logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Filmkritika / 2016/04/13 / Szerző: Kitahito

Phillips kapitány

A szemfüles Tom Hanks kapitány túljár a félfogyatékos, kalasnyikovot lóbáló majomemberek eszén. De közben azért igyekszik őket felemelni a civilizált lények szintjére, megmentve őket a saját ostobaságuktól. Amerikai Haditengerészet vs négy lesoványodott szomáliai kalóz. Kérem a téteket! Iszonyatos izgalmak! Hatalmas fordulatok! Szem és alsónadrág nem marad szárazon! Egy piros, két zöld!

Phillips kapitány 0

Nos, mint azt a figyelmes olvasó már kiszúrhatta, ezúttal a Phillips kapitány című 2013-as amerikai drámáról lesz szó. Ez a film olyan bicskanyitogatóan rossz, hogy a megtekintése utáni adekvát válaszreakció egy TBC-s gyári munkás lelkesedésével vért és apró tüdődarabkákat felkrákogni. De ó, bocsánat, majdnem elfelejtettem: a Phillips kapitány igaz történet alapján készült, tehát szent és sérthetetlen. Teljesen értelmetlen savas kémhatású érvekkel permeteznem, mert az igazság címerpajzsáról lepereg a jó ízlés és a józan ész szava. Ingyen tipp minden potenciális rendezőnek: ha díjat szeretnél kapni nemzetközi filmfesztiválokon, vagy csak fel akarod vértezni magad a nívótlan munkádat ért keresetlen szavak ellen, akkor írd ki egy fekete mezőbe, hogy “a film igaz történet alapján készült”, és már egyenesben is vagy. Ezen túl már csak az ideális témaválasztás szükséges (rabszolgatartás, holokauszt, női egyenjogúság, de lehet LMBTQ+ küszködés is), na meg egy jó bértollnok, aki megírja a köszönetnyilvánító beszédedet az Oscar-gálára. Legyen benne MLK idézet. Azt szeretik.

De ez most mindegy is. Mondanom sem kell, ne várjunk dokumentarista valósághűséget (már ha van ilyen). A rendezői székben ezúttal Paul Greengrasst köszönthetjük, aki elsősorban a Bourne-csapda és Bourne-ultimátum révén vált ismertté, de a neve alatt fut számos propa… mármint a történelmi hűség igényével készült háborús dokumentumfilm is, melyeket mindannyian nagyon szeretünk, hisz bebizonyítják, hogy mégiscsak az USA a népek Krisztusa. 9/11 – never forget!

Óceán… a legvégső határ. Ennek végtelenjét járja a Maersk Alabama teherhajó.

Valamilyen szinten a Phillips kapitány is egy ilyen szülemény akar lenni, de van olyan jó, hogy a patrióta üzenetet letompítja egy kis árnyalással. Legalábbis papíron. Olyan ez, mintha valaki két órán keresztül ököllel ütné az arcodat, de a tolerancia és az embertársi szeretet jegyében a művelet előtt rátekert volna a kezére egy vékony rétegnyi gézt. A játékidő első öt percében megismerhetjük Richard Phillipset (Tom Hanks) és feleségét. A kapitány épp egy új útra készül, új hajóval, új legénységgel, ami nyilvánvalóan teljesen megszokott eljárás a hajózás világában. Gondolom kifejezetten unalmas ugyanazokon a vizeken hajózni újra, meg újra, ezért bizonyos időközönként random elcserélgetik az embereket, nehogy beleőrüljenek az egyhangúságba.

De persze az is lehet, hogy Phillips kapitány a kapitányok zsoldosa, és passzióból szegődik el mindig más hajóra, vagy talán ez egy kirívó eset, és az előző kapitányt széthordták a legyek. Nem tudom, mindenesetre Phillips már a film elején is olyan fásult és életunt, hogy a kínosan hosszú autós úton csak közhelyekben tud beszélgetni a nejével. Ami akár egy erős filmes eszköz is lehetne, ha nem csak arra szolgálna, hogy már a startpisztoly eldördülése előtt elidegenítse a főszereplőt a nézőtől. Nem azt várom el, hogy kezdjenek el életszerűtlenül poénkodni, vagy évődjenek vezetés közben, de hogy tudnánk azonosulni egy olyan karakterrel, aki már az első perctől kezdve fájdalmasan unalmas? Csupán két kiemelkedő képessége van, de erre majd rátérünk később.

