Eltelt némi idő az Eroge! óta, és ismét szükségét éreztem, hogy egy visual novel boncolgatásával boldogítsam magam. Vagy valami hasonlóval. Ezúttal az amúgy sem túl kiépült iparág egy független fejlesztőcsapatától, a japán Torotoro Resistancetől hoztam egy játékot, a Monmusu Questet, melyet a Rogue Translator fordított le angol nyelvre. Így elöljáróban az első részt, mert sorozatról beszélünk, méghozzá három részesről. Az epizódok elég hosszúak, és szervesen kapcsolódnak is egymáshoz (lévén egy hosszú történetfolyamot vágtak háromfelé). Még mindig csak a sekélyes vízben pancsikálunk, egyelőre csak elővezetve a komolyabb, elborultabb darabokat. Nyugalom. Aggodalomra azért semmi ok, mert bizony a Monster Girl Quest is elvetemült egy játék, a maga… meglehetősen szofisztikált módján, szóval nem kell féltenünk.

Na de mivel is van dolgunk? Mellébeszélésnek itt nincs helye: tegyük félre hát a prüdériát, és törüljük le arcunkról a pír bimbózni készülő rózsáit, mert elérkezett a korhatáros konkretizálások ideje! A ‘Monster Girl Quest’ többek között egy femdom játék. Az ártatlanságát még őrző szűk rétegnek a kedvéért hadd térjek ki ennek a lényegére. Mint a név is mutatja, a femdom a női dominanciára épül. Az ilyen történetekben, játékokban és filmekben az (általában erotikus) események alakulását a szebbik nem képviselői irányítják, míg a férfiak alárendelt szerepet töltenek csak be, mely az “alul lévő fél” egyáltalán nem degradáló pozíciójától az aktust passzívan eltűrő alanyon át egészen a testi-lelki megalázottság, bántalmazásba átcsapó szodómia elszenvedőéig terjedhet. Értelemszerűen itt már elsősorban a másik feletti hatalom gyakorlása a cél, megtörni a annak akaratát, elsöpörni ellenállásának a maradékát, s irányítani, zsarolni vagy megszégyeníteni a fellobbanó vágya okán. És nem térnék ki minderre, ha a Monmusu Quest nem szolgáltatna elegendő, és már-már a de Sade-i kreativitással vetekedő példát ezekre a szituációkra. Ugyanakkor nem mondanám, hogy a játék nehezen fogyasztható, vagy erős gyomor kell hozzá, hiszen csupán a felszínét kapargatja annak a temérdek… mondjuk úgy, lehetőségnek, melyet e terület tartogat. Ajánlani tisztán ez alapján nem fogom, de ha valaki kedvet kapna hozzá, mondjuk úgy, nem én lennék az első, aki szenteltvizet loccsantana a merevlemezére, és elkezdene hozsannázni. Persze nem is az utolsó, de ez már megint egy másik kérdés.

Helgondo, Sentora, Ilias… és egy jelentéktelen kis szigetecske a bal oldalon.

Történetünk egy meglehetősen szokatlan fantasy világba kalauzol minket, melyet az emberek mellett sok és sokféle “szörnylány” népesít be. A két faj közötti viszony meglehetősen zivataros: mindennaposak az atrocitások, egymást érik a harcok, melyekben ártatlanok kerülnek a tűzvonalba. Ennek azon túl, hogy a felek képtelenek tolerálni egymást, és békés úton elsimítani az ellentéteiket, több oka is van. Egyrészt nincsenek országhatárok, így a két nép egyazon területen osztozik, ugyanakkor mindkettő királyságokra, illetve frakciókra tagolódott (az emberek nyilván kulturális, míg a szörnyek morfológiai alapon).

Másrészt a szörnylányok nem képesek utódokat nemzeni, tekintve, hogy mindannyian nőneműek. A fő táplálékuk pedig könnyen kitalálható, ha az ember követi a játék logikáját… ziccer, kapufa. Nem. A férfiak spermája a kizárólagos ételük, így érthető, hogy miért is kényszerülnek az emberek közelébe maradni. Sokan talán örömmel vennék, ha ilyen parazita életmódot folytató lánykák laknának a szomszédban, de kis utánagondolással látható a probléma. Illetve egy sor probléma.

