A mai Blikk cikk igazán gondolatébresztő. Egy Alison Teal nevű, fiatal hawaii nőről szól, aki valamiért azt találta ki: hé basszus, mi lenne, ha lemennék a Párizs alatt elterülő katakombarendszerbe, és egy szörfdeszkán hasalva körbeúszkálnék kicsit az elárasztott tárnákban, mindezt jótékonyan szörfözésnek titulálva? Milyen egy merész, ambiciózus vállalkozás, ugye? Engem rögtön megihletett ennek a nőnek a kreativitása, aki megmutatta, hogy igazából bárhol lehet bármit csinálni, feltéve persze, ha kellően elhivatott, primitív és gyökér vagy hozzá. Elméláztam hát… miért is ne lehetne mondjuk egy Holokauszt emlékközpontban bohócnak öltözve felolvasni Jules Verne Nemo kapitány c. könyvéből? Vagy teszem azt balett előadáson bajor kolbászt enni kenyérrel lila hagymával, majd eldobolni a egy Tankcsapda számot? Komolyan, kedvem támadt kimenni december 24.-én a Kossuth-térre, és break táncolni egy kicsit az ország karácsonyfája alatt! Össznépi orgiát a Szent István Bazilikába esetleg, valaki?

Természetesen nem arról van szó, hogy tilos ilyesmit csinálni. (Nyilván akad olyan hely, ahol nem lehet… próbálj meg a Kába szentély mellett bográcsgulyást készíteni!) Egyszerűen csak nem szabad. Mert vannak ezek a fránya kulturális minimumok, amik nem engedik, hogy egy Holokauszt emlékközpontban bohóckodjunk, vagy halottak közt szörfözzünk. Nem mintha én személy szerint akkora jelentőséget tulajdonítanék a földi maradványoknak: kifejezetten hidegen hagyna, ha a holttestemen remegő kezű orvostanhallgatók gyakorolnának, a csontjaimat pedig valami emésztőgödörbe szórnák utána. Abból az élettelen húsból már kiveszett az a lényegi elem, ami én vagyok, kár is bánkódni miatta. De persze nem mindenki gondolkodik így, sőt, többségben vannak, akik tisztelik a corpust, szóval most az ő érdekükben érvelek.

„A gyökerek olyanok, mint a fertőző betegek. Mi, emberek ugyanis jórészt másoktól “kapjuk el” gondolatainkat, érzelmeinket, viselkedésünket, ha akarjuk, ha nem.”

Mellesleg mint már utaltam rá, az, hogy fekszel egy szörfdeszkán, és jól mutatsz a feszülős bikinidben a mozzanatlan, zavaros víz színén, még nem szörfözés. Amit itt láthatunk, az gyakorlatilag szelfizés halottakkal. Régi halottakkal fotózkodni meg ugye menő. Végigtaposni a csontjaikon, meg leülni rájuk, ha elfáradtál a rajtuk való járkálásban, igazán vagány dolog. Járványok során és éhínségben elhunyt nők és gyerekek tetemein mászkálni… very cool. Very nice. Mert ami likeot hoz, az jó! Persze ha egy döglött zsiráffal pózolsz, azt nem szeressük. Akkor rohadjon le a kezed, és gyilkolja le a családodat egy csapat felfegyverzett ISIS milicista, igaz? Így megy ez. Jól meg kell válogatni, hogy kiknek a tetemén játszol Indiana Janet. Nem mindegyik blaszfémia trendi, ügyelni kell, hogy a megfelelő tetemeket gyalázd meg. Egyes népcsoportok megorrolhatnak, ha a halottaik kegyeleti jogát megsérted. Persze az a több milliónyi párizsi nem ebbe a kategóriába tartozik. Az ő maradványaikon nyugodtan lehet mászkálni, érezzék magukat megtisztelve, hogy Alison, a nagy amerikai kalandor világelsőként átszörfözik rajtuk! Holnap talán egy újabb hős írhatja be a nevét a történelembe valami hasonló okossággal. Biztos vagyok benne, hogy még senki sem nézte meg a párizsi katakombákban laptopról az Így jártam anyátokkal teljes első évadát! Elfér még az a pattogatott kukoricás doboz azon a halomnyi koponyán! Pucsítás, mell ki, kacsaszáj… písz! Jó lett, ‘hessteg, és mehet is fel az Instára!

- Kitahito

Megosztás