„The problem isn’t me talking. The problem is you not listening.”

Szóval átlagos Phillips megkapja a hajóját a Maersk Alabamát. Gyors állapotfelmérést végez, seregszemlét tart a legénysége körében, majd bunkózik egy sort, hogy még a filmben lévő emberekkel is megutáltassa magát. Aztán kihajóznak, és már Afrika partjai mentén haladunk. Konténerek konténerek hátán, körben a kék tenger, és még csak negyed óra ment le a filmből. Mi lesz még itt? Hát, a kalózok is enumerációt tartanak. Hatalmas terepjáróikkal bevagánykodják magukat egy halászfaluba, és gyorsan verbuválnak néhány lesoványodott, rongyos halászt, hogy ugyan menjetek és a jobb élet reményében foglaljatok már el egy konténerhajót két ladikkal meg egy létrával. Nem nagy feladat. Vacsorára hazaérnek. Oh… de azt ki is kéne fogni.

Akkor ők most… megélhetési kalózok?

Mivel az afrikai álomra, a kalasnyikovokra és az artikulálatlan szomáli üvöltözésre senki nem mondhat nemet, fekete barátainkat már rövidesen Phillips kapitány monstruma mögött látjuk viszont, épp akkor, mikor Phillips a legénységét szívatja egy próbariadóval, de egy gyors “farkast kiáltó fiú”-s közjáték után mindenki rájön, hogy éles helyzet van. Rácsokat lelakatolni, mindenki készenlétbe, 5°-os fordulat balra (ami, mint kiderült, a tengeren egy 90°-os kanyart jelent…)! Az első, frontális támadás természetesen kudarcba fullad, hisz egy hihetetlenül adrenalindús üldözéses jelenet keretében Phillips csapata sikeresen lerázza a rozoga motorcsónakkal közeledő maroknyi kalózt.

Ezt az elképesztően izgalmas szakaszt egy viszonylag nyugis éjszaka követi. Bár ki tudja miért, a konténerhajó legénysége elkezd ‘freak-outolni, olyan hülyeségek hangzanak el, hogy „…én nem erre szerződtem!“, „…én ezt nem vállalom!“, meg „…szakszervezeti tag vagyok.“, ami egyrészt nem túl professzionális hozzáállás egy matróztól, másrészt felveti a kérdést, hogy vajon Phillips kapitány retardáltakkal van-e körülvéve. Mert ugye azon túl, hogy a legénység tagjainak illene tisztában lenniük azzal, hogy Szomália környéke bizony nem épp veszélytelen hely, azt is figyelembe vehetnék, hogy, nem is tudom… A KIBASZOTT ÓCEÁN KÖZEPÉN VANNAK, EGY ROHADT KONTÉNERHAJÓN!

„I know how to handle America. Give me the pistol.”

Nem pedig egy taxin! Húzódjon félre, kiszállok? Leparkolnak Szomália partjainál, vagy mi? Komolyan azt kell hinnem, hogy nemcsak a kapitány, de a legénység is csak úgy random került erre a hajóra. „…azt most megmondom, hogy ennyi pénzért nem fogok kalózokkal viaskodni!” – akkor mi a francot keresel itt? Most komolyan. Ezek az emberek nem tudták, hová tartanak? Nem olvasták el, hogy hova szól a megbízás, és milyen rizikókkal kell számolni? Mert az oké, hogy a valódi történetben a hajónak a Szomáliai vizek közelébe se kellett volna mennie, teljesen más útvonalon kellett volna haladnia, de itt még csak meg sem említik Phillips felelősségét az ügyben (a legénység az eset után beperelte a kapitányt, amiért az amerikai és angol haditengerészet figyelmeztetései ellenére is a szomáliai kalózok által ellenőrzött vizeken hajózott, és veszélyeztette a testi épségüket, valamint a rakomány biztonságát, de ez ugye elhanyagolható körülmény egy IGAZ TÖRTÉNET esetében, nem is érdemes szót fecsérelni rá…), így az egész majrézás értelmetlen. Nem kellenek az árnyalatok, csak a fekete, meg a fehér. Ráadásul kicsit nehéz komolyan venni a helyzetet, mikor két rozoga motorcsónak fenyeget egy hatalmas konténerszállító hajót, ami gyakorlatilag egy úszó erődítmény. 155 méter hosszú, 25 méter széles és 33 km/óra sebességgel haladó acélmonstrum. Fegyver nélkül is tökéletesen védhető, hisz a fedélzet annyira magasan a vízszint fölött van, hogy lentről gyakorlatilag esélytelen eltalálni a legénységet. Az Isten szerelmére, még nagynyomású tömlőkkel is rendelkeznek! Már csak lángoló szalmabálák kénének, és ez lehetne az Egri Csillagok második része!

