logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Kommentár / 2018/10/15 / Szerző: Kitahito

Kőhalmit megkövezik.

Már a humoristák is listáznak! Itt tartunk, kérem tisztelettel! Mi lesz a következő? Sárga jelzés a mellkasra? Vagonírozás? Gyűjtőtáborok? Mert tudjuk, hogy így kezdődik! Először valaki összeír valamit... aztán hirtelen Holokauszt! Észre kéne venni, hogy vannak dolgok, amiket nem csinálunk. Amiket a posztmodern, dekonstruált valóság egyszerűen nem tűr el. Legyen minden jó. Legyen tánc! Le lehessen érdemes legyen kimenni a pályára meghallgatni a vicces embereket viccelődni, mert azt szeressük! Amúgy meg kuss.

Kőhalmi

Örökbecsű kommentbölcsesség: “Csinálj jobbat!”. Mely, mióta a “Te mit tettél le az asztalra?!”, és a “Ha nem tetszik, nem kell nézni/játszani/hallgatni!” mellett előpattant az első panelbarlanglakó pudvás fejéből, kardja és pajzsa mindazoknak, akik nem akarnak érdemi párbeszédet folytatni valamiről. Tudjuk, a kritika, vagy vélemény, mely diskurzust szül, vagy akár vitát, igencsak veszélyes manapság, hisz a megismerés mintegy fiktív fallosz penetrálja a világ feminin felszínét, bizonyossággá silányítva a megannyi talánt, igenné vagy nemmé döntve el a lehetek végtelen sorát, és ezzel, jól tudjuk, erőszakot tesz nemcsak az objektív valóságon, de mindazok szubjektív, és szubjektív mivoltukban megkifogásolhatatlanul helytálló nézetein, akiket így megcáfolnak. Ebben a posztmodern korban pedig, ahol már látszólag nem létezik az objektivitás, mindenkinek igaza van, kivéve annak, aki mások igazát kifogásolja meg. Szerencsés esetben sikerül elkerülnie, hogy populistának, rasszistának, fasisztának, nácinak, hímsovinisztának, homofóbnak, iszlamofóbnak, trollnak, elitistának, populistának, radikális szélsőségesnek bélyegezzék, mert egyébként automatikusan veszít, kivéve, ha történetesen ‘nemfehér, ‘nemkeresztény, ‘nemheteró, fogyatékkal élő, vagy nő, mert úgy még van esélye a fent említett nevezékekkel ellehetetlenítenie ellenfelét. Kivéve, ha az is “hátrányos helyzetű”, mert akkor vagy kénytelenek kiegyezni döntetlenbe, vagy a stigmákkal egymásra licitálva kikényszeríteni maguknak a győzelmet. A szabályok komplikáltak, zavarosak, és helyzetenként változnak, de a szemfüles, polkorrekt honpolgár azért el tud navigálni közöttük.

„A régi mondás, hogy ízlésekről nincs mit vitatkozni, talán igaz, de nem változtat a tényen, hogy az ízlés fejleszthető.”

Nem úgy Kőhalmi Zoltán standup humorista, aki arra a szörnyű vétségre vetemedett, hogy minősített másokat. Na nem holmi politikusokat vagy zenészeket, hisz tudjuk, politikusokat csak politikusok kritizálhatnak, és ugyan ezen logika mentén, hasonlóképp, zenészeket sem bírálhatnak mondjuk karosszérialakatosok. Nem, Kőhalmi a saját humoristatársait értékelte, pontosabban kategorizálta, nevezetesen A, B és C csoportba, és mindezt nem csak úgy, a saját nemlétező szakállára tette, mint ahogy mindenféle, identitásukat és arcukat felvállalni képtelen online okoskodók szokták, hanem megbízásra, méghozzá a Dumaszínház vezetőjének megbízására. Első látásra talán azt hihetnénk hát, hogy ezzel nincs is semmi baj, ám a cinizmusában megnemesült házmestererkölcs jól ismeri azoknak a bizonyos náci tiszteknek a mentegetőzését, akik a “parancsra tettem” mantrája mögé bújva igyekeztek magukat a történelem ítélőszéke előtt mosdatni.

