logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Blogkritika / 2016/02/06 / Szerző: Kitahito

A Megszállott

Egyetlen fejezet alapján meglehetősen nehéz messzemenő következtetéseket levonni, de tekintve, hogy már itt is kurvákról írnak házi dolgozatot mindenféle puttó angyalkák, azt hiszem valami tanulságot azért mégiscsak sikerülni fog kifacsarni a sorokból. Nyomorult kis konklúziót, de hát így megy ez.

Angyalok és Démonok

Szóval, ezúttal Ayumi blogját, a Megszállottat fogjuk értékelni. Gyorsan tudjuk le a szokásos, külsőségeken való csámcsogást. A fejléc nagyon mutatós, csak éppen nem sok köze van a történet angyalos témafelvetéséhez. Ez a rókaprémes neogót stílus tökéletesen passzolna egy misztikus vámpírsztorihoz, a lány is elmehetne valami szado-mazo úrnőnek, de szárnyak és ártatlan kisugárzás híján legfeljebb a gaz csábító szerepe juthat neki. Viszont mivel még akkor is 2-300 évvel elvétette a célt, így nem nagyon látom be, hogyan lehetne hozzáigazítani az irományhoz. Vagy az irományt a képhez. Ennél még egy sablonos, átszerkesztett koncertfotó is jobb lenne. Vagy ha feltétlen maradnia kell ennek, akkor legalább a blog címét rá kéne írni, mert az, hogy mindenkinek van egy álma, Harangozó Teri óta senkit sem mozgat meg.

A háttér sajnos csúnyácska, de legalább semleges, úgy-ahogy hozzáidomul az oldal vöröses színvilágához. Egyenlőre csak két menüpont árválkodik bal felül, de gondolom ez (is) változni fog idővel. A modulok rendben vannak, különösen a jogi nyilatkozat rész, ami az én szememben hatalmas piros pontot érdemel. Fontos a jó első benyomás, ugye. Továbbá a megszólítás is tetszik a bejegyzések elején („Sziasztok katonák!“). Ellenben a trailer és az alávágott szöveg („Élni fognak… vagy meghalni?“) elég, nos… kínos lett. Nem kéne ezt erőltetni, elég próbálkozást láttam már, de soha senki nem tudott összerakni egy normális videót. Ha az a cél, hogy elvagyék az érdeklődők kedvét az olvasástól, akkor viszont csillagos ötös érte, a sajgó rekeszizmokért pedig írásbeli dicséret! Mindegy, feltételezem csiszolni fogják még a designt, szóval térjünk rá a lényegre…

Kezdjük a blog alapfelvetésével: „A fő oka, amiért kitaláltam a történetet az, hogy a fiúkról egy történet sincsen. … Úgy gondoltam a srácok megérdemelnek egyet, mert vagyunk olyan kreatív írók, mint bármelyik egydé rajongó!” Először is, mi az, hogy megérdemelnek egy fanfictiont? Hogy lehet kiérdemelni azt, hogy fanfictiont írjanak rólad? Le kell tenned valamit az asztalra, vagy elég, ha sokan, illetve nagyon szeretnek? Érdem ez egyáltalán? Hogy válaszoljak a saját magam által feltett költői kérdésre, nem az, és ennek az egésznek semmi köze sincs a tehetséghez vagy a produktivitáshoz. Arról van szó csupán, hogy egy kicsi, elszigetelt és szélsőséges rajongói csoport a saját (sok esetben erotikus) fantáziavilágába bevonz bizonyos embereket, kioszt rájuk a vélt vagy valós személyiségükhöz szabott szerepeket, majd írásos formában bábozik velük. Hasonló metódusról van szó, mint ami a pornófilmekben zajlik, azzal a kivétellel, hogy a nőket sosem szokták megszólni azért, hogy tárgyiasítják a férfiakat. Nem vagyok se pop-, se rock sztár, de nekem mondjuk rohadtul nem tetszene, ha a rajongóim az általuk kiagyalt történetekben vérfarkasnak, vámpírnak, vagy hasonló hülyeségeknek állítanának be.