Itt leginkább a vallás. Ebben a világban ugyanis aktívan működnek a transzcendens erők. A fényt és a jóságot képviseli Ilias istennő, míg a sötétséget és a gonoszt az úgynevezett Monster Lord, aki eredetileg egy isten volt, majd egy ököljogon elbitorolható titulus lett. Az embereket az előbbi, míg a szörnyeket az utóbbi teremtette. Azon túl, hogy elképesztően erősek, nem restek egymás ellen hangolni híveiket. A szokásos forgatókönyv: mi vagyunk a felsőbbrendűek, a másik fél gonosz, nem lehet megbízni bennük, nem lehet egyezkedni velük, az egyetlen megoldás az ellenség totális kiirtása, vagy szolgasorba döntése (mert ugye az emberiség kiirtása a szörnyek végét is jelentené…). Nem meglepő hát, hogy az emberek hadjáratokat indítanak, vagy öncélúan öldösik a szörnylányokat, míg azok válogatás nélkül vadásszák le az utazókat, elrabolják, majd halálra erőszakolják őket. Vagy esetleg élve felfalják, de ez nem jellemző. Azok, akik békésen akarnak élni, ki vannak téve a veszélynek, hogy néhány száz páncélos lovag, vagy pár portyázó hárpia legyalulja a faluját. És sehol egy csepp olaj, vagy misztikus biológiai fegyver… érdekes, nem igaz?

„Being a Hero has a lot of perks, you know. You get the respect of the people, cheap rates at inns, and you can even walk into people’s houses and take stuff.”

Ennek ellenére a világ relatíve nyugalmas, hiszen a kisebb tömegmészárlásoktól eltekintve béke honol. Hősünk, Luka is viszonylag jól elvan Ilias Villageben, mely a délkeleti Ilias kontinens legdélebbi pontján található. Mint megannyi fiatal lélek, ő is arra készül, hogy apja nyomdokaiba lépve hős lehessen, aki a gonosz szörnyek ellen küzd. Ám ő nem gyűlöli és nem akarja válogatás nélkül irtani a másik faj tagjait, mert hisz abban, hogy emberek és szörnyek békében is élhetnek egymás mellett. A hőssé keresztelési szertartása előtt Ilias istennő meglátogatja őt álmában, és megbízza egy küldetéssel, miszerint le kell győznie az épp aktuális Monster Lordot. Kedvére való direktíva ez, mivel ő is a szörnyek vezetőjében látja a békés együttélés fő akadályozóját. Luka kissé zavaros fejjel felébred, épp időben, hogy hallja a helyi miliőt felkavaró hírt, miszerint egy szörnylány garázdálkodik a falu közelében. Idült ideológiáitól ittas hősünk természetesen kezét-lábát töri, hogy bizonyítsa rátermettségét, így már rohan is ki az erdőbe, hogy lekaszabolja a rémet. Természetesen rá is akad a zselés állagú ellenfélre, akivel lejátszhatjuk az első, amolyan tréning jellegű összecsapásunkat. Miután elsajátítottuk az alapvető irányítást (támadás, védekezés, várakozás, küzdelem, képességek), győzedelmeskedünk, megkaparintva ezzel némi tapasztalati pontot. Ám nem örülhetünk sokáig a győzelmünknek, mert hatalmas robajjal valami becsapódik a közelünkben, és hogy teljesen megváltoztasson mindent, amit eddig hittünk.

Alice, álmaink gonosz főellensége.

Luka, hallgatva kíváncsi természete hívó szavára, elrohan megnézni, hogy mi okozta a felfordulást. Egy hatalmas kráter közepén rátalál egy eszméletlen szörnylányra. Hogy az apróbb furcsaságokat mellőzzük, a teste alsó fele akár egy kígyóé (lámia), bőre pedig lilás színű. Érződik rajta, hogy nem egy gyenge szörny. Minden bizonnyal nagyon magasról zuhanhatott le, mégis látszólag sértetlen. Luka úgy dönt, hogy igazi hőshöz méltó módon segít neki. Miután a lány felébred, némi kényszerű csevegésbe fognak (a kényszer szó szerint értendő…), melynek során a lány idiótaságnak nevezi a lelkes hősjelölt ideáit a világbékéről, kineveti, majd útjára bocsátja.

