hotel, amelyben hősünk megszáll. Naomi az átlagos szomszéd lány, aki mangaka szeretne lenni. Erika régi középiskolás osztálytársunk, és ehhez mérten roppant izgalmas karakter. Ema igazi feleség alapanyag, gondoskodó, kedves, és kicsit perverz. Végezetül pedig Anna, az idegenvezető tsundere, aki imádja a gyerekeket… és kb. ennyi. Mint egy drámában, a prológus felsorakoztatja ezeket a semmirevaló karaktereket, ám minden finomságot nélkülözve vágja őket hozzánk, az első percekben kőbe vésve a silány opcióink teljes tárházát.

Look at all these girls I don’t give a damn!

A felhozatal tehát, mely arra lenne hivatott, hogy az ízlések teljes skáláját lefedje, meglehetősen gyér, így kénytelen voltam azt a lányt kiválasztani, aki legalább első pillantásra érdekesebbnek tűnik egy zsák kavicsnál: Annát. Jó, rendben, a haldokló Karen is méltó a figyelemre, de mivel (joggal) kételkedtem benne, hogy ez a játék képes a helyzet drámaiságát méltó módon kezelni, így egyelőre hanyagoltam őt. Szóval Anna. Ahogy a képeken is látható, rendkívül érdek- és ruhaszövet feszítő karakter. Jellemrajza olyan elképesztően kiterjedt, hogy egy komplett házfalat tele lehetne vele graffitizni. Szinte látom magam előtt, ahogy két mondatnál többet írok róla. Szinte…

Nézzük, hátha sikerül! Anna pont azt nem szereti magában, ami miatt mellette döntöttem, vagyis a tsundere attitűdjét. Utálja a személyisége impulzivitását és csípős élét, szeretne kedvesebb, őszintébb és nyíltabb emberré válni. Az az álma, hogy óvónő legyen, és a gyerekek között tölthesse az idejét. Valamint nem mehetünk el szó nélkül a tekintélyes mellmérete, kecsesen vékony dereka és vonzó, széles csípője mellett. Annál is inkább, mert hősünk arra használja fel az egyik piálási győzelmét, hogy megtudja a lány méreteit. Persze szó ne érje a hát elejét, emberünk arra is elpazarol kívánságokat, hogy a választottja vércsoportját, munkáját, vagy születésnapját megtudakolja, mely adatoknak az ég világon semmi jelentőségük nem lesz a későbbiekben. Túlzás nélkül! Szóval látjuk, a készítők mennyi mindent kezdtek a játék gerincét adó mechanikával.

„Wow… her boobs were huge. Like, boing boing, seriously.”

Amennyiben bírjuk idővel, energiával és valutával, akkor lehetőségünk van akár több lányt is fűzni párhuzamosan, ami már csak azért is előnyös lehet, mert ha nagyon ügyes és elkeseredett vagy, akkor a sok kétbites karakterből összeollózhatsz magadban egy valódi élő emberhez többé-kevésbé hasonlító figurát, pusztán csak azért, hogy a végén elhajtson, hiszen ha nem szentelsz kellő figyelmet egy adott “töredéknek”, akkor a harmincadik napra virradó nagy vallomásod csúfos eredménnyel fog zárulni. Tough luck, itt nincs harem ending.

Tsundere… hmmm. Mit is kezdhetnénk ezzel a személyiségtípussal?

A második végigjátszásom ezt célozta meg, és nem is kellett csalódnom. Lehetőségem volt így megismerni a többi jelölt érdektelen háttértörténetét is, és alaposabb betekintést nyerhettem pocsolya mélységű jellemükbe. Igazán ámulatba ejtő ez a sekélyesség. Csodálatos látni, hogy a Tentacle Games stúdiója még a legminimálisabb rizikót sem volt hajlandó vállalni, mikor ezeket a kartonpapír figurákat megtervezte. Tényleg, valahol ahhoz is tehetség kell, hogy megcélozd azt a tökéletesen semleges pH-értékű középszerűséget, ami ennek a játéknak minden eresztékéből szivárog. Karen sztoriját is sikerült olyan bulvárlapokat meghazudtoló finomsággal tálalni, hogy a fejemet fogtam, és szörnyülködtem. Ezért a már-már elviselhetetlen, fojtogató unalom elől vonakodva bár, de visszamenekültem Anna érdekfeszítő “történetszálának” végigjárásához. Szóval Anna-san igazán jellegzetes figura. Miközben estéről estére félholtra itatjuk, majd napközben stalker módjára követjük és “véletlenül” belebotlunk, a nő lassan megnyílik előttünk, és lassanként felfedi a személyisége hideg, távolságtartó külső kérge alatt meghúzódó szeretetre és elfogadásra éhes valódi énjét. Ez rettentően vérpezsdítő tud lenni, már ha az ember még soha életében nem találkozott hasonló habitusú anime csajjal, de tekintve, hogy itt (akárcsak a többi lány esetében) pontosan azt kapod, amit két agysejt birtokában első ránézésre is ki tudsz következtetni, ezek a felfedezések nagyjából annyira izgalmasak és magukkal ragadóak, mint egy Colombo epizód.

