Girls und Panzer. Kapunk hatalmas tankokat, tankcsatákat, tankkeresést, minimális harckocsis harcászati alapfelkészítést, katonai indulókat, és természetesen aranyos kis tinilányokat. Nagyjából erre lehet számítani. Elég ez ahhoz, hogy elvigyen a hátán egy 12 részes (+OVA és special epizódok) sorozatot? A válasz természetesen nem. …Miért, mire számítottál? Mindegy, azért nézzük, mit is sodort elénk a keleti légáramlat!

Egy alternatív világban járunk, ahol a tankokkal való harc művészete (sensha-do) szerves részét képezi a lányok életre való felkészítésének. Nyilvánvalóan ez az a pont, ahonnan már nem szabad komolyan venni a történetet, mert már önmagában ez totális ostobaság. Mindenesetre itt a nők teszik ki a katonaság jelentős részét, és ahogy ki tudtam venni, eleve a feminin oldal fölénye a jellemző. Így míg a férfiak otthon nevelik a gyerekeket, a lánykák hatalmas fémmonstrumokkal lövik egymást halomra, mert ugye fizikálisan és mentálisan is alkalmasabbak erre…

Gondolom ez a helyzet, mert nem tudom visszaidézni, hogy lett volna az animében akár csak egy férfi karakter is. Szereplőink (ki tudja milyen megfontolásból) mind kicsit lolita diáklányok. Ha egy komolyabb műről lenne szó, akkor az lenne a helyzet, hogy 3-4 részen át megismernénk a szereplőket és az alapszituációt, aztán a fennmaradó részek alatt azt nézhetnénk végig, ahogy hőseink 90%-a értelmetlen halált halnak valami reménytelen küzdelemben. Na, itt nem a helyzet. A Girls und Panzer akkora csillámvillám történet, hogy senki sem hal meg benne. Ezt így le fogom spoilerezni, mert ha esetleg másra számítanál, akkor csúnyán csalódnod kéne, én pedig amilyen empatikus ember vagyok, ezt nem akarom.

…és valahogy mégis elveszítették a háborút!

Nincs semmiféle, legyőzhetetlen ellenséggel vívott kilátástalan háború, öncélú vérontás, csonkítás, nem fognak csinos tinitestek összeroncsolódni szegecselt acéllemezek alatt, és a lánctalpak legfeljebb csak pár sziklát roppantanak majd össze. Az a helyzet, hogy itt valami indokolatlan béke  honol, legalábbis ha van háború, akkor nagyon eldugták valahová. Így jobb híján a különböző frakciók hobbiból lövöldözik egymást tankokkal, mert ugye az olyan jó móka, és egyáltalán nem veszélyes. Nem mintha ezeket a gépeket AZÉRT TALÁLTÁK VOLNA KI, hogy a lehető leghatékonyabban lehessen velük gyilkolni. Nem, bízzuk őket középiskolásokra, biztos nem lesz belőle semmi baj! És nem is lett, szóval a történetnek van igaza!

Kapunk viszont ilyen grandiózus iskolahajókat, amelyek akkorák, mint egy kisebb település, és az azt körülvevő pár ezer hektárnyi táj. Valami okos annak idején kitalálta, hogy a legideálisabb hely a fiatalok képzésére egy mindentől elszeparált, vízen úszó város, így a nevesebb iskolák a történetünk jelenje szerinti korban már csak ilyen úszó parcellákon foglalnak helyet. Ez persze igazán szép és jó, de hogy jön ide a tankharc? Nos, azt is az iskolában tanítják, és ez (mint minden animés furcsaság) teljesen természetes mindenkinek. Azt hihetnéd, hogy egy úszó anyahajón majd pilótákat, esetleg hajóskapitányokat, tengerészeket fognak képezni. Ez az anime mély meg nem értéséről tanúskodik. Harckocsi használatra készítik fel őket. Mi sem természetesebb!

„No matter how fast we go, or no matter how many hits we take, I will never spill my tea.”

