logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Játékkritika / 2016/02/15 / Szerző: Kitahito

RAGE

Azt lehetne hinni, hogy egy poszt-apokaliptikus lövöldözős játékot nem nagyon lehet elrontani, pláne úgy, hogy olyan tapasztalt veteránok fejlesztik, mint amilyen az id Software csapata. Nos, nagyon úgy tűnik, hogy ebben a rohadt, elfuserált világban tényleg csak a halál és az adók biztosak.

Rage 0

Világvége! Ezúttal a 2011-es id Software játékról, a RAGE-ről lesz szó. Egy viszonylag elfeledett cím, mely eddig az én figyelmemet is elkerülte, pedig alapvetően szeretem a poszt-apokaliptikus környezetbe helyezett FPS címeket. Aki esetleg nem lenne képben, ennek a fejlesztőcsapatnak köszönhetjük a Wolfensteint, a Doomot és a Quakeet. Mint láthatjuk, mind a három munkájuk igazi old schooler, a RAGE viszont igyekszik az újabb játékos generációk felé nyitni, és emiatt rengeteg olyan dolgot bevállalt, amit aztán képtelen volt teljesíteni.

Történetünk szerint… na jó, ne viccelődjünk: a RAGE-nek nincs története. Illetve olyan minimális, hogy ha csak egy kicsivel kevesebb lenne, akkor egyszerűen kiírnák a képernyőre, hogy ÖLJ MEG MINDENKIT!, és onnantól kezdve folyamatosan nyomkodhatnád a bal egérgombot. Annyit azért megtudunk, hogy a Földet elkaszálta egy nagyobbacska meteor, de előrelátó vezetőink az emberiség fennmaradása érdekében korábban a föld alá rejtett ARK gömbökbe menekítették maroknyi emberek csoportjait (komolyan, egy ilyenben kemény 7 ember van lefagyasztva… sok sikert a bolygó újranépesítéséhez!), biztosítva ezzel fajunk túlélését. Azonban mint kiderült, az egész ügy szükségtelennek bizonyult, ugyanis a felszínen továbbra is van élet: leginkább barbarisztikus, de helyenként azért steampunkos vagy futurisztikus, szóval semmi szokatlan. Talán kicsit több a sivatag és a rom. Hősünk is egy ilyen ARK önkéntes, aki 108 évvel az űrkavics becsapódása után (ki tudja miért, vagy miért nem korábban…) felébred, és egyből szembesül az új éra vadembereivel, akik két lépés után a semmiből ráugranak, hogy közelről a képébe üvöltsenek.

Szerencsére pont lőtávolságra van egy értelmesebb egyén, Dan Hagar, aki megment minket és elvisz a közeli táborba, ahol kapunk egy pisztolyt, és anélkül, hogy bármit is elmagyaráznának nekünk, elindítanak minket a küldetéssorozat hosszú és fájdalmas útján. Eleinte csak banditákat kell halomra ölnünk, akik ki tudja miből élnek meg, tekintve, hogy több ezren terrorizálnak kb. 40-50 civilizált (értsd: összefüggő beszédre képes) helybélit. Nem baj, kiírtjuk mindet, majd lassan kiderül, hogy az Authority nevű rendfenntartó szervezet vadászik az ARK túlélőkre, így a biztonságos távolban lévő eldugott kis településről gyorsan el is küldenek minket a sokkal jobban ellenőrzött, veszélyes nagyvárosba, mert ugye ott majd jó lesz nekünk.

Do you feel lucky, punk?

Elfogytak a küldetések, na! Szóval irány Wellspring, ahol hamar összeismerkedünk a polgármesterrel, a seriffel, és még néhány prominens steampunk figurával, akik nevetségesen alacsony pénzért küldenek minket további életveszélyes missziókra, csak hogy bizonyítsuk, alkalmasak vagyunk rá, hogy még veszélyesebb, és még értelmetlenebb helyekre vezényeljenek minket. A város összes gondja a nyakunkba szakad, így nekünk kell megmentenünk őket… lényegében minden vélt vagy valós fenyegetéstől, melyeket főleg elmebeteg útonállók és mutánsok jelentenek. Érdekes lenne tudni például, hogy azok a világító szemű szörnyszülöttek honnan a fenéből kerültek elő, de két puskalövés között valahogy nem jutott eszembe megkérdezni tőlük.

