logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Kommentár / 2022/05/17 / Szerző: Kitahito

Szóval, megvertük az angolokat…

Nagy büszkeség van. Megmutattuk a térdeplőknek, az utálóknak, a köpködőknek, okoskodóknak! Azoknak, akik egy magas ló hátára állított magas lóról nézik le 'kishazánkat, akik mindent, de mindent elkövetnének (és el is követnek), hogy ez a Kárpátoktól ölelt szegény, drága Magyarország egy háborúk sújtotta, olajtól, földgáztól, rezsicsökkentéstől megfosztott, migráns hordáktól, LMBTQ+ propagandától és jogállamiságtól megtépázott fertő legyen. Gyűlölnek minket, mert Isten kegyelméből jobbak vagyunk náluk. Nos, ez ki is derült! Most megmutattuk a rohadtaknak, mennyi az annyi. Hát 4-0. Ilyenkor jó magyarnak lenni!

This english will kneel

Megtörtént az elképzelhetetlen, amire mindannyian vártunk. Az éjjel soha nem érhet véget- mondta a Soho Party és Szijjártó Péter, mi pedig virrasztottunk, és néhányan közben rendőrökkel verekedtek meg autókat gyújtogattak, de még az a tűz is, ami a random BMV anyósüléséről felcsapott, mintha csak a magyarság óhajának az őrlángja lenne. Óhajunk a sikerre, a megérdemelt és méltó módon megszerzett elismerésre. Eddig kellett áhítoznunk rá, hisz megtörtént az, amit talán még a legmagyarabb álmainkban sem hittünk: elpicsáztuk az angolokat! Mármint nem te meg én, kedves olvasó (kivéve persze, ha a válogatott tagja vagy, de ez azért elég valószínűtlen…), hisz mi csak néztük, és szurkoltunk, a szék szélére csúszott farpofákkal izgultunk a ‘fiúknak, hogy varázsoljanak nekünk csodát, és váljanak a kollektív nemzeti akarat eszközeivé, és kenjék el a teasütemény zabáló britek száját, de ilyenkor persze illik osztozni a közös eufóriában és dicsőségben, még akkor is, ha történetesen annak eléréséhez az adóforintjaidon kívül nem sokat tettél hozzá. Mármint én személy szerint nem néztem a meccset, hisz egy roppant érdekfeszítő képet festettem egy fekete négyzetről, melynek bal alsó sarkában egy apró, narancssárga pötty található, de ez most mindegy, hisz ha a győzelemhez oda lehet avászkodni bárminemű hozzáadott teljesítmény nélkül, úgy a szurkoláshoz is. Gondolom én. Bocsánat, nem igazán értek a focihoz.

Szóval, megvertük az angolokat, ráadásul idegenben. A térdeplő, ratyisimogató angolokat, akik már annyira a dekadens nyugat, hogy még a dekadens nyugatból is kiváltak. Mi viszont legyőztük őket. Igen. Kiderült, amit mindig is tudtunk, vagy éreztünk, vagy mindkettő, vagyis hogy mi jobbak vagyunk, lényegében minden területen, mindenkinél, csak hát ezek a geopolitikai folyamatok, meg a rohadt Kárpát-medence is lehetne pár száz kilométerrel balra vagy jobbra (de persze szeretjük, ez a legjobb hely ever, ide hozott minket a szarvas!), no meg leverték a forradalmainkat, és hát nagyon nem jött jól az a két világháború sem, vagy úgy a háború általában, mert tendenciózusan a rossz oldalra állu… mármint az az oldal, amelyikhez állunk, mindig elbízza magát, arra gondolva hogy oh basszus, a magyarok a szövetségeseink, ők a legnagyobb ászok a világon, lényegében akár hátra is dőlhetünk és élvezhetjük az elkerülhetetlen győzelmet… a lényeg, hogy nem a mi hibánk, értem?! A fociban az a jó, hogy hellyel-közzel mindenki egyenlő feltételek mellett indul. A fociban nincs olyan, hogy valamelyik klub focipályája alatt, amit még a barlangemberek foglaltak be, ott lapul minden létező ásványkincs, míg a másiknak csak vékony tektonikus lemezek meg jó minőségű víz jutott. Olyan sincs, hogy az egyik csapat mondjuk 30 fővel játszik, a másik meg csak nyolccal, és abból is átmegy kettő mosogatni az előbbihez. Hasonlóképp az sem jellemző, hogy más országból jött huligánok szétverik a stadi… khm… tehát a labdarúgásban a tehetség és a győzni akarás éteri ideáinak gyakorlati megvalósulását elviekben nem lehetetlenítik el mindenféle külső körülmények. Persze tudjuk, hogy de, ám ez most annyira nem lényeges.

