Kár lenne szépíteni: a Pacific Rim vontatott, kiszámítható, pátosztól csöpögő, és logikai hibák tömkelegétől vérző kommersz förmedvény. Egy paraszthajszálnyival jobb csak a “legalja” Csatahajónál, mely filmnek nevezett propagandaszarnak a kritikáját még kellő lelkierő híján nem sikerült megírnom. Rendben, elfogadjuk, hogy Hollywood képtelen saját ötlettel előállni, és onnan koppint, ahonnan nem szégyell, és ugye nincs olyan zuga széles e világnak, ahol szégyellne.  De legalább koppintson úgy, hogy abból valami értékes szülessen. Legalább annyira értékes, mint az alapul szolgáló matéria. Erre megkapjuk a Tűzgyűrűt. Az ilyen tartalomtól csontig csupaszított szörnyszülöttek csak arra jók, hogy tönkretegyenek egy amúgy ígéretes, és már sikerre vitt alapötletet.

„Come on, Gipsy! Kick his ass!”

Örültem volna, ha egy kis filozófiát, moralitást, vagy globális emberi önreflexiót próbáltak volna belecsempészni a történetbe, a levesporosított és előre csomagolt amerikai szociálpropaganda helyett, de nem így lett. Ahhoz gondolkodni kell, rendezőnek és nézőnek egyaránt, az pedig nem jó, mert ha a néző gondolkodik, akkor nem tud figyelni a bunyózó robotokra. Mert hát minek bármiféle mondanivaló, ha lehet helyette kínos poénokat, izmozást és pozőrséget nyomatni. A tátongó hézagokat elég némi robotharccal meg kétdimenziós karakterek féldimenziós párbeszédeivel befoltozni, és kész a csúcskategóriás közönségfilm. És van, akinek ennyi is bőven elég, hogy spontán módon a nadrágjába ejakuláljon.

Cigányveszély jobb horoggal indít, a ‘kájdzsu arccal hárít és visszatámad! Mi lesz itt, tisztelt hölgyeim és uraim?!

Mindegy, igen, túl kell lépni rajta, ez a látványmozi, ami szórakoztatni szeretne. Nem sikerül neki, de az akarat megvan. De ez még messze nem indokolja, hogy ennyire erőltetett, bugyuta, és kínosan humortalan legyen. Majdnem annyira, mint a már említett Csatahajó. Arról nem is beszélve, hogy ha már sci-fi, akkor próbáljon egy kicsit… tudományosabb, hihetőbb és logikusabb lenni. Nem azt várom, hogy a mozi bejáratánál nyomjanak a kezünkbe egy A3-as Jager műszaki rajzot (az ilyesmivel a saját közönségüket kurtítanák meg…), de legalább próbálkozzanak. A két órás játékidőbe igazán belefért volna némi magyarázat, plusz információ, egy kis “üresjárat” két CGI akciójelenet között, hogy fáradt hőseink megpihenjenek a reménytelenség sárfürdőjében, ahonnan szükségszerűen kirángatják majd őket néhány sornyi motivációs mézesmadzaggal, de akkor is. Lecsíphettek volna például pár percet a két gyökér tudós ripacskodásából.

Lássuk, össze tudom-e foglalni két mondatban a film sztoriját! Khm…khm… Egy dimenziókapun át folyamatosan óriási szörnyek érkeznek a Földre, melyek ellen az emberek hatalmas robotokkal veszik fel a harcot. Vajon sikerül végleg legyőzni őket? Igen. – tényleg hihetetlenül komplikált. És még csak azt se lehet mondani, hogy én egyszerűsítem le, csak hogy gúnyolódhassak rajta. A történetvezetési és karakterábrázolási hiányosságokba már bele se megyek, csak példaként említem meg, hogy ha drámai hatást akartak volna adni az utolsó fél órának, akkor jobban bemutathatták volna a Jagerek “nem főszereplő” pilótáit, nem pedig két vágás közé besuvasztani őket tölteléknek. A végpusztulás szélén álló emberiség depresszív, reményvesztett hangulata egyáltalán nem érződött, az viszont, hogy milyen frankó dolog hatalmas robotokkal szintén hatalmas űrlényeket püfölni, igen.

