logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Játékkritika / 2015/01/14 / Szerző: Kitahito

Kamidori Alchemy Meister

Wilfred elhatározza, hogy felvirágoztatja szülővárosát, így független jelöltként elindul az önkormányzati vá... mármint alkímiával, irgalmatlanul sok farmolással, valamint egy anime háremmel győzelemre viszi ügyét. Legyen lángoszlop mindannyiunk horizontján, de míg mi is elérünk a nagysághoz, addig menjünk és gyűjtsünk némi nyersanyagot a közeli mezőről!

Kamidori Alchemy Meister 0

Kamidori Alchemy Meister (God Catching Alchemy Meister). Mindenképpen figyelemreméltó darab, egy érdekes kísérlet. Az alapkoncepciója igen érdekes, mivel átmenetet képez a megszokott visual novelek, a JRPG-k, és a dungeon crawler-ek között, és ezt a furcsa egyveleget még meghinti egy kiterjedt, és meglehetősen nagy jelentőséggel bíró craft/alchemy-rendszerrel. És mint ilyen, nyilván nem a történetével, hanem az érdekes és élvezetes játékmenetével fogja a játékost a monitor elé szegezni. Na meg a több órányi kikényszerített farmolással, de ez már teljesen más kérdés. Előbb nézzük meg, mivel is van dolgunk!

Ha azt mondom, a történet unalmas, sablonos, és érdektelen, akkor még meglehetősen enyhén fogalmaztam. Egy igazán fantáziátlan fantasy világban járunk. Hősünk Wilfred Dion, aki Yuidora nevű városban él, és alkimista tanonc. Yuidora az ismert kontinens-szeglet központjában található, beékelődve két nagyobb hatalom közé, és amolyan független tranzitvárosként funkcionál. Mivel katonai ereje s területe nem jelentős, a gazdaságával igyekszik megőrizni pozícióját. Egy régebbi “rendszerváltás” következtében a várost az Alkimista Céh irányítja. A polgárok társadalmi szerepét az határozza meg, hogy mesteremberként mennyire szolgálják a város érdekeit, illetve milyen eredményeket tudnak felmutatni.

Az alkimisták 10 rangba tagozódnak, és élükön a Klánvezér áll, akit a legfelső két-három rétegből választhatnak meg vagy jelölhetnek ki. Wilfred természetesen ezt tűzte ki céljául, hiszen egy tisztalelkű, erkölcsös, és ambiciózus fiatalember. A szülei évekkel ezelőtt meghaltak, így a beavatási szertartás (tutorial) sikeres elvégzésével kézhez is kaphatjuk szegényes kis üzletünket. Ez lesz a főhadiszállásunk, melyet fejleszthetünk, és fejlesztenünk is kell a történet előrehaladtával, hiszen a magasabb rangoknak többek között (küldetések teljesítése, kellő hírnév pont összegyűjtése) az ingatlanunk bővítése is az előfeltétele. Ami eleinte persze nem okoz különösebb gondot, de később már nem egy olcsó mulatság, szóval bőven lesz vele dolgunk…

Tömegnyomor és cseresznyefák.

Pénzt találhatunk is felfedezőútjaink során, de egy magára valamit adó mesterember tudja, hogy igazi profitra az üzlete által tehet szert. Erősen ajánlott tehát eladásra szánt termékeket készíteni, mert enélkül aligha tudunk előrehaladni a kalandjainkban. Alkimistának lenni nem könnyű feladat, mivel folyton veszélyes helyekre kell menni alapanyagokért, így Will felfogad pár, véletlenül az útjába kerülő csinos leányzót: Yuelát (misztikus harcoslány), Serawit (nagymellű elf íjász) és Emilitát (zajos loli máguslány). Ők lesznek az első (de messze nem utolsó) társaink, és a velük való viszony határozza majd meg a sztori alakulását. Vagyis a három lány egyikével összejövünk, megismerjük a háttértörténetét, és tovább egyengetjük egymás sorság…

Ahogy magasabb szintre jutunk, egyre többen csapódnak majd a kis csapatunkhoz, egyre többet tudunk meg a világról, a benne zajló konfliktusokról, és minden egyre… nos, unalmasabb lesz. Nem mintha az alapszituáció olyan érdekfeszítő lenne, de komolyan, ami utána jön, az egy pillanatig sem több puszta kliséhalmaznál. Fordulatokra ne is számítsunk, mert mindenkit levesz a lábáról megnyerő, naiv, de rettentő lelkes személyünk, így némi ellenállás után a karakterek vagy mellénk szegődnek, vagy egyszerűen kikerülnek a képből. A háremünk egyre gyarapszik, és Willnek sikerül a legbizarrabb társaságot összefogdosnia. Lesz agyaggólemünk, tűzfarkasunk, iszákos rókalányunk, sárkányunk, ősi vízi szörnyünk, “halálistenünk”, succubusunk, zselélányunk, két-három angyalunk, erdei entlányunk, meg egy csomó más furcsa lényünk, akiket több végigjátszás után oldhatunk fel.

