logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Blogkritika / 2016/05/21 / Szerző: Kitahito

Pasik, Titkok, Esküvők

Egy blog arról, hogy milyen díjakat kapott a blog, mely még meg sem íródott. Továbbá nyomokban pasikat, és titkokat tartalmaz. Esküvőkkel nem találkoztam, viszont a világ egyik legellenszenvesebb főszereplőjével igen. Határtalan izgalmak várnak ránk! Kezeket a paplan fölé, éljenek a csajok!

Pasik, Titkok, Esküvők

Ezúttal valami egyszerűbb, szinte már puritán szórakozásra vágytam, ezért kiválasztottam magamnak Timi művésznő Pasik, Titkok, Esküvők c. blogját. Természetesen egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ezt az iromány nem az én nememnek vagy korosztályomnak készült, és abban is biztos voltam, hogy nem fogja az intellektuális gyarapodásomat szolgálni. De hát ugye néha kell egy kis kikapcsolódás, és valahogy el kell pusztítani azokat a ficánkoló kis agysejteket, nem lehet folyton denaturált szeszt kortyolgatni, mert a végén még szobafestőnek nézik az embert. Szóval… pasik, titkok, és esküvők. Tökéletes folyamatábra.

Kezdjük talán a külsőségekkel. A fejléc rendhagyó, szép, és semmitmondó, ami önmagában rendben lenne, ha nem csúfítaná el az összképet a blog címe, amit valami rettenetes betűtípussal firkantottak fel rá. Emiatt az egésznek lesz egy nagyon határozott műanyag hatása, mintha a csak a PowerPoint 2007 köszönne vissza az oldal tetejéről. Persze nem saját design, így ne is érje szó a ház elejét (vagy a hátulját) miatta. A háttér kellemesen sárgás, ami jól megy a fejléc színéhez, szépen egymásba simulnak, így ezzel nincs probléma. Eddig még azt mondhatnánk, hogy egy korrektebb bloggal van dolgunk, de ha vetünk egy pillantást… úgy minden másra, akkor hamar rájöhetünk, hogy itt azért komoly gondok és hiányosságok vannak. Nagyon komoly hiányosságok. Először is, a bejegyzések valami rendkívül hanyag és igénytelen módon vannak kihányva a lapra. Magukkal a fejezetekkel még nem is lenne akkora gond, de elvesznek a különféle mondvacsinált díjak és ad hoc hírek özönében, melyek külalakra kuszák, szerkesztetlenek, vagyis formailag teljesen elütnek a valós, érdemi bejegyzések viszonylag összeszedett külalakjától.

Sokszor írtam már erről, de megint elmondom: lehet, hogy Timi, és a Szabó Cinti nevű társszerzője azt gondolják, hogy érdekes és fontos az, ha díjat kapsz azért, mert le tudtál írni 11 dolgot magadról, de a valóságban ez rohadtul nem érdem. Írj egy bemutatkozást. Rendben van. De ne veregessétek már meg egymás vállát azért, mert sikerült összehozni pár mondatot! És most komolyan, Liebster Award? Azért nem akartok egymásnak díjat adni, mert nő a körmötök, emésztetek, vagy mert szén-dioxidot lélegeztek ki? Abba már bele se megyek, hogy mennyire komolyan vehető egy olyan “Év blogja” verseny, amit egy nyolc feliratkozós oldal ír ki…

És ezeknek a bannerek takarják a blog értékes felületeit, ahová valóban érdekes információkat vagy hasznos modulokat lehetne elhelyezni. Csak hogy érzékeltessem, mennyire pocsékba megy a hely az oldalsávban: a Jelentkeztem a sixsevennie blogversenyére! reklám akkora területet takar ki, mint a chat és a feliratkozók listája együttvéve. De rendben van, rakosgassátok ki a nyilván nagyon, nagyon fontos játékdíjak hirdetéseit. Ha ez boldogít titeket, és úgy gondoljátok, hogy négy khm… érdemi bejegyzés után jogosultak vagytok bármilyen díj megpályázására, hát szívetek joga. De akkor rakjátok ki őket oda, ahol nem zavarnak senkit, és hagyjátok meg a stratégiailag fontos felületeket a valóban értelmes moduloknak.