Fuk dis sit, I’m out!

Most viccen kívül, milyen veszélyt jelenthet egy motorcsónak négy felkészületlen és csontsovány négerrel? Mit csinálhatnak? Egy éjszaka alatt megölik a korábbi vezetőjüket, majd magukat szomáliai partiőrségnek kiadva újra támadásba lendülnek, a vízágyúkkal dacolva a hajó mellé állnak, és egy hosszú létrát akasztanak a korlátba azon a helyen, ahol az egyik tömlő véletlenül meghibásodott, majd a fedélzetre jutva túszul ejtik a legénységet? Ha ezt hitted, akkor teljesen hülye vagy, mert pontosan ez történik! Látod? Éppen az ilyenek miatt történhetett ez meg, mint te! Azok miatt, akik fittyet hánytak a biztonsági intézkedésekre, és nem hittek a fenyegetésben.

Hát most tessék! A film odatesz eléd egy szép kupac fekáliát, és beledörgöli az arcodat. Azt hitted, hogy ez csak játék, mi? Csónak, meg anorexiás négerek mi?! Nézd meg, mi lett belőle! Így az, ami először egy bagatell veszélyforrásnak tűnt, most nagyon bagatell valósággá vált. A kalasnyikovos négerek feljutottak a hajóra, úgy rontanak előre, mint egy alacsony létszámú barbár horda, szétlőve minden kaput, ami az útjukba kerül, és rövidesen a hídra is betörnek. Hősünknek és névtelen bajtársainak nincs hová menekülnie, így kénytelenek megadni magukat.

„You said this was just business. Is this business? Is this how you do business?”

A nézőben felmerülhet a kérdés, hogy ha a Maersk vállalat tisztában volt a szomáliai vizeken tapasztalható kalóz aktivitással, akkor miért nem béreltek fel pár fegyveres őrt valamelyik biztonsági szolgálattól, hogy őrizzék a hajót? Vagy jobbat mondok: miért nem volt valamilyen fegyver a hajón? Már az is elég lett volna, ha a legénység 1-2 tagjának van fegyverviselési engedélye. Pár puska egy lelakatolt szekrényben, és kész. Máris egyszerűbb lett volna megvédeni a hajót, és nem kellett volna fél amerikai haditengerészetet odacsődíteni, hogy leszereljenek 4 éhhalál szélén álló négert. Persze nem a film hibája, hogy a nemzetközi egyezmények megtiltották a kereskedelmi hajók felfegyverzését, de csak számomra megdöbbentő, hogy a valóságban ilyen ostobaságok megtörténhetnek?

Óvatosan, nehogy az a vízpermet felborítsa a tutajt!

Mindegy, a film első harmadán túl vagyunk. Idáig egy gyenge közepessel zártunk, és nem árulok el nagy titkot, ezzel a Philips kapitány elérte moderált szárnyalásának zenitjét, innen már csak zuhanni fog a színvonal. Tehát most érkeztünk el oda, hogy a fekete csürhe felszabadult a hajóra. Fehér testvéreink élete veszélyben forog! Jokes aside, mielőtt továbbmegyünk, érdemes kicsit elidőzni a film ezen aspektusán. Az élvezhetőség kedvéért indítsunk magasról, és vegyük kölcsön a PC toleranciafetisiszták retorikáját: mi ez a szar? Ez rasszizmus! A szomáliai kalózokat úgy állítják be, mint fekete bőrű, szakadt, primitív és bugyuta barlanglakókat! Az ilyen általánosítások vezetnek el a népirtásokhoz! Most így ábrázolják a kalózokat, holnap meg jönnek a marhavagonok! Hol vannak a fehér szomáliai kalózok? Miért nincs fekete a legénység tagjai között?