Szóval szerzünk új ruhát (a régi ugye gyanús), mely ad valami bónuszt (de semmi jelentősége nem lesz a továbbiakban), postát szállítunk, megakadályozunk egy potenciális biológiai terrortámadást, versenyzünk, meteoritércet gyűjtünk, karavánokat fedezünk mesterlövész puskával, ellopott piát szerzünk vissza, eltűnt személyeket keresünk meg, fejlesztéseket szerzünk az amúgy is OP újraélesztő defibrillátorunkhoz…stb. Röviden: FOLYAMATOSAN, LÖVÜNK, MINDENKIRE! Csak akkor nem tüzelünk, amikor épp újratöltünk, vagy fegyvert váltunk. A fegyverek pedig egyre szaporodnak: a kezdetben kapott szerény pisztoly mellé szerzünk sörétes puskát, gépkarabélyt, nyílpuskát, szöglövő gépfegyvert, mesterlövész puskát, rakétavetőt, Authority gépfegyvert, és a végén egy lézer minigunt is.

„You’re the guy Dan pulled out of that Ark, huh?”

Mindegyik fejleszthető (…khm. Megvehetünk hozzájuk 1 adott fejlesztést), és többféle lőszerrel használható, így például a sörétes puskát mini rakétavetővé alakíthatjuk, a szöglövőből betonvasakat is szórhatunk az ellenségre, a gyengus kis pisztolyunk pedig átalakítható olyan magnummá, ami még Piszkos Harryt is elbizonytalanítaná. Az arzenálunkat emellett gránátok, pengés bumerángok, lövegtornyok, önjáró géppuskás robotok és irányítható robbanós kocsik is gazdagítják, melyek bár jópofák, de szinte soha sem használtam őket, kivéve a bumerángot, és a kötszert, mely egyből felgyógyít minket harc közben. Mindenki megtalálhatja a saját stílusához passzoló játékszereket, hogy aztán végül a sörétes puskánál és a magnumnál kössön ki, ahogy én tettem.

Régen bezzeg minden jobb vót!

Jó, persze, a többi eszköz is használható, sínvasakkal és robbanós nyílvesszőkkel is nagy pusztítást lehet véghezvinni, de sokkal célravezetőbb a korábban említett két alapfegyvert használni, mert az ellenségek mozgása olyan kiszámíthatatlan, hogy ha nem fedezék mögül tüzelnek, mint a normális emberek, hanem baltákat és késeket lóbálva rontanak rád, akkor egy lassú tüzelésű és nagy pontosságot igénylő mordályok hamar használhatatlanná válnak. Viszont a puska így is úgy is húspéppé degradál mindenkit, vagy ha nem, hát jöhet a büntetőpisztoly.

Miután kicsit jobban beleástuk magunkat Wellspring életébe, utunk kérlelhetetlenül az Ellenállás (*sigh*) nevű föld alatti mozgalomhoz vezet, akik azzal a céllal alakultak meg, hogy megdöntsék a hatóság rémuralmát, mert a rend az ROSSZ! Az anarchisták titkos társasága a Wellspringi kocsma alagsorában székel, és kemény két tagja van, abból is az egyiket (a vezetőt) elfogták, és elvitték az Authority börtönbe (ahol egyébként rajta kívül csak két mutánst tartanak fogva). Mivel bujkálnunk kell a rend őrei elől, és tartózkodnunk kell minden konfrontációtól velük, így teljesen evidens, hogy egy szál magunkban meg kell támadnunk az Authority irányítása alatt álló létesítményt, hogy kiszabadítsuk a ‘főnököt, akit ki tudja miért nem lőttek még tarkón, vagy vallattak ki. Végül is csak pár száz állig felfegyverzett, energiapáncélos mecha robotkatona áll az utunkban, mi az nekünk? Természetesen rommá puskáztam mindet, de egy racionális ellenállási mozgalom mégsem apellálhatna erre. Megmentjük a ‘vezírt, aki beszáll egy kis rakodóliftbe, és nélkülünk menekül el, hogy gyalog hamarabb visszaérjen a városba, mint mi kocsival.

