Kommentár / 2015/11/08 / Szerző: Kitahito
Szopatás és szoptatás
Egy anya mindent megtesz a gyermekéért - hangzik a közismert mondás. Arról már nem szól a fáma, hogy az anya mindent megtehet a gyerekével. Mármint őt felhasználva. Persze ehhez kicsit számítónak és szemérmetlennek kell lenni, de hé: nagyon messze van az a mosdó, és ki fog hűlni a sajtburger! Ha valakinek nem tetszik, majd tüntetünk. Tüntetőleg szoptatunk! Protest anyaság! Mert ami az egyik pillanatban különleges esemény szülő és gyermeke között, az a másikban lehet eszköz és fegyver! Így kell fagarast érő jogokért kiprostituálni az anyaság szentségét.
Nemrég a városban jártam (na de melyik városban?), és voltam olyan elvetemült, hogy a kedvenc füstölőimet nem az indiai őstermelőktől, hanem egy gonosz, kapitalista boltból vettem, egy még nagyobb, még gonoszabb és még sokkal kapitalistább épületben, a bevásárlóközpontban. Szégyen rám. Mindenesetre oda és visszautam során volt szerencsém áthaladni egy székekkel sűrűn rakott nyílt térségen, ahol a különböző gyors éttermek vályúinál éhségérzetüket csillapító és beszélgető emberek ültek.
Nos, ezután a teátrális felvezetés után jöjjön a lényeg: a tömeg közepén, mint az anyaság húsból való szobra állt (illetve ült) egy terebélyes fiatal nő. Ez az éteri inkarnáció épp nagy hévvel lapátolta magába a sült krumplit, és tüntetett el emberes hamburgereket olyan gyorsasággal, mint ahogy más egy oreó kekszet pusztít el. Miközben lakmározott, belőle más lakmározott: a gyermeke ott csüngött a karján, szájában egy puffadt emlővel. Olyan erősen szorította hozzá a szerencsétlen csecsemőt, hogy a mell egészen szétlapult, magába szívva a baba fejét. Annyira sokáig bámultam ezt a groteszk látványt, hogy az már messze túlment az illendőség határán. Nem a hölgy kövérsége, nem az étvágya, és még csak nem is a tejet szürcsölő pólyás mellhez nyomódó feje okozott ekkora megrökönyödést számomra, hanem az a tökéletes természetesség, ahogy mindez… ott volt. És a helyén volt. Az anya úgy volt jelen ebben a konzum-kompozícióban, mint egy metafora, a zeitgeist avatárja, mely akár egy utcai performanszként, amolyan élő, posztmodern szoborként hordozza az önnön nyilvánvaló üzenetét és megkérdőjelezhetetlen igazságát. A gyermekét szoptató elhízott, sült krumplit zabáló anyuka látványa, a háttérben homályosan látszó McDonald’s felirattal olyan erőteljes, mellbevágó hatással volt rám, hogy csak álltam, és néztem. Azon ritka alkalmak egyike volt ez, mikor tényleg át tudtam érezni a wabi sabit. Az ilyet nem lehet eltervezni, csak úgy megtörténik. De ha valaki eltervezte volna, biztos gratuláltam volna neki.
„Az anyává válás motiválhat egy nőt olyan dolgok megtételére, amikről korábban nem is álmodott volna.”
