logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Blogkritika / 2014/07/03 / Szerző: Kitahito

Nos, csak én

Alámerültem Bíró Noémi blogjába, és Sybilla történetébe. Kellemes fürdőzés, vagy kétségbeesett fuldoklás lett a vége? Alább kiderül.

Nos

Nos. Nos, csak én. Mármint nem én, hanem Noémi. Illetve Sybilla. Egy blog, ha úgy tetszik. Tetszik? Ne rohanjunk előre. Először lássuk a csomagolást. Mint azt talán már észre lehetett venni, engem nem különösebben érdekel a weboldalak kinézete. Ha szép, hát örülök neki. Ha csak egy egyszerű séma, akkor pedig egy vállrándítás után rátérek az olvasgatásra. Nagyon nehéz olyat összehozni, hogy az tényleg komoly bírálatot érdemeljen ki.

Ezúttal sem volt okom a túlzott hőbörgésre: Leopárdmintás háttér, fekete alapon fehér betűk. A fejléc mutatós, a modulok kellő számban képviseltetik magukat. Egyedül az oldalon való navigáció nehézkes, mivel folyton az archívumban kell horgászni, de aki ennyit sem tud megtenni, az inkább ne olvasson blogot. Mindenesetre érdemes lenne külön menüpontokat csinálni, így különösebb kényelmetlenség nélkül el lehetne érni az epizódokat, a kritikákat, vagy a híreket. Oh, és külön kiemelném a favicont. Respektáltam, hogy ügyeltél erre az apróságra.

Pár szót a kritikákról. Könnyen lehet, hogy feleslegesen fárasztom magamat (és másokat) hosszabb, viszonylag részletes értékelésekkel. Talán igény sincs az ilyesmire, és csak feleslegesen koptatom az ujjbegyeimet. Azzal is tisztában vagyok, hogy a legtöbb blogkritikát kérő “író” nem vágyik másra, csupán dicsérő szavak közé betűzdelt javaslatokra. Ellenben ott az a nem elhanyagolható kevés, akik tényleg építő jellegű kritikára vágynak. Az ő érdekükben azt tanácsolom, hogy jobban menj bele a részletekbe, mert néhány sornyi buksisimogatással nem mennek sokra. Amellett, hogy mik az objektív észrevételek, fontos, hogy kinek mire van szüksége. És garantálhatom, hogy az embernek nagyon ritkán van arra szüksége, amit hallani akar. Ami Bíró Noémit illeti, úgy hiszem ő bőven megelégszik a rövid, vázlatosabb változattal.

Maga a történet kifejezetten sablonos és egysíkú. Nehéz újat hozni, tudom én, pláne most, hogy a csapból is cseppfolyósított vámpírok, vérfarkasok és zombik folynak, de próbálkozni mindig lehet. Sybilla története viszont nélkülöz minden egyediséget, olyan panelekből építkezik, melyeket már számtalan más történet koptatott el. Így az elemek passzolnak, nincsenek igazán sorjás felületek, de ennek eredményeképp egy olyan produktumot kapunk, amit akár egy mesterséges intelligencia is összeollózhatott volna. Zéró kockázat, végtelenül minimális saját hozzáadott értékkel. Elolvasod, de nem hagy semmilyen nyomot, mert annyira karaktertelen. Ennél többet kell vállalni, ha már az írói ambícióidat kívánod kiélni, ahogy a bemutatkozószövegben megvallod. Az nem ambíció, hogy pontosan úgy és azt írod meg, amit mások is, kényesen ügyelve, nehogy olvasókat veszíts azzal, hogy valahol eltérsz a bejáratott formuláktól.A szöveg kínosan sok időt fecsérel a sztori szempontjából lényegtelen részletekre és azok leírására. Emiatt a cselekmény csak vontatottan halad: időnként késztetést éreztem, hogy sorokat vagy bekezdéseket ugorjak előre a “lényegig”, ugyanakkor a fejezetek kellő hosszúságúak, az üresjáratok ellenére is sikerült megtölteni őket elegendő tartalommal. Meg kell jegyeznem, hogy minden történetvezetési hiba ellenére élvezhető, amit Noémi ír. Persze nem irodalmi értelemben jó: az átlag blognívót felülről, míg az ifjúsági lányregények színvonalát alulról súrolja. Wunderbar!

