Allah látja lelkem, nagyon nehezen sikerült rávennem magam erre a kritikára. Halasztottam, halogatta, igyekeztem mindenféle más dologgal foglalkozni, csak hogy ezzel ne kelljen. Voltam annyira elvetemült, hogy újranézzem a Dragonball: Evolúciót csak azért, hogy írhassak róla. Pusztán, hogy ne kelljen EZT visszaidéznem. Vannak dolgok, amiket legszívesebben elásnál a tudatalattid legmélyebb és legsötétebb pincéjének aljára. Méretre fűrészelt és bezacskózott testrészeire sima betontakarót hintenél, és csocsó asztalt állítanál rá, barátaid legnagyobb örömére. Na, hát nekem ez az anime pont ilyen. Terra Formars. Avagy Terra for Mars. Eszes cím, mi? Eljött tehát a nap, és előkapartam az említett szürkeállomány rejtett zugából mindazt az undok sallangot, amit ez a 12 epizódos csoda odaülepített. Nincs az a mennyiségű Flóraszept vagy Biopon, ami le tudná mosni onnan azt a zselés állagú bűzös matériát. Csak az írás.

A Terra Formars 2014 szeptemberében debütált, és már december végén be is fejeződött. Ami azért érdekes, mert a 12 részes animéket általában el szokták húzni egy évig, havonta adagolva az új epizódokat. Talán a készítők is érezték, hogy a közönség érdeklődését nem fogják tudni ezzel a történettel egy éven keresztül fenntartani, ezért jobb lesz, ha gyorsan lezavarják az egészet. Mindez engem nem érintett, hiszen együltében szenvedtem végig magam az összes epizódon. Támaszom volt e sanyarú órákban barátom, Erosive, aki önként cipelte ennek a keserű kötelességnek a terhét. (Értsd: két rész után megkérdezte, hogy „Biztos végig akarjuk nézni ezt a szart?”, de aztán proletár büszkeségből és elvtársi szolidaritásból kitartott.) Ebből is látszik, hogy a jó barát bajban ismerszik meg. És itt aztán minden próbára volt téve, a rekeszizmoktól a könnycsatornákig.

Always bring a ‘hálóvető to a fistfight!

Ritkán látni olyan animét, ami ilyen baltanyitogató módon pusztítja az agysejteket, ennyire helytelen üzenetet közvetít, miközben láthatólag épp azon igyekszik minden erejével, hogy szórakoztasson. Na de milyen ember az olyan, akit EZ szórakoztat?! Vele valószínűleg nincs is miről beszélnem, mert elgázosítana. Rossz, rossz néző! Szégyelld magad! Háborodj fel, vedd a szavaimat a legszemélyesebb sértésnek, áztasd felmenőimet verbális végbélvized híg levében, ha ez boldoggá tesz. De gyújts majd gyertyát a jó ízlésed sírjánál, ha véletlen arra járnál!

Az anime opening és ending zenéjét egy Terraspex nevezetű zenekar (?) készítette, mely társulás ezen a két számon kívül nem produkált semmi mást. Nem arról van szó, hogy semmi lényegeset nem tettek le az asztalra, vagy még csak most bontakoznak ki. Úgy tűnik páran direkt emiatt a projekt miatt rándultak össze, és nem terveznek további közös munkát. Ez számomra teljességgel érthetetlen. Egyrészt, mert a számok se nem jók, se nem érdekesek, másrészt meg módfelett feleslegesnek érzem, hogy pont ez az anime kapjon ilyen személyre szabott szolgáltatást. Persze könnyen lehet, hogy ez bevett szokás, és csak engem kerültek el az ilyen háttérinfók, és amúgy természetes az ilyesmi. Szóval nem érte meg ezzel fáradozniuk, hiszen a művet még egy sor passzentos dallam se menthetné meg.

„Mup da doo didda po mo gub bidda be dat tum muhfugen bix nod cof bin dub ho muhfugga.”

