Ha valaki néhány évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy pár év múlva egy borkóstolóval egybekötött coaching eseményen fogok ülni, ahol sajtot majszolgatva hallgatom majd az előadást arról, hogy… pontosan miért mondana nekem bárki is ilyet? Mármint értem a spekulatív jövőképpel példálózó teoretikus helyzetet, amit hangzatos retorikai fogásként lehet felhasználni, de amúgy megtörtént ez valaha bárkivel is? Mármint a szitu, hogy valaki odamegy hozzád, és ilyen tök random jóslatokat tesz? Mindenesetre igen, bizonyára nagyon meglepődtem volna, ha egy ismeretlen teljesen váratlanul ilyen predikcióval áll elő, annál is inkább, mert a motivációs tréner szövegelés félkomolyan szólva annyira csábító számomra, mint egy zöldséghámozóval onanizálni. A kombináció látszólagos abszurditása, hogy borkortyolgatás közben, narratív kísérőelemként közhelyes életvezetési tanácsokat hallgassak, volt annyira érdekes, hogy megkeressem az esemény, az Euphoria tasting ötletgazdáját és szervezőjét, Hős-Nagy Henriket, hogy “-Hello, mennék!”. (Persze ennél pár fokkal szofisztikáltabban, de a lényeg nagyjából ez volt.) És mentem is.

A megadott időpontban tehát ott üldögéltem a Furmint Budapest borbár pincehelyiségében, és míg vártam a többiek érkezésére, azon morfondíroztam, hogy vajon kellemes, vagy szimpla csalódás fog érni az elkövetkezendő órákban, de azért bizakodtam: a párosítás szerencsés, hisz minden sekélyes, banalitásba hajló gondolat világmegváltó bölcsességgé tud nemesülni, ha kellően illuminált állapotban van az ember. Szóval tollam hegyével pöckölgettem a poharakat, belelapoztam a az elkövetkezendő órák rejtelmeit (és borzalmait) keretezendő kis füzetkébe, valamint lenyomtam pár meccset az épp aktuálisan népszerű cash grab mobilos játékban, ezzel is múlatva az időt. Közben a két hosszú asztal körül lassan gyülekezni kezdtek az emberek, és pár perccel este 6 után, a késők és meg nem jelent résztvevők miatt szellősen, vagy ha úgy tetszik, a vártnál exkluzívabban vette kezdetét az esemény.

„Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, Meddig a szem ellát puszta földön, égen.”

„Nem szeretek a szabályok szerint játszani vagy inkább nem szeretem a kitaposott utat. Ha van valami, amire azt mondják az emberek, hogy hát de ezt nem így szoktuk csinálni, én akkor kezdem jól érezni magam. Az, hogy vásárolt szőlőből dolgozok, különböző borvidékekről készítek bort, és abban az évjáratban készítek olyan tételeket amilyet csak én akarok, már egy hatalmas szabadság és bizonyíték arra, hogy így is lehet. Én a tudatos borkészítésben hiszek és abban, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el a rendelkezésre álló lehetőségek és eszközök alkalmazásával.” – mondja Henrik, és teljes mértékben egyet tudok érteni vele: a tudattalan borkészítést én is messzemenőkig elítélem…

A tematika valahogy úgy nézett ki, hogy Henrik hét, saját készítésű bort hozott nekünk, melyek mellé (leginkább valami ködös, belső intuíció, mintsem egy hosszas utánagondolás eredményeképp) különböző kóspallagi sajtok és coaching leckék társultak. Az első párosításnak a kóspallagiságot leszámítva már komoly hagyományai vannak, ám a harmadik komponens szokatlan és érdekes adalék. Lényegében ezeknek az elemeknek a sajátságos balanszírozási kísérletéről szólt ez az alaklom, tehát a bor egységéhez társuló sajt kétségét a trénertanácsok voltak hivatottak a háromság szentségébe emelni, már elnézést a kissé ezoterikus szójátékért. Az ötlet vitán felül rendhagyó, olyannyira, hogy Henrik állítása szerint ez volt az első ilyen esemény a világon, amit e sorok írója készséggel el is hisz neki. Mindazok után, amit láttam, úgy vélem, hogy működőképes lehet a koncepció (az persze, hogy érdemes-e működnie, teljesen más kérdés…), viszont még nagyon sok munka van vele. Saját stílusomhoz híven minimálisan karikírozva és egyszerűsítve az amúgy is faék egyszerűségű tanításokat, az este folyamán az önismeret jegyében olyan közkedvelt topikokat érintettünk, mint:

1. Legyél büszke… valamire! (Nem számít, ha teljesen jelentéktelen és bagatell apróság, tessék szépen megveregetni a saját válladat miatta!
2. Higgy magadban! (…és próbáld kitalálni, hogy ~8 milliárd ember közül miben vagy te a legjobb! Sok sikert hozzá! A kemény munkád miatt ugorj vissza az első pontra!)
3. A tudat határozza meg a létet. (Szóval gondolom, ma a MÁV nem fog késni!)
4. Alakítsd a félelmeidet erősséggé! (A hátrakötözött kézzel, fejjel lefelé eltemetéstől való félelmemből pontosan milyen erőt meríthetek?)
5. Mosolyogj a világra, és a világ visszamosolyog rád! (Gyerekekre óvatosan mosolyogj, mert tréner bölcsességek ide vagy oda, viszonylag hamar elkenik a szádat!)
6. Nem látod a fától az erdőt? Válts perspektívát! (A fa a problémát szimbolizálja, az erdőnyi fa pedig a… megoldást?)
7. Időutazás, ha a Temun rendeled meg! (azaz narráld át a múltat, hazudd el a traumáid létét, és onnantól megszűnnek traumának lenni! – 10-ből 9 pszichológus szerinte ez baromság, de hé, az az egy valószínűleg Henrik barátja!)

Történt egy aránytévesztés, ami első alkalom lévén még elnézhető, de mindenképp korrigálásra szorul. Henrik 2011 óta borászkodik, 2019-ben látott napvilágot a saját brandje (Hős Wine), a két, életviteli tanácsadással foglalkozó projektje, a Light Way Coaching és az Astral Programming pedig a Facebook-névjegyek hozzávetőleges pontosságú adatai szerint is 2-3 évvel később startoltak el. Talán mert Hős-Nagy életében a kronológiai sorrend szerint ez az újabb vállalás, vagy szimplán csak dolgozott benne a drukk, de az esemény nagyon elbillent a coaching irányába, így a kóstoló olyan hatást keltett, mintha egy nagyon bizarr, lifestyle stand-up comedy estre beülve úgy mellékesen bort is fogyaszthattunk volna.

És persze sajtot! Ne feledkezzünk el az impozáns sajttálról sem!

Persze ha az ember kilép az ösztönlényi szintből, akkor el tudja viselni, ha 15-20 percre üres pohárral a kézben kell hallgatnia egy kínosan középszerű magánszámot viszonylag evidens életigazságokról, de egy borkóstoló esetében, ahol a különböző alkotórészeknek harmóniában kéne lenniük, ez némiképp kellemetlen. Már csak azért is, mert a felvonultatott, hormonok neveivel fémjelzett neszmélyi borok (Endorphin, Serotonin, Dopamine és… Synapses?), kifejezetten feminin, ízletes és komplex ízvilággal rendelkező italok voltak, már amennyire a szerény, Édes Élményen pallérozódott ízlésemmel meg tudom ítélni, és nyilván szívesen kóstoltam volna többet is belőlük, mert alkohollal még a hamar önmaga paródiájává váló tréner monodráma is sokkal jobban csúszik.

Csak hát a one man show nem ad lehetőséget arra, hogy az ember túlságosan megossza a figyelmét, és szolgai módon pohárról pohárra járjon, utántöltve az arra igényt tartó résztvevőknek, a palackok pedig (hadd legyek ennyire szőrszálhasogató) rendre a másik asztalon kötöttek ki, legnagyobb bánatomra. Tehát érdemes lehet a jövőben kizárólag erre a feladatra felfogadni egy-két szmokingos legényt vagy pincérlányt.