Az ember örül, hogyha vannak, akik szeretik, de azoktól ösztönösen idegenkedsz, akik oltárra helyezik az egyhetes alsónadrágodat, és elalvás előtt szagolgatják. Viccet félretéve, ha vannak a pop műfajnak az elcsépelt, unalmas, futószalagon gyártott tinibandái, akkor nem nehéz elfogadni, hogy a rock égisze alatt is születnek ilyen együttesek. Az már más kérdés, hogy a rockzene női rajongói jobban szeretik a zordabb kinézető, borostás, rekedt hangú tahókat, és lesújtó véleménnyel vannak a babaarcú, herélt selyemfiúktól, akik csak nyafognak össze-vissza, de észre kell venni, hogy ti is ugyan csak agyatlanul futtok a hormontúltengéstől az előttetek elhúzott mézesmadzag után. És nem írnám le mindezt, ha önmagában zenei ízlésről lenne szó, hisz tudjuk, mindenki mást és máshogy szeret. De most próbáljuk meg tárgyilagosan szemlélni ezt a Hollywood Undead nevű bandát… komolyan.

„Motherfuckers don’t know, but you better watch what you say. From these industry fucks to these faggot-ass punks.”

Mi az, ami megkülönbözteti őket attól a száz meg száz hasonszőrű csapattól, akik ugyan ilyen zenét játszanak, ugyan így lobogtatják a sörényüket, ugyan ezzel a túljátszott vadsággal püfölik a dobokat, és ugyan ezeket a számokat éneklik el, csak más szavakkal? Ne vegye senki sértésnek, de mi az a konkrét fegyvertény, ami miatt valaki azt mondhatja, hogy én Hollywood Undead rajongó vagyok? Engem komolyan érdekel. Mert vannak elvetemült dolgok a világban, készítettek Vladimir Putyin fanfictiont is, de legalább azt meg tudom érteni, hisz Putyinban van valami egyediség, lehet szeretni, lehet nem szeretni, de ő legalább önazonos, és indokolt róla írni. De mi visz rá valakit arra, hogy kiszúrjon egyet a számtalan garázsbanda közül, és kijelentse: na én őket szeretem, és most róluk fogok írni! Miért? Egy zenekarról beszélünk. Vannak számaik, albumokat adnak ki, turnéznak, kamerák előtt pózolnak, interjúkat készítenek velük. Pénzt kapnak érte, adott esetben meghúznak pár csajt a színpad mögött, betépnek, majd hazatántorognak aludni. Reggelente fogat mosnak, WC-re mennek, tejet vesznek a sarki boltban, befizetik a villanyszámlát, fogorvoshoz járnak, új TV csomagra fizetnek elő, megnézik a legfrissebb filmelőzeteseket Youtube-on…stb. Emberek. Akik zenélnek. Ez a foglalkozásuk. Indokol ez bármit is azon kívül, hogy meghallgatod a számaikat, megveszed a lemezüket, vagy a szitázott pólóikat?

Oké, közelítsük meg más oldalról: azt el tudom fogadni, ha valaki készít mondjuk egy Harry Potter fanfictiont. Továbbírja a történetet, kibont pár mellékszálat, rendben. Ez érdekes, és értelmes dolog, már ha elfogadjuk azt a tényt, hogy bizonyos emberek nem tudnak beletörődni abba, hogy egy sztori annyi és nem több, amennyit az írója beletesz. Mindegy, ennek még van értelme. De annak nincs, hogy valaki készít egy Daniel Radcliffe fanfictiont. Mert te nem ismered Daniel Radcliffet. Fogalmad sincs róla, hogy ki ő, mit gondol, és milyen ember. Nincs is hozzá semmi közöd. Azt viszont pontosan tudod, hogy Harry Potter kicsoda. Őróla van jogosultságod írni. Persze ha a J. K. Rowling levédte a nevet (márpedig hogy a viharba ne tette volna meg!), akkor nincs, de ez megint más kérdés.

Mindez elsősorban nem Ayumi blogját volt hivatott bírálni, de időszerűnek éreztem végre kicsit körbejárni ezt a témát. Természetesen mindenki arról ír, amiről kedve van. Nem fogom azt mondani, hogy az ilyen témájú fanfiction oldalak most azonnal szűnjenek meg. Csak le akartam tisztázni, miért tartom az egyik legostobább dolognak ezt az utat követni. Ha van egy jó ötleted, amire hajlandó vagy időt és energiát áldozni, akkor felesleges lerontani azzal, hogy mindenféle divatmajmokat a képbe keversz, hisz ezzel elmondhatatlanul leszűkíted a saját olvasótáborodat. Egy romantikus történet hatalmas tömegeket meg tud mozgatni, de ha kitalálod, hogy teszem azt a Rammstein köré épülő szerelmes sztorit akarsz írni, akkor az csak az adott banda rajongóit fogja érdekelni, és valószínűleg még őket sem. És tudjuk, hogy egy ilyen jellegű írás mennyire nem komolyanvehető irodalmi szempontból…

„We will fight or we will fall ’til the angels save us all.”