Mert most a következőt lehet látni (fentről lefelé): fülszöveg; random vigyorgó csaj .gif (ki tudja mi a francnak…); tudnivalók és design köszönetnyilvánítás; blogolj.eu linkcsere; feliratkozók listája; egy rohadt nagy blogverseny reklám; egy még sokkal nagyobb reklám; chat; valami gyermeteg oklevél; aktuális olvasók; fülszöveg 2.0; az előbbi oklevél hirdetése; I love my followers képecske; facebook link; archívum; egyéb blogok; szerzők. Na, hát ilyen rohadt összevisszaságot is rég láttam már. Mert ugye miért kerülnének a reklámok egymás mellé, miért lenne a “szeretem a feliratkozóimat”-kép bárhol a feliratkozók listájának közelében, vagy miért is lenne a chat olyan helyen, ahol 2 perc lefelé görgetés nélkül el lehetne érni…

„Köszönöm, hogy olvastok, köszönöm a sok sok megjegyzést, az új olvasókat és a rengeteg díjat.”

És a dolog nem áll meg itt. Ugyanis mint ahogy talán a fenti képen is látszik, a blog menüpontjai elérhetetlenek, mivel valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a legújabb bejegyzés közzétételének dátuma rálóg a gombokra, ami egyrészt rettentően rondán fest, másrészt megnehezíti az oldalon való navigálást. Eddig 10 poszt van a blogon, melyből csak négyet tesznek ki a fejezetek, a többi ilyen felesleges trash szövegelés díjakról és magánéleti adalékinformációkról, és biztosan nagyon érdekesek is lennének, ha nem kéne átgörgetni rajtuk ahhoz, hogy eljussunk a valóban lényeges dolgokhoz, melyek… basszus, már nem is vagyok benne biztos, mi itt a fontos. Ha egy blog tíz bejegyzésből hatot szentel mindenféle szarra, és csak négyet magára a történetre, akkor azt kell hinnem, hogy nem a díjak a körítései a történetnek, hanem a történet a körítése a díjaknak. A jelenlegi felállásból úgy tűnik, hogy Timi és Cintia csak azért dobnak ki itt-ott egy fejezetet, hogy a megmaradt időt a ‘foggyos plecsnikkel való vagizásnak szentelhessék.

A Szereplők menüpont elérhetetlen, így sajnos kénytelen vagyok tinisztárokról és modellekről készült stúdiófotók meg .gif-ek nélkül elképzelni magamnak a hősöket. Hasonlóképpen elérhetetlen a Fejezetek, a Cserék, és a Díjak menüpont is. Az elsőt kicsit sajnálom, mert így át kellett verekednem magam egy csomó irreleváns bejegyzésen. Na nem baj, legalább tudjuk, hogy milyen… rettentően rangos elismerésekben részesült a blog. Igen, azt nagyon jól tudjuk, mivel folyamatosan a pofánkba tolják a lányok. “Gratulálunk, van két kezed és két lábad!” Aron Ralston díj! + a zsűri különdíja, mert van rajtad ruha!

Na jó, hagyjuk. Maradjunk annyiban, hogy a dolgok még nem kellőképp kiforrottak a design terén. Nézzük inkább, hogy mi a helyzet a történettel! Végső soron az fog eldönteni mindent. Persze megvannak a fenntartásaim a témaválasztással kapcsolatban. Mondjuk úgy, hogy a pasik, titkok és esküvők nem az a hármas, ami egyből felcsigázná az érdeklődésemet, épp ellenkezőleg. Kifejezetten baljós előérzetem volt, mielőtt belekezdtem az olvasásba.