Így öröklődik a fogyasztói társadalom szellemisége, egyik generációról a másikra. A McDonald’s élmény az anyatejen át szivárog bele a potenciális fogyasztókba. Már gyermekként beleég az agyunkba az érzettársítás, és elég csak egy illat, egy kép, máris beindul a nyáltermelés, a fejben pedig a dallam: padapapapaaa…I’m lovin’ it! Egyszerűen csodálatos. De tegyük félre ezt az aspektust., mert elsősorban nem erről szerettem volna értekezni. Mégis mikor vált ilyen természetessé az, hogy valaki előveszi a mellét egy nyilvános helyen, és beledugja azt egy baba szájába? Kíváncsiságból elkalandoztam mindenféle oldalakra, ahol a szoptatással foglalkoznak, és a legérdekesebb gondolatokat (értsd: legelborultabb demagóg baromságokat) a La Leche Liga magyar honlapján találtam. Íme egy kis ízelítő:
„Mit tegyen hát egy anya? Ahogy gyakran említjük a La Leche Liga csoportokban: „tedd azt, ami neked megfelelő, a többivel pedig ne foglalkozz.” Az anyáknak, különösen a pici babák édesanyjának (függetlenül attól, hogy az első vagy az ötödik gyermekről van szó) támogatásra és információkra van szükségük ahhoz, hogy olyan döntéseket tudjanak hozni gyermekük gondozásával kapcsolatban, ami javára van mind az anyának, mind a babának, mind a családnak és bizonyos fokig a társadalomnak is. Találja meg a saját komfort – zónáját a gyermeke gondozásával kapcsolatban! Akár úgy dönt, hogy megszoptatja a babát akárhol, függetlenül attól, hogy ki van jelen, akár elkerüli az etetést más személyek jelenlétében, tegye ezt magabiztosan, és ne mentegetőzzön!”
Legyél büszke és magabiztos, ne mentegetőzz! Ez a baba érdeke, és a kettőtök magánügye! A baba igényeit ki kell elégíteni! Másokkal ne foglalkozz! Bocsánat… mi van? Tudom, hogy egy gyerek olyan dolgokat művel az emberi aggyal, mely után a racionális gondolkodás igen nehezére esik minden érintettnek, de azért alapvető kulturális és civilizációs normákat ne sértsünk már meg! Ilyen alapon, ha a kisded éppen összekakálta magát, akkor ott álló helyzetében cseréljük ki a pelenkáját, a gyors étterem közepén, mindenki szeme láttára? Ne mentegetőzz! Akkor se egyik, se másik esetben. Igaz, hogy csak az egyikben indokolatlan, de ne tedd! Légy magabiztos, és szarj mindenkire! Hát ezt követeli az anyuka komfortja! És ez az egyetlen szempont létezik, ugye. Ja elnézést, ott van még a gyerek érdeke. Viszont minden más mellékes!
Az, ha valaki előtted szoptatja a gyerekét, erőszakot tesz a szemeden. Nem arról van szó, hogy undorító vagy szexuális jellegű bármilyen női test látványa, vagy épp a szoptatás, hanem maga az egész aktus egy olyan intim, annyira személyes dolog, hogy a szemlélő érzi kellemetlenül magát amiatt, hogy az egész obszcenitás elkövetője nem érzi kellemetlenül magát. És nem, nem a szoptatás az obszcén, hanem annak büszkén vállalt nyilvánossága. Most komolyan, elszárad a baba, vagy lerobban a pici fejecskéje, esetleg Down-szindrómás lesz, ha várnia kell másfél percet, míg az anyuka talál egy félreeső helyet, ahol elvégezheti az etetést? Muszáj mindenki előtt, demonstratíve szoptatni? Bele kell dörgölni mindenkinek az arcába azt, hogy nő vagy, anya vagy, és ott szoptatsz, ahol épp kedved tartja? Értem én, hogy különleges kapcsolat, egyedülálló kötődés (és sok más egyéb hangzatos szófordulat) van szülő és gyerek között, de ez a csodálatos és egyedülálló viszony nem bírja ki azt a hatalmas megrázkódtatást, hogy arra a kevéske időre, amit a nyilvánosságban töltesz az utódoddal, ne demonstráld ezt a kötődést a legintimebb formájában? Vannak ésszerű és vállalható kompromisszumok, melyeket az ősanya tudatosan nem hoz meg, mert ugye a gyerek… meg a különleges kapcsolat! Nem vészeli át azt a rohadt takarót, vagy azt a pár percet egy mosdóban!
