Nos. Kezdjük talán a kinézettel. Nem mintha nem ezzel kezdenénk mindig. De minden alkalommal benne van a pakliban, hogy valami teljesen oda nem vágó dologról értekezzek bevezető gyanánt. A fejléc… finoman fogalmazva is csúnyácska. Mármint, az ember jóhiszeműen rákattint a blog linkjére, mosolyogva várja az érdekes tartalmakat, erre egyből szembetalálja magát egy négyzetben üldögélő, keménykalapos favágóval. És nyilván nem az anglikán erdésszel van a baj. Mi az a négyzet? Nem tudom elhitetni magammal, hogy valamilyen neo-kubista megfontolásból van ott. Inkább a készítő nem tudta belesimítani a fejlécbe a kiollózott kép széleit. Bár, ahogy Roxana White többi munkáját néztem, ez valamiféle egyéni stílusjegy akar lenni. Egyáltalán nem dekoratív. Persze én, mint a metaforikus utca embere nem értek az ilyen emelkedett ‘dógokhoz, de ha valakinek az a védjegye, hogy igénytelennek tűnő alkotásokat ad ki a kezei közül, akkor csak gratulálni tudok az illetőnek. Mindenesetre, nem ártana egy új fejlécet rendelni. A háttér viszont nagyon rendben van. Színvilágával és mintájával illik a blog témájához, ugyanakkor nem kifejezetten kihívó, szolidan keretezi a bejegyzéseket. Okos választás. Kicsit át kéne fogalmazni a történetről írt rövid ismertetőt.

„Velük együtt egy közös célt hoznak létre…“, „Vajon hányan fognak eljutni? Vajon eljutnak-e egyáltalán.” Ez a Google fordító színvonala. Nem bántóan magyartalan, csak épp annyira, hogy zavaró legyen. A Substance menüpont alatt ott van a rendes szöveg, csak be kell másolni. Mondjuk az vitatható, hogy mennyire szükséges egy picit hosszabb bevezetőnek külön menüpontot szentelni, de mindegy. Szívesebben vettem volna egy elérhetőségek oldalt. Aztán ott van a szereplőket (.gif fájlokkal) bemutató lap is. Ez többé-kevésbé rendben van, bár Taubenfeldék kerülhetnének egymás mellé, ha már vannak olyan szerencsések, hogy egy családnéven osztozhatnak. Ha már itt tartunk: találóan lettek elnevezve a karakterek. Úgy értem, nem akarnak egyedüli Google találatok lenni, ami áldásos…
Tudom, hogy apróság, de a Fejezetek menüpont alatt a jelenleg elkészült 16 fejezetből csak 11 elérhető. Elő lehet őket ásni az archívumból, de ha már van egy ilyen opció, akkor tessék lelkiismeretesen vezetni, hogy naprakész legyen. Van még egy beépített zenelejátszó modulunk is, ami nem indul el magától. Köszönöm! Ezúttal nem zavarják meg kéretlen dallamok a lelki békémet.

Na de, a lényeg. Történet.
Ha nem lennék olyan elkötelezett, mint amilyen, akkor a prológus után abbahagytam volna az olvasást. Ma olyan finoman fogalmazós kedvem van, szóval mondjuk úgy, hogy a kezdés igencsak butácskára sikeredett. Amúgy a folytatás is, ne rohanjunk előre. Oh, de ha már rohanás: hősünk éppen fut egy erdőben, ami sötét, és egy vámpírt üldözi. A vámpírok nappal relatíve ártalmatlanok, este (vagy épp sötétben) viszont sokkal erősebbek. Még a foguk is hosszabb. Régebben viszonylag nyugisak voltak, és csak kicsit csócsálták meg az embereket, de manapság (mivel „…úgy fél éve megváltoztak, elszaporodtak…stb“) inkább megölik vagy átváltoztatják az áldozataikat. Rendben. A főszereplőnk egy vámpírvadász, aki 15 éves kora óta gyilkolássza a vérszívókat. Megfelelő mederbe terelt agresszió, igazán dicséretes. Szóval, este van (vagy csak sötét), emberünk az erdőben rohangál, mikor is elkapja hátulról valaki (hogyan?), akivel belebonyolódnak a világ legéletszerűtlenebb beszélgetésébe. Jól szituált emberek módjára finom társalgási stílusban bemutatkoznak egymásnak, megtudakolják egymás fontosabb paramétereit kérdéseknek hangzó válaszok formájában.