Ismered a történetet a LÚZER lányról és a MENŐ fiúról, akik a film/történet végén összejönnek? Persze, hogy ismered. Mindenki hallott róla. Csak itt az a bökkenő, hogy az élet nem így megy. Ha lúzer vagy, az is maradsz. Nem kapsz a sorstól egy szőke herceget fehér lovon, akinek köszönhetően a menők befogadnak a társaságukba és attól a pillanattól kezdve új rangot kapsz a gimiben. Viszont kapsz esélyt változtatni. Én pedig elfogadtam az esélyt és változtattam. De rosszul cselekedtem. A bátyám és a családom utál, a fiú akibe menthetetlenül beleszerettem egyenesen gyűlöl. Habár az állásom forog kockán ( amiért olyan sokat harcoltam ) a sztori megírása miatt, jóvá akarom tenni, amit elrontottam. Emiatt, drága olvasó, a továbbiakban nem a megszokott divat és más lifestyle cikkekről fogsz olvasni ( remélem nem gond, hogy tegezlek ) hanem a baklövéseimről ( van egy pár ). Ha nagyon untatlak dobd ki az újságot nyugodtan. Na akkor kezdjük is az elejétől……” – már ettől a prológusnak is beillő fülszövegtől úgy éreztem, hogy legjobb lenne a blog olvasása helyett inkább egy meszeletlen betonfalnak csapkodni a fejemet, de valahogy csak legyűrtem a mentális épségem lassú széthullását előrevetítő belső figyelmeztetéseket, és belekezdtem az első fejezetbe.

„…remélem nem bomlik elemekre.”

Nos, a prológusban megismerhetjük Ivvy-t, a főszereplő lúzert, akit egy visszaemlékezésben Manda (ilyen név nincsen) és a sleppje épp megaláz. Az ilyen és ehhez hasonló gimnáziumi élmények kellettek ahhoz, hogy hősünk a (gyűlöletesen megfogalmazott) szürke kisegérből végül a legnagyobb vagány legyen, vagyis Amerika egyik legnagyobb újságjának divatrovatának az írója. Mert tudjuk, hogy nincs is annál nagyobb menőség, ha valaki író lehet. Én is rengetegszer tapasztaltam például, hogy míg a különböző sportolók, filmszínészek, énekesek és gazdag playboyok a társadalom perifériájára szorulva igyekeznek valami falábú, rusnya nőt felhajtani maguknak, addig az írók, költők, riporterek és kritikusok sorba viszik fel magukhoz a 10/10-es álomnőket, és felhőtlen boldogságban élik mindennapjaikat mindenki csodálatától és irigykedésétől övezve. A valóságban nyilván így megy ez.

Tudom, cinikus rohadék vagyok, de amikor arról van szó, hogy egy szereplő emberfeletti igyekezettel változtat az életén, akkor ne az újságírói munka legyen már az, ami ellenpontozza a korábbi extrovertált, írásba és olvasásba feledkező énjét, mert nekem ez pontosan a gimnáziumi évek megaláztatásának és befelé fordultságának logikus és teljességgel kiszámítható folytatásának tűnik. Ha azt mondta volna, hogy “könyvtárban kuksoló szürke kisegér voltam, akit mindenki kinevetett, de nézzetek meg most, én vagyok az USA legnagyobb pornósztárja!”, akkor érteném. Az valóban egy változás lenne, amit nyilván sok erőfeszítés árán tudott csak megvalósítani. De ez így… meh.