De hát itt van nekünk Ayumi blogja, a maga 1 fejezetével, mely alig több egy hosszúkás bevezetőnél, és máris több hibája van. Adott a főszereplőnk, akit… nem tudjuk, hogy hívnak, de az biztos, hogy angyal, aki a prostitúcióról írt esszét, ami olyan komoly dolog, hogy teljesen tabutémának számít a Mennyországban. Nem tudom elképzelni, hogy ez miképp lehetséges, hiszen az égi ítélőszék előtt (már ha létezik ilyesmi) semminek nem szabadna elhallgatottnak lennie. Ugyanis épp ezek az erkölcstelennek bélyegzett cselekedetek határozzák meg, hogy valaki bebocsátást nyerhet-e Isten égi birodalmába. Nem esik szó a gyilkosságokról, nemi erőszakról, blaszfémiáról, állatkínzásról, pedofíliáról, meg a többi súlyos és kevésbé súlyos bűnről sem? Az angyaloknak miért kell esszéket írniuk? Vizsgáznak talán? Ki kell takarítaniuk a rájuk bízott lelkek szobáját? Miféle Mennyország ez?

…sokat hallott már angyalokról, akik elhagyták a védenceiket. Őket kevésbé jó idegállapotban teremthette meg a Mindenható, valószínűleg valamelyik háború nézése közben.” – fogalmam sincs, Ayumi mennyire járta körül a témát, de még a saját felszínes ismereteim is elegek hozzá, hogy tudjam, a Bibliából származtatott keresztény túlvilág nem így lett kitalálva. Tisztában vagyok vele, hogy csak egy elejtett megjegyzésről van szó, de igen beszédes. Ha a Biblia játékszabályai szerint játszunk, akkor játszunk rendesen! Az angyalokat Isten valamikor a Mennyország és a Föld teremtése között hozta létre. Nem ilyen meg olyan “idegállapotban”, és pláne nem háborúk alatt. A Biblia szerint Isten meghatározott számú angyalt teremtett, akik az ő akaratát közvetítik.

Képességeik és lényük teljes tudatában jöttek létre, tehát nem kell tanulniuk, mint az embereknek, már minden tudásnak a birtokában vannak, amellyel Isten el akarta látni őket („Ugyan őket úgy teremtették, hogy memóriájuk igen csekély információt tudjon megtartani…” – nem, és nem is lenne semmi értelme, tekintve, hogy vizsgázniuk kell. Bár ez megindokolja, miért dolgozott szerencsétlen hősünk évszázadokon át az esszéjén…). Tudással, ami nem a vizsgaszabályzat. Abba ne menjünk bele, hogy van-e szabad akaratuk, de az elmondottakból arra lehet következtetni, hogy nincs. A halhatatlanságukon túl ez a másik tényező, ami megkülönbözteti őket az emberektől.

Ami az esszét és a prostitúciót illeti, elméletileg már Mária Magdolna is prostituált volt, de ez a mesterség sokkal régebbről ered. Ha valamiről, hát erről egészen pontos ismereteik lehetnek az angyaloknak, nem úgy, mint mondjuk az interneten vásárolható, életnagyságú szilikon szexbabákról, melyek csak az utóbbi pár évben jelentek meg. Miért pont a prostitúció lenne tabutéma, mikor az emberi történelem tele van ennél sokkal erkölcstelenebb dolgokkal, és maga Jézus sem problémázott túl sokat tanítványa mesterségén? Ez egyszerűen butaság. Na és a szakadár angyalok, akiket az Úr rossz kedvében teremtett! Isten (vagy mondjuk úgy, hogy a Biblia istene) egy tökéletes entitás. Egy idea. Ott lakozik a Mennyben, a templomban, és az óvszerek kidudorodó csúcsában is. Isten a létezés maga. Isten a tér és az idő. Isten a VAN. Ráadásul a VAN általunk fel sem fogható maximuma.