„I’d love for you to know more about your big sis too! ♪”

Az a minimális kíváncsiságom, amit nagy nehezen sikerült összekaparnom a traumatikus unalomélményt okozó prológus után, meglehetősen hamar elpárolgott, és egyáltalán nem tudott érdekelni az alkoholos befolyás nyomán lemeztelenedő női idomok látványa, mellyel a Tropical Liquor igyekezett az érzékeimet ingerelni. Egyébként jól beárazza a játékot, hogy alkotói azt képzelik: ennyi elég ahhoz, hogy egy férfi nyálcsorgatva tapadjon a képernyőre, miközben a cipzár körül matató ujjai egymásban gabalyodnak a fékevesztett, türtőztethetetlen izgalomtól… és igazából a közönséget is jól beárazza, hogy látható módon vevők az ilyen primitív és szegényes tartalomra.

N-nem mintha fájdalmasan unalmas karakter lennél, vagy valami!

A piálós játék és a napközbeni zaklatás ugyanakkor nem jelent egyenes utat a győzelemhez. Ha meg akarod nyerni a hárompálcás fődíjat, akkor áldozatot kell bemutatnod az istennő temploma előtt, ám ellenben a régi idők hagyományaival, mikor elég volt növények levágott szaporító szerveit, tömjént és aranyat vinned az oltárhoz, itt már személyre szabott, specifikus, a lélek és személyiség leglényegét megcélzó ajándékokkal kell bebocsátást kérned a szentély oszlopcsarnokiba. Így hát tökéletesen egyértelmű, hogy Anna számára, aki tudjuk, szereti a gyerekeket, először egy cumisüveget, majd pedig egy kötényt kell adni. Teljesen logikus, és egyáltalán nem bizarr! Ingyen és teljesen valid csajozási tippek kezdőknek! Ezek után Anna egyszerűen már nem tud mit csinálni, kénytelen megadni nekünk a várva várt szaporodási jogot, hiszen egy férfi, aki képes cumisüveget adni neked az első randin virág vagy egy doboz konyakos meggy helyett, az nemleges válasz esetén jó eséllyel lenyúzza a bőrödet, hogy pénztárcát készítsen belőle. Tehát emberünk sikerrel veszi az akadályt, szerelmet vall, és miután viszonozzák az érzéseit, rögvest, mindennemű körítés nélkül kezdetét veszi a vad és szenvedélyes kopuláció, hisz azok a tüzelő petesejtek nem termékenyítik meg magukat, ugye.

Minden “route” közepén, félúton kapunk némi meztelenkedést, majd pedig a végén egy kevés hentai tartalmat. Aki ezek miatt a rövid szegmensek miatt játszaná a Tropical Liquor-t, az inkább nézze meg a neten a program CG-jét, vagy pedig keressen magának egy normális nukige címet, ugyanis az a néhány képnyi silány erotika nem éri meg, hogy órákat tölts el a rosszul megírt és lefordított szöveg olvasásával, és… memóriajátékkal.

„So, you know… I’ll tell you a secret no one else knows… but me: 94-58-92.”

Igen, a piálós párbaj abból áll, hogy egy pohárba jégkockákként behulló négyzetek színeit kell megjegyezni, majd a kitakarás után összepárosítani azokat. Roppant érdekfeszítő, ugye? Hogy ez a valóságban pontosan miként képeződik le, azt még elképzelni sem tudom. Hogyan lehet rosszul meginni egy koktélt? Félrenyeled? Ráharapsz a pohár szélére, és összevagdossa az üveg az ínyedet? Óvatlan vagy, és a kis díszítő esernyő kiszúrja a szemedet? Esetleg véletlenül a kiszemelted szemébe tüsszented az alkoholt? Nem tudom, és nem is akarom elképzelni.