A fiú visszarohan a faluba, de az istennő nem jelent meg a keresztelésére, így kénytelen kétségbeesve hazakullogni, ahol a már vár rá a lámia lány korábbról. Úgy tűnik annak ellenére, hogy gyerekes hülyeségnek tartja Luka nézeteit, őt magát pedig menthetetlenül naiv idealistának, mégis lát benne valami érdekeset, ezért kijelenti, hogy csatlakozik hozzá az útja során. És egyébként a neve Alice. Hősünk nem sokat tehet ellene, de őszintén szólva nem is nagyon bánja, hogy akadt egy kéretlen útitársa, így hát elindulnak, hogy legyőzzék a szörnyek gonosz vezérét. És a látszat ellenére végül nem ez  lesz a legnehezebb feladat, amivel majd Lukának szembe kell néznie. A világ sajnos nem ilyen egyszerű.

Alice folyamatosan edzi hősünket, aki egyre erősebb lesz, egyre jobb képességekre tesz szert, és egyre hatékonyabban veszi fel a harcot a szörnyekkel. Még egy speciális kardot is kap, mellyel ahelyett, hogy megölné ellenfeleit, elzárja az erejüket, így ártalmatlanítva őket. Ám ahhoz, hogy sikerrel járjon, Lukának nem elég pár látványos mozdulat és az akaratereje: meg kell szereznie a négy elem erejét, és le kell győznie a Monster Lord négy lovagját. Mindezekre nem fog sor kerülni az első epizódban, de hősünk jelentős haladást ér el, és sok olyan dologra is fényt derít, mely alapjaiban rengeti meg a világról alkotott képét. Persze ezeket most nem fogom lespoilerezni…

„Now go, Luka! I will always be watching over you…”

Bár az első részben még nem mutatkozik meg teljesen, de a játéknak komoly és érdekes története van. Olyan morális kérdéseket feszeget, melyeket nem várnánk el egy ilyen kaliberű alkotástól, és oly módon, ahogy az néhány esetben a “nagy testvéreket” is megszégyeníti. Megvannak persze a gyermekbetegségei, így sokszor felszínesek a konfliktusok és idealisták a megoldások, de ahogy haladunk előre, szépen levetkőzi ezeket… kikopik a komikum, és a sztori elkezd komolyodni, a szereplők pedig mélységet kapnak. Luka karakterfejlődése (bár nem olyan szembetűnő, de mégis jelentős), és az Alice-hoz fűződő viszonya kifejezetten érdekes, akárcsak a későbbi konklúziók, melyek itt még váratnak magukra.

I got 99 problems, but harpies ain’t one…

Utunk során keresztbe-kasul beutazzuk a világ három kontinensének összesen hat régióját, melyek mindegyikében átlagosan öt helyszínt látogathatunk meg, és mindegyik helyszínen összetűzésbe kerülünk legalább három ellenféllel. Na de hogy is működik a harc? Mint arra már fentebb is kitértem, öt fő opció közül választhatunk: támadás, védekezés, várakozás, küzdelem (lekötés esetén), vagy használhatjuk az egyik képességünket is. Nyilván az első három egyértelmű.

A küzdelem opciót akkor kell használni, ha az ellenfél valamilyen módon korlátozza a szabad mozgásunkat. Egy-két kör alatt kiszabadulhatunk, ha megvannak hozzá a kellő feltételek (egy erősebb ellenfél szorításából például csak a föld elementál segítségével törhetünk ki). Képességeink meglepő módon képességpontokat fogyasztanak, melyeket normál támadással tölthetünk újra. Minden harc elején a maximummal indulunk. Van még két fontos opció, mely elvezet minket a játék erotikus tartalmához: megadás és kérés.

Luka bármennyire is felvilágosult és toleráns személy, mégis megvannak a maga rossz szokásai. Például az is, hogy karddal harcoljon a szörnylányok ellen. Míg az ellen életerő sávja valóban az életerejét mutatja, addig a miénk amolyan “önmegtartóztatási mutató”. A lányok a csata során azon igyekeznek, hogy ingereljenek minket, egészen addig, míg már képtelenek leszünk uralkodni férfiasságunkon, és egy erőteljes ejakulációval megadjuk magunkat a sors és az ellenfelünk kénye-kedvének. Önkéntes kapitulációval lerövidíthetjük ezt a folyamatot, vagy megtehetjük, hogy konkrétan kiválasszuk a módját, hogyan végezzenek ki minket. Mivel a Monmusu Quest részben nukige, így a megkönnyebbülésre váró játékosok ezen a ponton nyugodtan lehúzhatják a sliccüket.