Kőhalmi a kéretlen betyárbecsület és a jó ízlés közt tátongó ellentétet a “vétkesek közt cinkos aki néma” mondással tömve be, beszélt, illetve írt, méghozzá összeírt, ami kontextusában és kontextusából kiragadva is (tekintettel a XX. század európai történelmére) meglehetősen… stigmatizált dolog. Lett is baj. Bár pontos részleteket nem tudok, de feltételezem, hogy azok, akik a vártnál alacsonyabb értékelést kaptak, megkifogásolták az osztályozás fogalmi értelmezését, módját, okát, az osztályozó személyét, az osztályozó édesanyjának hivatását, valamint vélelmezték az osztályozó és az osztályozó anyja között bizonyos Oedipusi kapcsolatok meglétét, talán nem épp szalonképes hangnemben. Látjuk, hogy még Kőhalmi, aki a kritizálás minden felmerülhető kritériumának megfelelve megszerezte a jogot (illetve gratifikálták számára azt), még ő sem kísérelheti meg objektivitásra törekedve leírni a végletekig szubjektivizált és relativizált valóságot. A gittegylet összezár, és demonstratíve meglincseli az árulót.

Nem a tehetségtelenség a bűn, a fájóan kínos humortalanság, vagy a színpaddal való teljes inkompatibilitás, dehogy… ez a csodálatos új évezred, ahol minden jogod megvan ahhoz, hogy szart produkálj, de ahhoz senkinek sincs joga, hogy számon kérje rajtad a szarodat. Mert létrehozni valamit önérték! A vélemény is önérték, mert jogod van hozzá, hogy legyen, és igazad is van! De jaj, ha a te szubjektív véleményedet, mint tényt prezentálod, vagyis ha azt állítod, hogy EZ ÍGY VAN, ahelyett, hogy azt mondanád, SZERINTEM EZ ÍGY VAN, akkor elköveted a főbűnt! Azt mondod ezzel, hogy mindenki másnak, aki szerint az EZ máshogy van, nincs igaza, tehát téved! Most még csak összeírják őket, holnap meg már viszik őket a táborokba! Így megy ez. Hát láttuk már. Soha többé összeírást! Vagonokban vitték el őket? Le a vagonokkal! Szedjük fel a síneket! Zuhanyzókba terelték be őket? Hát mostantól a kertben fürdünk, lavórban! Vagy tudod mit? Ne is fürödjünk meg! Úgy szolidáris, helyes, europer és méltó az emlékezés szentségéhez!

„Az árulás sosem hasznos, mert ha hasznos, már nem minősül árulásnak.”

És mi a történet tanulsága? Hogy előbb egyél szart, mint hogy mások szarát megítéld! A metaforikus szar a színpadon, amit tömegek torkán tuszkolsz le, mérgezve vele az ízlést, erodálva a kultúra amúgy is omladozó felépítményét, az teljesen rendben van, de Isten ments, hogy szót emelj ellene! Aki előbb megsértődik, annak van igaza, és akit kritikával illetnek, vagy akár csak megmérnek egy skálán, az már látható módon joggal sivalkodhat! Pálcát törhetnék Kőhalmi felett, amiért nem vívta meg keresztes hadjáratát a debilitás ellen, vagy amiért nem képviselte markánsabban az álláspontját, de végső soron nem lehet hibáztatni egy humoristát, amiért nem vesztegeti arra az idejét, hogy durcásan nyávogó, mártíromkodó idiótákkal szájkaratézzon, és helyette igyekszik továbbra is azt a nívót képviselni, melyhez mérten elmarasztalta tróger társait. Innen, az ítélkezés fagyott pokol-bugyrából kívánok neki sok sikert a továbbiakban, végtelen állhatatosságot, béketűrést, kellemes közérzetet, valamint egy pohárka 2017-es évjáratú félédes Listerine-t, mellé egy kis kávéskanállal, hátha mégis kedvet kapna a fekáliafogyasztásra!

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Tropical Liquor

Következő kritika:

Tereskova: Miér...

Még több Kommentár