logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Blogkritika / 2014/08/29 / Szerző: Kitahito

Settlement

Amnestia Simon oldalát, a Settlement, azaz Egyezség c. blogot véleményezem. Vajon megmenekül a nagyapa, vagy több bányakatasztrófát már nem él túl az öreg? Hajlandó lesz a kanos tinigróf segíteni a vörös szexbomba főszereplőnőnek? Hamarosan kiderül.

Settlement

Ámulhat és bámulhat minden ámulni és bámulni vágyó, mikor beteszi a lábát Amnestia blogjára, hiszen itt van látnivaló bőven. Párját ritkítóan igényes a kinézet, eddig még nem is találkoztam ilyen rendhagyó fejléccel, igazán mutatós. Pláne, ahogy jobb oldalt és alul áttűnik a háttérbe. Bárki is csinálta, értette a dolgát, nem úgy, ahogy a társainak 90%-a. A tartalom jól összefoglalja az alapfelütést, és bár sok lényeges dologra nem tér ki (például, hogy milyen korban is járunk, bár erre amúgy is hamar rá lehet jönni…), ad egy vázlatos képet az olvasónak arról, hogy mire számíthat. Kicsit nehezen lehet kisilabizálni a menüpontokat, mert ez a betűtípus inkább az esztétikumra, mint az olvashatóságra helyezi a hangsúlyt. Nem ártana másikat választani helyette, mert míg nagyobb felületeken jól mutat, addig kisebb méretben eléggé tömör.

„A karakterek külseje eltérhet az általam választott személyektől. Lehet ez, szemszín, haj hossz és egyéb ehhez hasonló dolgok!”

– köszönöm. Végre egy blog, ahol a Karakterek oldalán tényleg érdemi információkat találunk a szereplőkről! Ilyen egyszerű. Nyilván nem lehet pont a “szerepre passzoló” színészt találni, hacsak nem direkt olyanra formálod a karaktert, mint amilyen ő. Ez a kis megjegyzés apróságnak tűnhet, de jól jellemzi az alkotó szándékát: igényes munkát akar kiadni a kezei közül, nem csak összedob valamit, a hülyék meg majd úgyis zabálják. Tisztelet az olvasók felé. Fontos dolog. Még akkor is, ha a végeredmény nem ér fel a szándékhoz. Egyébként a kis képecskék is tetszetősek: egyszerű fotók, kis mozgóképekkel. Nem mindegyik telitalálat, például az utolsó szereplő, Colin Claire úgy néz ki azon a kis animáción, mintha egy szanatóriumi ápolt lenne, aki a Guns N’ Roses még ki sem jött új számának ütemére veri a fejét a falba. Camille Juliette Glanwille pedig inkább Glanville lenne, de ez is csak apróság. Ahogy az a következetlenség is az, hogy az egyik karakternél jellemvonások, a másiknál pedig jellemvonás pont alatt vannak felsorolva a tulajdonságok. Jelentéktelen hibák, könnyen javíthatóak, és amúgy sem szúrnak túlságosan szemet. Ami viszont nagyon zavaró, az a vesszők helytelen használata:

„18 éves kora óta, ő a gyámja a kislánynak, aki akkor volt, 13 éves. Fiatal kora ellenére, mindent megtett, hogy méltó legyen a Grower grófi címre. A lányokat, egy éjszakára használja, a szerelmet pedig nem keresi és nem is hisz benne.”

– mintha teljesen véletlenszerűen lennének elhelyezve a szavak között.Blogjáték! Az első szerencsés, aki talál legalább három teljesen felesleges vesszőt a fent látható dőlt betűs szövegben, kap egy finom Balaton szeletet. (De mivel én voltam az első, aki észrevette, én kapom meg. Deal with it!)