Na, de miért is vagyok ennyire dühös? Indokok kellenek, mert ugye indokok nélkül hőbörögni csak üres fröcsögés, sőt egyesek szerint még indokokkal is az. Szóval lássuk. A háttérsztori csak nagyon indirekt módon bontakozik ki az epizódok alatt, ami roppant idegesítő a kronológiai sorrend híveinek. Történetünk valamikor 2600 körül játszódik. Az emberiség 500 évvel korábban megkezdte a Mars terraformálását, melynek keretében csótányokat és mohát lőttek át a vörös bolygóra. Ez olyan remekül sikerült, hogy bár a planéta lakható lett, de benépesítették a szupergyorsan evolváló csótányok, akik meglehetősen agresszívek. Az első expedíciókat a bogarak szétverték, de valahogy mégis sikerült hazatérniük, magukkal hozva egy adag mintát, és némi idegen vírust, ami nemsokára komoly gondokat fog okozni a Földön. Nem tudom, hogy sikerült ezt összehozni, de csak gratulálni tudok az illetékeseknek. Az ilyen helyzetek elkerülésére már most is komoly biztonsági intézkedések vannak érvényben, de úgy néz ki a következő századfordulóig teljesen elhülyülünk.

Mindenesetre a minták segítségével bizonyos önkénteseken kísérleteket hajtanak végre, és keresztezik őket a Földön őshonos állatok génjeivel. Így létrehoznak pár igen erős, és jó néhány igen béna katonát. Akiket átküldenek a Marsra, hogy… nos, ez egy kicsit ködös. Azt hiszem azért, hogy foglalják el a bolygót, de lehet, hogy újabb mintákat szerezni, melyből aztán ki lehet fejleszteni az ellenszert, vagy még több embert megfertőzni… mindegy. A lényeg, hogy nem tanultak az esetből, ezeket is szétverik a bogarak, és mivel ezek nem sima csótányok, hanem szupergyorsan evolváló hálófonó trogloditák, magukba olvasztják a szuperkatonák DNS-ét, így most már még sokkal erősebbek lesznek, és még nehezebb lesz megszerezni azt a rohadt ellenszert. Na, és itt tartunk most.

Az csudálatos molylepkeembör!

A marsi vírus pusztít a Földön, pestisként szedve áldozatait. Ami annyit jelent, hogy a történetben 3 (három!) ember fertőződik meg, ebből kettő a főszereplő szerelme és egy random kölyök ismerőse. Mindkettő komoly motiváció lesz, hogy vállalkozzon az űrutazásra és az öngyilkos küldetésre. Igen, mert a nemzetközi népi összefogás úgy gondolja, hogy ami eddig jól működött, azon kár is változtatni, ezért megint összeverbuválnak egy csapatnyi génmódosított szuperkatonát, és megint elküldik őket a Marsra, hogy lehetőség szerint hozzanak mintákat, melyekből aztán itthon elkészíthetik a “sokak” által hőn áhított vakcinát. Hisz bizonyára nem csak ez a három személy a fertőzött, hanem sokan mások is, bár ebből semmit sem mutatnak, így csak sejteni, lehet, hogy a kamera látókörén kívül már a Walking Dead viszonyai uralkodnak.

Oh, és ha már a csapat ott van a Marson, akkor foglalják el a bolygót is, mert miért is ne, ráérnek a gyökerek. Tehát a képességeket eltanulni képes csótányok uralta bolygóhoz hozzávágnak egy maroknyi génmódosított katonát egy olyan küldetés során, amit a szervezők is öngyilkos akciónak titulálnak. Nem az egyesített emberi haderőt küldik, akiket ha megzabálnak a rovarok, nem lesznek erősebbek, és amúgy van is esélyük a győzelemre. Nem. Egy kis csapatnyi nyomorultat, akik még erősebbé is teszik az ellenséget. Nem mintha az akció sikerétől függne a fajunk fennmaradása! Láthatjuk, hogy egy rettentően átgondolt tervvel van dolgunk, ami (…meglep ez bárkit is?) totális bukásra van ítélve.