Mire fognak ebből asszociálni az emberek? Hogy minden szomáliai olyan, mint ezek a filmben bemutatott kalózok! Pedig vannak fehér bőrű, öltönyös szomáliai kalózok is! Akik operába meg borkóstolókra járnak. És remek családapák! Vagy anyák! Vagy transznemű, gender fluid személyek! Továbbá nem halászok! Közük sincs a tengerhez. Irodista kalózok. Két munkahely közötti munkakeresők, táppénzen! De őket persze nem reprezentálják a filmben! Csak alul öltözött, buta, félmajom négereket kapunk, akiknek még a szeme se áll jól, gonoszul vigyorognak, erőszakosak, és ördögszarvra emlékeztető ciszta van a fejükön! Minden fehér bőrű, kerekesszékes szomáliai kalóz nevében: ez már botrányos! Diszkriminatív! Sérti az emberi méltóságot, és gyűlöletre uszít nemcsak a szomáliaiak, de egész Afrika népei ellen! ‘Tiltsák be! ‘Tiltsákbe! ‘TICSÁKBE!

„I know this is what we do. This is our life. But it just seems like… the world is moving so fast… right now things are changing so much.”

Visszatérve a kulturált érvelési mederbe, ez a furcsa, indirekt rasszista vonulat tényleg kissé idegesítő. És roppant bizarr. Ugyanis a film második harmada gyakorlatilag olyan, mint egy magyar népmese. Phillips kapitány, a rafkós, szakállas Macaulay Culkin folyamatosan szétszívatja a buta fekete kalózokat. Reszkessetek betörők! 2013-as kiadásban. Van itt minden: bújócska, ide-oda futkározás, üvegszilánkra lépkedés, villanykapcsolók le- és felkapcsolása, ravaszkodás, cselszövés, és még több ravaszkodás. “A szemfüles Phillips kapitány megkínálja a fáradt szomáliai kalózokat Fantával, görögdinnyével, és KFC csirkével.” (ha egyszer véletlenül találkozok Laár Andrással, ezt a mondatot feltétlenül elismételtetem majd vele…).

…és egyébként ő a legértelmesebb kalóz a csapatban.

A kalózok valamilyen oknál fogva feltétlenül meg akarják keresni bujkáló matrózokat, így ahelyett, hogy a partok felé kormányoztatnák a hajót (jó, a legénység leállította a motort, de szerintem egy-két túsz agyonlövésével rá lehetett volna venni őket az együttműködésre), lelépnének a széfben őrzött pénzzel, vagy szólnának a nem messze horgonyzó haverjaiknak, hogy küldjenek ide még 100 fegyverest, pár gépészt és egy kalózkapitányt (heh), inkább elkezdenek hősünkkel össze-vissza mászkálni.

Nem tűnik fel nekik az a égbekiáltóan nyilvánvaló tény, ahogy Tom Hanks folyamatosan instruálja az embereit a rádióján, de persze mit is várhatunk egy csapat ostoba niggertől, nem igaz? Nem tudnak átlátni az okos fehér ember cselszövésén. Amúgy bírom, hogy ezt a négy szerencsétlent valami Isten háta mögötti halászfaluból szalajtották, és olyan egyszerűek, mint egy marék kavics, de az egyikük (a főnéger) tud annyira angolul, hogy a film kedvéért eldiskurálgathasson Phillips kapitánnyal. Nyilván egész életében erre a feladatra készítették fel a halászfaluja kalózképző főiskolájában. Vagy csak menet közben, a kosszal együtt ez is ráragadt?

„It was supposed to be easy. I take ship… ransom… nobody get hurt.”

És miközben a különböző csapdák, kerülőutak, kreált üzemzavarok és fárasztó, energiavámpír szívatások súlya alatt a négy szerencsétlen szomáliai srác szép lassan idegbajt kap, Phillips kapitány végig nyugodt, támogató és irracionálisan kooperatív. Mint egy jó apa, egy előzékeny barát, konstruktív javaslatokat tesz, hogyan lehetne a legeredményesebben átvizsgálni a hajót, megtalálni a legénységet, kifosztani a rakományt, elmenekülni és megúszni a dolgot…stb. Látszólag az élete céljául tűzte ki, hogy ezt a kis néger csapatot mindenben, de ténylegesen mindenben segítse. Ez nagyon hamar eljut arra a pontra, hogy a kapitány olyan problémákat is meg akar oldani, olyan igényeit is ki akarja elégíteni a kalózoknak, melyekről azok még csak nem is tudtak.

Vigyázz, ‘eleinstandolják a rakományt!