Szóval miután letudtuk ezt a sablonos felvezetőt, ugrunk egyet, és hihetetlen átalakulásokon átment hősünket már a laptopja előtt ülve találjuk. Épp meglátogatta a John F. Kennedy repülőgép weboldalát (feltelezem a repülőtér weboldala karbantartás alatt állt…), ahol megrendelte a jegyeket Hawaii-ra, nyilván közvetlenül a pilótától. Barátnője, Vanessa valami lényegtelen dolgon kattogva bevezetődik a történetbe („Ezért most leteszed a csini segged és lerövidíted a cikket!“). Ők ketten, valamint Ivvy szülei, bátyja, és a bátyja barátnője elutaznak nyaralni a barátnő apjához. Az apjához. Értem. Egy nyaralás, néhány előrelátható konfliktus, évődés. Irtózatosan izgalmasnak ígérkezik. Nem is tudom, hogy bírom visszafogni a lelkesedésemet.

Az első fejezetben Ivvy és Vanessa pakolásznak és indulni készülnek, miközben nagyon modorosan évődnek egymással. Már csak egy nevetőgép kéne, és elmehetne egy förtelmes szitkom jelenetnek. Azon megy a siránkozás, hogy miért nem jön már a 7 perce hívott taxi, meg miért kell ennyi ruha… rettentő érdekfeszítő. Így kell már az első sorokban megfogni az olvasót. Szóval rövidesen megérkezik a nyugati világ nyilván egyetlen rozoga taxija, mellyel egy ismételten rettentő mesterkélten évődős utazás után eljutnak a reptérig. Késésben vannak, és bár Ivvyt (továbbra is két V betűvel) nemrég még az agyérgörcs kerülgette egy 7 perc alatt ki nem érő taxi miatt, most van ideje a barátnőjének dőlve hosszasan röhögni az út viszontagságain anélkül, hogy legalább a rohadt sorba beálltak volna. Érdekes módon most nem olyan sietős nekik. Gondolom azt hiszik, hogy a repülő megvárja őket, csak azért, mert már elérték a reptér területét.

„Mi van? Még csak nem is beszéltünk! Nem hogy még beszéljünk. Lehet, hogy bérgyilkos! Vagy szökésben levő börtöntöltelék!”

Szóval beállnak a sorba. Évődés, pasi mustra, némi belső monológ érdektelen apróságokról, és végre valahára sorra kerülnek. Ivvy megint viccesnek képzeli magát, majd elkezdődik a csomagokkal és ruhákkal való szarakodás. „Lekésem a repülőmet két liba miatt. – Mondta a hátamnál álló nő. Habár igaza volt, idegesen fordultam felé. – Maga foglalkozzon a saját dolgával. – Ripakodtam rá” – Igen, mert az nyilván nem az ő dolga, hogy miattatok lekési a repülőt. Kíváncsi lennék, hogy akkor mi tartozik rá? Ha valaki egy élesre fent vajazókéssel elkezdi lefűrészelni a karját, akkor elkezdhet panaszkodni, vagy még az sem tartozik eléggé rá ahhoz, hogy Ivvy megengedje neki a beszédet? Mondanom sem kell, a főszereplőt borzasztóan ellenszenvesnek találtam.

Van az a vékony határvonal, amit a legtöbb sablonos szereplőket felvonultató tucatsztori be tud magának lőni. Amikor a főszereplő ‘teljesenátlagos lány modortalan, ellenszenves és unalmas, de valahogy mégis elviselhető. Ivvyt viszont sikerült az elkényeztetettség és a bunkóság olyan elegyével felrajzolni, hogy még alig ismertem meg, máris kedvem lenne kigáncsolni. Nem tudom, miért van ez, de igazából nem vagyok kíváncsi sem az előtörténetére, sem a kalandjaira, sem semmire, ami vele kapcsolatos. Vanessa legalább kellemesen jellemtelen, üdítően bugyuta lett. Ezek után alig vártam (szó szerint… alig), hogy kiderüljön, milyen tucatfigurák alkotják a hősünk családját.