„The war between humans and cockroaches over who will continue to exist as a species.”

Hősünk ezúttal Akari Hizamaru, aki illegális ketrecharccal igyekszik megkeresni beteg barátnőjének a vakcináravalót. Sajnos senki sem szólt neki, hogy a vakcinát azelőtt szokás beadni valakinek, mielőtt megbetegedett volna, és a vírus amúgy gyógyíthatatlan. De mindegy is, mert a lány időközben meghalt, amit szintén nem kötöttek Akari orrára. Szóval Hizamaru kemény ketrecharcos, aki medvékkel és egyéb szörnyűségekkel birkózik. Mondhatjuk, hogy teljesen átlagos srác. Kivéve persze, hogy valami tisztázatlan okból ő is mutáns, és képes molylepkeemberré változni (heh, komolyan). Ez nyilvánvalóan roppant hasznos tulajdonság, gondolom képes erős fényforrás közelében mindennek vaksin nekicsapódni és szétégetni magát, vagy ilyenek, ezért az űrprogram fogdmegjei beszervezik a srácot, mindent megígérnek neki, amit ilyenkor szokás (pénzt, hatalmat, nőket, és orvosságot a random kölyöknek, akivel kb. 2x találkozott, de mély homo-erotikus érzelmi kötődés alakult ki köztük).

Jaj ne, a rasszista karikatúrák ellepték a hajót!

Akari persze belemegy, átesik a génmódosításon (ki tudja, miért van rá szüksége, amikor eleve képes molylepkévé változni…), majd nagyon gyorsan beilleszkedik a csapatba. A történet nem szarozik, a következő epizódban el is indulnak, kapunk pár nagyon rövid fanfiller-jelenetet az életükről, majd el is telik az utazással töltött pár hét, és ott is vannak a Mars körüli pályán. Semmit sem tudunk semmiről, semmit sem magyaráztak el nekünk, buta nézőknek, de már jön is az első komoly gikszer, mikor is megjelennek a csótánylények az űrhajón, és elkezdik szisztematikusan lemészárolni a legénységet. Ami elég meglepő és brutális fordulat volt, meg kell hagyni. Ennyit kész vagyok az anime javára írni. Patakokban ömlött a vér és nem is nagyon cenzúrázták ezt a brutális erőszakpornót. Letépett fejek, torzójukból kiszaggatott gerincoszlopok, derékból félbetépett fiatal, árja anime-testek mindenfelé. A néző meg-megborzong. A néző ráncolja a homlokát, zavartan feszeng ültében. A néző nem tudja, mi a jó franc van.

A csótányemberek bunkósbotot lóbálva szétverik a szérumos raktárat, mert ugye szérum kell ezeknek a drága katonáknak, hogy aktiválni tudják az állati képességeiket. Szerencsére a legjobb pillanatban rendezik a soraikat kedvenc karaktereink (akikből legalább 100 van, és alig tudjuk megkülönböztetni őket…), és szuper génmutáns erejüket használva legyőzik azt a kb. 4-5 lényt. Értem én, hogy a meglepetés ereje, hatásvadászat, meg minden, de komolyan azt várták ezektől a szerencsétlenektől, hogy több ezer, több millió ilyen lénnyel elbánjanak? Ki volt ez találva. Mindenesetre a hajó meghibásodik, mert miért ne, ezért kényszerleszállást kell végrehajtaniuk a bolygón.

„Szolgái szét száguldanak, ország-szerin, tova.” Van német osztag, orosz osztag, amerikai osztag, kínai osztag, japán osztag, európai osztag, és ázsiai osztag. Vannak átfedések, de ezt biztos korábban lebeszélték. Mindenesetre mindegyik csapat behuppan egy repülőgép-csapatszállító terepjáró landolóegységbe, és megkezdik a leszállást. És innentől kezdve gyakorlatilag 10 részen keresztül harcolnak. Folyamatosan. Ez a 10 rész 1 nap eseményeit dolgozza fel, időnként visszatekintve a Földre, ahol a marsi eseményekre reflektálva bomlanak ki az intrika hálói. Közben hőseink harcolnak, és harcolnak, és amikor épp nem harcolnak, akkor… nem, mert még akkor is harcolnak.