„Okay, the buggy will be ready soon, but there are a couple things you have to know before you take that thing out for a ride.”

Most, hogy az Ellenállás visszakapta John Connort, ideje munkához látni! Here comes the real deal! Na MOST fog beindulni a játék! Erre vártunk! Kifizetődik az összes hülye, időhúzó töltelékküldetés, amivel eddig szaroztunk, igaz? Nem. Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk: már korábban is volt szerencsénk meglátogatni a közelben lévő, elpusztult és szörnyektől hemzsegő nagyvárost, de a szabadulás örömére ismét visszaküldenek minket ugyan arra a rohadt területre, hogy szerezünk meg valami kutatási adatokat, mert a gonosz Authority ördögi kísérleteket végez az ottani mutánsokon. Kit érdekel? Komolyan, ez az ellenállók legfontosabb feladata? Kit akarnak meggyőzni ezekkel az amúgy marhára nem kompromittáló információkkal? A random embereket, akik elvileg az Authorityt, és a mutánsokat is utálják, mint a szart? EZ lesz az az ügy, ami mögé majd felsorakoznak a tétlenek?

Camelot. Camelot! CAMELOT! …csak egy makett.

Tényleg, nagyszerű ötlet, biztos mindenkit nagyon meg fog hatni a dolog. Engem mondjuk nem hatott meg a (pláne, hogy a kísérletekből meg az elfogott mutánsokból semmit se láttunk…), de menni kellett, mert ez fontos! Annyira, hogy miután megszerezzük az adatokat, soha senki egy büdös szót sem fog róluk szólni. Nem baj, megint túl vagyunk egy öngyilkos küldetésen, mi van még? Hát persze… le kell lépnünk, mert megint kezd túl forróvá válni a talaj a talpunk alatt. Itt az idő a föld alól léghajóval elmenni egy másik föld alatti városba (Metro city). Na, itt van az Ellenállás főhadiszállása. Shit’s gettin’ real now! Kiderül, hogy a szervezetnek nem csak két tagja van, én kérek elnézést. Öten vannak. ÖTEN! Nem viccelek. Abból is az egyik mozgássérült. És ezek akarják megdönteni a rendszert…

Á, hagyjuk. Kiadják utasításba, hogy barátkozzunk össze a helyi maffiafőnökkel, aki persze keménykedik velünk, és elküld mutánsokat ölni, majd elfoglaltat velünk egy erőművet az oroszoktól (?!), de mielőtt a bizalmába fogadhatna, jönnek az Authority emberei, és beállnak az ajtaja elé (BACK OFF!), így soha többé nem találkozhatunk vele. De közben az Ellenállás is mozgásba lendül. Nem tudom eddig mit csináltak, de most kitalálják, hogy szerezzünk meg egy nagyon eldugott és veszélyes helyen lévő ARK kapszulából a… valamit, ami miatt majd ők tudni fogják, hol van eltemetve a többi gömb. Odamegyünk, megölünk egy kisebb településnyi szerencsétlen parkour barbárt, majd miután visszavisszük a cuccot a lusta, konformista rebelliseknek. Fingani sincs időnk, mert mehetünk megtámadni egy hidat, és amikor ez is sikerült, na akkor jön a szarvihar!

„Come out, come out, wherever you are!”