Az egyik ilyen suli az Oorai Akadémia, ahol történetünk kezdetét veszi. Az akadémia diákja Miho Nishizumi, aki egy tipikus visszahúzódó, csendes lányka. Az a fajta, aki nem zavar sok vizet, és általában a háttérben mereszti a szemeit, míg a főszereplők megbeszélik egymás között a mondandójukat. Az ilyen típust áldozza be egyből a történetíró, ha érzékeltetni akarja a helyzet komolyságát, de nem ritka, hogy sosem látjuk többet, mert míg a hősök elmennek legyőzni a démonkirályt, ő bent marad a földrajzórán és jegyzetel tovább. Na, de most ő a főszereplő, így kénytelen lesz kezdeni valamit magával. Ehhez azért idő kell, de rá van kényszerítve, így vonakodva felveszi a kesztyűt, és elkezd úgy viselkedni, mint egy minimálisan hiteles protagonista. Sajnos nem igazán sikeres ebben, amikor meg igen, akkor sem a saját képességei miatt, hanem mert favorizálja a plot.

Ezeket a károkat melyik bajnokság fődíjából fizetik majd ki?

Ugyanis Miho az új diák, ráadásul egy híres… tankharcos család leszármazottja, így mindenki nagy dolgokat remél tőle. Feltételezem, hogy a technológiai fejlődés (legalábbis ami a tankokat illeti) megrekedt valahol a Második Világháború környékén, mert ahhoz, hogy neves, nagy múltú harckocsizó családok alakulhassanak ki, nem elég egy-két generáció. Mindegy. Az Oorai Akadémia egyébként kisebb anyagi nehézségekkel küzd, ezért félő, hogy rövidesen elzálogosítják alóluk a hajót, az iskolát meg bezárják, már ha nem újítanak be sürgősen valami komolyabb összeget. És mit ad Isten, hamarosan megrendezésre kerül a sensha-do világbajnokság, és a fődíj pont annyi, amennyivel ki tudnának kecmeregni az adósságcsapdából. Deus ex machina, a legrosszabb hagyományok szerint. Szóval, a diáktanács egyből fellelkesül, és elkezdenek agyalni, konspirálni, ravasz terveket szőni. Megmozgatnak minden létező és nem létező szálat, hogy Miho-t, a címeres csodagyereket beszervezzék a soraikba.

Természetesen a dolog nem megy olyan könnyen. Egyrészt Miho tele van mindenféle tankokhoz köthető traumatizáló élményekkel (nem erőszakolta meg senki, nem halt meg senkije, de még csak idegen lényekkel sem kellett harcolnia, ez nem az az anime…), melyek miatt nem igazán akar a páncélozott járművek közelébe menni. Sőt, épp azért választotta ezt az akadémiát, mert arról híres, hogy régóta nem tartanak ilyen jellegű fakultatív órákat. És igen, ez meg a másik probléma. Ugyanis míg a felkészültebb iskolák képesek Tigris- és Sherman tankok egész garmadáját mozgósítani, hőseinknek csupán pár rozsdás roncs áll rendelkezésére, és azokat is úgy kell összekukázni az iskola különböző eldugott pontjairól.

„You fought like you, Miho. Completely different from the Nishizumi-style.”

Na azért senki ne aggódjon, sikerül felállítani egy valamirevaló hadosztályt, mellyel nagyjából annyi esélyük van a győzelemre, mint homokszemnek betörni egy teherautó szélvédőjét. Nem baj, nem szabad csüggedni! A kétkedők csitítására elhangzanak az ilyenkor szokásos klisés beszólások, miszerint „nem tudhatod, amíg meg nem próbálod!“. Mihót is sikerül behúzni a tervbe, mivel ráakaszkodik pár lelkes önkéntes, akik némi pszichológiai ráhatással belekényszerítik őt a vezető szerepbe. Szóval lényegében minden a helyére került. Lets get this show on the road!

Mielőtt nagyon belemennénk a bajnokság nagyon fordulatos eseményeibe, ejtsünk pár szót a szereplőkről. Van nyolc tankunk, járművenként úgy 3-5 karakterrel. Ez sok diáklányt jelent, de minket szerencsére nem érdekel mindegyikük. (És amelyik érdekel, az sem érdekel igazán.) A páncélkocsikat különböző cuki állatkákkal jelölték meg: Horgászhal, Kacsa, Teknős, Víziló, Nyúl, Leopon, Hangyász és Réce. Drágalátos főszereplőink a Horgászhal nevezetű tankban foglalnak helyet.