Jaj ne, ez terjed!

A Huniepop minijátékában a különböző típusú Candy Crush gyöngyöknek legalább megvolt a maguk jelentése, így legalább valami ködös elképzelésünk lehetett arról, hogy milyen cselekvést szimbolizálnak. Itt viszont nem teszünk mást, csak párosítgatunk, mindig ugyan azon a 4×3-as “pályán”. Vannak nehézségi szintek, amik annyit érnek, hogy a gép kicsit jobban összekeveri a színes négyzeteket, de mint azt képzelhetjük, 12 dolgot nem lehet annyira megvariálni. Az egyetlen csavar, hogy a kockák Tetris elemek módjára lehullanak, ha eltűnik az alattuk lévő darab, így számon kell tartani őket, de nyilván ez sem egy komoly kihívás. Amennyiben sikeresen teljesítettük a feladatot (és ha épp nem a hajad téped az egész játékmechanika értelmetlensége miatt, akkor ez nem jelent gondot), partnerünk veszít az… életerejéből (?) gondolom, hisz mi mást jelentene a rózsaszín szívecske jelen lévő EKG szinusz görbe? És teljesen le kell fogyasztani a sávot, szóval nem csak FÉLholtra itatjuk szívünk választottját, hanem a professzionális randevúzás jegyében konkrétan alkoholba fojtjuk…

Egy normális játékban ezek a piálós szegmensek biztosították volna a program nem ágyéktájéki élvezeti értékét, itt viszont a sót dörgöltek az amúgy is fájó sebekbe. Igyekeztem minél gyorsabban túlhaladni rajtuk, és nem azért, mintha annyira vágytam volna a… sótlan párbeszédekre vagy a mézesmadzagként orrom előtt rángatott pornográf tetőpontra. Olyan ez, mint egy égő lakás ablakából kiugrani, és 10 emelet zuhanás után szétloccsanni az utcaköveken.

„It’s just my anemia acting up again, I’m fine … Sorry about this!”

Az ember, amikor ég, nem gondol a zuhanásra és nem gondol a becsapódásra, csupán szabadulni akar a kíntól, mely egész lényét perzseli. Persze ez nem az a fajta kínlódás, amitől hisztérikus igyekezettel menekülsz, az elszenesedő bőr, olvadó zsír és ropogósra sülő hús fájdalmával ez a fajta intellektuális agonizálás értelemszerűen nem összemérhető. Talán rosszul fogalmaztam meg: olyan ez, mint égő lakásból nem kiugrani, mert valami idióta önkényesen egy számzáras lakatot tett az ablakra. És a sürgetés, hogy végre túljuss ezen a baromságon, óhatatlanul azt eredményezi, hogy hibázol. Mintha csak tudták volna a készítők, mennyire rossz az általuk megalkotott rendszer: hogy igazából az elviselése jelenti a valódi kihívást. És bizony, nehéz ezt a monotonitást kibírni!

HAGYD ABBA! Nem látod, hogy mindjárt meghal?!

Ha nem egyforma elemeket párosítasz össze, akkor a te sávod csökken, valamint elveszítheted a már megszerzett szimpátia-szívecskéket, vagyis gyakorlatilag kezdheted újra az egész procedúrát egy másik nap. Ezt elkerülendő persze visszatöltheted a mentésedet is. Előfordult, hogy elfeledkeztem arról a “kézenfekvő” és teljesen magától értetődő tényről, hogy az életenergiád, és az, hogy mennyire bírod az alkoholt, egy sávon osztozik.

Vagyis megtörténhet az a “kissé” életszerűtlen helyzet, hogy a napi munkából fáradtan elmész italozni a lánnyal, és az első pohár után elájulsz. És természetesen ha veszítesz, a partnered nem fogja megkérdezni a mellméretedet, a hobbidat, vagy bármi mást, ez nyilván csak egy irányba működik. Straight white male privilege, baby. De hagyjuk szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának, nem igaz? Ami sokkal fontosabb, az a munka! „A munka pedig arra jó, hogy messze tartson tőlünk három nagy bajt: az unalmat, a bűnt, és a szükséget!” – áll Voltaire Candide c. regényében, és milyen igaz. Sajnálatos módon esetünkben a munka sem az unalmat, sem pedig a szükséget nem tartja távol, hisz unatkozni fogunk így is úgy is, pénzre pedig gyakorlatilag nincs is szükségünk.