„Hora, hora, hora~“

Ha veszítünk, Luka a szörnylány karmai közé (vagy ja jobban tetszik, karjaiba) kerül, aki könyörület nélkül erőszakolja halálra, tartja rabságban élete hátralévő részében, vagy zabálja meg élve (ezt amúgy vore-nak nevezzük…). Veszíts, hogy nyerj egy jelenetnyi hentai mókázást, de a történetet csak akkor viheted tovább, ha legyőzöd az ellenséget. Persze a mentési lehetőségekkel mindkét út bejárható, már ha az embernek van hozzá gusztusa. Merem állítani, hogy a fellelhető fétisek 90 százaléka képviselteti itt magát, a leghétköznapibbtól a valóságban kivitelezhetetlenig. Már önmagában ez is becsülendő dolog…

A hős, akit senki sem érdemelt meg.

Akadnak mutatósabb ellenfelek, de a többi… soknak, akivel találkozol, nem szívesen engednéd, hogy bemocskolja a karakteredet, és ezzel a lelki világodat. Van egy kevés történetbe ágyazott szexjelenet, mely nem megkerülhető, és szükséges az előrehaladáshoz, de ezek nem tartoznak az ízléstelen kategóriába. Kevés döntési lehetőségünk lesz a történet alatt, és azok sem befolyásolják tetemes mértékben az események végkimenetelét, de azért óvatosan válasszunk, mert itt is megvannak a „Kalandod itt véget ért!” sajátságos megfelelői. Szóval csak óvatosan, igen mert könnyen a saját  kardunkba dőlhetünk, mielőtt valaki a miénkbe dőlhetne.

Ami a látványt illeti, a hátterek nagyon indie-szagúak (valószínűleg az alacsony felbontás miatt), de nem mondanám zavarónak őket. A karakterek változatosak és meglehetősen jól kidolgozottak, erre nem lehet panasz. Gyenge pont viszont a zene: elég kevés szám van, így az aláfestés hamar repetitív lesz, pláne az első epizódban. Ugyanez vonatkozik az effekt hangokra is. Aki nem akar a japán szövegek kiemelésével vacakolni (Interactive Text Hooker + ATLAS), azok számára elérhető korrekt angol fordítás. Őszintén szólva az utolsó epizód kivételével én is így játszottam. Szinkron csak a legritkább esetben van, amúgy a játék szövegekre szorítkozik. Hosszúságát tekintve közepes terjedelműnek mondanám, nagyjából 20 óra alatt végig lehet vinni (a három rész együtt olyan 80 órányi játékidővel bír…).

Saját kategóriájában szerintem kiemelkedő alkotás. Akik nem idegenkednek a témaválasztástól, azoknak jó szórakozás lehet. De igazából a többieknek is. Kedves dolog, hogy a készítők meghagyták nekünk azt a szabadságot, hogy mire koncentrálunk: a történetre, erősebb fokozatra kapcsolva a harcok nyújtotta kihívásra, vagy az erotikus tartalomra. Nem kényszerít rá senki, hogy végignézd, amit nem akarsz, de ha szeretnéd, felütheted az enciklopédiát, és megtekintheted újra a kedvenc jeleneteidet. Kapunk néhány melléktörténetet is, melyek nem sokat adnak hozzá a fő sztorivonalhoz, de ennek ellenére is érdemes őket végigpörgetni, mert van köztük pár jópofa darab is. Összességében a Monster Girl Quest egy átgondolt, szépen ívelő történettel, kellően nehéz harcokkal és egy jókora adag opcionális perverzióval várja azokat, akik bele mernek vágni a kalandba. Mivel most csak az első epizóddal foglalkoztam, a végső értékeléshez nyugodtan hozzá lehet adni egy plusz pontot.

7 / 10

- Kitahito

Megosztás