„A kimondatlan üzenet ismét csak az, hogy a szoptató anyák maradjanak a gyerekszobában…”
Épp a fent említett McDonald’s próbálta nemrég szankcionálni ezt a baromságot, egyből jött egy csapatnyi nő, és betelepültek az éttermekbe szoptatni. Mert ez ilyen társadalmi ügy, egy kivívandó szabadságjog! Basszus, szinte már forradalmárnak érzik magukat! Petőfiék felszabadították az országot ’48-ban, a kismamák meg felszabadították a ‘Mekit 2015-ben. Gyönyörű. Tényleg, erre van szükség, ez az a védbástya, amit már nem lehet feladni. Tessék transzparenst csinálni a gyerek fejéből, alkoholos filccel ráírni a deklarátumot! Esetleg egy népszavazási kezdeményezést is alá lehetne szignózni a kisded koponyáján, ha már ennyire politikai és protest ez az egész. Miközben az egész ügy arról a 30 másodpercről szól, amíg az anya feláll, és kimegy a mosdóba a gyerekével. De nem! Először az asztaloknál tiltják be a gyerek etetését, aztán a pénztáraknál is, végül meg már a sült krumpli sütő fölött sem lehet majd! Most kell megvetniük a hős nőknek a lábukat! A gyermekekért, természetesen. Szinte hallom William Wallace beszédét a Rettenthetetlenből. Elvehetik az életünket, de a szoptatást, azt sohasem!
Legyen joga egy nőnek arra, hogy ne csak a gyerekét, hanem mindenkit megszopathasson maga körül. Mert aláírom, persze, vannak helyzetek, amikor nem lehet diszkrétnek lenni. Például a buszon. Mondjuk akkor is el lehet fedni a dolgot valami ruhadarabbal. Na de álljunk meg, a La Leche Ligának erről is megvan a maga véleménye: „Jó megoldás egy kis takaróval letakarni a babát, amíg szopik, ha önt zavarja, hogy nyilvános helyen kell levetkőznie. Esetenként a takaró olyan, mint egy zászló „éppen szoptatok” felirattal.” Ja, esetenként. Esetenként a blúz és a melltartó is olyan, mint egy zászló, hogy “mellem van”. Tessék levenni! Minek fárasszuk magunkat ilyen ostobaságokkal? Amúgy bírom, hogy az fel sem merül ebben a helyzetben, hogy másokat zavar a szoptatás, és esetleg amiatt kéne kicsit diszkrétebbnek lenni. Nem, ha a nőt zavarja. Csak akkor viselkedj civilizált ember módjára, ha az neked kényelmes és kedves, különben mindenki bekaphatja. A csecsemő nagyszerű jogosítvány erre! Hát terítsél takarót magadra?! Mindenki azt fogja hinni, hogy szoptatsz! Inkább ne teríts magadra semmit, és mutasd meg az aktust mindenkinek, minden apró részletével együtt! Teljesen logikus, csak nem kell belegondolni! És az a döbbenetes, hogy felnőtt, elvileg értelmes emberek érvelnek így. A nőnek joga van ahhoz is, hogy lasszóként lóbálja a mellét a feje fölött, ha akarja. Végső soron minden a nő körül gravitál, az egész rohadt univerzum az ő kényelmét szolgálja. Elnézést, a gyermekét. Mert ez az egész a gyermekekért van, ne feledjük.