Mindegyikükkel el lehet mélyíteni a viszonyunkat azáltal, hogy végigvisszük a hozzájuk kapcsolódó mellékküldetéseket. Ezáltal erősebbé válnak, és ha a szebbik nemhez tartoznak, akkor intimebb kapcsolatba is léphetünk velük. Illetve ez nem választás kérdése, hisz hősünk nem kéri ki a véleményünket, ha nőügyekről van szó. Így kialakulhat az a keserédes helyzet, hogy örök szerelmet vallunk Yuelának, majd fél perccel később rámászunk a halálisten csajra, aki egyébként teljesen véletlenül szívünk választottjának a nővére. Teljesen korrekt. Igen derék, és nagyon erkölcsös. Persze ki vagyok én, hogy ítélkezzek felettük? Elvégre az igaz szerelemnek semmi sem állhat az útjába!

Romantika, avagy “…egyszer mind beadják a derekukat!”

Nézzük most a játékmenetet! Mint már fentebb is említettem, egy kis bolttal kezdjük a kalandunkat, melyhez műhely, lakórész, és egy udvar párosul. Ezek meghatározott számú üres hellyel rendelkeznek, így ide helyezhetjük el a bútorainkat, trófeáinkat, és karaktereink itt lézengenek, mikor épp nem felfedezni mennek. Itt gyárthatunk le új felszerelési tárgyakat, varázsitalokat, porokat, fejlettebb alapanyagokat, bútorokat, és még rengeteg mást is. A termékeket áruba bocsáthatjuk, és ha valakit kijelölünk a bolt felügyeletére, akkor magától fog menni az üzlet, nekünk csak az anyag utánpótlásról és a termékek folyamatos előállításáról kell gondoskodnunk.

Ezért rendre el kell látogatnunk a Yuidora körül található katakombákba, erdőkbe, mocsarakba, barlangokba…stb, hogy beszerezzük a szükséges nyersanyagokat. Persze erre nemcsak a folyamatos alapanyaghiány, a küldetéseink is ösztönöznek minket. A városból kilépve egy interaktív világtérképen találjuk magunkat, itt tudjuk kiválasztani az úti célunkat. E célterületek a játék előrehaladtával sorban oldódnak fel, egyre több és erősebb ellenféllel kell szembenéznünk ahhoz, hogy elérjük az értékes érclelőhelyeket, vagy begyűjthető növényeket.

Karaktereik a harcok és a küldetések után tapasztalati pontokat kapnak, szintet lépnek, új képességekre tesznek szert. Ez automatikusan zajlik, így nincs beleszólásunk abba, milyen értékek fognak erősödni szintlépéskor, ami egy kicsit sajnálatos, mert szerettem volna a tetszésem szerint alakítani a csapatom tagjait. Kapunk viszont egy (nagyjából) tálent-fát, melyen végighaladva kicsit testre szabhatjuk a hőseinket. Igaz, ezt csak a három főszereplő lány és Will esetében tehetjük meg, a többieknek be kell érniük a különböző fegyverekkel, vértekkel és ékszerekkel, melyekkel elláthatjuk őket. Ami megint csak kár, de mivel sok és sokféle karaktert kapunk, ez nem jelent olyan nagy gondot.

Velünk együtt összesen 9-en mehetnek kalandozni, persze ez a szám függ attól, hogy mennyire fejlettek Will vezetői képessége. Ez akkor erősödik, ha feljebb lépünk az alkimista ranglétrán. Eleinte csak három társunkat tudjuk irányítani, de igazából 5-6 karakternél nincs is többre szükségünk, mert felesleges időt kell arra pocsékolni, hogy egyesével koordináljuk őket végig a pályán, a harcban pedig úgyis csak korlátozott számú egység kerülhet “tűzközelbe”. Ami el is vezet minket a lényeges dungeon crawler-részhez.