…ez még mindig a fociról szól, igaz?

Mindenki 11 játékost küldd a pályára, akiket egy edző instruál hadvezérként, így gyakorlatilag egy olyan (jobb esetben) áldozatok nélküli ütközetet szimulálunk, ahol, ha vannak, megmutatkozhatnak azok a nemzetkarakterisztikai jellemvonások, melyeket magunkénak tudunk, vagy akarunk tudni. Ez az ellenfélre is igaz: az olaszok lépten-nyomon sérülést színlelnek és piros lapért reklamálnak, a németek összeszedetten és metodikusan játszanak, a franciáknál pedig sok a fekete… gondolom ebből is le lehet szűrni valamilyen nagy ívű tanulságot. Vagy nem. A majomhangokat mindenesetre indokolni látszik ez a tény. Visszatérve magunkra (mert ugye ez a legfontosabb), amikor veszítünk, akkor kibabráltak velünk. Megint a kis gyenge magyarokat bántják, tipikus. Orv erők direkt összeraktak minket a legerősebb csapatokkal, így nem volt lehetőségünk beindítani a lassú égésű magyar gőzkazánt, hogy a győzelembe repítsen minket. Ők tehetnek róla. Rohadékok. Elvették az álmainkat. MEGINT! Először Trianon, most meg ez! A ország gyászol. A kamera ráközelít egy kisgyermek alakjára, akinek könnyek mossák le hamvas arcocskájáról a piros fehér zöld festéket. Hajdú B. István egy perc néma csöndet kér, amíg teátrálisan felköti magát a mikrofonzsinórra. Mindennek vége. Nemzethalál.

Viszont ha győzünk… és igen, 5-10 évente egyszer ez is megesik (ebbe természetesen nem értendő bele az, amikor önmagunk ellen játszunk), ha győzünk, akkor megdobban a magyar szív, szittya virtust és sok koleszterint pumpálva az ereken keresztül az ínség idején mumifikálódott testbe, és a magyar életre kel, kilép panellakása koporsójából az sápadt holdfénybe, kitárja mikroműanyagport hintő műszálas trikolór szárnyait, és kirepül az éjszakába, unikumra és sörre szomjazva. Akkor bebizonyosodik minden. Az összes vélt vagy valós konfliktus eldől, minden ideológiai vita, minden identitáspolitikai nézeteltérés megválaszolásra kerül. Természetesen nekünk volt igazunk. Megmutattuk a világnak, most majd jól elgondolkodnak, hogy talán nem kellett volna olyan szemét módon bánniuk velünk. Talán még bocsánatot is kérnek! Joe Biden személyesen jön majd, és szemlesütve, pironkodva visszacsatolja Erdélyt. Ezer év történelmének minden sérelméért revansot veszünk abban a pillanatban. Az ősök eddig forogtak a sírjaikban… ha valaki rájuk kötött volna egy kábelt, ki lehetett volna váltani a Paks 2-t! Ám mostantól békében nyugodhatnak, mert az ellenség legyőzettetett, és milliók szeme láttára megaláztatott. Térdén csúszva-mászva kotródtak ki a stadionból, és még a gyerekek is kinevették őket! A magyar ilyenkor felszegett fejjel kacag, szégyentelenül és büszkén mártózva meg a dicsőségben, mely arany esőként mossa le arcáról a századok gyalázatát. Ebből is látszik, hogy megérte azt a közel 800 milliárd forintot elverni erre. Mit elverni?! Befektetni! A jövőbe. Egy egészségesebb, sportosabb országba. Csak már kicsit nehéz közlekedni a rengeteg focizó embertől, és annyira fitt mindenki, hogy nincs is szükség egészségügyre (iskolákra is csak azért, mert van focipályájuk). Végre beérett a vetés. Szóval köszönjük Marco Rossi! Köszönjük fiúk! Valami szépet varázsoltatok nekünk a lábatokkal! Igaz, ebből megint csak nem következik semmi: az államadósság tovább nő, a demográfiai adatok tovább romlanak és a népesség is tovább csökken, ami meg a forintot illeti, a játékidő 90 perce alatt valószínűleg még hatszor kevesebbet ér, de legalább úgy érezhetjük, hogy a sorsunk felett éberen őrködő hatalmak kompenzáltak minket a megbűnhődött múltért és jövendőért, valamint minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy mi vagyunk a legjobbak, és ha a dolgok egy kicsit szerencsésebben alakultak volna az elmúlt nyolc-tíz évszázadban, valószínűleg már elfoglaltuk volna az egész univerzumot.

