logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Kommentár / 2016/07/25 / Szerző: Kitahito

Törzsek és háborúk.

Az országon újra eluralkodott a futballőrület, hirtelen mindenkiből rajongó és szakértő lett, s úgy szurkolnak a 'csapatnak, mintha legalábbis ezektől a mérkőzésektől függne, hogy a következő határrendezésnél visszacsatolják-e Erdélyt. Számomra ez a szezonális őrület roppant bizarr jelenség, hisz nem maradtak olcsó illúzióim, melyeket bele projektálhatnék a labdát rugdosó sportolók ide-oda futkározásába.

Foci vb

Nemrég, még a foci EB alatt láttam egy ikonikus jelenetet, és mindenképp szeretnék megemlékezni róla, valamint elemezni egy kicsit. Azt hiszem a Magyarosrszág – Portugália meccs kezdődött éppen, és én, mint az esemény iránt közönyös állampolgár, kimentem sétálni a városba, hogy megfigyeljem a szurkolói lázban égő országot. Nemsokára megállapodtam a közelünkben lévő parkban. Leültem egy padra, és néztem a szemben lévő kocsmát, az ott lézengő emberekkel együtt. Fogjuk fel őket úgy, ahogy magukat szeretik látni, vagyis a társadalom reprezentatív szeletét. A mérkőzés már nagyban zajlott, és ahogy a sörök elkezdték megtenni az áldásos hatásukat, úgy lettek a vendégek is egyre hangosabbak, és egyre lelkesebbek. Már jó negyed órája tarthatott a viadal, amikor az utca végén megjelent egy kocsi, pillanatok alatt a kocsma elé ért, majd nagy fékcsikorgással beparkolt a fűre, közvetlenül előttem. Tipikus családi autó volt, gyereküléssel, Lilo és Stitch matricákkal az ablakon, wunderbaummal a visszapillantó tükrön.

A volánnál ülő középkorú fazon már azelőtt kipattant a járműből, hogy a por elült volna a kerekek körül, és szinte rohant a talponálló felé. Annyira sietett, hogy még a szurkolói mezét is ment közben kellett magára húznia. Ott ültem, és láttam, ahogy egy nyugodt családapa, ez a tipikus nyárspolgár magyarrá vedlette magát, hogy percekkel később már barbár üvöltéssel éltesse a csapatát, skandálja a ria-ria-Hungáriát, euforikus örömmel vagy dühödten vágja földhöz a sörösüvegét egy-egy gólnál, és kénytelen voltam elgondolkodni azon, hogy velem van-e a baj, vagy nagyjából mindenki mással? Miért van az, hogy focilabdát, vagy mérkőzést még életükben nem látott fiatalok extázisban őrjöngenek az óriáskivetítők előtt egy olyan teljesítmény láttán, ami kb. minden más nemzeti válogatott számára teljesen megszokott? Miért van az, hogy egy egész ország kovácsolódik nemzetté a magyar csapat mögött, és én kimaradok ebből?

„A foci az, hogy 22 ember kerget egy labdát, és végül a németek nyernek.”

Persze most a tipikus netes kommentelő megmozdul a barlangjában, klaviatúrát ragad, és közli, hogy egy büdös ‘ballibsi ‘zsidóbérenc köcsög vagyok, #killyourself, de megmaradva a (nagyjából) kulturált keretek között: ennyire természetes, hogy egyenlőségjelet tegyünk egy csapat, és az egész magyarság között? Muszáj belelátni egy sporteseménybe történelmi sérelmeket, aktuálpolitikát, faji szuverenitást? A nézők nemzetek csatáját, egy törzsi ütközetet vizionálnak maguk elé, amiben a kántálásuk, a puszta akaratuk is fontos tényező, ami teljesen abszurd. Próbálok rátapintani ennek az egész szurkolói fanatizmusnak a lélektanára, és azt hiszem a probléma (már ha nevezhetjük így) ott kezdődik, hogy a sport (és különösen a foci) tökéletes projekciós felület, amibe tényleg minden vágyadat, sérelmedet és gyűlöletedet bele tudod csatornázni. Így amikor a magyar válogatott pályára lép, személy szerint a te eszméidért szállnak síkra. „Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!” – gólokkal. És aki nem osztozik az áhítatban, az személyesen téged sért meg.

Az elit sereg, akik értünk harcolnak. Mindenki szerencséjére nem fegyverrel, hanem labdával és verítékkel. Értünk, és a nemzetért. Az egész komplett magyarság sorsáért. Nekünk pedig azért kell szurkolnunk, amiért a szüzeket beledobálták a tűzhányókba: mert feltételezzük, hogy valami misztikus módon le lehet kenyerezni a feljebbvalót, hogy a mi oldalunkra billentse el a metaforikus mérleg nyelvét. Szükség van a kontroll illúziójára. Ha elég hangosan üvöltünk, akkor Isten is meg fogja hallani. Kénytelen lesz, vagy nem is létezik. És azok, akik nem üvöltenek velünk, az ellenségeink.