„A cat stuffed toy with hibiscus or-nya-ments! It’s li-meow-ted only to Tropical Island!”

Igaz, hogy változtatni akarunk az életünkön, és a részmunkaidős állások folyamatos váltogatása nem túl gyümölcsöző életvezetési stratégia hosszútávon, viszont az alternatíva, amit a játék kínál nekünk az, hogy ugyancsak random alkalmi munkákból keressük meg az ‘ajándékravalót. De ugye sokkal produktívabb drága ékszerekre meg táskákra elherdálni a nehezen megkeresett pénzünket, mint… nem tudjuk, hősünk pontosan mire verte el a jövedelmét, de biztos valami hülyeségre, mert nője az nem lett. Vehetünk magunknak teljesen felesleges “bónuszokat” adó egyszer használatos tárgyakat, melyek segítenek a piálós játékok alatt (mert segítség nélkül még 12 színes négyzetet sem tudunk szétválogatni…), valamint kiválaszthatjuk a 16 ajándék közül azt a 2-t, amit szívünk hölgye szívesen látna. Sejthető, ez is milyen nehéz feladat, tekintve, hogy egy kezemen meg tudom számolni mindegyikük karakterjegyeit, és még akkor is maradna 3-4 ujjam. Tehát ha csak egy lányt akarunk fűzni, nagyjából másfél napot kell dolgoznunk a hónapban (kivéve persze, ha a hoteltulajdonos lányát akarjuk elcsábítani, mert ő azért elkéri az árát…).

Hihetetlen, milyen jól megírt karakter ez az Anna!

Tehát menedzselnünk kell az időnket, mert az idő pénz, a pénz pedig cumisüveg és kötény, illetve néha vizes palack, filctoll és könyvjelző, amik meg ugye szexet eredményeznek, tehát nem tétlenkedhetünk! A nap két részre van osztva, vagyis két cselekvésre van lehetőségünk: délelőtt elmehetünk dolgozni vagy sétálhatunk (értsd: perverz pszichopata módjára követhetjük valamelyik lányt), délután/este pedig elhívhatunk valakit piálni, vagy pedig aludhatunk. Igaz, a munka nemesít. Akartam is egy olyan végigjátszást csinálni, ahol a karakterem csak dolgozik és alszik, de végül inkább leszedtem a programot a fenébe. Szóval a munka derék dolog, de szabaddá még a közmondás ellenére sem tesz, hisz akkor nem jut időnk aludni vagy épp nőket megkörnyékezni. Ad hoc találkáink alkalmával beszédbe elegyedhetünk áldozatainkkal, hogy lényegtelen információkat húzzunk ki belőlük. Mint már említettem, a különböző adatoknak nincs jelentősége, de meg kell szereznünk őket, mert… mert. A lányok nem fognak visszakérdezni, mint a Huniepop dialógusai során, tesztelve, hogy emlékszünk-e a születésnapjukra, kedvenc színükre, vagy lábméretükre. Mivel a szálloda minden kiadásunkat fizeti (mármint az ajándékokon kívül), így nem kell azon aggódnunk, hogy éjszakai tivornyáinkat nem tudjuk majd finanszírozni, kedvünkre piálhatunk és nőzhetünk. Igazán kényelmes, nem igaz? Nekünk csak annyi a dolgunk ebben a biztonságos, védett közegben, ahol a nők magukat szedetik fel, hogy kinyújtsuk a kezünket, és leszakítsuk a szemmagasságba himbálózó gyümölcsöket. A Lét elviselhetetlen könnyűsége, csak hitvány kiadásban.

„Are you okay? Would you like to touch them…? Would you like to give big sis’s breasts a nice squeeze…?

De hé! Legalább választhatunk nyolc, hasonlóképp érdektelen lány, illetve ezáltal nyolc jövőkép közül, melyeket a záráskor néhány mondatban prezentálnak is nekünk, csak hogy tudjuk, milyen csodálatos jólét vár ránk. Értelemszerűen látni nem látunk belőle semmit, de a szerző elmondja nekünk, és az a fontos! A szigeten töltött 30 nap fordulópontot jelentett az életünkben. Katartikus revelációt! Igaz, hogy azt csináltuk, mint korábban, vagyis alkalmi munkákat végeztünk, random hülyeségeket vásároltunk, piáltunk, vagy másnaposan döglöttünk reggeltől estig. Életre szóló élmény!