„Az ítélkezésmentesség fontosságára akkor jöttem rá, amikor édesapámmal kapcsolatban sikerült megoldanom egy nagyon komoly konfliktust, ami gyerekkorom óta végigkísérte az egész életemet. Ha tudunk perspektívát váltani és objektíven figyelni az eseményeket, akkor megérthetjük, hogy az bánt másokat, akit mások bántottak. Illetve maga az ítélkezésmentesség úgy gyakorolható a leghatékonyabban, ha beismerjük, hogy minden, ami másokban zavar minket, vagy amit nem tudunk elfogadni, azt önmagunkban sem vagyunk képesek elfogadni” – magyarázza Hős-Nagy, és elgondolkodok, hogy vajon mit mondanak el rólam azok a dolgok, amiket ebben az írásomban kritikával illettem?

Hát probléma az van bőven…

Meg kellett állapítanom, hogy igen, időnként én is előnyben részesítem az egyik asztalt a másikkal szemben, amikor a félig üres (vagy az optimistábbaknak félig teli) borospalackok elhelyezéséről van szó. Ezen mindenképp dolgoznom kell majd a későbbiekben. Elnézést, amiért poénkodok, de nehéz komoly képpel hallgatni az ehhez hasonló, távolról hunyorogva bölcsnek tűnő állításokat, mint hogy az zavar minket másokban, amit önmagunkban sem tudunk elfogadni. Ezen logika mentén, ha például felháborodok valakinek a rasszizmusán, akkor egyértelműen rasszista vagyok! (És álszent is, úgy mellesleg!) Tudjuk, nem a problémával van a baj, hanem ha azt valaki észlelni merészeli! …igen, Henrik nagyjából ilyen magvas gondolatokkal fárasztott minket az este alatt.

Nyilván rosszul mutatna, ha egy önismereti borkóstolás után az alakoskodás bűnébe esnék (egyébként sem kenyerem az ilyesmi…), tehát beszéljünk őszintén! Most függetlenül attól, hogy mennyire becsüljük a coach-ok munkáját, az biztos, hogy Hős-Nagy Henriknek sokat kell fejlődnie előadóként, mert jelenleg nem áll rendelkezésére az a karizma és szuggesztív, előadói know-how, mely elengedhetetlen egy ilyen területen tevékenykedő embernek. Nem véletlenül használtam korábban a stand-up comedy megnevezést, ugyanis kb. háromnegyed óra után úgy tűnt, mintha egy amatőr Dumaszínházas előadásra ültem volna be: bár a humorosnak szánt, utcai nyelvezettel előadott, sokszor vulgáris, káromkodással zavaróan sűrűn megtűzdelt monológot hallgatni elég szürreális élmény volt, de mondjuk úgy, hogy nem szolgálta a személyes épülésemet, pedig nem vagyok egy emelkedett, szíriuszi fénylény vagy atlantiszi auralátó az Ezo tévétől.

Viccet félretéve, természetesen nem egy fennkölt, merev szónoklatot váram, de az informális stílusnak is megvannak a szintjei, és talán ilyen alkalmakkor nem érdemes arra a nívóra lemenni, amin mondjuk péntek éjszaka, már öt sör után, valamelyik szórakozóhely előtt cigizgetve rezonál az ember szűk baráti körben. Persze értem a mögöttes logikát, nekem is megvolt a pszichológia 101, én is láttam azokat a kínosan közvetlenül kommunikáló, enyhén szociopátiás ego trénereket, akik 20.000Ft + áfáért úgy viselkednek, mintha a legjobb haverjaid lennének, de ez kicsit túl sok volt, na! A közönség véralkoholszintje pedig messze nem volt elég magas ehhez: figyeltem őket, és sokszor azt vettem észre, hogy míg Henrik jól szórakozott saját magán, addig a résztvevők egy-két eminens diáktól eltekintve (akik vélelmezhetően Henrik ismerősei voltak) egymásra és a pikáns pesztókrémbe mártogatott ciabattafalatkákra figyeltek, én pedig vágyakozva pillantgattam a másik asztal irányába, ahol az arcokra már kiült a borpír, és kézről kézre jártak a palackok.