Alig-alig találtam helyesírási hibát vagy magyartalanul megfogalmazott mondatot. Helyenként zavaróak a szemszögváltások, kissé nehéz követni miattuk az eseményeket, ezen nem ártana dolgozni egy kicsit. A sztori “hősei” a maguk módján szerethetőek, lehet velük azonosulni, még akkor is (vagy talán épp azért?), ha sablonkarakterek, és már a rövid blogkritikusi “pályafutásom” alatt is többször találkoztam velük, egyéb kulturális termékek esetében pedig… meg se tudnám számlálni, hányszor. A párbeszédek, nos… korrektek. Viszont meglehetősen szárazak és kimértek, nem hatnak életszerűen. Szinte látom magam előtt Kristen Stewartot és Robert Pattinsont, ahogy minden arcmimikát nélkülöző játékukkal felolvassák őket a papírról. Ajánlatos lenne egy kicsit kevésbé direktnek lenni, az emberek nem (és feltehetőleg a vámpírok sem) beszélnek ennyire pragmatikusan.
Alapvetően jó ötlet volt a szöveget képekkel megtűzdelni (sajnos később ez a gyakorlat elmaradt). Igaz, pár helyen bizarrul hatott, mert míg az megmagyarázható, hogy a temetőt (egy nappal később) lefényképez a főszereplő, és ennek okán beillesztesz oda egy temetőt ábrázoló képet, de például a hallba belépő fiú és a tükörben látható vámpírarc megörökítése csak nagyon komikus módon lenne elképzelhető.

A témaválasztás megkívánna egy csipetnyi brutalitást és naturalizmust. Nem kell lépten-nyomon véresőnek hullania, de a falról folyó kocsonyás agyvelőnek, undorító reccsenéssel törő végtagoknak, vagy a kiontott belek gőzölgő kupacának megvan a maga helye a vámpírok fiktív hétköznapjaiban. Lehet ezeket kegyetlen egyszerűséggel vagy finom diszkrécióval tálalni, viszont teljesen kihagyni őket olyan… mint rádión hallgatni a foci VB közvetítést. Egyszerűen nem az igazi.

Tessék keményebben fogalmazni! Tudom, hogy a mainstream-től való bárminemű elkülönbözés heves immunreakciót vált ki Noémiből, de sajnos ilyen óvatoskodással, és a közízlés szolgai kiszolgálásával nem lehet messzire jutni. Vagy ha lehet is, nem érdemes. Attól még, hogy a főszereplő egy tinilány, és az ő pubertáskori fejecskéjéből kitekintve látjuk a világot, a leíró részeknél nem feltétlenül kell érződnie annak, hogy az író is hasonló naiva. A helyzetek adottak, már csak a stílust kell hozzáigazítani. Ha már a belbecs hiányt szenved, legalább a külcsín próbálja meg élvezhetővé tenni és eladni a produktumot. Eszköztelen és száraz írói hanggal ez pedig nem megy.

Mindent összevetve, a Nos, csak én egy erős közepes: bőven van hová fejlődni. Még egy személyes jó tanács a végére: nyugodtan várasd az olvasóidat, csak kihúznak valahogy pár napot vagy hetet a folytatás nélkül, ha cserébe igényesebb fejezeteket kaphatnak kézhez. Az írásért írj, hogy egyre jobbat alkoss, túllépj a saját árnyékodon, és fejlődj, ne pedig azért, hogy like-ok és megosztások játékzsetonjaiért kiszolgáld néhány kislány fanfiction függőségét.

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Felhívás az öss...

Következő kritika:

A halál nem vál...

Még több Blogkritika