Dobj egy kockával, majd lépj előre három mezőt!

A mellékelt képen jól látható, hogy a játékteret felülről szemléljük. Csapatunk tagjaival egy rácshálós táblán lépegetünk. Van egy stamina mérő, mely mutatja, mikor fáradnak el a hőseink. Azt, hogy mennyit léphetnek, a kiválasztott (használatba helyezett passzív) képességek és a felszerelés határozza meg. Ha végeztünk, leadjuk a kört, és ilyenkor a pályán található ellenséges egységek mozognak. A harcrendszer elég egyszerű: két egymás mellett álló (vagy távolsági fegyvert használók esetében egymás közelében álló) egység interakcióba lép egymással, ilyenkor megjelenik egymással szemben a portréjuk, és amolyan automatikus Pokemon harc során megütköznek.

6 kör alatt a felek felváltva támadnak, vagy képességeket használnak (ezt is a passzívan beállított skillek befolyásolják), majd a harc véget ér. Nem kell feltétlenül meghalnia valakinek, sőt, legtöbbször több támadásra van szükség egy egység semlegesítéséhez. Vannak karakterek, akik képesek anélkül sebezni az ellenségeket, hogy nyílt harcba keverednének azokkal. Ezt általában területre ható mágiákkal teszik, így érdemes a jól pozicionálni a csapatunkat, hogy mindenkit a leghasznosabb módon alkalmazzunk. Értelemszerűen a mágusok távolról erősek, de nem olyan jók közelharcban, és a teljes vértben lévő gyalogosok jobban bírják a gyűrődést, ugyanakkor nem képesek komolyabb sebzést bevinni. A gyógyítókat sem érdemes csatába küldeni, hátulról kell velük támogatni a többieket. Persze itt is vannak hibrid karakterek, de alapvetően elkülöníthetőek egymástól a főkasztok. Aki kicsit is otthonosan mozog a szerepjátékok világában, az ki tud igazodni rajtuk, de a kezdők is hamar képben lesznek.

A játékmenet egyébként könnyen megtanulható, és ha már ismerjük az alapokat, hamar élvezetessé válik. Aztán meg monotonná, mikor nagyjából félúton a játék effektíve rákényszerít minket arra, hogy bizonyos területeket rendszeresen látogassunk: bizonyos tárgyak legyártásához, vagy a komolyabb fejlesztésekhez rengeteg nyersanyag szükséges, és tetemes időt kell az összegyűjtésükbe ölni. És emiatt nagyon hamar elmúlik az a korszak, mikor véletlenszerűen, kedvtelésből látogatod meg a helyszíneket, hanem kinézed a legkönnyebbet, betanulod a nyersanyagmezők helyét, a megszerzésükhöz szükséges lépéseket, és egymás után 20x-30x végigrohansz rajtuk egy minimális csapattal, így farmolva ki a kellő mennyiséget.

Ugyanez érvényes a szintlépésre is, bár szerencsére erre kapunk egy alternatívát, melyet ha elkezdünk használni, a program érezhetően le fog nézni minket. Lényegében egy edzőhely-katakomba, némi ingyen tárgyjutalommal. Itt könnyen felfejleszthetjük a karaktereinket, ami már csak azért is fontos, mert sok mellékküldetés szintfüggő, így hacsak az ember nem akar órákig pátyolgatni egy nem használt szereplőt, akkor érdemes ezt az utat választani. Viszont a játék még így is nagyon hosszú, vagyis 60-70 órát könnyűszerrel bele lehet ölni, de a teljes, kurtítatlan tartalom az összes fő- és mellékszállal 120 óráig is kitolhatja ezt.

Epikus harc egy furcsa gyíkkutyával…

Amikor épp nem elhagyott labirintusokban rohangálunk, a történetmesélés, vagy a szereplők közötti párbeszéd a már megszokott visual noveles rendszer szerint zajlik. Tehát a képernyő alján található szöveget kattintással vagy egy Enter-rel pörgethetjük tovább, de ha lusták vagyunk (vagy ha ilyen pengék vagyunk ‘inglisből), beállíthatunk akár automatikus léptetést is, talán úgy némileg kényelmesebb, és nem kell lekoptatnunk az ujjainkat, míg a szereplők elbeszélik egymásnak sablonos életük sablonos problémáit.