Azt akarják, hogy támadjuk meg a hatóság fővárosát Capital Primeot (*sigh*). Érted, ez a végső, mindent eldöntő ütközet, és egyedül küldenek ki minket (,,az emberiség sorsa a te kezedben van!”). Legalább kapnánk pár névtelen katonát, akiket látványosan legéppuskáznak útközben, de neeeem, menjünk csak mi egy olyan szervezet ellen, amely minimum az egész régiót, de talán az egész kontinenst az uralma alatt tartja. Kitekintés ugye nincs, tehát csak találgatok. Lehet, hogy csupán azt a pár négyzetkilométernyi sziklás kanyont tartották ellenőrzésük alatt, ahol a RAGE játszódott. Vagy talán az egész csak egy elektronikus bárány álma!

Capital Prime… a gonosz erődje.

Miért kell egyáltalán odamennünk? Mi a bajunk a hatósággal? Mit ártott nekünk, vagy bárkinek? Egy-két elejtett félmondatból megtudjuk.: az ARK-programért felelős generális bejuttatta a saját embereit (meg önmagát, gondolom) az önkéntesek közé, és sokkal hamarabb ébresztette fel őket, mint minket, többieket akik… valamilyen oknál fogva csak úgy össze-vissza olvasztódunk ki. Ezek a frissen felélesztett ‘szuperemberek alapították meg az Authorityt, és uralkodnak azóta is (How dare you!). Azt hihetnénk, hogy ez alapján a dolgok jó kezekben vannak, de NEM! Ők a rosszak, mert az lett mondva, és militánsak is, ami szintén nem bizalomgerjesztő dolog, még egy emberevő kannibál mutánsoktól hemzsegő poszt-apokaliptikus világban sem.

Tessék nem kérdezősködni, és menni előre! Ugye az ARK önkéntesekbe ki tudja miért mikroszkopikus nanobotokat fecskendeztek, melyek (a saját példánkból feltételezhetően) gyors regenerációs képességeket biztosítanak, és emellett van egy beépített defibrillátor is a mellkasunkban, ami újraéleszt minket, ha esetleg leállna a szívünk, és még plusz agyon is sokkol mindenkit körülöttünk. Mondjuk azt nem tudom, hogy ha cafatokra robbantanak rakétavetővel, vagy fejbe lőnek puskával, akkor mit segít nekünk egy defibrillátor, én sajnos nem értek az orvostudományhoz, de valószínűleg valaki valahol meg tudná magyarázni… valahogy. Rohadt magas labda, hogy a játék végén azért konfrontálódjunk pár hozzánk hasonló ‘übermensch-el, nem? Gonosz világuralmi tervek esetleg? Valami? Hogy egy hatalmas, végső bossfight alatt legyőzzük a generálist, és felrobbantsuk a bázist, felszabadítva ezzel Wasteland népét a zsarnok Authority elnyomása alól. Aki ilyesmire számít, az finoman szólva is elég nagyot fog csalódni.

„Authority Enforcers in town. Keep your distance from them.”

Ugyanis semmi ilyesmi nem történik. Az a feladatunk, hogy bejussunk az ellenség városának a szívébe, és az ott található központi számítógépet meghackeljük úgy, hogy felébressze az összes ARK gömbben alvó embert. Ez fontos, mert már mindegyiknél (értsd: a világon mindenhol!) ott vár egy csöves ellenálló, hogy begyűjtse és beszervezze szerencsétleneket a mozgalomba. Együtt majd megdöntjük az Authorityt, és elhozzuk az emberiség következő aranykorát. Ez a terv. Ahham…

Robotmutánsok. Mi van?! …miért?)

Nos, mint egy elmebeteg odahajtottam a fővároshoz, ahol konkrétan minden lőtt rám, majd egy nagyon apró ajtón behatoltam, a lézer minigunnal folyamatosan (de tényleg… folyamatosan) tüzelve átküzdöttem magam a rám támadó robotkatonák és ki-tudja-miért robotizált mutánsok özönén. Kb. 200 méter után eljutottam a magig, ahol folyamatosan ugráltak ki a falakból a robotmutánsok, akiket már közönyösen kaszáltam le a rakétákat eregető puskámmal, miközben zöld paneleket nyomkodtam kék színűvé. Pár perc után bejött egy videóbejátszás valami műholdról, ami elkezdett gyanúsan mozogni, majd a játékból már ismert halott város közelében egymástól kb. karnyújtásnyi távolságra bukkantak elő a földből az ARK gömbök (annak ellenére, hogy az ellenállók bázisán látott térképen összesen nem volt ennyi pötty.).