„You insects on this god-forsaken planet, prepare to burn in the fury of 1.25 million species! Don’t look down on Earth!”

Hadd mondjam el, hogyan néz ki egy Terra Formars epizód. A rész elején látunk 6-7 szereplőt. Aztán ezek közül egy meghal, de valami banális módon. A többiek elkezdenek bunyózni az idegenekkel. Rázoomolunk egy karakterre, aki verekszik mondjuk 1 percig. Aztán jön 7-15 percnyi teljesen érdektelen visszaemlékezés, csak hogy ott helyben megtudhassuk, ki a franc az, akit látunk. Aztán megint harc. Váltunk, másik karakter, megint 1 perc bunyó, aztán megint 7-15 perc visszaemlékezés. A szereplők a rész végén vagy meghalnak, vagy nem. De általában igen. Aztán a következőben jöhet újabb 2-3 karakter. Aztán egy új osztag. Kivéve a kínaiakat. Őket nem láthatjuk, mert (és ez titok) ők a gonosz összeesküvők, akik összejátszanak a bogarakkal.

-汉语成语俗语对照词典. 南京大学出版社… JóÓózsi!

Ez egy modern anime, itt már nem a németek az árulók, hanem a kínaiak, mert most, hogy Amerika is utálja őket, így szabadon lehet fújni rájuk. A csótányembereknél tehát csak a kínaiak alávalóbbak, mert ők elárulják az emberi fajt a saját önös kis érdekeik miatt! Shame on ya’ chinaman! És bár az anime van olyan kegyes és nem tér ki erre, de borítékolható, hogy miután szépen lezajlott a marsi genocídium, a sok Jackie Chant is utoléri az Árja Testvériség haragja!

Elképesztően monotonná és unalmassá teszi a történetet (már ha egyáltalán beszélhetünk történetről a nagyon hasonló események inkoherens láncolata esetében), hogy minden epizód a fent vázolt tematika szerint zajlik. Időnként felbukkan a főszereplő, meg pár társa, de csak azért, hogy megmutassák, még élnek, aztán folytathatjuk a visszaemlékezéseket. Idegesítő, hogy minden karaktert bemutatnak. És mindenkit egyenlő mértékben, akkor is, ha az a személy rém unalmas, és előbb törnéd el a lábujjadat, mint hogy végig kelljen hallgatnod a béna litániáját, mert amúgy is meghal öt perc múlva, tehát az egésznek amúgy sincs semmi értelme. Konkrétan csak egy ember sztorijára tudok visszaemlékezni, a bokszolóéra. De az olyan volt, mintha egy teljesen más csapat hozta volna össze, a látvány sokkal szebb volt, a sztori tartalmas és érzelem gazdag, a dráma pedig valódi. Talán még a német csoportvezető, Adolf (vót’ itt fantázia, bizony!) kálváriája lehetett érdekes, de azt meg indokolatlanul hosszan elnyújtották, hogy aztán megöljék a karaktert az egész osztagával együtt. Mit kéne éreznem? Felháborodást? Dühöt? Gyűlöletet? Valamit nyilván éreznem kéne, ugye?!

„You won’t get away! You roach bastards!”

El nem tudom mondani, mennyire fájdalmas volt végignézni minden hülye kis suttyó rinyálását. Elvileg a küzdelemnek kellett volna kitöltenie a játékidőt, de ha összevágnánk a harccal töltött jeleneteket, akkor kapnánk kb. 2 epizódot. És ez nagyon soványka. Így akarták közel hozni hozzánk a karaktereket közvetlenül azelőtt, mielőtt meghalnak, de sajnos mivel tudtad, hogy meg fognak halni, nem lehetett pártatlanul nézni a visszaemlékezéseket. Az egész koncepció, miszerint bemutatnak egy karaktert, majd kegyetlen módon megölik, el volt puskázva, sőt, ennyiszer elsütve eleve nem is működőképes. Ez a tematikusság megfojtja a drámát, és hiteltelenné, szinte komikussá teszi a karaktereket, a motivációikkal és a vágyaikkal együtt. A formula egyszer beválik, másodjára legfeljebb közepes, de harmadjára már csak közönyösen legyintesz rá. És aztán az anime elsüti ezt újra, és újra, és újra…

Look what you’ve done! You made a grown man cry!

