logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Játékkritika / 2015/03/04 / Szerző: Kitahito

Tengami

3 szó: hangulatos, egyedi, és elhibázott. Ezzel kb. körül is határoltuk a játékot. Rövid kalandozás egy japán mesekönyv világban, mely még így is hosszabb, mint amilyennek lennie kéne.

Tengami 0

Pár napja futottam bele ebbe az érdekes kis játékba, mely a NyamYam stúdió első munkája, és mivel közel áll hozzám a Japán kultúra, úgy gondoltam nem lehet belőle nagy baj, ha teszek vele egy próbát. A Tengamit 2014-ben dobták ki iPhone-ra és iPad-re, de azóta kapott egy elég igényes PC-s átiratot is. Én értelemszerűen az utóbbi platformon játszottam végig, és ez valószínűleg sokat javított az élményen. A játék igazán egyedi grafikával rendelkezik, mely igyekszik visszaidézni a tradicionális Japán grafikák és a 3D-s könyvek hangulatát. Ami maradéktalanul sikerült is: a látvány egyszerű, mégis roppant gyönyörű. Előrehaladáskor “lapoznunk” kell, mintha csak képeskönyvet fognánk a kezünkben. (Azt hiszem a Yoshi’s story óta nem találkoztam ilyesmivel.) A kompozíciók pedig olyanok, mintha festményeket nézegetnénk.

Mindezt káprázatos zene festi alá, ami nagyon hamar magával ragad, berántva minket a képernyő mögötti világba. A Tengaminak komoly hangulatformáló ereje van. Szinte érzed az ősszel lehullott levelek fanyar illatát, és vele bekúszik a tudatodba az a keserédes melankólia, ami a jó dolgok békés elmúlása után szokott erőt venni az emberen.

Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz.

Történetről gyakorlatilag nem beszélhetünk: névtelen hősünk egy cseresznyefa alatt üldögél/szundikál, mely az évszakok múlásával ledobja virágait. A tél beköszöntével felébredünk, és elindulunk, hogy összegyűjtsük őket. Szám szerint hármat, három pályáról. Az első egészen rövid és egyszerű, a második kicsit hosszabb, a harmadik viszont egész pepecselős. Narrátor vagy hasonló nincs, egy szó sem hangzik el egész idő alatt, csak a virágok megszerzésekor kapunk egy-egy haiku-t, valamint a legvégén. Még ez is rendben van, mert szerintem ez az utazás nem igényel sztorit. Ez tisztán impresszionizmus. Felesleges pengeélesre fenni az eseményeket és keretet adni nekik. Bár mások kritikái alapján ezzel a véleményemmel kisebbségben vagyok, de a játék ennek ellenére is kellemes fogadtatásban részesült.

Én sokkal gyakorlatiasabb oldalról közelíteném meg a játék gyengeségeit. Egyrészt túl hosszú, illetve feleslegesen elnyújtott. Még akkor is, ha nagyjából 2 óra alatt végig lehet szaladni rajta. Mondhatni két szék között a pad alá esett. A Tengami megpróbált megfelelni az elvontabb játékosok igényeinek azzal, hogy finom, érzelmekre és intuícióra ható eszközökkel dolgozott az atmoszféra megteremtésén (úgy gondolom ez volt az alapvető irányvonal), és ki akarta szolgálni az egyszerűbb szórakozásra vágyó közönséget is. Így egy lineáris, de erősen absztrakt kalandjátékot helyett kaptunk egy lineáris, idegesítő fejtörőkkel megszakított absztrakt kalandjátékot.

Ezek a logikai puzzle-feladványok folyton kirángattak a hangulatból. Számold össze, hányat látsz bizonyos motívumokból a képeken, kombinálj össze egy járható útvonalat mozgatható panelekből, menj el A pontból B pontba, majd onnan a C pontba, hogy megszerezz valami elrejtett “kulcsot”…stb. Időhúzás. A Tengaminak semmi szüksége nem volt rá, hogy a 6 éves korosztály szórakoztatására ilyen hülye minijátékokat pakoljanak bele. De nem baj, le kell sétálni a tiszteletköröket…

Nem épp 5-7-5, de meg van bocsátva.