„Hány éves vagy? – hangzott a következő válasz.”

Majd a perverz ölelgető beinvitálja a vadászt a túlélőkből álló csoportjába. Persze előtte feltesz neki néhány tökéletesen irreleváns keresztkérdést, mert azért nem úgy van az, hogy minden jöttment csatlakozhat, akit a férfi hátulról elkezd fogdosni. A hősnőnk, aki mint kiderül nem más, mint Avril Lavigne.gif tehát már húsz vámpírt ölt meg, plusz a kedves papáját, akit előrágott egy vámpír. Szerintem tökéletes jelölt, pláne, hogy épp ideális korban van egy gyerek kihordásához. Ha nyelvtan tanár lennék, a prológus után biztos könnyes szemmel távoznék a szobából, és elgondolkodnék a karrieremet illetően. Végül is sosem késő pályát váltani, lehetsz árufeltöltő, buszsofőr, vagy épp favágó! Én mégis jobbnak láttam folytatni. Majdcsak kialakul ebből valami. Még pár fejezet, egy kis jóindulat, és lesz ebből még hármas alá is!

Nos, mint minden magára valamit adó férfiember, Billie (Rick Grimes.gif) is hallgatott a hímtagja hívó szavára, és beszervezte a lányt. Kíváncsi lennék, hogy megbukott-e valaki valaha is a tesztkérdéseken, melyek a csapatba való belépésnek a kritériumai? Valószínűleg nem. Oh, amúgy a lányt üldöző vámpír hogy teljesen eltűnt! Utca, utca, utca… némi szóismétlés árán eljutnak a menedékhelyre. Ami egy fallal körülvett és kapuval lezárt háztömb volt. Beengedte őket egy kb. 24 éves (és 7 hónapos) férfi, aki egyből elkezd érdeklődni arról, hogy feltették-e a lánynak a négy sorsdöntő kérdést, melyből kettőt kapásból a helyzet szült. A fejemet fogtam ezen. Tényleg ennyire komolytalanok ezek a népek, vagy ennyire nincs jobb dolguk? Mit bizonyít ez a négy kérdés (Hány vámpírt öltél meg? És hány embert?…+ két random)? Mintha nem lehetne rájuk akármilyen választ adni. Ha nem öltem meg se vámpírt, se embert, mert mondjuk orvos vagyok (akinek a szakértelme kulcsfontosságú), akkor megbuktam? Vagy ha csak embereket öltem meg, mert mondjuk veterán katona vagyok, és lehúztam 3 évet Irakban, akkor elhajtanak?! Mik ezek, talán cserkészek, akik felesküdnek a becsületkódexre, hogy nem fogják letépni a védett havasi gyopárokat? Ugyan már…

Mindegy, megint mindenki bemutatkozik mindenkinek, majd bemennek egy, az utca közepén álló házba. Csak azt tudnám, hogy minek épít bárki házat egy utca közepére? Biztos vagyok benne, hogy ezt nem hagyta volna jóvá a helyi önkormányzat. Éreztem, hogy elcsorog az önuralmam a padló repedéseibe, miközben a társaság belépett a házba. Odabent két lány ácsorgott arra várva, hogy megérkezzenek. Valószínűleg nekik sem volt jobb dolguk, ez az első említésre méltó esemény a héten. Ilyenek ezek az NPC-k. Kapunk linket a ruházatukról, mert sokkal egyszerűbb belinkelni egy képet, mint leírni, hogyan is néznek ki a ruhadarabok. Állhatna az egész történet képekből. Mondjuk hosszú idő lenne mindenre rákeresni a Google-ben, és az egymás után bevágott linkek sem mutatnának éppen jól, de mi van akkor? Átöltözés, vacsora, őrködés. A karakterek zokszó nélkül befogadják az új jövevényt. Mert a világ tényleg csak egy szempont szerint működik: vámpír rossz, ember jó. És a mi valóságunkban, ahol ugye mindenki olyan kedves egymással, és sose történik semmi szörnyűség! A szereplők komolyan így viszonyulnak a dolgokhoz, és kvázi szűrés nélkül beengednek maguk közé bárkit!