Nyilván az, de tényleg erre kell rázoomolni? Nem arra a hihetetlen felelősségre, ami alatt összeroskad az ember? A folyamatos stresszre, a szélmalomharcban megfáradtak kilátástalanságára, az elkerülhetetlen végpusztulás ellen puszta dacból és megszokásból kapálózók apátiájára? Az emberiség túlélését szavatoló harcosok szükségszerű elmagányosodására és eltávolodására mindattól, amit elvileg védeni hivatottak? Az elmondhatatlan borzalmakban edzett bajtársiasságra, melyet nem érthet meg senki más a Poklot megjárt hőseinken kívül? Nem, foglalkozzunk inkább azzal, hogy milyen király dolog szörnyekkel bokszolni! Azt meg már csak félve hozom fel, hogy egy kis vértől még senkinek sem esett ki a 790 Forintos nachos a kezéből.

Valami CGI dinoszaurusz rápusztult a szegény anyahajóra.

Kezd unalmas lenni, hogy az amerikaiak 10-ből 9 problémát azzal oldanak meg (vagy legalábbis próbálnak megoldani…), hogy atombombával felrobbantanak valamit: Godzillát, aszteroidát, szupervihart, ellenséges UFO flottát, védtelen japán városokat, vagy épp egy dimenziókaput. Jelen esetben például megpróbálhatták volna legalább akkor beejteni a töltetet abba a szerencsétlen járatba, mikor még csak hetente metróztak át rajta a szörnyek, de neeeeem, az úgy nem elég amerikai, ha előtte nem áldozhatjuk be az orosz és kínai “barátainkat” (akiket kemény három jelenet és két akcentusos félmondat erejéig szerepeltettünk), és ha nem kell átverekednünk magunkat öt olyan szörnyön, amik egyenként bepuszilnák Magyarország teljes lakosságát két főétkezés között. Az üres hősiesség mindig a legnagyobb ellenállás felé folyik, csak hogy végzetszerű győzelme még nagyszerűbb, még epikusabb lehessen! Majd egy nedves fing kiábrándítóan fajsúlytalan hangjával elpukkan a stáblista előtt…

Oh, a kedvencem: mindenki tudja, hol van a dimenziókapu, amin át a szörnyek érkeznek, de ahelyett, hogy felrobbantanák, földdel feltöltenék, csatahajókat (heh) süllyesztenének rá, építenének köré egy gigantikus ketrecet, robotokat állomásoztatnának mellette, odaküldenék néhány nagyhatalom hadiflottáját, vagy elaknásítanák, a világ vezető országai mit csinálnak? Hatalmas falakat építenek a tengerparti városok köré. Mert az a kézenfekvő megoldás. Nyilván. De teszem azt, még ha valami véletlen folytán vissza is tartaná őket egy fal, egy agyhalott idegen szörny is rájön, hogy elég csak kikerülnie, aztán folytathatja az útját a szárazföld belseje felé.