Sajnos látva, hogy a jellemzések milyen a fentihez hasonló silány és összecsapott munkák, kezdem azt hinni, hogy valaki merő jóindulatból megcsinálta a blogdesign-t, Amnestia pedig a szövegek megírásával foglalatoskodott, és látszólag nem túl sokat. Camille és Lucien leírását egy az egyben újra kéne fogalmazni, mert így ez meglehetősen gyermetegre sikeredett. Szomorúan vettem tudomásul, hogy az oldalsávban is kapunk kis karakterjellemzéseket.Idézetekkel. Igazán le kéne erről szokni. Ha már valaki vette azt a megkérdőjelezhető mennyiségű fáradtságot, hogy csináljon egy külön oldalt a szereplőknek, nem látom be, milyen hiányt lenne hivatott pótolni ez a két kis semmitmondó idézet. Az üres helyek kitöltésére tökéletesen megfelel. Mint a lángoló rózsás információk. De míg annak van valami haszna, hisz legalább kielégít valami nagyon alacsony esztétikai igényt, az idézőjelek alá írt okosságoknak semmi értelmét sem látom. A fejezetek menüpont legalább teljesen rendben van: előre tudjuk, hány epizódra számíthatunk, és megkaptuk a címeket is. Felemlegethetném ennek a döntésnek a dramaturgiai hátulütőit, de mindegy. Trailer egyenlőre nincs, csak egy Trailer menüpont, ez a csoda még egyenlőre várat magára. Megtekinthetjük, hogy Amnestia milyen (nyilván roppant illusztris) blogversenyekre jelentkezett, és azt is, hogy milyen blogokkal cserélt linket. Ha ez valakit érdekel, hát most megtudhatja.

Na de nézzük a történetet. Adott egy kis falucska valahol Angliában. Semmi érdekeset nem tudunk meg róla, nyilván, mert semmi érdekeset nem lehet róla elmondani. Eltekintve persze a lepukkant bánya-gyártól, ahol ásványkincseket termelnek ki, és olajat fejtenek a föld alatt, majd mindezt a sok jóságot a felszínen helyben feldolgozzák. Annak ellenére, hogy a létesítmény a világegyetem leggazdagabb nyersanyag-lelőhelyére épült, senki sem hajlandó komolyabb pénzeket invesztálni bele, mivel mint jól tudjuk a mai világban az olyan termékek, mint az olaj, nem igazán kelendő árucikk. Így a falu szegény, tisztes polgárai kénytelenek olyan körülmények között dolgozni, amelyek egy, munkavédelmi előírásokat még hírből sem ismerő kínai gyerekmunkást is elijesztenének. A vezetékek rozsdásak, a felszerelés szar, minden elromlik, és ha már elromlik, akkor egyből fel is robban. Emberek halnak meg ezekben az egész részlegeket romba döntő detonációkban, és bár ez már látszólag hosszú évtizedek óta tart, soha senkinek nem jutott eszébe, hogy bezárja a helyet (már ami maradt belőle…), vagy legalábbis vessen rá egy futó pillantást.

Mert nem az 1800-as éveket írjuk, a XXI. században vagyunk, létezik az internet, és valamiért a hullahegyek, és ez a példátlan gazdagságú és kihasználatlanságú nyersanyag-lelőhely valahogy elkerülték a közvélemény figyelmét. Mert hol máshol találhatnánk olyan édenkertet, ahol a friss ivóvíz közvetlenül a fekete arany mellett tör fel a földből? Arra már ki sem térek, hogy az olajat fúrótornyokkal szokták kitermelni, és nem a föld alatt, valahogy. Bár ez egy multifunkcionális szipi-szuper bányagyár, csak megoldják valahogy. Vödörrel, vagy zsákokban, kétliteres Fantás palackokban viszik fel az értékes matériát a felszínre, hogy finomítani lehessen. Hagyjuk. Ez egy olyan misztikus hely lehet, mint Winnie Wonka csokigyára, csak koszosabb, és gyakrabban robban fel…