Odafigyel, nehogy a kalózok kifáradjanak, dehidratálódjanak, elfertőződjenek a sebeik, vagy kénytelenek legyenek üres kézzel távozni. Értem én, pszichológia. De a film a kapitányon keresztül ezt annyira túltolja, hogy az már komikussá válik. Nem csodálkoztam volna, ha Tom Hanks egyszer csak letérdel, hogy orálisan is kielégítse a fogvatartóit. Már itt is nevetséges a viselkedése, de a film utolsó szakaszában olyan krisztusi méreteket ölt a jósága és a törődése, hogy azt amíg nem látod, nem is tudod elképzelni. Ezek tehát Phillips kapitány legfontosabb tulajdonságai. Rendelkezik a fehér emberek trükkös, találékony jellemével, melyhez egy szent önfeláldozó szeretete párosul. Annyira éteri figura, hogy szinte már a néző is elhiszi, hogy az ‘úr Jézuska öltött testet ebben a mackós termetű, szelíd alakban.

Szóval a Benny Hill-féle komikus lóti-futi és firnyákos cselezgetés után végül a legénység sikeresen elfogja az egyik támadót, és készek kicserélni a kapitányra, feltéve, ha a kalózok fogják a pénzt, és lelépnek a mentőcsónakkal. Mivel egyik fél sem tudta, hogyan kell túszt cserélni, az elfogott kalózt elengedik, de Phillipset nem, így elérkezünk a harmadik harmadhoz, vagyis oda, ahol hősünk összezárva ül négy négerrel egy fülledt kis lélekvesztőben, és próbálja elterelni a figyelmét az egyre növekvő vizelési ingeréről.

„I come too far, Irish. I can’t give up. No.”

Na, itt esik teljesen elemeire a film. Megjelenik az Amerikai Haditengerészet csatahajókkal, helikopterekkel, drónokkal, repülőgépekből kiugró ejtőernyős SEAL mesterlövészekkel, és valami hihetetlen szakértelemmel, mindezt egy rohadt ladik, négy kalóz, és egy majd maga alá pisáló Phillips kapitány miatt. Kicsit overkill, de ki vagyok én, hogy megítéljem az Amerikai Hadsereg munkáját. Majd akkor pofázzak, ha én is visszalőttem az őskorba néhány arab országot! Az egyenlő erő alkalmazásának elvében csak a gyengék hisznek, ugye, igazából mindenki tudja, hogy nukleáris atomtöltettel kell galambra lövöldözni. Az Egyesült Államoktól pedig nem áll távol az ilyesmi, és készek lennének nemzetközi konfliktust kirobbantani egy idióta miatt, aki fusizni akart az üzemanyagpénzzel.

Tényleg, hadihajók nélkül ez a helyzet kezelhetetlen lett volna.

Tehát… a kalózok egyre feszültebbek, hisz kezdenek ráébredni, hogy még a legjobb esetben is apró barna molekulákká fogják géppuskázni őket, de azért lelkesen tárgyalnak a hadsereggel, váltságdíjat követelnek, és nagyon eltökélten lóbálják a fegyvereiket. A legabszurdabb jelenet szerintem az volt, mikor az egyik kalóz fogott egy kötelet, és bekötözte a mentőhajó ajtaját. Érted, ott úszik mögöttük két csatahajó, rajta fegyveres katonákkal, mesterlövészekkel, és akkora ágyúkkal, melyeknek a szele elfújná a szaros kis halászfalujukat, de ő basszus bekötözi az ajtót. “Ezen próbáljatok meg átjutni, köcsögök!” Ha eddig a pontig nem döbben rá a néző, hogy mennyire bagatell, abszurd és tét nélküli ez az egész szituáció, akkor nem tudom, mire van még szüksége ehhez. Phillips továbbra is játssza a jófiút, de már kezd átszüremleni az álcáján a kétségbeesése. Ennek ellenére továbbra is igyekszik megváltani maga körül a fekete bűnösöket.