És újra. Na de nehogy azt gondolja bárki, hogy azok a csaták annyira lebilincselőek voltak, hogy sutba dobnák értük minden felszínes múltidéző karakterdrámát és nyavalygást. Ó nem, inkább százszor hallgatnám végig azokat az üres szenvelgéssel töltött jeleneteket, mint hogy végig kelljen néznem a a harcokat. Isten a tanúm, én már sok mindent láttam életemben, de amit ez az anime megenged magának, az valami elképesztő. Példa nélküli. Karikaturisztikus. Mintha a készítők nem értették volna meg, hogyan kell shounen elemekkel ötvözött seinen animét készíteni. Elmagyarázom, de nem fogod elhinni. Az történik, hogy vannak ugye a csótányemberek, és vannak a mi árja földi hőseink. A marslakók lényegében csótányok, és úgy fejlődtek ki, hogy nem volt rajtuk kívül más állati élet a bolygón. Az emberek viszont egy komplex állatvilág tagjai, és mivel szó szerint a testükben hordozzák a földi állatokat, így ők a felsőbbrendűek.

És ezt az anime lépten-nyomon hangoztatja is. Abból merítenek a hőseink morális alapot a rasszizmusukhoz, hogy a földi bioszféra sokoldalúbb, és emiatt ők magasabb rendű élőlények, és egyszerűen JOGUK VAN a saját bolygójukon legyilkolni a kvázi őslakos csótányembereket. És ez egyszerűen elképesztő! Mert a szereplők olyan mértékben rasszisták, annyira látványosan kivetítenek mindenféle sérelmet a csótánylényekre, és mindezt annyira helyesli az anime, hogy az vérlázító. Amikor a marslakókat mutatják, rendszeresen bevillannak ilyen kis szubliminális képek undorító ízeltlábúakról. Ezt az analógiát legalább kétszázszor elsütik, a “hőseink” meg fröcsögve gyűlölködnek, hogy „Büdös csótányok, dögöljetek meg!“. Folyamatosan. De hogy is tehetnének másképp, mikor ezek a lények a tökéletes ellenségek, azonosulhatatlanok, civilizálatlanok, indokolatlanul kegyetlenek és értelmetlenül ölik az embereket. A békés egymás mellett élés kizárt, minden kegyetlenség indokolt és helyes velük szemben, mert a túlélésért, valamint az élettérért teljesen meg kell semmisíteni őket. Ilyen egyszerű. Nincsenek árnyalatok, kivételek, nüanszok: árja ember jó, nigger csótány rossz! És az anime lubickol ebben, kéjes gyönyörűséggel ideologizálva meg ezt a barbarizmust.

„Under these extreme situations I can’t think of anything cool to say.”

Nem államalkotó népség, kultúra- és civilizációellenesek, valamint gyanúsan hasonlítanak az afrikaiakra. Még épületeik sincsenek, csak egy hatalmas piramisuk, amiben nincs semmi. A földből másznak elő, min a tremors-ok. Beszélni sem tudnak, csak azt skandálják, hogy „JóÓózsi“! Botokkal, kövekkel, és hálóval harcolnak (ami a történetben egyértelműen a tökéletes fegyver, nyilván egy hálógyár szponzorálta az animét…), na meg persze a lopott eszközökkel, és a kínaiaktól kapott “rakétákkal”, amiket ki tudja honnan lőnek ki. Nem is rakéták, hanem üzemagyagos kannák, amik az egyik végükön lángolnak, és ha földet érnek, mindent felgyújtanak, kivéve persze az embereket és a marslakókat… így fokozva a helyzet bugyuta drámaiságát.