Igen, jó kis év volt ez…

Tényleg olyan érzésem volt, mintha a performansz nem is a résztvevők, hanem az előadó önismeretéről (vagy annak hiányáról…) szólt volna, a fel nem dolgozott lelki sebek feldolgozottságának folyamatos és meglehetősen hiteltelen bizonygatásáról, mi pedig csak statisztákként lettünk volna jelen ebben a csapongó, összeszedetlen darabban. Henriknek mindenképp visszább kell majd csavarnia a személyes élmények, tapasztalatok, igazságok és traumák kitárgyalását, mert a harmadik tétel környékén nagyon elkanyarodtunk ebbe az irányba, és nem is jöttünk vissza onnan. Az ilyen kis színes sztorik jó kísérői lehetnek egy-egy leckének, megadva az átélhetőséget biztosító so relatable! – feelinget, de ha terapeutának nézed a közönségedet, akkor neked kellett volna fizetned a résztvevőknek, és nem fordítva. Az utolsó etapban pedig a praktikus életvezetési tanácsok és az áltudományos kifejezésekkel megtűzdelt ezoterikus világszemlélet olyan mértékben átvéreztek egymásba, hogy az egyik résztvevő hölgy elég erélyesen vitába is szállt az előadóval, ami nyilván roppant szórakoztató volt a maga nemében, de sajnos rávilágított arra, hogy a coach nem képes megfelelően kezelni az ilyen helyzeteket, és a szóváltás kínosan sokáig folytatódott.

Az ilyen, és ehhez hasonló “kezdő hibák” (előadás közben perceken át tartó telefonálgatás a későn érkezőkkel, adatok mobilról való felolvasása, felrajzolt szemléltető ábrák helyzetidegen infantilizmusa, valamint a tény, hogy egy ponton Henrik rossz bort bontott fel és kezdett volna körbekínálni), bár önmagukban marginális apróságok, ám a hosszúra nyúlt este alatt azért szép lassan összeadódtak. Érezhető volt, hogy Henrikben még nincs meg az önbizalom harsány látszata mögött a valódi higgadt magabiztosság, ám ez jó eséllyel organikusan kialakul majd, ahogy több rutinra tesz szert az ilyen hibrid kóstolók lebonyolításában. Feltéve persze ha tudod… rendben van az emberünk önismerete, ami a későbbiek fényében minimum megkérdőjelezhető.

Büszkeség és borászélet.

Összességében nagyon ambivalens érzésekkel távoztam a kóstolóról. Hős-Nagy Henrik borokkal kapcsolatos profizmusa, jól érezhető szaktudása, a termékeinek relatíve magas minősége és unikális mivolta, a Hős Wine dizájnjából (mely Rekeczki Roland munkáját dicséri) áradó szolid elegancia messzemenőkig imponáló és önazonos volt, vagyis maradéktalanul megfelelt az exkluzív közönség igényeinek. Nem véletlen, hisz 15 évnyi szakmai tapasztalat van mögötte fedezetként. Ugyanakkor Hős-Nagy Henrik életvezetési tanácsadóként és life coachként egyáltalán nem tudott hitelesen fellépni. Nemcsak a hangnem, a stílus, és a meggyőzőerő hiánya, de a közhelyességbe fúló mondanivaló is ellenfeszült annak a mély, már-már a szakralitás határait súroló kulináris élménynek, melyet a borokon keresztül értünk el. Időnként azon kaptam magam, hogy nem is figyelek az előadásra, próbálom kizárni Henrik szövegelését, és kizárólag arra koncentrálni, ami a pohárban van. Szóval nem volt meg az egyensúly, így a kezdeti relatív harmónia felborult, és elmaradt az eufória is.

