logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Filmkritika / 2014/09/27 / Szerző: Kitahito

Gallowwalkers

Wannabe western Wesley Snipes főszereplésében, aki jól legyilkolja a gonosz 'vámpírzombidémonokat! Cél a modoros középszer, a film nekifut, rúg... és kigáncsolja magát a labdával. Kevin Howarth pedig az oldalvonalról röhög.

GallowWalkers 0

Wesley Snipes. Legalább három filmből ismerős lehet ez a színész. Ezek a prominens alkotások pedig a következők: Penge 1, Penge 2 és a Penge 3. Na jó, ott van még a Demolition Man is. Nem mintha ezek a művek túlságosan maradandó élményt nyújtottak volna, de azért nem is kellett utánuk a pszichológushoz rohangálni. Ellenben most!
A művész úr korábbi és későbbi szerepei is elhanyagolhatóak, színészi kvalitásairól pedig csak azt az egy jót lehet mondani, hogy legalább nem hullámzó. Mindig ugyan olyan tűrhetően játszik. Illetve szerencséjére mindig van valaki, aki rosszabbul alakít nála, így nem olyan szembetűnő a középszerűsége. El sem tudom képzelni őt valami drámai helyzetben. Ő csak egy karaktert tud hozni, a macsó, csendes gyilkológépet, aki valami miatt mindig bosszút akar állni. Neki teljesen mindegy, hogy vámpírok, élőhalottak, vagy mutáns szörnyek állnak az útjába, mindenkit lekaszál. Ez a 2012-es Gallowwalkers esetében sem volt másképp.

„You never forget the man who kills you for the first time. The first time is always special.

Kriminális. A filmet Andrew Goth követte el, aki a Cold and Dark és a Mindenki a napra tör kivételével nem igazán kacérkodott a celluloiddal. Mindenki szerencséjére. Ez a mostani produktum a vadnyugaton játszódik, mely legalább annyira vad, mint amennyire pozőr. Történetünk főhőse Aman, az afro-amerikai pisztolyhős. Halk szavú, biztos kezű és mellesleg van egy igazán érdekes szuperképessége is. Pontosabban átka: Azok, akiket a pisztolyával megöl, nem maradnak halottak, hanem furcsa emo/goth démonokként kelnek fel, hogy mindenféle gonosz dolgot csináljanak. Azt hihetnénk, hogy emberünk legalább fegyvernemet vált, vagy en bloc felhagy a gyilkolással, de nem. Amant nem olyan fából faragták. Szívszerelmét megerőszakolta és megölte (azt hiszem ez volt a sorrend…) egy csapat bandita, Snipes pedig sorra levadássza őket, de ugye a képessége miatt életre kelnek, ezért újra le kell vadásznia őket. Erről szól ez a szánalmas western saga.

He sniped on the east side, now he Snipes on the west side!

Valami indokolatlan okból hősünk maga mellé fogad egy, a történet szerint igen humoros, de valójában kínosan béna segítőt, akivel kéz a kézben vonulhat el a naplementébe, közvetlenül azután, hogy bosszúját ismét beteljesítette. Közben persze a rosszfiúk sem tétlenkednek, tábort vernek a semmi közepén, gonosz csatlósokat gyűjtenek, ártatlanokat ölnek mindenféle ostobaságok miatt, és készülnek a végső összecsapásra. Ami rövidesen meg is történik Snipes nagymamájának sivatagi hentesüzemében (ebben a filmben tényleg csak por és sivatag van, meg nagyon új építésű, lepusztított házak… biztos drágábbak voltak a “látványgazdag” forgatási helyszínek).

Hát, ne számítsunk egy Sam Peckinpah-féle leszámolásra. Itt egy csomó fogyatékos harcol egymás ellen, akik még a legminimálisabb óvintézkedéseket sem teszik meg nyamvadt élőhalott életük védelmében. Szinte könyörögnek, hogy Snipes megölje őket, vessen véget a szenvedéseinek. Mondjuk volt egy Vödörfej hívott (a nevét mindenki meglepetésére onnan kapta, hogy egy vödör volt a fején…) szörnyszülött, aki elég derekasan harcolt, de hát ilyen névvel eleve komoly hendikeppel indult, kevés esélye volt a győzelemre.

