logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Kommentár / 2016/03/02 / Szerző: Kitahito

Mikor a vakok látást mímelnek.

Vannak az önmagukban létező, autonóm és érvényes tartalmak. Olyan emberek készítik őket, akik egész életükkel és munkásságukkal hitet tesznek az általuk képviselt eszme mellett. És van a XXI. századi tömegember, a saját szűkös véleménybuborékjába zárt, törzsi szemléletű fogyasztó, aki a legnemesebb eszmékre hivatkozva rabolja meg és zsigereli ki ezeket az autentikus figurákat, és műveiket. Most is ez történik, ahogy a magyar társadalom megint felsorakozik a szokásos lövészárok két oldalán.

Archer

Ismét elkezdődött. A harc. A polarizálódás. Hol fogsz állni, testvér, mikor a két oldal egymásnak feszül? Először is tisztázni kell, hogy merre húzódnak a frontvonalak. Nos, mint szinte mindig, most is a magyar emberek lelkében, ugyanis azon kívülre csak az előítéletek és a rosszindulat projektálnak fiktív harcmezőket. Nevesítsünk! Két film gerjesztette fel megint a népharagot, melyeket még sajnálatos módon nem sikerült megnéznem. Az egyik természetesen a Saul fia. Mi más is lehetne, ugye? Holokausztfilm, tehát alapvető, hogy mint ilyen, rángógörcsöt vált ki a komplett jobboldalból, mely különösen megsínylette az elmúlt évtizedek propagandadömpingjét, mikor is megpróbálták a kollektív emberiséget bűntudatra kondicionálni. Meg persze volt ott morális üzenet is, de a lényeg, amit a nagy többség levágott a dologból, és hol többé, hol kevésbé hangoztatott: a francot sem érdekel ez az egész, hagyjanak minket békén. Aztán jött a Saul fia, ami az új generációs Holokauszt filmek képviselője kíván lenni, de ez persze teljesen mindegy… az agyakban már ott van a kapcsoló, és sokaknak elég csak meghallania azt, hogy Auschwitz, és mint Pavlov kutyájának, elkezd gyűlni a nyálhab a szájuk sarkában.

Szemben, de nem szembehelyezkedve vele ott áll a Lovasíjász, mely rövid idő alatt az egész ősmagyar mondavilág megtestesítőjévé nemesült. Egy idea, legalábbis ideát gyártottak belőle azok, akik a magyarságot a jurtákkal és a visszacsapó íjakkal azonosítják. A Lovasíjász lett a nemzeti oldal zászlóshajója, melyet ki lehet küldeni az általuk ‘libsi, állami támogatás pazarló, ‘zsidóbérenc Saul fia ellen. A vicc az, hogy mindkét hídfőállást a nemzeti radikálisok építették fel, és egyszerűen eljutottunk arra a pontra (illetve már 26 éve ott toporgunk…), hogy nem lehet adott, konkrét esetekről beszélni, hanem ideákat és szimbólumokat ütköztetünk. Senkit nem érdekel, milyen film a Saul fia, vagy hogy a Lovasíjász milyen értékeket kíván közvetíteni. Hogy élvezhető-e vagy sem. Erről felesleges is írni, mert Kassairól és a szervezetéről szóló reklá… mármint dokumentumfilm egy eszmévé érett a verbális karikás ostort lóbáló magyarság szívében.

„You failed the living for the dead.”

Arról is felesleges értekezni, legalábbis pillanatnyilag, hogy ez az eszme követendő-e vagy sem. Véleményem szerint (mondom megint úgy, hogy nem láttam a művet) mindenki abban hisz, amiben csak akar, azzal szórakoztatja magát, amivel csak szeretné. Teheti és tegye is ezt mindenki egészen addig, amíg nem árt vele, nem akarja másokra ráerőszakolni azt, és nem hirdeti úgy a saját ideáit, mint egyetlen és igaz utat, amit mindenkinek követnie KELL, mert különben az ember kiírja magát az adott közösségből. Komolyan, ha mondjuk Kassaiék úgy éreznék, hogy a belső békéjükhöz és a környezetükkel való harmónia eléréséhez vezető út a lovak vizeletével való gargarizáláson át vezet, én azt is kész lennék elfogadni, sőt, még támogatni is. Talán Tiszeker Dániel filmje rávilágít arra, amit a magukat hagyományőrzőknek nevező hobbisták látható módon nem sikerült megérteniük, vagyis hogy nem szabad a valójában másodlagos külsőségeket elsődleges tartalomként kezelni.

Nincs semmi szükség erre a rohadt pártosodásra. Csak annyi közös van a Lovasíjászban és a Saul fiában, hogy mindkettő magyar film. És onnantól kezdve vége is a párhuzamnak. Nem is értem, hogy lehet egyáltalán egymáshoz mérni őket. Minek is kéne? Ennyire gyűlölködni akartok? Nem lehet a világ egyetlen apró igazságát sem úgy vizsgálni, hogy valakit közben ne aláznánk otromba, demonstratív zászlólengetéssel és trollkodással a sárga földig? Nem lehetne mondjuk… nem is tudom… örülni annak, hogy 35 év után végre megint Oscar-t kapott egy hazai alkotás? Vagy hogy van köztünk egy mester, akit látható módon nem korrumpált ez az egész politikai bolhacirkusz? Gondolom, nem. De nem azért, mert hozzám hasonlóan mások sem tartják értékmérőnek ezt a díjat. Hanem mert kötelező zúgolódni. Ha nincs gumicsont, akkor majd kreálunk egyet. De észre kéne venni, hogy a trikolór Rubik-kockán lovagló Horthy Miklós nem olyan brand, amit a világ figyelmére számot tarthat.

„Túl hamar nyomjuk oda a billogot annak a homlokára, aki nem úgy gondolkodik, mint mi.”

Ha valamiről, hát pont nem a magyarságról kéne szólnia a Lovasíjász mellett kardoskodók érvelésének. Az a nemzeti öntudat mérőszáma, hogy hányan ültek be a moziba megnézni Tiszeker filmjét? Ami engem illet, egy 99 forintos, papírdobozos kiadásban még az én polcomon is elfér. Közvetlenül a 99 forintos, papírdobozos Saul fia mellett. De egyébként ez is teljesen mindegy. Az én szememben mindkét film irányvonala respektálásra érdemes, hisz mindkettő el akar mondani valami fontosat és érvényeset arról, hogy kik vagyunk. Minden más csak rosszakarók és bálványozók reszketeg kezei által rájuk kent fekália és cukormáz. Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek. Ismerős? Remélem is. Kétlem, hogy a jedi mester Kassai a gyűlölet útjára akarta volna terelni kéretlen híveit, vagy hogy Nemes Jeles László ismét bele akarna rugdosni minket a kollektív bűnösség meszesgödrébe. Persze ez nem olyasmi, amit a habzó szájjal anyázó csőcselék fel tudna fogni ésszel…

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

RAGE

Következő kritika:

Sétáló Agyhalottak

Még több Kommentár