Danny Trejo. Sokan úgy ismerhetik, mint a Desperado, az Alkonyattól pirkadatig és a Machete aszfaltarcú sztárját. Más miatt nem is nagyon érdemes beszélni róla. Trejo egy kinézet, a latin-amerikai szikár macsóság védjegye. Színészkedni nem tud, de nagyon keményen fest, és emiatt mindig lesz helye a vásznon, mert az efféle kétdimenziós biodíszletre mindig van kereslet. Szólni se kell neki, hogy forgatás van, csak történnek az események, ő meg lezúz pár kaszkadőrt, és recsegős szövegeket nyomat csuklóból. Ilyen figura ez a Danny Trejo. A XXI. század mexikói Arnold Schwarzeneggere (amúgy mindig is csodálkoztam, hogy ilyen névvel valaki híressé tudott válni). A baj csak akkor van, mikor ezt az antiaktort bele akarják gyömöszölni valami olyan szerepbe, ami… nos, bárminemű színészkedést kíván. Trejo nem igazán komolyan vehető. Viszont mihelyt ez megtörténik, elkezdődik a Bad Ass, amit valamiért a hazai transzlátorok Tökös csávónak fordítottak Rossz segg helyett.

Ha azt mondom, hogy ez a film egyszerű, mint egy féltégla, akkor szerencsétlen téglát sértem meg vele. Hősünk, Frank Vega egy vietnami veterán, aki azt veszi észre, hogy öreg korára a világ elhaladt mellette. Boldogtalan, magának való, és nincs is más vágya, csak hogy mindenki hagyja őt békén a francba. Aztán egyszer, mikor a buszon utazik, látja, hogy pár suhanc skinhead beleköt egy hasonlóan idős fazonba. Ő közbelép, és amikor a srácok felpiszkálják a benne alvó oroszlánt, Trejo az utasok és kameráik szeme láttára rommá veri őket. Az esetről készült videó természetesen felkerül az internetre, és hatalmas nézettségnek örvend, ezért az öreg háborús veterán egy pillanat alatt helyi hőssé válik, akibe mindenki belelátja a bűnözéssel szemben síkra szálló tisztes átlagember ideaképét. Ami nem lenne akkora baj, de kicsit a film is így van ezzel. Ebből pedig köszönöm, nem kérünk…

-A latinoknak a busz hátuljában kell ülniük tata!

Megkapja a Bad Ass nevet, és amolyan maszk nélküli szuperhősként favorizálja mindenki. De Frank nem nagyon kér ebből, ő csak élni akarja a maga nem túl hősies életét. Persze mint az lenni szokott, ez nem ilyen egyszerű, és az öregnek újra meg újra meg kell küzdenie a teljesen random módon megjelenő bűnözőkkel. Akkora port kavar, hogy már a város maffiavezérei (akiket itt Ron Pearlman és Charles S. Dutton képvisel, megjegyzem egész jól) is felfigyelnek rá, és kezdik őt fenyegetésnek érezni. Ki tudja miért, de látszólag nincs jobb dolguk, vagy tényleg úgy gondolják, hogy az egész várost behálózó bűnszervezetükre a legnagyobb fenyegetést egy baseball sapkás nyugdíjas jelenti. Nem tudom, melyik verzió a szánalmasabb.

Mindenesetre a szemetek megöletik Trejo legjobb barátját, mert ettől majd nem fog még jobban bekavarni a dolgaikba. Ugyan kinek hiányzik egy magányos vénember? A rendőrség tehetetlen, de leginkább közönyös, így Frank kénytelen saját kezébe venni az igazságszolgáltatást, és utánajárni az ügynek. Az a baj, hogy érdekes módon ebben a filmben a drámai vonal jobban működik, mint az akció. Mert Trejo valahogy csak-csak összehozza a lepusztult, öreg veteránt, és bár érződik, hogy ingoványos talajon mozog, mégis hitelesebb, mint akcióhősként. Az afro-amerikai anyukával való romantikus kapcsolata kicsit gyengécske, de működik. Minden működni látszik a gengsztereket lealázó latinó terminátor képe mellett.