A szereplők tényleg nem fecsegnek sokat. Legalábbis semmi lényeges dologról. Biztos megszokták már, hogy magányos vámpírvadászok csatlakoznak a csoportjukhoz. Nincs több kérdésük. Adnak neki egy szobát, pár ruhát, aztán ennyi. Az emberek mondjuk nem így viselkednek, de egy percig sem hittem, hogy valódi, hús vér személyekről van szó, így tehát rendben van. Ezeket a népeket egy kartonlapból vágták ki, és nagyjából ennyi személyiségük is van… Na tessék, kellett mondanom! Jön az őrségváltás, erre belinkelt alakok érkeznek! Komolyan, ez mi? Ilyen alapon tényleg nem kell történetet írni, pakoljunk be linkeket egy üres lapra. Miből állt volna venni a fáradtságot és megfogalmazni, hogy egy negyven év körüli, borostás, fáradt tekintetű férfi, és egy kedves arcú szőke lány jött a helyükre? Emeli ez a beleélést? Hogy tiszta random lapokat kell megnyitogatni azért, amit fél percnyi gépeléssel el lehetne érni? Ez még csak nem is lustaság, egyszerűen az írói képességek hiánya. Ha nem megy, tessék gyakorolni a leírásokat. Az ilyen olcsó fogások csak a sztori nemlétező hitelességét ássák alá. Nem kötelező ám blogot írni! Mert így tényleg nem érdemes.

Mindegy, vége az őrségnek, Billie és Avril Lavigne.gif beszélgetnek, amiből persze mi nem látunk semmit, mert mint az előzőekből is kiderült, LBS nem nagyon jeleskedik az épkézláb párbeszédek megírásában. Szóval jobb is így. Megtudtunk pár dolgot, de semmi igazán fontosat, a többi meg ugye lényegtelen volt. Kapunk némi leírást az utcáról, ami egy középkori falu képét idézi elénk. Idilli környezet, állatok, beszélgető emberek. Az elővezetés nélküli, rosszul bemutatott apokalipszisben végre élvezhetjük a nyugalmat. Persze pár fejezet múlva nyilván szétverik az egészet a vámpírok, de addig is béke honol. 36-an élnek itt, és igen alapos számadatokat kapunk arra vonatkozólag, hogy a házak hány szobásak, hány család él itt, hány hónap múlva fog szülni az egy szem terhes nő, és hány orvos (vagy „ilyesmi dolgokhoz” értő személy) van a közösségben. Fontos adatok ezek, és biztos engem is érdekeltek volna, ha egy management játékkal játszok, de így nem annyira. Olyasmiket tudok meg, amiket valójában a kameraként funkcionáló főszereplő sem, és nem sikerült annyira invesztálódnom a közösség sorsába, hogy érdekeljenek ilyen információk.

Billie elhívja Avril.gif-et a holnapi élelemgyűjtésre, majd visszamennek a házba, ahol a túlélők maroknyi csoportja megbeszéli (ismét egy ízes párbeszéd keretében), hogy hat vagy hét fő lesz e jelen másnap. Majd elmennek egy megbeszélésre egy „raktáros” házba (ez a megbeszélés valójában csak a megbeszélést megelőző konzultáció volt!), ahol találkoznak egy megint csak linkelt sráccal, de a korábban belinkelt két figura is ott van. LBS ahogy az emberek, úgy a tárgyak bemutatását is igyekszik megspórolni, így bemutatkozik: a menőautó.jpeg is! Miután mindent szépen lebeszélnek, kiderül, hogy a főszereplő lány ebben a városban született. Fontos információ, és ha történetesen egy unatkozó anyakönyvvezető lennék, akkor érdekelne is, de mivel nem vagyok az, meglehetősen hidegen hagyott.