Bekötözi a sebesült srác lábát, győzködi őket, hogy adják fel magukat, még van esélyük életben maradni, de cserébe csak ordítozást meg ütleget kap a kalózbanda azon tagjától, aki már a kezdet kezdetén is idegbeteg volt, de később sikerült még tovább ingerelnie magát mindenféle semmiségeken (ideális választás a szerepre, a valóságban ‘agykárosulttá vert egy embert…). Őt ellenpontozandó ott van az angolul beszélő főhalász, aki árnyalja nekünk a képet, és megmagyarázza a buta, tudatlan nézőknek azt, amire józan ésszel egyszerűen képtelenség rájönni, vagyis hogy nem azért kalózkodnak, mert az akkora móka, hanem mert nincs más lehetőségük a nyomorból való kitörésre. Ezzel a kijelentéssel a film gyakorlatilag predesztinálja Szomália 10 milliós lakosságát a bűnözésre, hiszen a szegénységből következő magától értetődő és elkerülhetetlen következménynek titulálja a kalóz “hivatást”. És ha már ennyire benne van, kvázi legitimálja is.

„Thirty thousand dollars? What am I? Do I look like a beggar?”

Megkapjuk tehát a kötelező dolgokat. Hol demagógiát, hol népokítást, hol patrióta erőfitogtatást. Amerika egy fasza hely, hisz minden egyes polgár védelmére készek csatahajókat kiküldeni, számos emberéletet és egy nemzetközi konfliktust kockáztatva. Tiszta Ryan közlegény megmentése. Hozzák haza a fiamat! – és ez volt az a pont, mikor az Egyesült államok belépett a Második Világháborúba. Nem vagyunk messze az ilyen és ehhez hasonló ostobaságoktól. Mert amint azt a mostani történetünk is mutatja, az USA tényleg kész rakétavetővel fecskére vadászni, és ezt jól meg is támogatja a maga lokálpatrióta ideológiákba csomagolt érdekeivel.

Elfoglalhatnánk egész Szomáliát… de most inkább nem.

És hiába próbálják ezt árnyalni úgy, hogy megkísérlik azonosulhatóvá tenni a kalózokat. Valamennyire megismertetnek minket a körülményeikkel, és az úgymond emberi oldalukkal, de mindez teljesen felesleges, ha végeredményben ugyan úgy örömtáncot járunk a hulláik körül, miután a mesterlövészek agyonlőtték őket. Mert bármennyire is próbálkoznak, végül szükségszerűen, elkerülhetetlenül Tom Hanks karakterével fogsz azonosulni, és nem azért, mert annyira szimpatikus, vagy jó ember, hanem mert nem úgy néz ki, mint akire pofára 15 év börtönbüntetést kéne kiszabni. Mit akarnak elérni ezzel az identitászavaros történetvezetéssel? Igazolni a kalózok létjogosultságát, és egyben igazolni azt is, hogy miért kell golyót ereszteni a fejükbe? Újabb kapufa…

Mikor a túsztárgyalós szarakodás már tarthatatlanná válik, és az amerikaiak elhatározzák, hogy kilövik a kalózokat, már nagyjából 5 perce pörgött maximális fordulatszámon a feszültség. Phillips szökni próbál, a főkalóz átmegy tárgyalni a csatahajóra és elfogják, a megmaradt túszejtők végképp bekattannak, mindenki üvölt, a képernyő majd szét reped a nagy izgalomtól. Erre jön még 5 perc szarakodás a mesterlövészekkel. Mert a három kalózt egyszerre kell semlegesíteni, és ez nem egyszerű, mikor csak két pici ablakon lehet belátni az amúgy is hánykolódó hajóba. Phillips elkezdi írni a végrendeletét, megverik, kis híján agyonlövik, még jobban üvölt mindenki: KÉT ZÖLD, EGY PIROS! EGY ZÖLD, KÉT PIROS! KÉT ZÖLD, EGY RÓZSASZÍN, EGY FEKETE! – és ezt így folytatják hosszú perceken át.

„You’re not just a fisherman! You’re not just a fisherman!”

Annyira könnyű megkoreografálni egy ilyen baltával faragott történet dramaturgiai tetőpontját. Paul Greengrass mégis el tudta szarni valahogy. Mert fenn lehet tartani a pattanásig feszített izgalmi állapotot egy percig. Két percig is talán, ha elég jó a felvezetése. De nem 10 percig, basszus! Ez olyan, mintha a Jó, a Rossz és a Csúf kultikus végső párbajában a felek 10 percen át szemeznének egymással, mire eldördülne a lövés! Még ha jóindulatúak vagyunk, és az első 5 percet nem számítjuk, akkor is: 5 percnyi tetőpont túl sok. Ennyi ideig nem lehet fenntartani a feszültségnek ezt a pengeélesre kifent állapotát. Önmaga paródiájává válik az egész szituáció, ahogy a mesterlövészek céloznak, céloznak, (KETTŐ KÉK, HÁROM SZÜRKE!), Tom Hanks-et meg agyonverik, megerőszakolják és keresztre feszítik a négerek. “AMERIKA, AMERIKA, MIÉRT HAGYTÁL EL ENGEM?!” – és amikor már azt hinnéd, hogy “na, most fognak lőni!”, akkor inkább még ‘színbartóbáznak pár percig.

