Bármelyik ‘piszológus megmondhassa, hogy az írás az egyik legjobb mentálhigiénés terápia. Mindenkinek szüksége van rá, kinek jobban, kinek kevésbé. Persze kérdéses, hogy az ilyesmi mennyire lehet az író személyén kívül bárki másnak az épülésére. Kedves naplóm… akár így is kezdhetném a soraimat. Mert nekem, mélyen tisztelt olvasó, te csak egy feltételes módban létező, megfoghatatlan entitás vagy. És mint ilyen, nem is kell olvasnod engem ahhoz, hogy hozzád beszéljek. Amíg oda nem jössz hozzám az utcán, hogy hódolatodat fejezd ki, vagy hasba szúrj egy törött sörösüveggel, addig tisztán csak elvont, fiktív létezőként tekinthetek rád. Vagy rátok? Elegen vagytok ahhoz, hogy meglincseljetek, vagy ahhoz sincs elég vállatok, hogy a vállatokra emeljetek? Szervezhetek belőletek futballcsapatot? Ki lehet veletek tölteni egy stadiont, hogy szurkoljatok valamelyiknek? Kétlem. De legalább egy kapust delegálhatok nemlétező soraitokból? Remélem.

„A gondolataimat az írás folyamata által, írás közben fedezem fel.”

Érdekes dolog ez. Így nagyjából 100 cikk után úgy látom az “online publikálásnak” abban van a varázsa, hogy az ilyen kérdéseknek nem kell engem foglalkoztatnia. Nem úgy, mint a való életben. Ott az ember ír, publikál, aztán olvassák, vagy nem olvassák, de nagyrészt ennek függvénye, hogy később publikálhat-e. Ellenben itt írhatsz kedvedre, amíg van pénzed fizetni a villany- és internetszámlát. Ez feltételezem jó dolog. Olyan végtelen termőföld ez, ahová bárki elvetheti a magját, mindenkinek jut rajta hely, napfény és nitrátos műtrágya. De milyen célból ír, aki ide ír? Tanítani és nevelni? Ez is benne van, de nem ez a cél. Aki pusztán erre törekszik, az vagy nagyon naiv, vagy nagyon beképzelt. Írni kell. Ha aztán tanulnak belőle, az örömteli. A szórakoztatás? Talán. De ez sem lehet cél, mert úgy csak kiszolgálod a közönséget. Írni kell. Ha aztán szórakoznak, az örömteli. A népszerűségért? Semmiképpen. Attól hamis leszel, gyáva és megalkuvó. Írni kell. Ha aztán népszerű leszel, az aggasztó. Végezz önvizsgálatot!

Magadnak írni? A saját épülésedre, a saját örömödre? Talán. Az értelmetlen gondolatok ár-apály jellegű hullámzását megakadályozandó ott van a tudat, hogy esetleg mások is olvassák a begépelt sorokat. Ne adj Isten végigolvassák őket. És értik! Értékelik. A saját szemszögüket meg átértékelik. Ajjaj, ez már felelősség! Kezdünk korrumpálódni, képbe kerül mindenféle tanítás, meg lángoszlop. Megszentelni a kárhozatba zuhant világot. Elindulni a küldetésre. Valóságra váltani az igazságodat. Nem. Ez az egó csapdája, ami hőstörténetnek hazudja magát. Megint hátrébb kell lépni néhány lépést, nehogy a hiúságod foglya legyél. Mert a képzelet képes halhatatlanná hazudni: az önhittség démona folyamatosan a füledbe suttogja, hogy te vagy az az egy. A népmesei hős, az archetipikus megváltó. Viszont aki megváltóként járja az utat, az nem a megváltó útját járja.

Írni annyi, mint… de hagyjuk ezt. Nekem személy szerint kellemes az a tudat, hogy bármelyik pillanatban felbukkanhat egy ismeretlen, hogy belekössön valami semmiségbe. Egy önjelölt, diplomás farmergomb-szakértő. Acélbetétes feminista. Kirekesztő tolerancia-fasiszta. Elkényeztetett tinilány. Pincelyukból kommentelő fórumtroll. Habzó szájú fanboy vagy fangirl. Szíriuszról jött szittya turbómagyar. Egy-egy kultúrparaszt, vagy bűzlő szájú entellektüel. Jó tudni, hogy ott vagytok, pár kattintásnyira tőlem, a lét és nemlét közötti virtualitásban. Ez frissen tartja az agyamat, és alázatra nevel az igazsággal szemben.

„Az igazság egy… egy emberek felett álló eszme, egy istenség, amiben rengeteg hisznek, de egyúttal rengeteg ellensége van.”

Mégis, mi vagyok én? Neked, legyél bár az előbb felsoroltak közül bármelyik, vagy egyik sem, csak egy név. Egy állítás. Vagy néha több. Tetsző, nem tetsző. Néhány előítélet innen, néhány előítélet onnan. Projekciós felület még többet feltételezni. Öt pár klaviatúrát ostorozó ujj. De semmi több. Nem fogsz se meglincselni, se a válladra emelni. Ha találkozunk a buszon, akkor nem lesz semmi jó reggelt, szép estét, vagy jegyeket/bérleteket, egyszerűen ülünk vagy állunk tovább. És ez nagyon jól van így. Persze mindenkiben benne van a kis VV Britniszpirsz, aki ázsiai turistákkal fotózkodna a Hősök terén, de egyelőre minden nap azon kell dolgozni, hogy megfojtsuk magunkban a celebet.

- Kitahito

Megosztás