„Most már mindenki tudhatja: nem érdemes belénk kötni.”

Most tessék térdelni, angolkák! És ezek akarják nekünk, NEKÜNK megmondani, hogy kit lehet utálni, és kit nem! Mert magyar ember csak Isten előtt térdel le. Isten, és persze Orbán Viktor miniszterelnök úr előtt. Nagy az átfedés. Nem térdelni kellett volna, hanem gyakorolni, ugye. Mi már a honfoglalás óta azt tesszük (nem lepődnék meg, ha az új Néprajzi Múzeumban megjelenne egy megkövült, kukoricacsuhéból készült focilabda, amit egy jurta alól tártak fel az ország szívcsakrája közelében…). Ők meg a nagy nyugati jóléti züllésben nem tudtak mihez kezdeni magukkal! Biztos elzsibbadt a lábuk a sok térdeléstől, ezért voltak ilyen bénák. Tudjuk, mit csinál az, aki térdel, és nem a cipőfűzőjét köti be. Pontosan azt, amit az angol válogatott másfél órán át tett a pályán: szopott. Olyan durván, hogy a meccset nem lehetett az óvodák 100 méteres körzetében vetíteni. És innen, a félperifériáról nézve mindegy, hogy miért hajlongtak. Veszítettek, tehát minden, ami miatt térdeltek, elérvénytelenedik. Így megy ez. Mert aki térdel a meccs előtt, az azért fog focizni, ami miatt letérdelt. Mi nem térdeltünk, hanem álltunk, és imádkoztunk a #magyarokistenéhez, meg is lett az eredménye. Isten, haza, család. Meg rezsicsökkentés. A szentnégyesség. Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a Sorostól…stb. Amúgy kicsit komolyabbra fordítva, valahol vicces, hogy kb. azt csinálják most globálisan a protest nem letérdelőkkel, mint amit anno lokálisan a Nélküled alatt protest nem felállókkal, és kéjes élvezettel ízlelgetném az ebben rejlő iróniát, ha egyrészt nem az egész magyarságot titulálnák rasszistának pár “túlbuzgó szurkoló” huliganizmusa miatt, másrészt ha az egyik fél balfaszsága nem lenne annyira dühítő, mint a másiké.

Bayer is kommentálta az eseményt. ‘Bódocság van, úgy néz ki legyőztük a rasszizmust is.