Hatásos belépő nélkül felesleges lenne feketékre lövöldözni.

Közben Tim Honks kapitányt megkötözik, a szemét befedik, lecsapják a földre és körülállják. Na basszus, most jön a gangbang. Hősünket végleg megalázzák emberi méltóságában. Szerintem Phillips is ezt gondolja, és épp az utolsó tiszta pillanatait éli, mielőtt a testnyílásait birtokba venné Szomália, erre dörrennek a fegyverek, és a kalózok ráejakulálják a kapitány arcára a vérüket és agyvelejüket (vagy annak a hiányát). Persze nem önszántukból. Phillips üvölt. “-Bemocskoltatok, ti beteg állatok!” – gondolja bizonyára, majd lassan kinéz a szemfedő mögül, meglátja a fogvatartóinak koponyáján keresztül a padlót, és inkább üvöltve visszabújik a szemfedő biztonságot jelentő takarásába. Tom Hanks az utolsó pár percben még színészkedik egy kicsit, aztán legördül a függöny.

A klimax, a filmes tetőpont, vagyis a szabadulást jelentő össztűz előtti pár perc valahogy nagyon bizarr lett. Nem tudom miért. Lehet, hogy csak én vagyok egy elborult fantáziájú, beteg rohadék, lehet, hogy az agyamat már pépesre marinírozta az a sok baromság, ami belenyomakodott a retinámon át csatahajóstul és Macaulay Culkinostul, de én kiérzek abból a jelenetből valami nagyon oda nem illő szexuális töltetet, mintha a kapitány kicsit vágyott volna arra, hogy elrabolják, megkötözzék, és partyba vágják a kalózok. Nem akarok indokolatlanul sejtetni dolgokat, de talán nem olyan jó már a nemi élete a feleségével, mint annak idején. Talán régen is vágyott a szomáliai kalózok sótól és halolajtól csillogó altestére. Mert az a fajta veselkedés, amit a fogvatartói felé tanúsít, messze, MESSZE meghaladja azt, amit ilyen helyzetben el lehetne várni.

„No problem Irish. Everything gonna be okay.”

Lehetséges, hogy mégsem volt annyira ellenére, hogy belökjék abba a szűk, fülledt mentőcsónakba, négy másik férfi közé. Fogalmam sincs, mindenesetre így utólag visszatekintve nem lennék meglepve, ha direkt hajózott volna a szomáliai partokhoz közel. Erről az egészről az a klasszikus vicc jut az eszembe: a tyúk fut a kakas elől, és közben gondolkodik. “Ha megállok, könnyűvérűnek hisz. Ha nem, frigidnek. Inkább csak véletlenül elesek…” Így már érthető, miért tudták a kalózok utolérni a konténerszállító hajót, miért hibásodott meg egy nagynyomású tömlő, és miért volt a kapitány olyan készséges. Olyan gyanúsan készséges…

-Várj csak fiam, majd én tartom neked…

Viccet félretéve, én nagyon nem vagyok megelégedve ezzel a sztorival. Eleve, nem látom be, hogy Richard Phillips esete miért volt annyira érdekes, hogy muszáj legyen filmet forgatni belőle. Ráadásul nem valami alacsony költségvetésű mozit, hanem egy igazi blockbustert, ami végül a költségvetése négyszeresét hozta vissza. Nem értem meg azt a hatalmas sikert, ami ezt a szemetet övezi. Mi volt az, ennyire meghatotta az embereket? Az a cukormázzal bevont, mesterkélt jelenet, ahogy két világ szülötte pár pillanat erejéig lélekben összekapcsolódik, és elméláznak egymás igazi, mély, megfejthetetlen bánatában?