Ezután egy fekete képernyőn megjelent a felirat: gratulálunk, végigvitted a kampány módot… blablabla. Hát basszus. És visszakerülünk Metro citybe, ahol még mindig ugyan ott állnak az Authority katonák, de a fontosabb szereplők, mint például az ellenállók vezetője meg a polgármester, egyszerűen eltűntek. Tovább csinálhatom a mellékküldetéseket, meg amit akarok. Hurrá! De jó nekem. Szinte éreztem, hogy volt értelme ennyit szarozni, futkározni minden hülyének, hogy aztán az ég világon semmi se változzon, csak kiszúrják a szemem egy alacsony felbontású, fél perces videóval, meg egy gratulációval! Van egy tippem, hogy hová dugjátok fel a gratulációtokat!

„Stranger, my wife and I will always be in your debt.”

Ez akkora szemétség, hogy azt elmondani sem lehet. Nem éreztem ennyire átverve magam… nem is tudom. Talán a Mirror’s Edge óta, de ott nem is igazán volt lehetőség a nagyszabású befejezésre. A RAGE viszont a sok habiból és halasztgatásból felépít egy elvárást, amit aztán nem elégít ki. Az ember folyamatosan várja, hogy na majd most! Na majd most jön a történet! Most fognak beindulni a dolgok! Hogy itt van az a pont, ami igazolja a sok töketlenkedést és készülődést! De nem történik semmi, csak megyünk előre, és lövünk mindenre, ami csak elénk kerül, és az a szomorú, hogy ez még a játék jobbik része. Mert a harc a maga nemében élvezetes, csak iszonyatosan repetitív és mögöttes hajtóerő hiányában hamar unalomba fullad.

…és ezek akarnak megtalálni minket.

Meg kellett erőltetnem magam, hogy folytassam a játékot, mert egyszerűen már elegem lett belőle. Gyilkolni a gyilkolás kedvéért… értelmetlen. Nem generáltak személyes motivációt a harcra, nem vonzottak be. Csak arra tellett a készítőktől, hogy …’lőjjé paraszt, mert lőni jó! Engem az ilyesmi nem köt le. Hard fokozaton vittem végig, de egyáltalán nem jelentett kihívást. Erősebbre állítva csak annyi változott, hogy nagyobbat sebeztek az ellenfelek, és kicsit nehezebb volt őket megölni.

Viszont egy olyan arzenállal, amit a kezünkbe nyomnak, igazából még ez is viszonylag könnyedén teljesíthető lett volna, de nem akartam magamat a szükségesnél jobban megszívatni. Legrosszabb esetben folyamatosan töltögeted a kötszereket. Potenciális halhatatlanok vagyunk, de ha valami csoda folytán ki is fektetnek, akkor is 2x újra tudsz éledni. Mint valami béna arcade lövöldében. Gondolom a készítők is érezték, hogy a folyamatos gyilkolás egy ponton túl már inkább terhes, mint szórakoztató, így beépítettek mindenféle figyelemelterelő alibi-tevékenységet. Kezdjük ott, hogy a RAGE papíron biztosít nekünk egy nyílt világú poszt-apokaliptikus játszóteret, ahol Mad Max-féle kocsinkkal furikázva kiélhetjük a kalandvágyunkat. Habi. Kamu. Díszlet az egész. Szűk sziklafalak között száguldozhatunk (melyek a legjobb esetben sem szélesednek ki egy focipályánál nagyobbra), nincs felfedezni való, csak a missziók helyszínei között autókázva élvezhetjük azt, amit a tájból látni engednek a textúraormok. A küldetések zárt zónáinak bejáratain kívül nincs miért kiszállni a járműből, mert maga a játéktér teljesen üres.

