Automatás kávé reggel: 90 Ft. Ebéd a kínai étteremben: 1750 Ft Látni, ahogy az 50 éves Nicolas Cage egy motelszobában kefél szivarral a szájában és napszemüvegben, miközben olyan aranyköpésekkel pusztítja az agysejtjeinket, hogy „Mindig ruhában lövöm ki a tárat!“: Felbecsülhetetlen. Aranyat ér. Mondjuk ez igaz arra a részre is, mikor hősünk egy hordónyi tűz mellett elmeséli a régi “vietnami háborús sztorijait”, vagy amikor az a szerencsétlen sátánista ‘főgonosz üvöltve-agonizálva elenyészik valami ocsmány CGI robbanásban. Ebből a három utalásból egy szemfüles Nic’ Coppola rajongó könnyen rájöhet, hogy a 2011-es Féktelen harag (avagy Drive Angry) című filmről van szó.

Patrick Lussier rendező úr jegyzi ezt a remek darabot. Neki köszönhetjük ugye többek között a Véres Valentin 3D-t, az Apollo 18-at, és a Drakula filmsorozatot. Mint láthatjuk, Lussier munkássága nem nélkülözi a vállalhatatlanul rossz alkotásokat, és ez a mostani darab is csak egy iciri-picirit jobb a már megszokott alacsony nívónál. Gondolom senkinek nem mondok újat azzal, hogy Nicolas Cage nem egy nagy színész. Vagyis még csak nem is színész. Volt egy erős időszaka még a pályája elején, mikor olyan méltán híressé vált művekben kapott szerepet, mint az Arizonai ördögfióka, a Las Vegas, végállomás, és a Veszett világ, de aztán jött a Szikla, és elindult lefelé a lejtőn. Mi pedig az oldalvonalról figyeljük szörnyülködve, ahogy egyre mélyebbre zuhan.

„I’m not of this earth.”

Mostanában már csak ugyanazt az egy dolgot kell eljátszania, mégpedig saját magát. Ha megnézzük az utóbbi 10-15 év fontosabb Nic’ Cage filmjeit (Nemzet aranya, Fegyvernepper, Szellemlovas, Boszorkányvadászat, Rejtélyek szigete, A képlet, HA/VER, és mondjuk a Varázslótanonc), kiadnak egy hosszú, egyenes vonalat. Ez a nem-színészkedés lesújtó vektora. Cage ugyanazt a szerepet hozza újra, meg újra, meg újra. Rutinból, könnyű gázsiért. Persze vitatkozhatunk róla, hogy erről ki tehet: ő, a menedzsere, vagy a filmrendezők. De tény, hogy be van skatulyázva, és látszólag képtelen kilábalni ebből a mélységes mély veremből, ahová a balsors belehajította őt. Talán majd a Joe segít neki visszakecmeregni a felszínre. Ki a fénybe. De őszintén szólva sokkal több kell hozzá egy jó szerepnél ahhoz, hogy rehabilitálja magát. És már nincs túl sok ideje bizonyítani. Sajnos a mai filmünk, a Féktelen harag csak még mélyebbre taszítja szegény emberünket a metaforikus sírgödrébe…

Celluloid alapú Chevrolet katalógus warning!

Nézzük meg röviden a film történetét, shall we? Milton (Nic’ Cage) lányát és vejét megöli egy sátánista szekta, és elrabolják a kisbabájukat, hogy feláldozzák a sötét nagyúrnak (nem Voldemortnak), elhozva ezzel a világvégét. Milton visszatér a pokolból, hogy Chevroleten furikázva bosszút álljon a lánya haláláért, és megmentse a babát. Időközben találkozik Piperrel (Amber Heard), a csinos pincérnővel, akivel pillanatok alatt vad románcba keverednek. Közben Milton után küldik a pokolból a karizmatikus Könyvelőt (William Fichtner), aki először látszólag megpróbálja elkapni Miltont, de aztán inkább segíti. Végül hősünk megharcol 20-30 szektással és a Jonah King néven futó vezérükkel, akit egy ’95-ös PC-s játék intrójára hajazó CGI effekt keretében végez ki. Aztán hősünk mehet is vissza a pokolba, ahonnan rövidesen megint lelép egy Chevrolet volánja mögött ülve, és csapó. Nos, nem vitték túlzásba.

Megértem, hogy a filmet a Chevrolet szponzorálta, de azért egy kicsit túlzás, hogy nét lépést nem lehet tenni anélkül, hogy beleütköznénk egybe. Mit keres a pokolban egy Chevrolet? Vagy bármilyen másik jármű? Életében rossz kocsi volt, sok gyalogost gázolt el, ezért örök kárhozatra ítélték? Elkárhozott gyorshajtás miatt? Mindegy is. A Féktelen harag egy auto- és erőszakpornó, jó csomó robbanással, macsósággal és lövöldözéssel. Mindent megkap az ember, ami egy kiadós vizuális orgazmushoz kell. Ami jó dolog, mert legalább addig sem figyel semmi másra.