– Az egész a maga hibája! – Ordítottam a pult mögött álló szőkeségre aki riadtan nézett fel rám.” – Ivvy pillanatról pillanatra egyre ellenszenvesebb, ahogy látható módon képtelen normális (és valós) ember módjára viselkedni. Elkényeztetett, infantilis retardáltként ordibálni egy szerencsétlen alkalmazottal, aki egész nap a pult mögött rohad, mosolyogva tűri a gyökér poénkodásodat. Nem a barátnődet kell leoltani, amiért képtelen volt kevesebb ruhát hozni egy ingyen repülőútra, és majdnem lekéstétek miatta a gépet. Neem. Ordibálj inkább a check-in csajjal. Mit vétett ellened az a szegény reptéri alkalmazott? Most komolyan, lépjünk egy pillanatra hátrébb, és képzeljük el ezt a jelenetet a valóságban. A repülőgép percek múlva indul, már így is feltartottátok a sort, erre még elkezdesz üvöltözni, mint valami alul iskolázott bunkó! Egy ilyen ember tényleg… tökéletes főszereplő. Baromira azonosulható. Taps, taps.

Motozás, tapizás, pirulás, és végre minden megoldódik, felszállhatnak a gépre, mikor Vanessa benyögi, hogy még van fél órájuk az indulásig…. Itt szinte éreztem, ahogy egy ér elpattan az agyamban. Mi van? Fél óra? FÉL ÓRA?! Eddig azt hittük, hogy mindjárt felszáll a gép. A taxi 7 perc alatt nem ért ki a taxitársaság telephelyéről a ki tudja milyen messze lévő címükig, és Ivvy már rohamot akart kapni. A sorban mögöttük álló nő is kész lett volna baltával utat vágni magának a tömegben, erre… fél óra? Tehát nagyjából minden, az összes idegeskedés, az összes ordítozás és rohanás eddig a pontig teljesen felesleges és logikátlan volt. Felmerülhet a kérdés, hogy Timi hogy a viharba gondolhatta ezt komolyan. És a kérdés jogos, mert én sem értem. A sztori folytatódik, és levágnám a tíz ujjamat, csak hogy elmesélhessem azt a rengeteg izgalmat, ami ezek után ránk vár, de hagyjuk meg inkább az olvasóknak azt az örömöt, hogy felfedezzék a továbbiakat. Legyen ez egy… kedvcsináló, oké?

„A gép nagyobb sebességet vett, és visszaszáguldott…”

A történet érdektelen, banális, és csapnivaló, de ezzel együtt is lehetne átlagos(an rossz), ha Timi nem építette volna fel ilyen előnytelenül. A karakterek elmondhatatlanul sablonosak, teljességgel azonosulhatatlanok, és ami még rosszabb, vázlatosak. „Ismered a történetet a LÚZER lányról és a MENŐ fiúról…” – Igen, ismerem. És te azt akarod nekem, mint olvasónak bemesélni, hogy ez a sztori nem a megszokott sémákkal dolgozó vacak lesz, nem az az unalomig ismételgetett formula szerint felépülő, kiszámítható tini romkom, érzelmi hullámvasutazás, életszerűtlen évődős szoftpornó, amit 10-ből 9 esetben elém sodor a balszerencse, de meglepetés! Pontosan ugyan olyan lett ez is. Semmi egyediség, semmi kreativitás, semmi merészség. Csak elbaltázott középszer.

Lehet, hogy az alapszituáció nem az a banális középiskolás “kirándulni megyünk”, vagy “odaköltözünk a kedvenc tinibandánkhoz”-típusú agymenés, de mivel a fogalmazásmód, a történet felépítése, a karakterek, a párbeszédek és a konfliktusok is mind mind a fent említett fertők posványát idézik, ezért a Pasik, Titkok, Esküvők is hasonlóképpen alacsony nívóra helyezi magát. Ha megpróbálom magam egy 12-15 éves lány helyébe képzelni (nem könnyű feladat), akkor sem gondolom, hogy pont ennek a blognak az olvasásával akarnám elütni a szabad délutáni óráimat. Egyrészt, mert az ilyen futószalagon gyártott sztorikból 12 egy tucat, és vannak sokkal színvonalasabb és jobban megírt darabok is a neten, másrészt mert csak 4 fejezet készült el, és már 3 hónapja semmi változás sincs az oldalon, ami nem épp biztató dolog.