Az első pálya teljesen rendben volt. A másodikban már kezdett idegesíteni, hogy egy haranggal kell váltogatni az évszakokat a továbbjutáshoz. Na de akkor még nem tudtam, hogy a harmadik pálya mire fog kényszeríteni: csigalassúsággal kellett hajókázzak össze-vissza, jelzőtüzeket gyújtva, majd jelzéseket keresve, majd megint tüzeket gyújtva, majd kulcsot keresve, aztán megint jelek, megint kulcsok, megint jelek. És ami igazán bosszantó, hogy a karakterünk olyan irtózatosan lassú, mintha a világ összes ideje a rendelkezésére állna. Mondjuk simán átaludt egy évet a cseresznyefa tövében, tehát lehet, hogy ez a helyzet.

Ez a mozgássérült-tempó nem is lenne zavaró, ha haladnál valamerre. Mert akkor valami újat látsz, és nem is akarsz rohanni, csak simán belefeledkezni a látványba. De amikor tudod, hogy 2 percet kell elvesztegetned arra, hogy a világ leglassabb csónakjával visszamenj egy őrtoronyhoz, ahol megjegyzem már vagy 8x megfordultál támpontokat keresve, akkor legszívesebben hozzávágnál az emberünkhöz egy pár evezőt és néhány marék Speed tablettát.

A fejtörők egyszerűek, ha tudod, hogy hol keresd a megoldást, de amúgy marhára nem egyértelműek. Sokszor még azt sem tudod, hogy egyáltalán egy feladványt kéne megoldanod, csak amikor már hosszú percek óta mész a rossz irányba. Ez borzasztóan frusztráló és kellemetlen, mert érzem, ahogy a készítők direkt falakat állítanak elém, hogy lelassítsanak, növelve (elhúzva) ezzel a játékidőt. Én pedig nem szeretem, ha akadályoznak az előrehaladásban, azt meg pláne nem, ha óvodásnak néznek.

Az sem tetézte a hangulatot, hogy a kellemes zenék sok esetben abbamaradtak egy-egy “lapozás” után, és a játék nem is vette észre magát, így mászkálhattam a síri csendben, amíg végre méltóztatott újra elindulni az OST.Amikor végre vissza visszük a fához egy megszerzett virágot, azzal egy egész ágat virágba borítunk. Négy ág van, ezért én kis naiv azt hittem, ez négy pályát jelent. De nem, a pályával befejeződik a játék. És őszintén szólva nem is bántam.

Még a gleccserek is megelőznek minket…

Eleve kissé fáradtan ültem neki, mert azt reméltem, feltölt majd energiával, de helyette teljesen leszívott, és lestrapáltabb lettem, mint korábban voltam. Sajnálom a Tengamit, mert kellemes csalódás lehetett volna, de ehelyett csak egy csalódás lett. Ennek ellenére szép és kellemes programnak, egyedi a maga nemében, de az igyekezet, hogy egy tisztán impresszionista művet, mely egyszerűségében is teljes értékű alkotás, felesleges játékmechanikai elemekkel dúsítsanak fel, elrontotta az élményt. Nem kellett volna beleerőltetni olyasmit, ami ellene dolgozik az eredeti koncepciónak, pusztán csak azért, hogy kicsit szélesebb legyen a potenciális vásárlók köre.

Ha a narratíva megkívánja az interaktivitást, akkor az legyen jól beágyazva a játék folyásába, legyen szerves része az utazásnak, és ne akadályozza azt.A backtracking nem tartalom, az tanácstalanság nem kihívás, a vánszorgás nem önérték. Senkinek nem volt szüksége erre. Aki esztétikai gyönyörűségre vágyik, annak a logikai feladványok zavaró és az élményből kiragadó körülmények, aki meg a fejtörőket kedveli, annak ez a mennyiség és mélység egyszerűen kevés. Mindezekkel együtt is megéri a ráfordított pénzt (most 8 euro a Steamen) és időt. De lehetett volna sokkal jobb is, ha a készítők nem viszik el mellékvágányokra a játékmenetet a nagyobb közönség meghódítása érdekében. Tapasztalatlanok, de látszik, hogy tehetségesek. Majd meglátjuk, mivel rukkolnak elő legközelebb…

6 / 10

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Guild Commander

Következő kritika:

Te is más vagy,...

Még több Játékkritika