Ugye még a DAC-ból álldogáló és fújoló hazai szurkolókkal szemben érzett unszimpátia ellenére is észre kell venni annak a roppant ízlésességét, hogy a történelem során fél világot gyarmatosító, törzsi népeket leigázó, népirtó angolok akarnak minket kioktatni antirasszizmusból és toleranciából, hisz ők az elsők között szopták ki az amerikaiakból a BLM és LGBTQ+ érzékenyítő nedveket, most már ők a jó fiúk, az éltanulókból lett erkölcsrendész tanársegédek, akik ugyan azzal a korábbi elitista attitűddel osszák a körmösöket az elmaradott, bunkó kelet-európai suttyóknak, akik egyébként vagyunk is, de ez megint csak mellékes. Kicsit kinyílik a karikás ostor az ember zsebében. Ugye ha ők rasszista gazemberek-et kiabálva és fütyülve gyalázzák meg a mi nemzeti himnuszunkat, az rendben van, azért pirospont jár a nemzetközi sajtóban, de az ő játékosaik kifütyülése már főbenjáró bűn, és szankciókat kell érte kiszabni. És ez még semmi, mert nem letérdelni a feketéket érő diszkrimináció és a rassziz… a rasszizm… bocsánat, a könnyek! Térdelve gépelek, miközben potyognak a könnyeim, a feketékért, akiknek a nyakára térdeltek a rendőrök, szóval talán nem túl szerencsés térdelve szolidaritást vállalni, de mindegy, ez most megint mellékes! Ahogy az is, hogy attól még, hogy pár gyökér féltérdre ereszkedik egy focimeccsen, a feketéket ugyan úgy diszkriminálni fogják, sőt talán még jobban is, mert az irritáció tendenciózusan ilyen immunválaszt vált ki, de nem baj, mert mi, JÓ EMBEREK letudtuk a kötelességünket az egész kérdéssel kapcsolatban, vagyis behajlítottuk a kibaszott lábunkat, és most már minden rendben van. …mondtam már, hogy utálom az ilyen álszent, teátrális aktusokat?

„A kérdés már csak az, mit fogunk csinálni életünk hátralévő részében…”

Well anyways, már így is eléggé terhelt ez az egész focitéma, és ha bedobhatom a saját garasomat a nagy közös perselybe, azt javasolnám, még akkor is, ha tudom, hogy nagyon naiv elképzelés: ne vigyünk be több eszmét és politikát a pályára, hogy ott mérettessenek meg, mert talán nem az alapján kéne eldönteni a helyességüket vagy helytelenségüket, hogy egy csapat nyomorult be tud-e rúgni egy bőrdarabot a kapuba vagy sem. Valamint egy politikai kurzus intézkedéseinek, elveinek és létének legitim vagy illegitim mivoltát se sportsikerek alapján próbáljuk levezetni, ha lehetséges. Ne mosdassuk az egyértelműen vállalhatatlan ultráinkat, és mellőzzük a szenteskedő virtue signalling gesztusokat. Maradjon meg a foci annak, ami, vagy legalábbis aminek lennie kellene: focinak. Tudod, csak egy futó ötlet. És még ha nem is az a cél, hogy egy teljesen irreleváns összecsapásban legitimitást szerezzünk egyik vagy másik oldal hülyeségének (nyilván ez a jogosítvány sokkal többet számít a “szerencsétlen történelmi fejlődésű” országoknak), és ez csak amolyan szükséges externáliája ennek az amúgy nemes sportnak, akkor meg pláne ne mocskoljuk össze az önmagában is értékkel és drámaisággal bíró játékot oda nem illő külső, szimbolikus tartalmakkal. Mondom ezt úgy a térdeplőknek, mint a majomhuhogóknak. És mondom úgy, hogy egyáltalán nem érdekel a labdarúgás, a félkegyelmű közéleti vonatkozásait és az azokkal járó médiahisztit pedig még annyira megvetem, de van az a pont, ahol már egyszerűen foglalkozni kell a jelenséggel, mert a kulturális térből kiindult folyamatok már túlságosan is visszahatnak a társadalomra. Oh, és azt hallottátok, hogy válságban van Csobot Adél és Istenes Bence házassága?

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Dragon: The Wea...

Következő kritika:

Szóval, megvert...

Még több Kommentár