És a látvány tényleg rendben is van, ha eltekintünk attól, hogy az ég világon mindent alárendeltek neki, a történetet, a logikát, de még a valósághűséget is. Persze, ne várjunk egy akciófilmtől realitást, de itt még a normál elrugaszkodottságon túl is minden felrobban, szétesik vagy széttörik. És ez tényleg kedves a szemnek, pláne, hogy a leamortizálandó dolgok között Milton barátunk szerepel az első helyen. Mivel ilyen kis pokolból szalajtott Brimstone-klón, nem kell olyan mértékben ügyelnie a testi épségére, mint nekünk, földi halandóknak. Ez természetesen csak tovább növeli Nic’ Cage amúgy is tekintélyes mértékű (és hazug) badass-faktorát.

„Let her go and give me the child, or I’ll blow all your heads off.”

Az öreg alapjáraton annyira kemény, hogy szex közben lő szarrá 5 szektást, és közben a nőt is a csúcsra juttatja. Ez a konkrét jelenet amúgy egy az egyben benne volt a Golyózápor című filmben, csak ott éppenséggel működött. Pedig papíron mindkét film vígjáték, de a Féktelen harag esetében valahogy ez is mesterkélten hatott. Clive Owen pedig mégis csak jobb színész, mint Cage. Pedig nagyon igyekszik, hogy a betonkemény bosszúálló látszatát fenntartsa: Milont nem nagyon zavarja a szeme elvesztése, vagy ha lelövik, esetleg megverik. Csak erősebb lesz tőle, mert hajtja a féktelen harag, az igazságos gyűlölet, és a szent gyilkolási vágy. Nehéz úgy komolyan venni az akciót, hogy tudod, a hős nem halhat meg, mert a komoly sérüléseket is lábon kihordja.

Badass(ness?) lvl 99.

De ha ettől el is tekintünk, ez a szekta olyan kisstílű, olyan pitiáner, és annyira pronyó, hogy egyszerűen nem tudom elhinni, hogy bármire is veszélyt jelentenének. A szektavezér, Billy Burke hihetetlen nagy ripacs. Idegesítő, a játéka zavaró, és úgy összességében alkalmatlan a szerepre. Nincs tekintélye, nincs kiállása, csak egy kis genyó, aki ‘genyóskodik össze-vissza. Az egyetlen említésre méltó tette, hogy meg tudta ölni Milton védtelen lányát és vejét, ami nem nagy érdem, hiszen ezt is fél tucat fogdmeg közreműködésével volt csak képes megvalósítani. Szánalmas nyomorult.

Az a visszaemlékező jelenet egyébként fájdalmasan rossz. Eleve szerencsétlen helyre tették dramaturgiailag, de a színészi játék és a vágás olyan kiábrándítóan béna, hogy az egész inkább lesz komikus, mint tragikus. Nem mintha a közeg amúgy színvonalas és hiteles lenne, de akkor is. Nem kapunk rendesen kidolgozott motivációt Cagenek, ami indokolná, hogy féktelen ámokfutásba kezdjen, sem pedig valódi fenyegetést jelentő ellenlábasokat, akik ellen keresztes hadjáratát lefojtathatná. De hé, megint felrobbant valami! Ugye milyen látványos?!

William Fichtner legalább rendben volt. Sőt, ha minden szerepet ő játszott volna el, akkor egy árva szót sem szólnék, és nem érdekelne, hogy ennek mennyire nincs értelme. Amikor Fincher megjelenik, egyszerűen nem lehet másra koncentrálni, csak őrá. És nem amiatt, mert valami démoni küldött a pokolból, hanem mert olyan kisugárzása, olyan tapintható tekintélye van, mint amilyennek a szektavezér Jonah Kingnek kellett volna lennie (amúgy komolyan, Jónás király?). Meg akarja idézni a poklot a Földre? Persze, mintha egy ilyen kis simlis drogdealer-képű takony képes lenne ilyesmire.

„Satan is simply the warden of a very large prison. Quiet man actually, thoughtful and he’s well read. And I happen to know the idea of sacrificing children in his honour annoys him greatly.”