„Ímé én Angyalt bocsátok el te előtted, hogy megőrízzen téged az útban, és bevigyen téged arra a helyre, a melyet elkészítettem.”

Minden, ami ennél egy kicsit is kevesebb, az nem Isten. Épp ezért értelmetlen a saját emberi mércéink szerint meghatároznunk. Kevésbé jó idegállapotban? Úgy gondolod, hogy Istennek van agya? Lassú kémiai folyamatok határozzák meg a gondolkodását? Hullámzik a kedélyállapota attól függően, hogy épp ki nyerte meg a foci VB-t? Ne az Odaát c. sorozaton keresztül értekezzünk vallási kérdésekről! Így csak egy ember gondolkodhat Istenről, és ilyen szavakat csak az adhat egy angyal szájába, aki alig, vagy egyáltalán nem gondolt bele ebbe az egészbe. Ha egy történet erejéig elfogadjuk, hogy a Bibliában felfestett túlvilág létezik, akkor próbáljunk már meg annak a racionalitása szerint hozzátenni plusz gondolatokat, mert az amúgy is hiteltelen alap még hiteltelenebb lesz!

Egy fejezet nem enged túl nagy betekintést az írója fejébe, de ha már megkértek, hogy értékeljem a leírtakat, akkor a legjobb tudásom szerint teszem. Még el se jutottunk a Hollywood Undead csapatához, és máris elemeire esik szét a környezet. Olyan ellentmondások fedezhetőek fel már egyes mondatokon belül is, hogy csak a fejemet fogtam tőle: „Évszázadokat töltött az esszéje megírásával, azt gondolta sikere lesz, erre el se tudta kezdeni.” – a mondat első fele arra enged következtetni, hogy már kész van a mű, míg a vége felvilágosít, hogy angyalunk még bele se kezdett. Akkor most mi a franc van?!

Éveket töltött a könyvtárban (ahol nyilván volt anyag olyasmiről, ami eleve tabutéma…), ex-őrangyalokat kergetett, felkészült mindenből. Évszázadokig. Erre még el sem kezdte írni. De pár bekezdéssel odébb az angyalok vezetője közli vele, hogy azért választotta őt, mert a prostituáltakról írt esszét. Akkor most mégis megírta? Vagy félbehagyta? Mi van abban a dossziéban? Mindegy.

Egy másik dolog, amit szeretnék kicsit körüljárni: „Mindkét oldalán nagy fémszekrények sorakoztak a szoba teljes hosszában. A világtörténelem lenyomatai, a legfőbb gonoszok és jók aktái úgy gubbasztottak azokban az ocsmány dobozokban, mintha nagyon muszáj lett volna nekik. Félénken az egyik felé nyúlt. Ahogy ujjbegyei megérintették a hűvös fémet egy percre ő is megdermedt. A szobában jóleső meleg volt, mégis a hideg futkosott rajta. Júdás, Néró, Hitler, sorolta magában az iskolában tanultak nevét. Csupán néhány azokból, akikkel soha nem akart találkozni, azonban akkor csak egy karnyújtásnyira volt tőlük.” – azon túl, hogy nyelvtanilag itt-ott sántít a szöveg, érdemes a tartalmat is megvizsgálnunk. Ugye, a Mennyben vagyunk. A szekrényeken az emberiség történelmének legnagyobb jótevőinek és bűnöseinek aktái foglalnak helyet. De nemcsak az aktáik. Az utolsó mondat tanulsága szerint valóban OTT vannak. Tehát kérdem én: mit keres Júdás, Néró és Hitler a Mennyországban? Mert ha azok, akikkel hősünk nem akart volna találkozni, mint például ez a három is, ott végezték, akkor három lehetőség áll fenn, már ha nem vesszük számításba azt, hogy Ayumi egyszerűen csak nem tud fogalmazni:

1.: Hitler, Néró és Júdás az emberiség legnagyobb jótevői közé sorolhatóak.

2.: Jók és rosszak egyaránt a Mennybe kerülnek.

3.: Ezeknek az embereknek sikerült megváltaniuk a lelküket, és bűnbocsánatot nyertek.

