logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Kommentár / 2018/03/15 / Szerző: Kitahito

Szégyentelenek versenye.

Meg kell mondanom, roppantul kedvelem azokat a versenyeket, ahol az alapján rangsorolják a résztvevőket, hogy milyen szemérmetlenül tudnak a facebookos ismerőseiktől szavazatokat kikönyörögni. Amikor nem a teljesítmény számít, hanem hogy hány barátodat zaklattad azzal, hogy pontozza fel a szaros művedet. Az ilyesmi igen beszédes, és jól beárazza a verseny komolyságát.

MLM verseny

Már egy jó ideje piszkálják a nemlétező csőrömet az online “közönségszavazásos” versenyek, és gondoltam itt a csodás alkalom, hogy pár szót ejtsek róluk. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian találkoztunk már ilyen… khm… rangos eseményekkel, talán csak másodkézből, mikor azt láttuk, hogy valamelyik ízlésficamos barátunk a facebookon koldul az ismerőseitől szavazatokat egy korcs kutyáról készült homályos fotóra, semmitérő versre, vagy egy kalóznak öltöztetett csúnya kisbabára, aki az arcán passiójátékokat idéző kifejezéssel szótlanul könyörög az anyjának, hogy tegye már le azt a kurva mobiltelefont, és cserélje ki a szennyes pelenkáját. Van valami végtelenül alávaló ebben, frusztráló, hogy ezek az emberek mennyire nem értették meg, hogy mi a verseny lényege. Persze nem az efféle versenyeknek, mert ezek pont arra mennek, hogy az ilyen szellemileg hátrányos helyzetű panelprolik szégyentelen önpromózásával népszerűsítsék magukat.

Nem, a valódi versenyre gondolok, melyek tényleg arról szólnak, hogy ki a jobb, ki a szebb, ki alkot értékesebbet, nem pedig arról, hogy kinek van több ismerőse a közösségi oldalakon, és ki tud szemérmetlenebbül kattintásokat kuncsorogni a kisérdeműtől. És amikor egy ilyen “szavazz a legjobbra”-esemény van, sosem az történik, hogy kirakják az adott oldalt, hogy te kiválaszthasd a neked leginkább tetsző pályaművet. Dehogy! Ők nem akarnak téged fárasztani azzal, hogy saját döntést hozz, olyan kritériumok alapján, melyek esetleg nem egyeznek meg az övéivel! Ő eldönti helyetted, hogy az ő szemete a legjobb, és neked már csak annyi dolgod maradt, hogy a megfelelő helyre kattints. Ennyit érsz, paraszt!

„Az élet nem verseny. És nem ultramaraton, bár néha olyan, mintha az lenne. Nincs célszalag. Törekszünk egy cél felé, s hogy elérjük-e vagy sem, fontos ugyan, de nem a legfontosabb. Az a legfontosabb, hogy hogyan közeledünk.”

Az emberek nagy többsége magasról leszarná ezt az ízléstelen celebkedést, de mivel az ilyen “művészlelkek” lelkiismeretfurdalás nélkül képesek felhasználni a köztetek évek alatt kialakult kapcsolatot (barátságot, ismeretséget, rokoni vagy munkatársi viszonyt), ha azzal tízes csomag pelenkát, kétezer forintos Aldi ajándékutalványt, vagy akár csak öt perc hírnevet lehet nyerni valamilyen gagyi portál felületein. Gyönyörű az az érzelmi zsarolás, amivel téged is korrumpálnak a saját pitiáner vágyaikkal: szavazz rá, vagy érezd szarul magad! Mert milyen barát vagy te, ha még EBBEN sem vagy képes támogatni őt?! Hát pedig ő is megtenné ezt a kedvedért! Ő is meghamisítaná érted az ízlését, és elhazudná a valóságot, ha erre kérnéd! Persze nem kéred, és nincs is szó meghamisításról. Mert ebben a posztmodern korban már nem az számít, hogy milyen valami, hanem hogy kitől származik.

Ezért történhet meg az, hogy a zeitgeist szellemben zajló versenyeket már nem egy szakértői zsűri, egy avatott, hozzáértő szakmabeliekből álló csoport bírálja el, vagy legalább olyanok, akik képesek elhitetni ennek a látszatát, hanem ezt a feladatot kiszervezték az átlagembereknek, akiknek a szempontrendszere kimerül annyiban, hogy ha az ismerősömről van szó, és szeretem az illetőt, akkor jó, akkor az a best fotó evör, 10/10, HAJRÁÁÁÁ RITAAA!, és nincs tovább. A többit meg sem nézi. Ugye minek, hisz már az első kattintás előtt kiderült, hogy a világtörténelem legjobb babafotóját láthatjuk, mely az egész babafotós művészvilágot alapjaiban rengette meg, kár is tovább nézegetni! Hát nem a kis Botond a legszebb minipasi a világon? Tiszta apja! Igazi szívtipró, látszik. 10 év, és megdöglenek utána a lányok! És azok a szemek! …stb (Ilyenkor mindig elképzelem, hogy mi lenne, ha felnőtt férfiak próbálnák hasonló stílusban dicsérni egy másfél éves kislányt. Még el se küldenék a hozzászólást, de már farolnának be a rendőrautók a ház elé.)

„Akkor válik valaki igazán sikeressé, ha már nem akar senkinek megmutatni semmit, leginkább csak önmagának.”

Visszakanyarodva, engem az ilyesmi mélységesen elborzaszt és elszomorít, pláne amikor azt látom, hogy nagyságrendekkel érdemesebb pályaművek hullanak ki olyan darabok miatt, melyeket bottal sem piszkálnék meg, nemhogy kurzorral, csak hát az említett értéktelen ótvar ócskaságok mögött olyan személyek állnak, akik ezres nagyságrendű online ismerőssel rendelkeznek, és 20 csoportban reklámozzák magukat. Így kell a tehetségkutatót elinflálni, jobb esetben népszerűségi versennyé, rosszabb esetben pedig egy olyan bajnoksággá, mely a szégyentelenség és az arcokon lévő bőr vastagságának összegét méri. Természetesen ez csupán egy kórtünet, a mai beteges és értékzavaros világunk egyik korcs vadhajtása, és messze nem a legártalmasabb. De egyet se féljetek, kedves jó ízlésű honfitársaim, hisz a Nemzeti Együttműködés Rendszerének virtuális világháborúja már nemcsak Brüsszel, az ENSZ, hanem már a facebook ellen is frontot nyitott, szóval amint kiűzzük az országból a tisztes magyar vérünkön élősködő Sorosbérenc gyíkember Zuckerberget, ez a probléma is megoldódik majd, meglátjátok. Már csak ki kell húzni a falból az internetkábelt, és mehetünk is az összeszerelőüzembe. Bizony mondom néktek, jó világ lesz ez. Like.

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

BoJack Horseman

Következő kritika:

Junji Ito: Coll...

Még több Kommentár