Ebben a miliőben él hősnőnk, Camille Juliette Glanwille, a 21 éves, vörös hajú szépség, akinek semmi más vágya sincs, mint a nagyapját, Petert kimenteni ebből a pokoli létesítményből. Mert az öreg halált megvető bátorsággal dolgozik a bányában nap nap után, hajlott kora ellenére derekasan hordva fel zsákokban az olajat a bányából. Időnként felrobban, de nem nagyon rázza meg a lelki világát, a sok kőolajgőz és házi pálinka acél keménységűre aszalta a bőrét, ilyen kis apróságok már nem fognak ki rajta. Mindenesetre Camille aggódik Peter testi épségéért, ezért elmegy könyörögni a lokális ficsúrhoz és grófhoz, Lucien Anthony Bass-hoz, hogy ugyan tegyen már valamit az ügyben. Ebben a világban nem vették el az arisztokraták kiváltságait, és a nép még mindig bárók, grófok, meg mindenféle földesurak rabigáját nyögi? Település proletárjai egyesüljetek! Szellem járja be a bányajáratokat! Ja, nem. Csak épp van a közelben egy csinos, fiatal, és mellesleg mocskosul gazdag nemes.

Ám a srácot, ha zavarják is a naponta bekövetkező, ablakrengető kataklizmák, nem mutatja ki. Mint minden jól nevelt, elkényeztetett aranyifjú, ő is csak az élvhajhászáson tud gondolkodni, nem érdeklik a közelében bekövetkező üzemi balesetek. Így ahelyett, hogy felvásárolná a bányagyárat, a világ nyolcadik csodáját, inkább megbabonázódik Camille vörös hajától és idomos testétől. Elhajtja a lányt, majd nem sokkal később egy levéllel lepi meg, melyet kissé avítt szolgájával küldd el a g-mail helyett. Milyen régimódi fazon, mi? Nyelvjárása is erre enged következtetni, valahogy élből a Fekete Vipera akcentusát társítottam mellé gondolatban. Na már most. Lucien kész lenne tetemes vagyonát mozgásba lendíteni az olajbánya ügye érdekében, ha Camille hajlandó beköltözni hozzá. Látszólag maga sem tudja, mit várjon ettől az egésztől, de végül is jó móka, és renováltatni egy ilyen pompás helyre létesített gyárat a világ legbiztonságosabb befektetése (és persze irgalmas szenthez méltó cselekedet is), szóval belemegy a játékba.

Camille míg a válaszán töpreng, meglátogatja a nagyapját föld alatti posztján (ahol ki tudja mit csinál), hogy ismételten próbálja rábeszélni a munkanélküliség örömeire. Sajnálatos módon valamelyik okos munkás épp a hömpölygő olaj fölött akarja gyakorolni a rozsdás csövek hegesztését, így megint minden felrobban. A nagypapa vélhetőleg az utolsó boldog napjait éli, Camille pedig sokakkal ellentétben megússza pár karcolással. Szerencsére a mentők, a tűzoltók, a kommandósok, a vöröskereszt, és a Szent Domonkos Rend is kiszáll a helyszínre, hogy segítsen a mentésben. Most már csak be fog futni egy ellenőrzés, nem? Ha napi rendszerességgel felrobban egy üzem, az azért csak felkavarja a port, igaz? Hát, van egy kövér sansza, hogy nem. Mert ez a történet, legalábbis ami a hátteret illeti, nyilván meseországban játszódik, ahol a gyárak addig üzemelnek, míg a manók vagy az orkok el nem foglalják őket, illetve amíg saját magukat pusztítják el. Lucien meglátogatja az eszméletlen Camillet, mert ugye lemondani egy ilyen húsos falatról vétek lenne, kicsit meggyurmázza a pofiját, majd meghagyja neki a névjegyét egy rövid üzenettel. Hogy mi is lehet az az üzenet, azt egyenlőre csak találgatni lehet. S egyenlőre a yolo, vagy a swag között őrlődök, de majd úgyis kiderül…