-You came to the wrong planet, white boys!

Lényegében olyan, mintha fogták a Csillagközi invázió alapötletét, félreértették , és csináltak belőle egy 12 részes sorozatot, ami legitimálja a civilizált gyarmatosítók általi népirtás intézményét. Mert oké, a marslakók primitívek, gonoszak, meg minden, de akkor is halomra mészárolják őket, olyan okokból, melyekről az emberek tehetnek, és mindezt egy cseppnyi cinizmus nélkül. És ha meghalnak, akkor sajnáljuk is a gyilkosokat! Mert olyan szomorú háttérsztorija volt, mielőtt tucatjával mészárolt le félmeztelen primitíveket! Elképesztő.

Azt hittem, majd a végén csavarnak egyet a történeten, árnyalják a képet, és megmutatják a másik oldalt is, bevetnek néhány hatásvadász jelenetet, melyben kicsi marslakókat taposnak bele a földbe a szadista földlakók, kaptárakat égetnek fel és menekülő, életükért könyörgő nőstényeket kínoznak halálra. De nem. Pedig még az is jobb lenne, mint ez. Így arra buzdít minket a mű, hogy tűzzünk nyugodtan sárga csillagot a marslakók mellére, és menjenek a gázkamrába. Élet szentsége? A magasabb rendűek kulturális és morális minimuma? A teremtő felelőssége a teremtményei felé? Francot! MÉSZÁROLD LE A BÜDÖS CSÓTÁNYOKAT MIND EGY SZÁLIG! 

Mert ők az ELLENSÉG! Tetszik érteni? Nincs apelláta! Megölni őket nemcsak kötelesség, hanem jótett! Gyilkold le a csótányokat, minél brutálisabban, minél kegyetlenebbül, visítsanak, sírjanak, élvezkedj a haláltusájukon. Fröcsögjön a zöld rovarvérük, folyjon ki üregéből a buta, szétálló szemgolyójuk. Érezzék át a félelmet, pusztuljanak el a bakancsaink alatt, miközben megértik a felsőbbrendűségünket. És az anime bemutatja ezt, majd nemcsak azt várja el, hogy szomorkodj az emberek halálán, hanem hogy érezz elégedettséget, mikor a hősök kitépkedik ezeknek a vadembereknek a végtagjait (akik nem is olyan primitívek, mert képesek hálót fonni, és ugye mint tudjuk az a végső technológia…).

Legyél te is morális bűntárs. Gyerünk, mocskold be te is a kezed! Justice has been served. Hát egyáltalán nem. Ez rasszista, embertelen, gonosz és mélységesen sötét, gyomorforgatóan barbár dolog. A legrosszabb fajta propaganda: agymosó, manipulatív és végtelenül állatias. Aki ilyen alantas szórakozásra vágyik, azzal nekem tényleg nincs semmiféle szellemi közösségem.

Föld-fetisiszta, fasiszta fajelmélet.

Ezek után a jólelkű olvasó talán azt hiheti, hogy nem lehet tovább fokozni a borzalmakat. De lehet. És ezen a ponton már az abszurditás és szürrealitás talaján lépkedünk. Ugyanis mennek ezek az elemi gyűlölettől fűtött képsorok, a szereplőink élethalál harcot vívnak az ellenséggel, aktiválják a szuperképességeiket (And that’s not even my final form!), és akkor hirtelen, mint Isten hangja, megszólal a narrátor.

„A sárgaszegélyű csíkbogár aerodinamikus testének mellső lábain tapadókorongok vannak, a hátsó lábain úszók, és a vízi bogarak speciális módján lélegeznek…”

-Jaj ne… megint kezdi.

„…úgy merül a vízbe, hogy levegőt tárol a szárnya és a háta közötti résben, de azt a levegőt nem csak elfogyasztja. Mikor az oxigén elhasználódik, a széndioxid kibocsájtés nő, és a sznédioxid lecserélődik a vízben lévő oxigénnel.”

