Ma elgondolkodtam a választás fontosságán. Nem, nem a pártokra gondolok, hanem valami sokkal hétköznapibb és fontosabb dologra. Vegyük például a filmeket, az egyszerűség kedvéért. Hány film készül világszerte egy évben? Mondjuk 1000, de akkor még szerintem igencsak alálőttem. Ennek teszem azt a feléről tudomást sem szerzek a marketing hiánya miatt, így marad 500. Legyünk jóindulatúak: kb. a fele ennek tömegfogyasztásra szánt, sekélyes és unalmas kliséhalmaz, melyet csak nagy kétségbeesésedben néznél meg. Marad 250. Ebből a halmazból dobáljuk ki az elfogadható, de nem igazán kiemelkedő, valamit a rossz, de nem elég rossz alkotásokat. 50-nél vagyunk, még mindig optimistán. Tehát egy évben készül 50 film, ami van annyira jó, vagy épp annyira rossz, hogy érdemes legyen megnézni. Viszont ezt az 50 filmet soha sem fogom megnézni. Talán a felét, ha szerencsém van. De az eddigi tapasztalatok alapján inkább csak 5-10 ilyen művet sikerül kirostálni, és akkor az már egy jó évnek számít. Valamint természetesen az ember nem csak ezeket nézi, sőt, az a jellemző, hogy felejthető filmeket kell “ha már nincs jobb”-alapon végigülni. Örül a lélek, ha sikerül találni valami egyedit és üdét.

„Time is the most valuable thing a man can spend.”

De a lényeg: Folyamatosan termelődik az értéktelen filmek tömege, és az ember szélmalomharcot vív az árral. Sosem tudsz annyit megnézni, amennyit érdemes lenne, és garantálhatóan mindig lesz egy háromfilmes hipster, aki lenézően mosolyogva konstatálja, hogy nem láttad a legújabb underground gyöngyszemet. És még csak ott vagyunk, hogy egy év termésével foglalkoztunk. A filmtörténelem ismert remekeit gyakorlatilag már most sincs elég idő hiánytalanul megtekinteni. Minden nappal új klasszikusok születhetnek és minden bizonnyal születnek is, anélkül, hogy azok a retinánk közelébe érhetnének. Egyszerűen nincs elég idő. Ez hatványozottan igaz az irodalomra, mely nem évszázados, hanem több évezredes múltra tekint vissza. És hány más területe van még az életnek, amiben elmerülhet az ember! Annyi gyönyörűség, annyi csodálatos élmény, amit sohasem élhetünk majd át! Épp ezért mindenki igyekezzen jól beosztani a délutánokat, mert a napok lassan peregnek, de a végén óhatatlanul ott tátong a sír, és hidd el, a halálos ágyadon fekve nem azon akarsz kattogni, hogy… -de jó lett volna megnézni a Hetedik pecsétet!”. Ilyen gondolatokkal teljességgel méltatlan eltávozni.

- Kitahito

Megosztás