Yukari, Miho, Hana, Saori, és Mako.

-Miho: ő a parancsnok, hisz mérhetetlen középszerűségében is roppant különleges lány, akinek a nagy családi tankolás árnyékában kell megtalálnia a saját hangját. A kémlelőnyíláson át figyeli a harcteret és utasításokat osztogat, ezenfelül irányítja a többi jármű mozgását is. Nagyjából annyira érdekes, mint egy zsák cement.

-Saori Takebe: a rádiós pozíciót foglalja el. Bohókás, butácska lány, akit nagy többnyire csak az érdekel, hogy egy csinos pasit szerezzen magának, de általában hoppon marad.

-Yukari Akiyama: először tüzér, majd végül töltő. Ő volt a kedvenc karakterem, mert a többiekkel ellentétben nem irritáló mértékben sablonos, viszont elég kevés szerepet kapott. Igazi tank fanatikus nerd, fejből tudja a járművek minden paraméterét, a fontosabb csaták dátumait, hadvezérek neveit… mint sejthető, nem a legnépszerűbb hal a halastóban, épp ezért nagyon örül, hogy Mihoék maguk mellé vették, és segíthet nekik.

-Hana Isuzu: kezdetben sofőr, de aztán rákap a tüzérség “örömeire”. Tipikusan az a nyugodt, udvarias és halk szavú szépség, aki a lehető legkörülményesebben fogalmazza meg a mondandóját. Mindenki szereti, de a nézőt halálra idegesíti. Időnként az ilyenek bekattannak és elkezdenek késsel öldökölni másokat, de ez nem az az anime…

-Mako Reizei: ő vette át Hanától a sofőr pozíciót, miután átolvasta a tank használati utasítását, és profi lett. Igazán szerethető karakter. Mindenhol elalszik, lusta, kicsit fura, de azért nem fog senkit legyilkolni. (Ez nem az az anime.) Azért csatlakozott a csapatba, mert mindig elkésett az órákról, és félt, hogy nem lesz elég kreditje év végén. Őt is eléggé szerettem, de szegény hamar elsikkadt, és bár egy kis családi kitekintés erejéig ismét elővették, ez nem mentette meg.

Említésre méltó még a Teknős harckocsi három tagja, Anzu Kadotani, Momo Kawashima, és Yuzu Koyama. Lényegében ők a diáktanács általunk ismert tagjai, így valamennyire jelentős szereplők. Rajtuk kívül még ott van Katyusha, az orosz csapat kapitánya, Kay, az amerikaiak vezetője, és Maho Nishizumi, aki bármilyen meglepő, Miho nővére, és a Black Forest Peak iskola élén vonul hadba, akik technikailag a németek. Roppant érdektelen ellentétek húzódnak meg a háttérben, melyek drámai klimaxért kiáltanak!

Team Pro vs Team Noob.

Gondolom senkinek nincsenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a világbajnokság végeredménye, melyik két csapat fog egymás ellen küzdeni, és kiknek a sorsszerű párharca dönti majd el a csata végkimenetelét. Azt hihetnénk talán, hogy az esélytelenek majd valami látványos, okos, jól átgondolt tervvel kerekednek felül az elbizakodott és jobban felszerelt ellenfeleken, de szó sincs ilyesmiről. A sztori még csak nem is próbálja titkolni, hogy hőseink a győzelemre predesztinált kiválasztottak, akiknek az az isteni rendeltetésük, hogy megmentsék az iskolájukat és rendezzék minden magánéleti nehézségüket.