-Kérlek, hagyd már abba… nem érdekel, érted? Nem vagyok kíváncsi a sárgaszegélyű csíkbogárra!

„…ezért a sárgaszegélyű csíkbogarak képes túlélni a vízben több mint tíz pecig anélkül, hogy kopoltyúja lenne. Michelle, a másik oldalon viszont egy teljesen földi élőlény és az ő limitje csak két perc…”

-KÖNYÖRGÖK, HAGYD ABBA! NEM AKAROM HALLANI! ELÉG LEGYEN MÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁR!!!

„…még ha birtokolja is a robbanó hangya erejét, ha az ellenfele testhőmérséklete olyan hideg lesz, mint a víz, elég valószínű, hogy nem fognak robbanni. Ezen a ponton, Michellenek esélye sincs nyerni. Ha Michellenek esélye sincs nyerni… akkor leblokkolja az ellenség mozgását, összeszorítja a lábait, mintha egy satu lenne, nem mozog, és számolja…a két percet.”

És ez most nem csak szemléltető jellegű túlzás volt, ezek a mondatok tényleg elhangzanak az animében. Egy sportkommentátor rideg izgatottságával és egy könyvtáros méltóságteljes közönyével ez a hang felolvassa nekünk a Wikipédiát, és közben megmagyarázza az eseményeket. Ezt nem tudod elképzelni, amíg nem láttad. Nagyon ritkán van az embernek lehetősége átkukucskálni egy párhuzamos világba, ahol teljesen másként működnek a dolgok, mint ahogy nálunk. Úgy érzed, beugrottál Alice után a nyúl üregébe, és te is átkerültél Csodaországba. Ez valami hihetetlen. Szórakoztató lenne, ha nem lenne hátborzongatóan groteszk és félelmetes. És a legszörnyűbb az az, hogy tudod, ha éppen kibeleznének egy csecsemőt, ez a hang akkor is nyugodt és tárgyilagos stílusban kommentálná a történteket. A te halálodat is ilyen személytelen és távolságtartó érdektelenséggel narrálná.

Booooty… booooooty!

Ostobaság volt hatalmas templomokat építeni rózsaablakokkal és monumentális tornyokkal. Elég hozzá a Terra Formars, hogy az ember átérezze a sebezhetőségét és jelentéktelenségét. Ez a hang az Ószövetségi Isten hangja. Aki okosabb nálad, és leszarja, ha egy kétméteres csótány beletapossa a bordáidat a tüdődbe. Felesleges mondanom, hogy ennek a hangnak semmi keresnivalója nem lenne az animében. Ez a hang egyszerűen sokkoló. Közönyös, és épp ezért gonosz. Hogy tud ilyen kimérten és lélektelenül beszélni, mikor a képernyőn épp emberek és csótánylények halnak kínhalált? És miért? Miért kell elmondania, hogy a sárgaszegélyű csíkbogárnak úszók vannak a hátsó lábain? Ki a jó francot érdekel ez? Miért van erre szükségem ahhoz, hogy megértsem a helyzet komolyságát? Hogyan tudnám átérezni a hősnő víz alatti agonizálását, mikor egy pszichopata könyvtáros épp kéretlen biológiaórát tart? Nem tudom, pontosan hogy képzelték ezt a nonszensz ökörséget… az ötlet működésképtelen és azon túl is borzasztóan bizarr. Ez is, mint kb. minden más a Terra Formars animében, teljességgel és tragikusan el lett rontva.

„In the 20th century, a pair of scientists, Ulrich and Eleanore Maschwitz, observed the mysterious actions of a mysterious ant.”