De miért akadunk fent ilyen kis fogalmazásbeli apróságokon? Itt van nekünk például ez a gyöngyszem: „Egy másik gyakran ajánlott megoldás a baba házon kívüli megszoptatására, hogy vigye ki őt az édesanya a mosdóba, és etesse meg ott. Egy felnőttnek viszont senki sem ajánlaná, hogy a nyilvános WC-ben költse el az ebédjét.” – Most akkor döntsük már el, hogy egy kalap alá vesszük-e a tudatos, akarattal rendelkező embereket az ösztönlényi szinten lévő újszülöttekkel, vagy sem! Mert egy felnőtt (jobb esetben) nem csinálja össze magát ad hoc módon, nem kezd el hányni, üvölteni, vagy nevetni minden különösebb ok nélkül. Igen, egy felnőttnek valóban nem ajánlanánk, hogy a WC-ben ebédeljen meg. De egy felnőttnek nem is egy másik felnőtt testéből kell azt kiszívnia. Szemléljünk mindenkit ösztönlényként? Oké. Rengeteg dolog van az étkezésen és az ürítésen túl, teljesen természetes emberi dolgok, melyeket mégsem illik nyilvánosan és büszkén művelni. Ilyen például a nemi közösülés is. Vagy a maszturbálás, orrtúrás, fenékvakarás, szellentés, böfögés, krákogás, vagy épp a nőknél egy tisztasági betét felhelyezése, a férfiaknál meg mondjuk a Mian Kampf olvasása.
„Meglehetősen irónikus dolog, hogy a legtöbb szoptató asszony melléből sokkal kevesebb látszik, miközben szoptat, mint amennyit egy átlagos farmer reklám láttat.”
Persze játszhatom a cinikus szemétládát, és direkt félreérthetem az egészet, de mindezek ellenére számomra teljesen világos, hogy mire megy ki a játék: a nő önmagában is egy éteri numinózum, aki egyenlőbb az egyenlőknél, de ha gyereke van, akkor automatikusan joga van… MINDENRE. Mert az anyaság, és minden, ami ezzel jár, az valami más… azt te nem értheted. Még akkor sem értheted, ha épp aznap szültél, mert az a mód, ahogy ő (és itt az ő behelyettesíthető minden anyával) a mellbimbóját a kicsi szájába teszi, az nemcsak egyedi és különleges, hanem az egyetlen helyes módja a mellbimbó babaszájba való behelyezésének. Ez az élet értelme. Hogy merjük mi, egyszerű földi halandók, lerángatni ezt a gyönyörű eseményt a puszta tetszések és nem tetszések talajára? Ez valami magasabb rendű! És valamilyen szinten tényleg az. Ezért is nem szeretném, hogy közszemlére legyen téve.
És persze jöhetünk a jó ízléssel, meg az etikettel, de mind tudjuk, hogy ha egy kisgyerekes anya az orrod előtt cseréli ki a szeme fényének szaros pelenkáját, miközben te épp a Big Mac hamburgered élveznéd, egy rohadt szót nem fogsz szólni, mert azzal kiírnád magad a társadalomból. Az a leginkább lesújtó, hogy a nyugati nőknek már tényleg nincs jobb dolguk, mint hogy ilyen értelmetlen célokért protestáljanak. Mert ne az egyén személyes hozzáállása változzon meg, rendezze át magát az egész társadalom, görbüljön hozzá az ő igényeikhez. Bocsánat, a gyerekéhez. Mert ugye ez még mindig róluk szól. És ott tartunk, hogy egy anyuka nyugodtan szoptathatja a gyerekét ahol akarja, de nem azzal a La Leche Liga által láttatott éteri szépséggel, hanem a lehető legprofánabb módon, ehhez joga van, és akinek meg nem tetszik, az bekaphatja. Hisz az egymás mellett élés nem arról szól, hogy mindkét fél kompromisszumokat hoz, lejjebb ad az elvárásaiból, és megállapodik egy középutas megoldásban. Arról, hogy az egyik letakarja magát, a másik meg diszkréten félrenéz. Nem. A konfliktus kell. Hogy valaki szopjon, valaki meg szopasson. Pontosabban szoptasson.
„Mennyé máshová ‘Mekis kaját zabáni, kötsög!” És mit tehetsz? Azt válaszolod, hogy menj te három métert a mosdóig, és ott etesd a gyerekedet? Rámutatsz a dereka köré csavart pulóverre? Vagy felveted, hogy esetleg le lehet fejni azt a tejet otthon, indulás előtt? Dehogy! Lábad közé csapott farokkal elkullogsz, különben szétvernek a magukat öntudatos ősanyáknak álcázó feministák mindenféle transzparensekkel…
- Kitahito