Gondolom mondanom sem kell, hogy ez így kissé… problémás. Szóval legyünk jóhiszeműek, részben Ayumi lelki üdvéért, részben a saját jó lelkiismeretünkért, és higgyük azt, hogy az írónő csak az akták ottlétére célzott. Akárhogy is legyen, érdemes lehet ezt a részt némileg finomítani, nehogy véletlenül az olvasó valami… rosszat lásson bele a sorokba. Azt hiszem felesleges tovább ragoznom: a háttérsztori enyhén szólva is rosszul kidolgozott és átgondolatlan. Értem én, hogy ez egy ilyen tinifantázia túlvilág, de akkor legyen megmagyarázva, miért ezt a sírós angyallányt küldik le a Földre, mert az nagyon kevés, hogy a prostituáltakról írt (vagy nem írt) beadandót. Ilyen alapon alkalmasabb lett volna egy ex-őrangyal, aki már jártasabb ezen a téren. Vagy akárki más.

Tényleg olyasvalakit kell megbízni ezzel a ki tudja milyen feladattal (Na vajon miről lesz szó? Már lemondtak róluk, 6 srác, succubus, harc a lelkekért… *yawn*), aki nem tette még le az amúgy teljesen indokolatlan vizsgáját, az első percben eltéved, és mindenféle nyugdíjas néniktől kell útbaigazítást kérnie? Szinte biztos vagyok benne, hogy találhattak volna egy rátermettebb, kicsit kevésbé young-adult lány típusú angyalt, bár tekintve, hogy első látásra milyen inkompetens az egész rendszer, erre nem vennék mérget.

Ayumi egyébként egész elfogadhatóan ír. A szóhasználata letisztult, a fogalmazásmódja egyenletes, pár nyelvtani sutaságtól és előnytelen szóhasználattól eltekintve nem találtam benne sok kivetnivalót. Arra a kérdésre, hogy Ayuminak írnia kell-e, mindenképp igennel válaszolnék. Viszont nem erről, és nem így. Őszinte leszek, mert mindenki megérdemli a púderezés nélküli kritikát: a sztori még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető érdekesnek, és attól, hogy bevonszolunk a képbe egy random fiúbandát pár fejezeten belül, semmivel sem lesz érdekesebb. Ha életre akarod hívni ezt az ötletet a ,,fiúkról”, akkor csak tessék, senki nem fog megállítani benne. De legyenek tartalmasabbak a fejezetek, kidolgozottabbak a karakterek és a motivációk, életszagúbbak a párbeszédek, valamint a szituációk, melyek kiváltják azokat.

„I fuckin’ swear that I care, but it’s hard when you stare into the bottom of a bottle.”

A cselekmény sablonos, azzal már nem lehet mit kezdeni, de a tálalás lehet igényes. Csak tessék eldönteni a stílust, mert amúgy ebből is valami szitkom-majmolós, kínosan humorizáló, tiniromantikától csöpögő misztikus katyvasz lesz, mint szinte minden hasonló indíttatású próbálkozásból. Jópofa dolog ez a lazaság, amit az oldalsávban található rövid ismertetőben is láthatunk, értem is az okát, de el kell dönteni: vagy egy komoly sztorit akarsz írni arról, ahogy a bűnösnek bélyegzett zenekar kárhozatra ítélt tagjai megváltják magukat, vagy pedig poénkodsz és a helyzetkomikumra építkezel. A kettő együtt nem megy. Kioltják egymást. Jó ízlésű ember nem ír ilyet, és nem kíváncsi ilyesmire.

Úgy vélem (és ezt tényleg a legnagyobb jóindulattal mondom), hogy csupán rajongói szolidaritásból nem érdemes időt fecsérelni egy olyan történetre, mely még felső hangon is csak középszerű lehet, de a te idődről, és a te lelkesedésedről van szó, azt kezdesz velük, amit csak akarsz. Be akarsz állni az egy dimenziós, önmagukat bértollnokká silányító lelkes amatőrök sorába, akik a kutyagumit is lecsókolják a sztárjaik cipőtalpáról? Nyugodtan. Egy felejthető produktummal viszont sem magadnak, sem nekik nem kedvezel, hiszen legalább az egyik fél többet érdemel ennél. Meghagyom neked, hogy eldöntsd, melyik…

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Tengerek Démona

Következő kritika:

RAGE

Még több Blogkritika