„Hey Captain, take a look at this. Incredible.”

Nincsenek váratlan helyzetek, random események, pedig ezekkel életet lehetett volna lehelni az amúgy statikus, kiszámítható és unalmas környezetbe. De a készítők nem vették a fáradtságot arra, hogy ilyesmivel foglalkozzanak: mindig pont ugyanonnan gurulnak elő ugyanazok a banditajárgányok, mindegy, hogy már ötvenedjére amortizáljuk le őket. Mi a céljuk? Mit akarnak tőlünk? Megszerezni a nitrót a hátsó ülésről? Vagy csak a civilizáció iránti olthatatlan gyűlölettől vezérelve támadnak meg minket? Leginkább csak zavaróak, még akkor is, ha (felháborítóan kevés) pénzért vadászhatunk rájuk. Mert garantálom, hogy soha senki nem fog azért útnak indulni, hogy autós banditákra vadásszon. Szimbolikus apróság, mert megmutatja az id Software végtelen lustaságát, hogy mintegy utógondolatként látszatcélokkal akarják színesíteni a nívótlan sivárságot, de nem szenteltek neki elég időt, hogy kidolgozzák, szóval nesze, itt egy kevés kredit, örüjjé’. Kaphattunk volna érte alkatrészeket. Ha már az a feladatunk, hogy autókat lőjünk szét, ugye. Vagy akár el is pusztíthattuk volna a garázsokat, és nem jött volna több irritáló ellenség belőlük. Plusz egy mellékküldetés! De nem. Tessék, pénz. Mert nehogy már egy kicsit többet kelljen dolgozni a minimumnál!

♫♪Smoke on the water, fire in the sky!♪♫

A városokban elülhetünk a rulettasztal mellé, szórakoztathatjuk magunkat (kb. másfél percig…) egy kezdetleges CCG vagy Guitar Hero játékkal, dobálhatunk dobókockákat, nyerészkedhetünk nyerőgépeken, szurkálhatjuk az asztalt az ujjaink között, de versenyezhetünk is teljesen felesleges alkatrészekért, vagy akár bámulhatjuk a DLC-s Sarah fenekét a trófea szobában. Időnként még égből hulló feltrite meteoritdarabokat is gyűjthetünk, habár a játék elején azt mondták nekünk, hogy ez egy nagyon ritka kristály, és csak igazán jó dolgokra érdemes elcserélni, szinte mindenhol találunk belőle, vagy ha nem, hát az égből potyognak a hátizsákunkba.

Tényleg, nagyon ritka. Lehetőségünk van a kocsinkkal ugrathatni bizonyos helyeken, amit ilyen Authority™ repülő robotok jeleznek, ha azokat sikerül elkaszálni, kaphatunk… semmit. De legalább ugrattunk egyet. Ezekkel a hülyeségekkel el lehet szórakozni (különösen Sarah társaságában), de végső soron csak alig palástolt próbálkozások az id Software részéről az időhúzásra. Akadnak mellékküldetések is, melyek érdekesek is lehetnének, ha nem a már korábban meglátogatott területekre szólnának. 5 perce öltél meg mindenkit a banditák táborában? Nem baj, takarodj szépen vissza és szerezz meg két láda lopott sört! Legutóbb valamiért nem tűntek fel a világító rekeszek.

„Next to them, you’re just a bully … uh, a hot bully.”