Maga a szöveg kínosan sok helyesírási hibát, elírást és nyelvtanilag helytelen részt tartalmaz, melyek megnehezítik az olvasást, és rontják a történet élvezeti értékét. Pedig ez volt az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodhattam, de ez is nagyon hamar kicsúszott az ujjaim közül. Mert ha a kinézet igénytelen, az iromány témaválasztása sablonos, a karakterek pedig kétdimenziósak, akkor legalább a tálalás maga legyen jó. Ha az író tehetséges, és természetes könnyedséggel ír, az átsüt a sorok között. Az ilyen talentum még a legérdektelenebb témát is képes megnemesíteni, és megtölteni élettel. Sajnos Timi ilyen tekintetben is viszonylag átlagos teljesítményt nyújt: a stílusa alulról kapargatja a megszokott középiskolás hobbiírók színvonalát. Következetesen fogalmaz, viszonylag egyenletes színvonalon, és a saját maga szabta vezérvonal mentén halad végig a sablonosság check-in pontjain. De hogy ne a levegőbe beszéljek, íme pár részlet a prológusból és az első fejezetből:

-„…hatalmas hájrétegekkel, amik körbeölelték csontjait.” – nem szeretnék egy ilyen életformával találkozni. Izmok nélkül ugyanis ez az alaktalan paca rettentő visszataszító látványt nyújthatott.

-„Kopac fejére pedig napszemüveget helyezett el.” – végül is ki vagyok én, hogy bíráskodjak? Ha nem akarja rendesen hordani a szemüveget, ráteheti a fejére, mint egy kalapot.

-„Szóval nekem kell csomagokkal szorongani egy kis helyiségben.” – a taxi belső tere nem egy helyiség. Sőt, még csak nem is helység. Szimplán csak hely. Beltér. Persze lehet, hogy a taxi igazából egy lakókocsi volt. Akkor mindent értek.

-„Ma be akar szállni, vagy csak holnap reggel?” – én beszélni magyart! Lenni hivatásos bevándorló engedély nekem! Meg nézni akar? Lenni kíváncsi ön?

-„…eközben Vanessa és a sofőr vígan énekeltek egy one direction (???) számot.” – manapság a negyvenes kövér férfiak is 1D-t hallgatnak. Persze nem sok izmok nélküli, zsírhalomhoz hasonló taxisofőrt ismerek, honnan a francból tudhatnám…

-„Miután megkaptuk a kaput ( amit már mellesleg kinyitottak )” – nem tudom mi szükségük lehetett arra a kapura, de mindegy. Valószínűleg betették a táskájukba, hogy legyen mivel szórakozniuk a hosszú repülőút alatt…

Timi az iskolai teendőire hivatkozva hanyagolja a blogot, de úgy gondolom, hogy akinek megvan a kellő lelkesedése, elhivatottsága, és belső ingere az írásra, az nem hagyja magát ilyen mellékes körülmények által lekorlátozni. Fontosak az önkifejezésnek ezek a fellángolásai, de mint a legtöbb korsajátosság, arra ítéltettek, hogy táptalaj hiányában szép lassan kihunyjanak. Mindent összevetve a Pasik, Titkok, Esküvők egy gyengécske próbálkozás. Nem égetnivalóan rossz, de nem olyasmi, amit bárkinek is ajánlanék. Bármikor. Próbáltam benne felfedezni az értéket, az egyediség morzsáit, de azokat vagy már széthordták a galambok, vagy eleve ott se voltak. Annyi érdekesebb és hasznosabb elfoglaltság van, amivel elütheted a felesleges óráidat. Én például most megyek, és telerajzolok egy A4-es lapot aprócska háromszögekkel. Shalom!

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

NORTH

Következő kritika:

Ésszerű és̷...

Még több Blogkritika