Snipes nyomul előre, megöli a késes prostituáltat (igen komoly ellenfél), majd egy Sergio Leone-től koppintott mexikói párbajban lealázza a ‘főgonoszt, Kansát (ő volt a kedvencem, mindjárt mondom, miért), aztán elvágtat a naplementébe, egyedül. Feltűnik egy csinos női szereplő is, akinek annyi a szerepe, hogy csinos legyen, és megmentsék. Ez megtörténik, szóval több szót kár is fecsérelni rá. Wesley Snipes amúgy sem az a hős, akinek a karaktere és a modoros macsósága közé egy csaj beférhetne. Egy kemény és távolságtartó férfi, aki egyedül száll szembe a sors viszontagságaival, egyedül lovagol el, és egyedül sírja magát álomba, mikor senki sem figyel.

Vidám vasárnapi akasztás Kevin Howarth vezetésével.

Színészeink irgalmatlanul gyengék voltak. Főleg emiatt temetem ezt a filmet. Mintha valami komikus színházi előadást láttam volna: mindenki túljátszotta a szerepét, szétartikulálták és szétgesztikulálták a jeleneteket, de amikor épp nem csináltak semmit, akkor is idióta pózokba vágták magukat, mint az önjelölt rapperek egy középiskolás osztályképen. És a gagyi pozőrök tömegéből is kiemelkedett fő antagonistánk, Kevin Howarth.

„Forgive me, father, for I have skinned.”

Az ő játékát látni kell. De tényleg. Csak emiatt az egy dolog miatt érdemes egyáltalán szót ejteni Gallowwalkersről. Howarth annyira rossz, olyan végtelenül pozőr, annyira szürreálisan és indokolatlanul túljátszik mindent, hogy már amiatt jó. Ilyet egyszerűen nem láthatsz máshol. Ez a színtiszta antitalentum megnyilvánulása. Ez színház a színházadikon, és még abból is sok. Olyan, mintha a Hamletet játszana félholtra kábszerezve. Ha valaki azt mondaná, hogy ez a színész egy utcáról beszabadult pszichopata, akit a rendező nem akart elküldeni, mert félt, hogy lemészárolja a stábot egy körömreszelővel, akkor készséggel elhinném neki. Őszintén szólva nem tudom, hogy rossz-e amit a vásznon csinál, vagy csak mi, egyszerű földi halandók vagyunk képtelenek felfogni a zsenialitását, de mindenképp valami nagyon bizarr, és különleges. Kapjon Oscart, Golden Golbe-ot, vagy Arany Málnát, csak ösztönözzék, hogy szerepeljen. Legyen katonatiszt az II. Világháborúban, kiégett zsaru, véreskezű konkvisztádor, az új Batman vagy James Bond, Tommy Wiseau ellenlábasa a Room folytatásában, nem érdekel. Biztos, hogy egyedivé tenné a karaktert, és emlékezetessé a filmet.

A zene tűrhető volt, bár egy westernnél nem nagyon lehet mellényúlni. Látványvilág szinte semmi, aki megszállottan szereti a homokot, a kavicsos pusztaságokat és a tűző napot, az valószínűleg két jelenet után a halálba ejakulálja magát, a többiek viszont nem sok jóra számíthatnak. Amúgy a Gallowwalkers egy szörnyű, értékelhetetlen szemét. Egy nulla. Kevin Howarth nagyjából 10 percnyi ripacskodásától eltekintve gyakorlatilag nincs benne semmi, ami miatt érdemes lenne megnézni. Vagy akár kritikát írni róla. De az a 10 perc, az a 10 perc bizony kiloccsantja az agyadat!

1 / 10

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Date A Live

Következő kritika:

Doomsday

Még több Filmkritika