Következő fejezet, irány felfedezni! Ház, házak, házakba, házakat, ház… egy adag szóismétlés után hőseink találnak „tulajdonképpen 3 konzervnyi kukoricát“, majd az egyik… házban találkoznak egy ismét csak 24 éves nővel. Megint link az arcáról, link a ruhájáról, már csak egy link kéne a személyi igazolványáról és a lakcímkártyájáról is, és akkor tényleg nem kéne semmivel sem foglalkozni. A nő mindenesetre egy vámpír, bár ez nem látszik a belinkelt .gif-en, ugyanis nem piros a szeme, nincsenek nagy kiálló szemfogai, és úgy eleve nem tűnik túl… túlviláginak. Nem elég, hogy LBS hivatkozásokkal operál, még át is akar verni minket, ami egyáltalán nem szép dolog. De mivel a vámpír azt állítja magáról, hogy nem gonosz, mindenki egyből megbízik benne. Ez egy olyan alternatív univerzum, ahol mindenki igazat mond, mindenki kapásból elhisz mindent, és végletekig emberségesek. A történet szerint konkrétan háború dúl az emberek és a vámpírok között, ráadásul az utóbbiak állnak nyerésre. Kill, or get killed szituáció, ahol csak az erősebb, gyorsabb, és kegyetlenebb maradhat életben. Erre: „…ő más. Hallgassuk meg, mit akar mondani!” Igen. Ennyire bugyuta a sztori. Van egy olyan érzésem, hogy ez a blog a Disney csatorna és a Cartoon Network szellemi aranybányájából táplálkozik. Aztán folytatjuk, a szerző tovább csépeli lelkünk törékenyre izzított fémdarabkáját az ostobaságok kovácsműhelyében:

„Van egy vámpír, állítólag ő az, aki miatt ez az egész van. Utálja, ha valamelyik vámpír nem iszik embervért. Megtudta, hogy én sem iszok. És higgyétek el, kegyetlen egy vámpír. Kegyetlenebb, mint a többi. Pedig, azok sem valami kedvesek… Addig kínzott, ameddig nem voltam hajlandó embervért inni.”

Tehát a történet azt akarja nekem bemesélni, hogy egy (elvileg) világméretű krízis során az (elvileg) fővámpír veszi a fáradtságot, és egyesével pesztrálja minden társát, lebeszélve őket a kvázi vegetarianizmusról, pedig ki tudja, hány ezer, vagy millió példány rohangálhat a Földön. Megtudta, valahonnan rájött a dologra, erre személyesen idejött, és addig kínozta ezt a lányt, amíg nem ivott vért. Komolyan. Ez egy olyan alternatív világ, ahol mindenkinek temérdek szabadideje van, hogy felesleges hülyeségekre pazarolja? De oké, mondjuk, hogy elhiszem ezt a teljességgel valószínűtlen forgatókönyvet, akkor is mennyi esély van rá, hogy pont most, pont itt találkozzanak egy ilyen vámpírral, aki ráadásul kész velük kooperálni? Nem. Ezt az ökörséget nem vagyok hajlandó lenyelni! Mit zavarja a főnököt, hogy egyesek nem isznak az emberekből? Attól fél, hogy majd átállnak a másik oldalra? Mert ha agyon kínozod az illetőt, aztán erőszakkal ráveszed a vérivásra, akkor majd biztos roppant megbízható szövetséges lesz belőle! Ekkora elba…

Aztán persze kirobban egy mini konfliktus a vámpír ürügyén, és sorba mindenki “felcsattan”, csak, hogy megint egy pompásan megkoreografált és teljesen hiteltelen párbeszédbe bonyolódjanak. Mert MOST KELL kiborulni és egymás ellen fordulni! Nem akkor, amikor a gyűlölt ellenség ott áll előtted, és akár meg is támadhat, hanem amikor látványosan nem jelent fenyegetést, hasznos információkkal szolgál a másik frakcióról, és kész segíteni az ellenük való harcban… na ez az a pont, ahol ki kell robbantani a vitát! Szegény Calebet, aki amolyan voice of reason szerepet próbálna betölteni, egyből elnyomják oktalan bizalmaskodással. Na de azért a végén csak kiszavazzák a vámpír csajt, szóval csak eltakarodik a történetből. Ezt követően természetesen bekövetkezik a létező leglehetetlenebb esemény, a nettó elmebaj (miért is nem lepődök meg ezen…?), vagyis a rossz fővámpír megjelenik kilenc csatlósával egy rövid szájkaratézás erejéig. Addig szövegelnek, amíg az emberek jól agyon nem lövik őket. Három marad, ők elmenekülnek. Van egy sansza, hogy a pillanatnyi főgonosz is köztük van…