Persze közben a helyet megint benépesítették a pszichopata előemberek. Na nem baj, elő a puskát. Egyébként a pályatervezés is botrányos, ha már itt tartunk. Lineáris és unalmas az egész, mindig zárt folyosókon kell haladni, épületek belsejében, vagy klausztrofób barlangokban. És amikor véletlenül kiérünk a szabadba, akkor is csak egy meghatározott zárt útvonalon lehet továbbmenni, a játék következetesen lekorlátoz minden felfedezési (~szökési) kísérletet láthatatlan falakkal, átugorhatatlan, térdig érő kerítésekkel, na meg azokkal a csodálatos szakadékokkal. A küldetés teljesítésekor pedig valami misztikus módon mindig vissza tudunk jutni a bejárathoz, mert nehogy már tervezzünk egy másik kijáratot, vagy ne adj Isten a játékosnak gyalogolnia kelljen úgy, hogy közben nincs kit lemészárolni! Akkor jutna ideje gondolkodni azon, hogy mi a francot kezd az életével.

„The only thing you gonna nail tonight involves the nail gun.”

Világtérképet nem kapunk, így nehezebb észrevenni, hogy mennyire kis helyre vagyunk bezárva, a minimap pedig csak a közvetlen környezetünket mutatja, meg egy GPS útvonalat a célunkhoz. Városon belül viszont se térkép, se GPS, és a RAGE folyamatosan azt játssza, hogy megad egy nevet, akit fel kell keresni, vagy egy épületet, ahová be kell menni, de azt nem köti az orrunkra, hogy pontosan hol van, legjobb esetben is csak ilyen ködös utalásokat tesz, hogy “fönt”, vagy “arra”. Így elkezdhetünk bolyongani, és ragelni, ha 10 perc után még mindig nem jövünk rá, hogy melyik sikátorban bújik meg a célpontunk.

Zene nem nagyon volt, ahogy hangulat sem. Hiába jártunk egy horrorisztikus világvégi környezetben, egy pillanatra sem sikerült éreztetni ennek a súlyát. Vannak indokolatlan mutánsok, hatalmas szörnyek, sejtburjánzások, hasonlóan indokolatlan technológiai fejlettségen lévő robotkatonák, koszos rongyokba öltözött marcona kinézetű emberek, de amúgy semmi több. A boltokban végtelen mennyiségű lőszer kapható, a dollár még mindig értékálló valuta, sosem fogy ki a benzin az autókból, van elektromosság, tiszta víz, alkohol, mindenkinek tökéletes a fogsora, és minden, amire valaha szükséged lehet egy elnyomó szervezet megdöntéséhez, megtalálható egy pár négyzetkilométeres földdarabon… valamiért nem jött át nekem az egész helyzet tragikuma. Valahogy minden túl kimért, túl direkt. Talán kellett egy érdekes helyszín az új FPS-hez, de a szükségesnél több energiát nem akarták beleölni a megtervezésébe? Pontosan erről van szó. Úgy érzem, az elfogadható minimumot célozták meg, a többit meg kitöltötték alibitartalommal. Lehet például… gyűjtögetni!

„Damn. Another hole to plug. We’re running out of time.”

A pályákon felszedhetünk mindenféle kacatot, melyeket eladhatunk, vagy innen-onnan beszerezhető receptek alapján összerakhatunk belőlük hasznos felszerelési tárgyakat. Az inventoryba egyszer sem néztem be, csak a játék végén vettem észre, hogy egyáltalán van ilyen. Ami meg az összerakott tárgyakat illeti, a bumerángokon és a ‘speckó lőszereken kívül mind felesleges. Ki bénázik robbanós távirányítású kocsikkal, mikor mindenkit agyonlőhetsz puskával? Egy alkalommal esett csak meg, hogy a játék rákényszerített a használatára, de az is akkor volt, amikor megkaptam a receptet. Melyekből egyébként nagyon kevés van, és 1-2 kivételtől eltekintve csak küldetések útján vagy a boltból szerezhetjük be őket. Újabb kihagyott ziccer.

Hát, ez nem valami felhasználóbarát.