Annak az abszurditása kb. bármit legitimál! Persze sem az öreg harcos pátosznak, sem a szerelmi szenvelgésnek nincs háttere, hiszen Trejo nem tud színészkedni, de vicces módon inkább ezt a bénácska karakterdrámát néztem volna, mint az üldözéses jeleneteket és a bunyózást. Mert sajnos ez egy tökéletes sikersztori! Hiába fonja körül Frank Vegát az ármánykodások és cselszövések hálója, hiába néz szembe hatalmas túlerővel, hiába vén és régimódi, itt nem fogjuk azt látni, ahogy a szegény kisember szélmalomharcot vív és elbukik, mert Vega magasról tesz minden ellene szóló körülményre, végigmegy a városon, a ‘rosszfiúkat rommá veri, az autókat és műemlék jellegű kutakat pedig szarrá töri.

„Oh, by the way, your wife said to go fuck yourself!”

A gengsztereknek esélyük sincs ellene, Liam Neeson karaktere az Elrabolva sorozatból 3x elbújhat mögötte, mert Frank egy elpusztíthatatlan, megállíthatatlan bosszúálló. Itt-ott végül véres lesz az arca, kicsit megcsapják árammal, de amúgy ezt is lábon kihordja, és csak férfiasabb lesz tőle. A történet feléig megpróbálnak felépíteni valami drámai ívet és (ne adj Isten) elgondolkodtató tanulságot, aztán fogják az egészet, és teljesen tönkre vágják a film második felében. Súlytalanok az események, mert Frank irreálisan, sőt még azon is túlmenően kemény, legyőzhetetlen és megállíthatatlan. Ellenfelei “csupán egyszerű földi halandók”, hogy is tudnák feltartóztatni a hősünk dicsőséges előrenyomulását, mikor az megjárta Vietnamot? Mint tudjuk, onnan csak a ‘szuperemberek, és szadista pszichopaták jöttek haza. Az volt az USA történetének nagy, szimbolikus rostája, mely elválasztotta a nemes búzaszemeket az alávaló ocsútól. Vietnám… egy olyan hely, ahol a fiú férfivá, a férfi pedig Vasemberré érik.

-Valamit tenni kell ellene, ez szétveri a szervezetünket!

A rendőrök ott követték el a legnagyobb hibát, hogy nem negyven évvel ezelőtt fogadták berkeikbe ezt a veterán szuperembert, ezt a földre szállt istent, mert akkor már nem lenne szervezetbűnözés, globális felmelegedés, éhínség, sem Roland Emmerich. Danny Treyo mindent helyrebokszolt volna egymaga, persze minimálbérért, mert ilyen derék kisember. Minden jó, ha a vége jó, mehet a tökéletes latin-afro családi idill. Basszus, erre a baromságra tényleg kár volt rááldozni másfél órát…

Látszik, hogy Craig Moss nem éppen egy avatott rendező. Nem tudta eldönteni, hogy mit is kezdjen a filmjével. Mindent beledobált, de semmit sem dolgozott ki igazán, és őszintén szólva ilyen forgatókönyvvel és Danny Trejoval kár is lett volna. Ahol működött a Kick/Ass, ott elbukott a Bad Ass. Vagyis majdnem mindenhol. Hogy mi a lényegi különbség a két darab között? Az, hogy az előbbi nem veszi komolyan magát, a saját műfajára és a saját infantilizmusára reflektál, ütközteti az idealizált képzeletet a nyers valósággal, vicces, ugyanakkor komoly, van mondanivalója és szórakoztató, míg az utóbbi csak kemény pofával bunyózik, és elvárja, hogy komolyan vegyék.

Ha nem lenne hasonló a két cím, méltatlan és sértő lenne az összehasonlítás. Több dráma kellett volna, több pofára esés,  kudarc, csalódás és kiábrándultság, valahogy úgy, mint a Defendorban. Jó, ott volt egy Woody Harrelson, és jó forgatókönyv is, hogy elvigye a hátán a filmet. Hát, majd legközelebb. Mert van legközelebb, készült folytatás, hisz ez az epikus saga nem merülhet ki egy filmben! Kell egy második, sőt, harmadik rész is! Nemsokára elkészül az is. Tűkön ülve várjuk! Addig is táncoljatok sokat, menjetek sétálni és szedjetek galambokat!

4 / 10

- Kitahito

Megosztás