Látványvilágát tekintve a KAM teljesen korrekt. Szépek a hátterek, a karakterek kidolgozottak és kifejezőek. Az egyszerű és letisztul kezelőfelület miatt könnyű kiigazodni a dolgokon, és a pályák is átláthatóak. Rengeteg, ezres nagyságrendű CG (computer graphic) oldható fel a végigjátszások alatt, ami önmagában lélegzetelállítóan soknak hat, de mivel külön veszi azokat is, melyek csak arcmimikában vagy a karaktereken lévő ruha mennyiségében térnek el egymástól, ez a szám mégsem olyan impozáns. Egyébként minden tiszteletem azoké, akik többször végigviszik ezt a címet. Hiába a titáni türelem, nem sikerült rávennem magam, hogy újra nekifussak.

Hősünk, és a többi férfi karakter néma, viszont a hölgyek hangját egész ügyes szinkronszínészek adják, ami sokat emel a színvonalon. A zenék az első 2-3 órában kellemesek, aztán 5-10 óra múlva már idegesítővé válnak. Túl kevés fajta van, pláne harcjelenet-aláfestő, így gyorsan meg lehet őket unni. Szerencsére van lehetőségünk lehalkítani őket, amit meg is tettem, és bekapcsoltam a saját kis lejátszási listámat. Keep calm, and drop the boss, Will!

Térjünk rá az ERO-tikára. Nos, ez a sarkalatos pont, nem igaz? Sajnos nem sok jót tudok róla mondani. Összesen 52 jelenet oldható fel, és ez csak az alapjáték karaktereire vonatkozik a bónusz szereplőkkel még tetszetősebb a szám (ám ez az egyetlen, ami tetszetős). A három főszereplő lány kapta a legtöbbet, de a mellékszereplőkre is jut fejenként legalább 2-3. Akit nem érdekel az ilyesmi, átpörgetheti, vagy teljesen ki is kapcsolhatja ezt a tartalmat. Ugyanakkor akik emiatt kezdenék el a Kamidori Alchemy Meistert, azoknak csak azt tudom mondani, hogy ne tegyék, mert nem éri meg.

Mert egy világmegmentés sem lehet teljes töméntelen szex nélkül!

Egyrészt (tudom, hülye dolog nem tárgyiasítani őket, de mégis) a lányok nem annyira érdekesek, hogy megmozgassák a fantáziát, másrészt az erotikus részek csak kínosan soká bukkannak fel. Nem emlékszek a pontos számra, de valamikor a 15. és 20. játékóra között. Addig pedig be kell érni hervasztó szörny- és alapanyag vadászattal, ami valljuk be őszintén, a legtöbb embert nem hozza izgalmi állapotba. És amikor elérkezik a nagy pillanat, akkor is hiányérzeted lesz, mert a hentai tartalom… egyszerűen sótlan. Igazából ha nem lenne, nem is nagyon hiányozna, mert a legtöbb esetben teljesen indokolatlan és erőltetett szexjelenetekkel találkozhatunk.

Ami nálam kicsapta a biztosítékot, az a succubus lány esete volt, aki egy sötét barlangban épp arról mesélt, hogy a húga itt halt éhen tőlünk egy méterre, mikor hirtelen: SZEX! Nem értem, hogy minek kellett az ízléstelenség határát felülről súrolva beleerőltetni abba a szituációba egy kis kamatyolást, de biztos én vagyok maradi, és a halott testvérünk sírján való közösülés teljesen rendben van (de persze honnan szedem a morális többletet, hogy pálcát törjek felettük?!). És igencsak ironikus módon az volt az egyik legjobban sikerült epizódja a játék erotikus részének.

Összegezzünk! Sem a történet, sem az ero-tartalom nem olyan, ami miatt ajánlani tudnám a Kamidori Alchemy Meistert. Viszont a játékmenet élvezetes… nagyjából fél óra alatt eldől, hogy valaki fogékony-e az ilyen stílusú kalandozásra, és ha igen, akkor nagyon hamar beszippantja az embert. Önmagában emiatt érdemes tenni vele egy próbát. Nem bántam meg, hogy végigvittem, bár újból azért nem rugaszkodnék neki. Egyrészt, mert a három lány küldetésvonalából csak egy érdekelt valamennyire, másrészt mert nem érnek annyit azok a feloldható segítők és plusz katakombák. De még így is több mint 50 órára le tudott kötni, ami azért elég nagy teljesítmény. Na, uninstall!

5 / 10

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Of Course

Következő kritika:

Tovább inflálód...

Még több Játékkritika