Lebetonozott, akadálymentesített út vezet a célhoz, a terepakadályok pedig csak az aszfaltra felfestett látszatbuktatók, akik arra várnak, hogy Mihó csapatával végigrobogjon rajtuk mocsárból frissen kiemelt tankjaik lánctalpaival. Nincs semmiféle ügyes twist vagy meglepetés a történetben, szóval nyugodtan tessék a biztos befutóra tenni a téteket, a látszat ellenére az odds-ok is a favorit mellette szólnak. Felesleges is tovább feszegetni ezt a témát, mert ettől a fantáziátlanságtól és rizikókerüléstől még az életkedvem is elmegy…

Nem tudom, hogy lehet-e egy eleve fanfillerként funkcionáló anime esetében fanfillerekről beszélni, de itt kifejezetten sok ilyen van. A csaták előtt, a csaták után, a csaták közben, néha még a csaták helyett is. De tényleg, volt, hogy hőseink “végigévődték” az epizódot, aztán Miho amolyan narrátor jelleggel a végén benyögte: „Ja, amúgy legyőztük az ellenséget“. Roppant szégyenletes, arcpirítóan szánalmas volt, hogy ilyesmivel szúrták ki a szemünket. Megkímélhettek volna minket az efféle húzásoktól. Rendben, a szereplők sablonosak, elfogadom, nem kell még az arcomba is tolniuk ezt, mindenféle kis előzmény történetek formájában. Ilyenkor megtudhatunk az adott karakterről valami felettébb fontosat, így jobban megszerethetjük.

„All of you are below Katyusha! Your tanks, your technology and your height.”

Már ha érdekelnek annyira, hogy meg akarj róluk tudni bármit is. Én konkrétan legszívesebben átugrattam volna ezeket a részeket, mert csak rávilágítottak, mennyire egyszerű vonalvezetésűek ezek a lánykák. Hihetetlennek hangzik, hogy az személyiségük elmélyítésére tett nyomorúságos kísérlettől még sekélyesebbek lettek, de valójában ez történt. A másik eshetőség, amivel a GuP élt, hogy kerekedik valami teljesen irreleváns konfliktus, melyből aztán valami banális, komikusnak szánt helyzet születik. Mondanom sem kell, ezeket is legszívesebben passzoltam volna. Szerencsére az anime istenei megkímélték a nézőt az ecchi tartalmaktól, így nem kell attól tartanunk, hogy váratlanul nem kívánt kislány-idomok lepnek meg minket. Utalások vannak, kellenek azok a fürdőházas jelenetek is, de semmi olyasmi nem történik, ami miatt a szüleid hypo-t öntenének a szemedbe…

Itt az idő kapitulálni, és elfogadni az elkerülhetetlent.

Mi maradt még? A zenék kellemesek, és az oroszok indulója olyan, amiből 10 órás verziót követelnék, ha nem tudnám, hogy valamelyik no lifer már összedobott egyet. Ami a képi világot illeti, leginkább átlagosnak mondanám, teljesen megfelel a 2012-es normáknak. A harcok látványosak, bár a koreográfia többnyire meglehetősen bugyuta. Meg hát nincs is túl sok. Mondjuk arra épp elég van belőlük, hogy meghozza az ember kedvét a World of Tanks kipróbálásához. Még én is úgy döntöttem, hogy előveszem megint, pedig nagyjából 100 óra játék és másfél évnyi szünet után nem gondoltam volna, hogy sor kerül ilyesmire. Természetesen egy hét után abba is hagytam, mert továbbra is pay to win rendszer szerint megy a móka, és újfent rá kellett jönnöm, hogy ez mennyire nem szimpatikus. Ez olyasmi, amit egyetlen cukker lolita lány sem tud eladni nekem.

Mindenesetre az anime nem lett rossz. Mármint tragikusan rossz. Olyan, mint egy tucat amerikai horrorfilm. Pontosan tudod, mit fog nyújtani, ismered az összes trükkjét, minden fordulatát, és már a jumpscare-ek sem lepnek meg, de azért beülsz a következőre is, mert egynek elmegy. Igen, a Girls und Panzer könnyed szórakozást nyújt, el lehet bambulni rajta, és le se kell állítanod, ha kimész teát csinálni. Unalmas délutánokra, ebéd után, vagy lefekvés helyett ideális választás, de ha van bármi más (tényleg bármi), ami felkeltette az érdeklődésedet, akkor azt válaszd, mert majdnem biztosan jobban jársz vele.

4 / 10

- Kitahito

Megosztás