Ó, a bolt… nincs különválasztva a hasznos és a haszontalan tárgyak listája, így ha érdekelt volna, hogy fontos komponenseket adok el, akkor bizonyára ideges lettem volna, de mivel szinte egyáltalán nem gyártottam le semmit, ezért nem stresszeltem magam ezzel. Amire szükségem volt, azt meg tudtam venni a kereskedőktől, akik jó pénzt fizettek ezekért a felszedhető baromságokért. Az egész rendszernek olyan szaga volt, mintha csak azért került volna bele a programba, hogy benne legyen, mert az RPG mániás kis köcsögök szeretik az ilyesmit. Ennyire hülyének nézik a saját célközönségüket, vagy csupán naivitásból azt hitték, hogy ezek a félgőzzel összerakott ötletek működni fognak? …melyik a rosszabb?

A játék grafikája egyébként még így, több mint 4 év távlatából is jónak mondható. Bár forduláskor a textúrák gyakran borzalmasan lassan töltenek be, és az élsimítás sem tökéletes, de összhatásilag dekoratív. Külön érdemes kiemelni az NPC-k arcát, mimikáját. Nagyon élethűre sikeredett, és ez egyéniséget ad a karaktereknek, ha már a dialógusok és a történet képtelen volt erre. Egyébként a szinkronszínészek is kitettek magukért. Szóval a külsőségek tekintetében a RAGE nagyon erős, csak épp kár, hogy nem sikerült mindezt egy kidolgozott történettel és hosszútávon is érdekes, tartalmas játékmenettel megtámogatni.

„Now we finally get to hit the Authority. I’ve been waitin’ for this.”

A fizika rettenetes, ami a gumilabdaként pattogó több tonnás járműveknél és az ide-oda repkedő testeknél mutatkozik meg a legjobban. Autót vezetni pofon egyszerű, de ha egyszer valaki nekilök egy sziklának, akkor elkezdődik forgások, billegések és sodródások olyan gyomorforgató kombinációja, mely során az autónk minden alkalommal szükségszerűen a kerekeire érkezik, de csak idegesítően sok idő után. Ami a játékidőt illeti, minden kiegészítővel, mellékküldetéssel, ugratással, és kártyázgatással együtt is csak 9 óra. Ami nagyon kevés, de még így is borzasztóan hosszúnak tűnt. Élvezni még a legjobb pillanataiban sem sikerült a RAGE-et, pedig volt lehetősége rá, hogy megmutassa a rejtett érdemeit, és elmélyítse magát… bárhol. Lehetett volna horrorisztikus, drámai, epikus, vagy csak szimplán nyomasztó, de helyette sikerült egy sótlan, érdektelen és agyatlan lövöldévé degradálni a programot, amely nélkülöz minden egyedi ötletet. Azt hinnéd, hogy lehetetlenség egy globális katasztrófa utáni, barbarizmusba visszacsúszó közeget unalmassá tenni, de valahogy sikerült! Képesek voltak még ezt a hihetetlenül magas labdát is elhibázni!

Erről is azok a rohadt bevándorlók tehetnek!

Folyosó. Jön egy ellenfél, lelövöd. Beérsz egy terembe. Bezáródnak az ajtók, jön X számú ellenfél. Megölöd mindet. Folyosó… azt hittem ezen már túljutottunk basszus. Hogy ennél azért manapság már nívósabb alkotások születnek. A retró nem azt jelenti, hogy emeljük át a jelenbe azt, ami már régen is rossz volt. Ez még a ‘retróságot is csak alibiből csinálja. Nem… a RAGE egyszerűen lelketlen, identitászavaros, pitiáner, üres és csaló. Ha csak a felét akarta volna annak, amit nyújtani próbált, akkor nem lennék vele ilyen szigorú. Több akart lenni, mint egy szimpla agyatlan rail shooter. Megpróbálta, és belebukott. Most már pontosan értem, miért nem lett sikeres. Úgy látszik van, amit még a mai igénytelen játékostársadalomnak sem lehet lenyomni a torkán. Nem lett égetnivalóan rossz, de még a műfaj szerelmeseinek sem tudnám jó szívvel ajánlani…

3 / 10

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

A Megszállott

Következő kritika:

Mikor a vakok l...

Még több Játékkritika