A zenék pörgősek, a film nagyon izmos és nagyon tesztoszteronszagú, Nic’ Cage hozza a tőle megszokott minimumot, de ez akkor is kevés. Mert a történet bagatell, érdektelen, és legfőképp hiteltelen. Látszik, hogy mindent arra éleztek ki, hogy hangosan VRÜMMM-ögő kocsikkal száguldozhassanak. Slow-motion robbanások és karambolok, mert ez kell a moziba járóknak. Bevetik az a véresen fájó klisét, hogy a hős lassan elsétál, miközben felrobban mögötte valami. Nic’ Cage fürdik az ilyen pozőrségekben, imádja, amikor önfeledten ripacskodhat. Ez teszi ki a szerepe és a játéka 90%-át.

A maradékban meg próbálják rávezetni a drámai vonalra, és elhitetni velünk, hogy egy gyászoló apát látunk, aki nem tudja feldolgozni a szerettei halálát, de ez is olyan, mintha csak karikatúrája lenne a normális filmeknek, mert még ha az események nem dobnák le magukról az ilyen jellegű elmélyítési kísérletet, Cage akkor is képtelen lenne eljátszani a szerepet. Cage olyan, mint a cseppnyi szennyvíz: ha egy hordónyi borba cseppented bele, azt is szennyvízzé változtatja. A saját nívótlanságához és hiteltelenségéhez ront maga körül mindent, még a legnemesebb matériát is képes lealjasítani a tehetségtelenségével. Itt pedig még mintha alá is dolgoztak volna ennek, azt remélve, hogy a gagyiság gagyisággal való szorzata majd valami érdemit ad ki.

A démoni erő és az FBI igazolvány minden ajtót megnyitnak.

Természetesen nem így lett. És ahogy minden más, az akciók is roppant eltúlzottak. Azt hihetnénk, hogy ez ilyen kis fricskázása a tömegfilmeknek, tudatos ‘jófejkedés és önirónia. Talán eleinte az is volt, de aztán a Féktelen harag nagyon hamar elkezdi komolyan venni magát. És ez picit olyan, mintha magának Nicolas Cage-nek lenne a metaforája: nem tudod eldönteni, hogy csak poénból béna, vagy tényleg olyan vacak, mint amilyennek látszik.

De aztán látod jelenetről jelenetre, szerepről szerepre, hogy a gagyiság nem változik, az alakítás ugyanolyan eltúlzott és fantáziátlan, mint mindig, és rájössz, hogy itt szó sincs paródiáról vagy lazaságról. Nincs a háttérben más, csak valami fáradt, fásult igyekezet, valami görcsös, tartalom nélküli tetszeni vágyás. A középkorúság és a középszerűség szánni való buzgólkodása. Ezúttal még a szinkron sem volt a helyén. Józsa Imre hangja általában jól áll Cagenek, de ehhez a karcos, öreg, pokoli veteránhoz valami zordabb tónus dukált volna. De mindegy is… Milton karakterét még egy hozzá jól passzoló szinkron sem tette volna érdekessé.

„-Az a szekta megölte a lányom, hogy elvegye a babát, de ezt már nem hagyom!” Jöhet a fekete napszemüveg, a bőrdzseki, a sörétes puska, és a jó öreg Chevy, Nic papa rendet tesz. Annyi minden robban fel, hogy már kifolyik a szemed az üregéből, de még mindig lehet fokozni, mert előkerülnek a szuper pokolbéli fegyverek, kataklizmikus, túlvilági robbanásokat okozó démondobozok. És amikor már azt hiszed, hogy mindezt nem lehet fokozni, akkor minden egyszerre robban fel. Annyi diszkréciója van a filmnek, mint egy síkosító nélküli, farba hatoló gumibotnak.

„I’ve changed my mind about you, Piper. You are too willful to be taught. I am going to kill you, and then I’m going to defile your corpse.”

Hiszen lehet az akciót elegáns módon is művelni, nem kell feltétlenül erőszakot elkövetni a retinánk ellen, de persze Patrick Lussier nem ismer se diszkréciót, se mértéktartást, csak a pirotechnika és a komputer animációk hedonista orgiáját. Unalmas, kommersz tucatfilm lehetne, ha lenne benne egy cseppnyi tisztelet a néző felé. Ha a rendező nem nézne minket nyálcsorgató tizenéveseknek, akik a gatyájukba ejakulálnak egy kamerába pucsító déli szőkeség látványától, akkor azt mondanám, a Féktelen harag egyszeri megtekintése alkalmas könnyű esti unaloműző, de így átdobom a “lehetőség szerint kerülendő” kategóriába. Ha van valami, ami miatt érdemes lehet megnézni, akkor az William Fichtner játéka, de mivel a játékidő nagy részét Cage kapuzárási pánik-szagú izmozása tölti ki, bőven ki lehet hagyni.

3 / 10

- Kitahito

Megosztás