Jó, tudom én, hogy a ‘lilhoe egy kicsit talán degradáló, de hát valamiért mégis itt vagy, nem?

Ja bocsánat, elfelejtettem, hogy most már van barátnőnk, és tudjuk, a problémákat nem megoldani kell, hanem le kell meszelni szép fehérre, hogy aztán fel tudd rá írni nagy, Times New Roman betűkkel azt, hogy “KAPCSOLATBAN VAGYOK“. Persze ez már merő szőrszálhasogatás, hisz a Tropical Liquor annyira unalmasan középszerű és inoffenzív, hogy csak a hozzám hasonló elvetemült, analitikus szemétládák képesek kisajtolni belőle valami igaztalan üzenetet, csak hogy legyen min csámcsogni! Bár tény, hogy minden amit írtam, megfelel a valóságnak, ami tovább rontja az amúgy is csak nyomokban fellehető történet megítélését.

Összegezzünk tehát! A játékmenet fárasztó és fantáziátlan, a menedzsment részt lényegében feleslegesen erőszakolták bele, maga a puzzle-szegmens pedig végtelenül primitív, úgy ahogy van el lett rontva. Gyakorlatilag nincs olyan szereplő, akivel akár néhány szónál többet lehetne váltani anélkül, hogy ásítógörcs törne rád, hiszen a homlokukra van írva a komplett élettörténetük, a vágyaik és a sorsuk, de az egész nem tesz ki egy rövidke bekezdést sem. Ezek a lányok tényleg semmiféle egyediséggel nem rendelkeznek, annyira kétdimenziósak, hogy még a görcsös igyekezet sem képes megteremteni az illúziót, hogy esetleg létezhetnének, mert annyira üresek, lelketlenek és sablonosak. És a játék azt várná el, hogy mindegyikük route-ján külön-külön haladj végig, ami felér egy inzultussal, különösen, hogy a monogámiának kizárólag a pofára esés az alternatívája. Változtatni akarunk az életünkön, de azért nem annyira, hogy az egy harem endinget eredményezzen! Mindennek van határa, kérem!

„Erika-san, are you good with numbers?”

Mi a motivációd a továbbhaladásra, ha nem a karakterek, és nem is a játékmenet? Hiába bukunk alá, belekapaszkodva a primer ösztönök és vágyak hívó szavába, hisz az erotikus tartalom olyan kevés, és annyira el van rejtve a rosszul megírt dialógusok és a lapos, túlreprezentált piapárbajok mögött, hogy hacsak nem egy kangörcsös tini vagy, ötször lelohad a hevületed, míg elérsz oda (akkor meg kifejezetten kiábrándító). Mondjuk úgy, nem volt okos döntés így felépíteni a játékot. Akkor meg mi marad? Mégis minek kéne a monitor elő kötnie minket?

Ah, the cringe, it burns!

A zene észrevehetetlenül semmilyen, a karakterdizájn és a vizualitás átlagosnak mondható… most akkor vállveregetést és tapsot akartok, mert meg tudtatok rajzolni 5-10 különböző hátteret és néhány generikus anime csajt? Az egyetlen valódi pozitívum, amit fel tudok emlegetni, az a szinkronszínészek munkája. Egyrészt, mert voltak, másrészt, mert legalább ők láthatóan (illetve hallhatóan) beleéléssel dolgoztak. Hát, ez sem fogja érdemben felhúzni a végső értékelést.

A Tropical Liquor egy félgőzzel elkészített, lusta, minden egyediséget nélkülöző, lelketlen futószalagmunka. Süt róla, hogy nem azért készítették, mert az alkotóknak volt egy víziója, egy nagy álma, amit meg akartak valósítani. Ez egy tömegfogyasztásra szánt, kommersz tucattermék, mely még a legnagyobb jóindulattal sem kaphat magasabb osztályzatot a közepesnél, de látva, hogy a minimumot is képesek voltak tehetségtelenséggel és ötlettelenséggel lealjasítani, nem tudok elnéző lenni vele. Az a fajta silány, semmitérő gagyi, ami nem elég rossz ahhoz, hogy szórakoztató legyen, de nem elég jó, hogy érdemes legyen időt és pénzt pazarolni rá. Kihagyni, elkerülni, elfelejteni.

3 / 10

- Kitahito

Megosztás