Valaki hívja ide Bayer Zsoltot! Mert akkor és ott összemosódott fekete a fehérrel, és lett belőle barna, ami tökéletes szín ahhoz, hogy felfessünk vele egy nagy kupaccal abból az anyagból, mellyel ezt a filmet is jól jellemezhetjük. Nem a zene, nem a kamerázás, és még csak nem is a színészi játék miatt. Egyszerűen rossz volt a rendezés, rossz volt a forgatókönyv, és ennek következtében a történet is hasonlóképp csapnivaló lett. Tekintsünk el attól, hogy a legénység tagjai (mármint a valódi legénység tagjai) szerint, a film egy nagy büdös hazugság, melyben hamis pátosszal övezik Richard Phillips személyét, akinél még Wilson is jobb kapitány lenne. Legyünk jóindulatúak, és foglalkozzunk szigorúan csak azzal, ami a vásznon lezajlott. Ott is elég bullshit van, nem kell aggódni. A kezdés illúzióktól megfosztott, tárgyilagos hangvételét sikerült lealjasítani az olcsó akciófilmek szintjére a hajó ostromlós kutyakomédiával, majd a sztori a maradék hitelét is elvesztette, miközben Bozont és a néger Rejtély Rt. eltűnt matrózokat keresgéltek sötét folyosókon, de amikor a történet bezárt minket a mentőcsónakba, akkor lett kiengedve a szellem a palackból. Amerikai Hadsereeeeg! OHHH YEAAH!

„It’s not gonna be easy for our kids. They’ll be going into a different world than the one you and I came into.”

Hirtelen visszaidéződtek a Csatahajó-féle képsorok, újra a haditengerészet toborzóirodájában éreztem magam, szóval visszatértem a demagógia azon bugyraiba, melyeket már azt hittem, hogy sikerült magam mögött hagynom, és kitörölnöm az emlékezetemből. Valamint titkon azt reméltem, az amerikai filmgyártás is túljutott ezen a korszakán. De amikor azt látom, hogy egy szaros ladik ellen ‘csúcsmodern cirkálókat, egy repülőgép anyahajót, helikoptereket, repülőről ejtőernyővel leugráló búvár mesterlövész nindzsákat küldenek, akkor rájövök, hogy nem haladtunk semerre sem. Attól tartok ez a fertő szép lassan átszivárog a tengerentúlról, és itt is gyökeret ver az emberek szívekben. Azok szívében, akik készek a saját kényelmükért, lelki nyugalmukért összemosni a szükségszerűt a helyessel, és csak egy igazságot ismernek: a nyers erő igazságát. Kész van hozzá az ideológia és a demagógia módszertana.

-…és kéne még három tucat óvszer, négy tubus vazelin, meg két levél Saridon.

A Phillips kapitány hatalmas csalódás lett volna, ha támasztottam volna felé bármilyen elvárást. Minden tiszteletem a valós Richard Phillipsnek, ha végigélte ezeket a megpróbáltatásokat, értelemszerűen nem is őt kritizálom (bár lehet, hogy ő is megérdemelné…), hanem a róla készült filmet, ami harmatgyenge lett. Rosszabb pillanataiban unalmasra és vontatottra, jobb pillanataiban pedig egyszerűen csak nevetségesre sikeredett. Iskolapéldája annak, hogyan lehet egy érdektelen történetből hatásvadász eszközökkel és görcsös igyekezettel olyan filmet csinálni, ami nem tud mást, csak a végletek közt pingpongozni. A végeredmény nélkülöz minden finomságot, célratörő, mint egy al-Kaida kiképzőtáborra kilőtt rakéta. Csakhogy a lövedék pár száz méterrel odébb csapódott be, és porig rombolt egy mecsetet.

Tökéletes választás hipokritáknak, könnyed délutáni igazolásul, hogy a világ jó kezekben van. Mára befejeztük! A következő rész tartalmából: amerikai katonák, akik könnyeikkel küszködve harcolnak a terrorizmus ellen! Apukájukat hazaváró kisfiúk és kislányok. Az első szabad választás a téglaporrá bombázott fővárosban! Küldje el SMS-ben a DEMOKRÁCIA jeligét a képernyő alján látható emelt díjas számunkra, nyerjen 3 napos álomnyaralást Szaúd-Arábiában, és látogassa meg a szabad világ eme gyöngyszemét! Aaaaand…. cut!

2 / 10

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Az arabok már a...

Következő kritika:

25 utálatos, id...

Még több Filmkritika