Kitérhetnék rá, hogy mekkora baromság, amikor az anime végén teljesen indokolatlanul és mindennemű elővezetés nélkül bedobják, hogy a kínaiak az árulók, és szövetkeztek a csótányemberekkel (minek?). Felhozhatnám, hogy semmi sincs lezárva, nem magyarázzák meg, hogyan fognak a szereplők még 39 (!) napot túlélni étel, ital, és szérumutánpótlás nélkül, mikor egy nap után lemorzsolódott a háromnegyedük. Firtathatnám, hogy minek kellett egyáltalán ideküldeni ágyútölteléknek olyan katonákat, akiknek semmilyen értelmes képességük sincsen, vagy eleve minek kellett őket teljesen életképtelen állatok DNS-ével beoltani. Szidhatnám a középszerű látványvilágot, a pátoszos és hatásvadász halálokat, a kétdimenziós karaktereket, a teljesen felesleges földi összeesküvés-vonulatot (mert a ‘böcsületes árja katonát még az ág is húzza!), illogikus mozzanatokat (pl.: nem vittek magukkal fegyvert, nehogy a marslakók elszedjék őket tőlük, de a szuper génkezelt katonák simán mehetnek a halálba, pedig mindenki tudta, hogy az idegenek át tudják majd venni a képességeiket… hogy a viharba kerültek csótányemberek az űrhajóra, és miért nem kérdőjelezi ezt meg senki?!), vagy feszegethetném, hogy miként lehet az emberiség krémjének, a túlélésünket biztosítandó elit csapatnak minden tagja ennyire ostoba, nyomorult, és végtelenül alkalmatlan a feladata elvégzésére.

Surprise buttseks!

Idézhetnék béna műanyag-dialógusokat, kiollózhatnám a pátoszosság és öntömjénezés mindent vastagon beborító köpedelemrétegének legtipikusabb példáit, tucatszám fotózhatnám ki a főszereplőkkel való azonosulást ellehetetlenítő embertelenségeket, de igazából minek több szót vesztegetni erre a szemétre? A Terra formarsnak egyszerűen semmi sem sikerült. Minden egyes ponton megbukott, ahol csak meg lehet bukni, sőt, még sikerült olyan extra hibákat is belesűríteni a játékidőbe, amire még csak precedens sincs. És nem tudok megbocsájtani neki. Átgondolatlan, bugyuta, amatőr, és helytelen. Ráadásul látszik, hogy volt rá pénz, és sokat foglalkoztak vele, egyszerűen csak inkompetens csimpánzok kezébe adták a projektet. Nem tudom, milyen az eredeti (manga). Talán egy fokkal jobb, de ezek után tényleg semmi kedvem sincs kísérletezni vele. És hamarosan jön az élőszereplős változat, amitől akkor is rettegni kell, ha történetesen Takashi Miike (Audition, Imprint, Izo) rendezi.

Talán ez a legrosszabb anime, amit valaha láttam. És nem azért, mert igénytelen. A grafika átlagos, a történet baltával faragott, a harcok rövidek és nem is túl látványosak, de ettől még lehetne egyszer nézhetős darab, és okozhatna kellemes perceket. Viszont mint annyi más helyen is, az Ördög a részletekben rejlik, és itt nem valami kis tizedrangú démonocskáról beszélünk, hanem magáról a vegytiszta, elemi gonoszról, amit a babonák és a legsötétebb ösztönök verméből rángattak elő. A szellemiséggel, a mondanivalóval van az igazi probléma, mely átjárja az epizódokat, és megmérgezi az agyatlan középszerűséget. Tipikus esete annak, amikor nem a bad, hanem a wrong jelzőt kell használni a rosszra. Ez a tapasztalat, legyen bármilyen kevéssé akaratlagos a készítők részéről, éppen csak, de felemeli a két pontos kategóriába. Először letaszítja az egy pontig, aztán felhúzza kicsit. Önellentmondásnak tűnhet, de mégis így van. Viszont ha eltekintünk az egész civilizációnk alapvetéseit tagadó fasisztoid embertelenség, morális romlottság és intellektuális őszintétlenség bűnös esztétikumától, akkor a Terra Formars egy nagy nulla.

2 / 10

- Kitahito

Megosztás