„Az Euphoria tasting mögötti vízió arról szól, hogy nem dobom el magamtól azt a 15 évet, ami idáig meghatározta az életem és hozzájárult ahhoz, hogy azzá váljak, aki most vagyok. Bár új irányba indultam, úgy érzem kifejezetten hasznomra válhatnak azok a tapasztalatok, amiket az eddigi munkáim során szereztem. Bár jómagam már nem fogyasztok alkoholt, ez nem jelenti azt, hogy ne segíthetnék másoknak a bormámort kihasználva elmerülni az önismeretben és esetleg a spiritualitásban. Nem titkolt célom, hogy a lehető legszélesebb körben szeretném népszerűsíteni a tanításaimat, minimalizálva a korlátozó tényezőit annak, hogy mindenkinek úgy segíthessek, ahogy az számára a legkedvezőbb.” – mondom én, hogy jó ez a koncepció! Ha leitatod a hallgatóságodat, akkor talán nem tűnik fel nekik, hogy pontosan azokat az életvezetési közhelyeket mantrázod, amit a hasonló trénerek 95 százaléka. A dolog csak ott bukik meg, kedves Henrik, hogy ez a formula nem skálázható: annál a 15-20 embernél működik, akik ott ülnek veled és borral a kezükben hallgatják az előadásodat, de szélesebb publikum, melyet posztokkal és videókkal érsz el, nem fog a kedvedért otthon beba… mármint bormámorba esni, csak azért, hogy könnyebben átmenjenek a filtereiken a szavaid.

„Én irtózom attól, hogy hős legyek, vagy szent, vagy bölcs. (…) Én szeretnék normális ember lenni.” /Hamvas Béla/

Ám senki ne azzal a tanulsággal távozzon ennek a cikknek az elolvasása után, hogy az Euphoria tasting egy teljességgel sikertelen próbálkozás. Nem, pusztán csak gyerekcipőben jár. Úgy gondolom, hogy a szükséges finomhangolás után egy kicsiben működőképes formula születhet meg, mely mind az exkluzívabb borok iránt érdeklődő ínyencek, mind pedig a személyi fejlődésre vágyó, kissé sekélyes útkeresők figyelmére számot tarthat. Valamint abban is bizakodok, hogy Hős-Nagy Henrik nem azzal a konklúzióval fog a jövőbeli alkalmak megszervezésébe belefogni, mint amit már ki is hirdetett a Facebook oldalán, vagyis hogy minden tökéletes volt, és semmin nem kell változtatni.

Szerencsére amikor megkértem, hogy értékelje az eseményt, némiképp árnyaltabban fogalmazott: „Nagyon elégedett vagyok az elő alkalommal, mondhatnám, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy elképzeltem, egy két apróságot leszámítva minden terv szerint haladt. Az összes tapasztalatból tanulok és az élmény fejlesztésére fogom felhasználni.” Reméljük hát, hogy együtt vehetünk részt ezen az utazáson Henrikkel, együtt fejlődve vele és az Euphoria tastinggel, hogy ebből a tervezőasztalról frissen lekerült ötletből idővel realizálódjon valami tényleg különleges, mindannyiunk szellemi-lelki gazdagodására! – írnám, de Henrik sajnos a cikk elolvasása után világossá tette, hogy nem kíváncsi az őszinte kritikára, annak ellenére, hogy magamhoz képest meglehetősen finoman fogalmaztam. Vissza kell kanyarodnunk az ítélkezésmentességhez, mely nyilván úgy működik, hogy a hibákat nem szabad észrevenni, vagy ha észre is vesszük, akkor el kell őket hazudni, be kell csomagolni mindenféle megúszós, pozitivista szósalátába, mesterségesen egyensúlyozva ki a jogos bírálatot és a dicséretet, nehogy az előbbi rossz fényt vessen a frissen elstartolt vállalkozásodra. Az ilyesmihez én nem asszisztálok, ugyanis nem vagyok Hős-Nagy Henrik marketingese, és ahogy mindig is, számomra most is az olvasó hiteles tájékoztatása a legmagasabb érvény.

- Kitahito

Megosztás