Nem vagyok elragadtatva ettől az egésztől, és akkor eléggé finoman fejeztem ki magam. Az alapötlet rendben lenne, nagyapástul és bányagyárastul, még ezt az ilyen domináns-recesszív gazda-szolga kényszer kapcsolatot is el lehet adni, hisz érdekesek tudnak lenni, de egyenlőre itt ez is érdektelennek tűnik. A szereplők kissé egydimenziósak: van a lány, aki szeretne segíteni a nagyapjának; van a gróf, aki egy gróf; van a nagyapa, aki mint minden bölcs öreg, előszeretettel idéz a Pókemberes Ben bácsitól; és van egy Gabriell, aki meg a barát, és mivel egyetlen említésre méltó tulajdonsága, hogy gyorsan ki tud menni a szobából, szót sem ejtettem róla. Kb. ennyi. Ott van még a mese bányagyár, amin egész a kritikám végéig kattogni fogok, mert nem életszerű. Egyszerűen túl sok. Felesleges valaminek ennyire bányának, ennyire gyárnak, és ennyire veszélyesnek lennie ahhoz, hogy az olvasó érezze, ez egy veszélyes bányagyár. Ami nem bányákat gyárt, hanem WD-40 kenőolaja. Vagy valami ilyesmit.

Juste Florance bétázása kritikán aluli. Úgy látszik nincs, aki átfésülje az írásait, ő meg képtelen rá, hogy rendbe tegye az irományát, vagy pusztán csak nem foglalkozik vele. A szöveg tele van helyesírási hibákkal, vesszők tömkelege került feleslegesen a szavak közé. Ez sok helyen zavaró, de néhol már annyira besűrűsödnek a tévesztések, és a fogalmazásbeli hibák, hogy bizonyos bekezdések szabályosan olvashatatlanok. Nem vagyok nyelvtantanár, ő már rég zokogva kirohant volna a házból, és a vonat alá vetette volna magát, de még így is kínlódtam. Nincs olyan, amit így érdemes lenne külön kiemelni. Semmi igazán nagy gikszer. „Olajt fúrtak” olajat fúrtak, „…a nagyapja nem nézett rám” …a nagyapám nem nézett rám helyett, Lucien helyett „Lucen“…stb. Külön-külön ártalmatlanok, de együtt, nagy tömegben kellemetlenek. Mint a zombik.
Az a legnagyobb baj, hogy minden hiányossága ellenére engem érdekelt volna a történet. Van benne lehetőség, még ha fantázia csak kevés is. De a fogalmazásmód, a rengeteg buta és életszerűtlen ötlet, a helyesírási hibák egyszerűen megfojtják a sztorit. Így kétlem, hogy további figyelmet szentelnék az események alakulásának. Mondjuk az is igaz, hogy engem igen nehéz beállítani a rendszeres olvasók sorába…

Három fejezet amúgy is kevés ehhez. A hosszúságukkal nincs baj, csak csiszolgatni kell őket. Érdemes lenne valami tapasztaltabb emberre bízni a lektorálást. Korrekt utómunkával sokkal élvezhetőbbé lehetne tenni a szöveget. Át kéne gondolni ezt a bánya dolgot is, mert amennyire nagy hangsúly lett ráhelyezve, annyira gyermeteg és bugyuta. Már csak az kellett volna, hogy beleássanak a Balrog odújába is, és teljes lett volna a kép. Mert szegény nagyapa akkor tényleg nehezen tudott volna dolgozni, ha közben lávával, démonokkal, és lángoló bányagépekkel kell viaskodni. Gyakran érdemes tartózkodni a végletektől, mert a kellő hatás helyett (ami itt a tragikum lett volna) inkább csak mókás lesz a helyzet.

Olvastam már sokkal, de sokkal rosszabbat is, így a Settlement felüdülést jelentett a maga nemében. De még sok a tennivaló van vele, amit érdemes lehet ráfordítani, már csak a blogdesignerek felé tanúsított tiszteletből is. Ők láthatóan kitettek magukért, szép munkát végeztek, kár lenne, ha mindez pocsékba menne mások hanyagsága miatt…

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

The Madcap Girl

Következő kritika:

The last hope

Még több Blogkritika