Volt az az eset, hogy valami random apuka épp a belvárosban autózott a kislányával, és belefutott egy csapat szurkolóba, akik miatt nem tudott továbbhaladni. Ebből született egy facebook bejegyzés. Nem is ez a lényeg, hanem a kommentek alatta: egyesek például azt mondták, örülhet az apa, hogy nem ölték meg a lányával együtt (büdös ‘libsi gecik), miért nem szurkoltak ők is? Nem ez volt az egyetlen ilyen hangvételű hozzászólás, és természetesen a legbrutálisabb sem. Tipikus példája annak, amikor a primitív bunkóság testet ölt, és szót kér, illetve követel magának. Szeretem azt a nemzeti érzelmet, ami fennhangon hirdeti az összetartozást, de azért képes lenne halálra késelni téged, mert nem rázod az öklöd az oldalán. Mert ha az országban nem üvölt mindenki, hogy “HAJRÁ MAGYAROK!!!“, a válogatott tagjai porckorongsérvet kapnak, veszítenek, és emiatt mi is veszítünk: az ISIS felrobbantja a Lánchidat, jönnek a migránsok és megerőszakolják a nagyszüleinket, a zsidók eladják az országot az Alfa Centauriról érkező szemita gyíkember bankároknak, vagy elnyeli az egész Kárpát-medencét egy fekete lyuk a picsába. Valójában rohadtul semmi nem forog kockán. Mégis, felnőtt emberek képesek komoly képpel elmímelni… sőt, elhinni, hogy itt most tényleg vagy győzünk, vagy vége mindennek.

„A Fradi nem egy csapat. A Fradi körül kialakult egy életérzés, amit fradizmusnak is hívnak. És ettől mindez egy nagy családként működik. A szurkolók is részesei ennek a családnak. Aki igazi szurkoló, annak ezt nem is kell mondjam, úgy szeressék ezt a családjukat is, mint az igazit.”

Persze, vannak normális(nak látszó) szurkolók is, de a legtöbbnél ha egy kicsit is megpiszkálod a méltóságteljes patriotizmus burkát, egyből előtör a fasiszta, aki lebaltáz, ha nem tudod felsorolni a válogatott tagjainak a nevét és a zokniméretét. Egyszerűen nem tudom megérteni, miért kell magáról értetődő, sőt, kötelező módon érdekeltnek lenni abban, hogy 22 ember egy füves placcon rugdos valami kockás bőrlabdát. És kiírod magad a társadalomból, ha közönyös vagy eziránt. Mi köze ennek a nemzethez? Mi köze ennek bármihez? Komolyan annyira romantikus alkatok vagyunk, hogy elhisszük, a foci önmagán kívül bármi mást is jelent? Nem, csak ennyire éhezünk a sikerre. És miért pont a foci? A kajak-kenu EB-n a magyar csapat 9 aranyérmet nyert Moszkvában, de az a francot se érdekelte, sokkal fontosabb volt a Belgák elleni focimeccsre rásörözni. Értem én, a foci több mint sport, de nem ennyivel több.

És amikor végül kiestünk, az is valami csalás, valami háttérben meghúzódó ármánykodás miatt történt. Nem tudni, pontosan miért, vagy kik árulták el a magyar nemzet feltámadását, a közös álmot, az ősök szent örökségét, de az biztos, hogy elvették! A jövőnket! A kérész életű boldogságunkat! Valaki beleköpött a nemzet kollektív hétvégi gulyáslevesébe! Pedig nekünk kellett volna győznünk! M07H3RFucKR47 is megmondta a Battlefieldben, hogy milyen jók voltunk, és mégis kiestünk! Mert… mert… büdös Ronaldó, a kurva anyád! Te tehetsz róla! Nem baj, ha elég derekasan folyatjuk a nyálunkat, “Köszönjük fiúk ezt a csodát!”, meg “Véget ért az éjszaka”-stílű baromságokat hümmögve magunknak a sötétben, talán összejön az a 2-3 szaros győzelem a következő EB-n is! Az persze nem nagyon merül fel senkiben, hogy eddig miért nem volt lehetőségünk ilyen kaliberű eredmények elérésére…

„Lecserélhetjük az állásunkat, állampolgárságunkat, még a vallásunkat is. De a csapatunkat soha nem változtathatjuk meg.”

Oké, cinikus szemét vagyok, aki gúnyt űz a nemzetért az egyenes derékkal a végvárakon söröző honfitársaiból, de félreértés ne essék, semmi bajom a labdarúgással, vagy úgy eleve a szurkolással, csupán az zavar, hogy nagyon sokan azt hiszik: csak akkor vagy magyar, ha 110%-ig támogatod Storck álomcsapatát. Az persze más kérdés, hogy facebook posztokkal, kommentekkel, szurkolós ‘szelfikkel, piálással, meg artikulálatlan ordibálással még senki sem juttatta döntőbe a csapatát, de gondolom ez is úgy van, mint a kommunizmussal: mindig pont az az egy zsák gabona választ el minket a forradalom globális győzelmétől, amit te nem szolgáltatsz be. Engem viszont ez az egész teljesen hidegen hagy. Nem érdekel, hogy mások újrajátsszák a Második Világháborút a fejükben, és az sem érdekel, ha egy zöld-fehér sasjelmezbe bújva önkielégítesz az Aranycsapatra poszterére. Szíved joga, hogy baromságokban higgy, felszínes rítusokra épített légvárakból vezesd le az identitásodat, és hülyeségeken fantáziálj. Bármikor kész vagyok elfogadni a focit, mint egy egész nemzetet átölelő, és országokat összekötő univerzális nyelvezetet. Értékelem és tisztelem a gólörömöt, az összetartozás tiszta és romlatlan érzését, a hazaszeretetet, a büszkeséget, és a sportszerű viadal izgalmát, mert ez fehér mágia. Azt viszont mélységesen megvetem, amikor egyesek ezekre a nemes érzésekre hivatkozva verik szét a fél várost, és készek lennének lebunkózni csak azért, mert másként viszonyulsz ehhez az egészhez.

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Warcraft: A kez...

Következő kritika:

Sophie Taylor v...

Még több Kommentár