Gyorsan futás haza, ideje meglapulni. Mert az az ellenség, aki ad hoc odaterem vitázni egy random kunyhóba, az nem fog beteleportálni a szaros kis bázisotokba. Eltelik két hét, a túlélők farkukat behúzva kushodnak a fallal körülvett utcácskájukban, majd csak előmerészkednek, hogy kísértve a sorsot visszamenjenek PONTOSAN UGYAN ODA, AHOL LEGUTÓBB MEGTÁMADTÁK ŐKET! Mert miért ne?! Megtalálják a karóval ledöfött vámpírcsajt (de kár érte, úgy szerettük), majd tovább kutakodva valami kekszes dobozban egy kártyát, amire a Revenge szót írták vérrel. Értem. Tehát akkor nézzük, mi is történt: a gonosz vámpírok visszajöttek, megölték ezt a szerencsétlen vámpírt, majd a vérével írt üzenetet elrejtették egy finom süteményt ígérő dobozban. Szinte látom magam előtt, ahogy a kackiás bajszukat pödörgetik, nagyon ravasznak érzik magukat, és gonoszul röhögnek. -NYEHEHEE! Most megmutattuk nekik, milyen aljasok vagyunk! Végül is, ha ezt művelik a szövetségesükkel, akkor mire számíthatnak az ellenségeik? Ráadásul a túlélők arra számítottak, hogy tápláló süteményt találnak a dobozban. DE NEM! Mert egy baljóslatú kártya volt benne! Itt kérem komoly pszichológiai hadviselés van! Igen, persze. Ezeknek tényleg kurva sok szabadidejük van. Hőseink mindenesetre ledöbbennek, lelépnének, de Rick.gif-nek megszólal a női megérzése, így betámadnak egy másik házat, ahol valami igazán meglepő fogadja őket… nem, köszönöm, nekem ennyi bőven elég volt.

Mondanám, hogy fogyasztható darab, de hazudnék, mert ez valami borzasztóan infantilis. Ha a dialógusok rendben lennének, ha korrekt leírásokat kapnánk vacak linkek helyett, a People vs Vampires akkor is megbukna a gyermeteg történetvezetése miatt. Beleolvasgattam a későbbi fejezetekbe, de azon túl, hogy megritkulnak a linkelések (ami betudható annak, hogy túljutottunk a karakterek kritikus bemutatásán…), nem javul semmi. Lehet, hogy azoknak, akik a Libabőr könyveken szocializálódtak, ez a történet izgalmas lehet, de aki egy kicsit is olvasottabb vagy érettebb, annak nagyon zavaróak a fent felsorolt hibák. Mondhatnám, hogy a sztori érdekes, viszont igazából csak olcsó másolata a most futó nevesebb sorozatoknak. Akárcsak a karakterek. Nincs külön karakterábrázolás, az olvasó hagyatkozzon arra, amit az alapul szolgáló történetekből megtudott. Oké, meg lettek változtatva a nevek, de ez egészen pontosan mire elég? Nagyon minimálisak a különbségek a karakterek között, mert még a dialógusokban sincsenek igazán kidomborítva a személyiségjegyek. Mondjuk ott semmi sincs kidomborítva, csak a szájukat járatják, hogy haladjanak az események, de akár a Kisokosból is olvashatnák a mondataikat, annyira szárazak a dialógusok. Nem tudott megfogni az alapkoncepció, nem érdekelt, hogy mi történik embereinkkel (és vámpírjainkkal) a továbbiakban. Pláne a főszereplő sorsa hagyott hidegen, aki a legjellegtelenebb volt mind közül. Olyan, akár egy sínen mozgatható kameraállvány: az ő szemein át láthatjuk az eseményeket, de mintha ott sem lenne. Ha beszél, minimális hatással van a körülötte lévőkre, de azt érzem, a dolgok nélküle is hasonlóképp alakulnának, mint vele. Összességében LBS blogja nagyon gyenge eresztés. El lehet olvasni, ha nincs jobb dolgod, de elég kevés olyan helyzetet tudok elképzelni, mikor megérné ezt az elfoglaltságot választani… lényegében bármi más helyett.

- Kitahito

Megosztás