Vagy azt tervezték, hogy az összes partvonalat végigépítik egy ötvenméteres betonfallal? Komolyan, ennél bármi, mármint tényleg bármi jobb megoldás lenne. Előbb próbálnám meg a sarki jégsapkát lerángatni vontatókötélen, hogy bedugaszoljam vele az átjárót, mint hogy a VILÁG ÖSSZES JELENTŐSEBB PART MENTI VÁROSÁT (vagy a teljes partvonalat) elkerítsem fallal! Csak az USA keleti partján van 30 ilyen. És ha még valóban védelmet nyújtanának a kaiju-k ellen! De ahogy látjuk, a szörnyek különösebb megerőltetés nélkül egyszerűen csak átgyalogolnak az emeletes ház méretű betonfalon. Tehát nem elég, hogy kivitelezhetetlenül költséges megoldás, de még teljességgel hatástalan is! Ha elfogadjuk, hogy valamiért a fenti alternatíváim nem működőképesek, akkor viszont az emberiségnek nem a falak, hanem a hatalmas mecha robotok gyártására kéne koncentrálnia. Ezzel szemben a Jaeger Program működése során összesen 30 ilyen gépet gyárt, melyből már csupán 4 (!) üzemel a történetünk kezdetekor! Nevetséges. Még az a vacak indok sem magyarázza ezt a fajta felkészületlenséget, hogy nehéz pilótát találni, aki képes szinkronizálni a robottal. Mert akkor meg feleslegesen túlbonyolított a technológia.

Még az Attack on Titanban is jobban működött…

A párbeszédeket akár egy óvodás is írhatta volna, és ami a “színészeket” illeti, hát… ők sem adtak a hangulatnak, inkább csak izzadtságot meg tesztoszteront termeltek, élükön Charlie Hunnammal, aki bár játszani nem tudott, de legalább kellően maszkulin volt ahhoz, hogy lekösse azoknak a szerencsétlen lányoknak figyelmét, akik valamiért elkísérték a pasijukat erre a baromságra. A karakterek olyan idegesítőek és sablonosak, hogy már komolyan azon szurkoltam, hátha mind meghalnak a végére (kivéve Perlmant, akit persze értelemszerűen felzabál egy 5 másodpercre feléledő miniszörny). Legalább ezzel a minimális drámaisággal emeltek volna egy kicsit a színvonalon, de még ettől is megfosztottak, hogy elsüthessenek egy pompás “ne szoríts annyira, nem kapok levegőt”-típusú halálból való hihetetlenül váratlan visszatéréses csavart, ami ütős lett volna, ha nem ez lett volna a nyolcmilliomodik alkalom a filmgyártás történetében, amikor bevetik.

Tudjuk, a vágybeteljesítő pátoszos robotpornó nem bírja el, hogy hőseink meghaljanak, vagy ilyenek! Nehogy már legyen tétje az eseményeknek! Á, hagyjuk… Az ázsiai csaj, mint kötelező női szereplő és gyenge visszakacsintás az ázsiai piacra, tényleg teljesen felesleges volt. Amilyen megbízhatatlan, felkészületlen és lelkileg instabil volt, nyilván őt kellett odaengedni az emberiség utolsó néhány robotjának egyikéhez. M3R7 K0MP471B1L1S, ÉR73M?! Ő a legalkalmasabb! Nem mintha annyira kutattunk volna megfelelő alanyok után, pedig ha valami, hát ez elsődleges prioritás lenne.Az a pátosztól és giccstől csatakos mód meg, ahogyan a visszaemlékezésben bevezették a lány előtörténetét és a drámai bosszúszálat… a földig rombolt városban az emeletes ház méretű robotból az afro-amerikai (legyünk politikailag korrektek) parancsnok pont észreveszi a kislányt, kiszáll, a háta mögött a lenyugvó nap fénye aranyló glóriát von a feje köré… kb. itt hánytam volna bele a pattogatott kukoricás dobozba. Szegény Neon Genesis forogna a sírjában, ha lenne neki…

-Jönni megmenteni emberiség ariguttó sunimaszen!

Mi az a sci-fi? Lem, Asimov, Heinlein, Sztrugackij, Wells, Philip K. Dick… Ők a sci-fi. Ez csak egy akció-katasztrófafilm, amiben robotok vannak, meg nagyra nőtt Muppet-figurák. Tartalmatlan, tömegfogyasztásra gyártott hulladék, ostoba szórakozás, amit múltidéző mechabunyónak, izmos látványfilmnek akarnak eladni, de igazából egy csinos parasztvakítás. Del Toro rendezői munkája nyomán született egy-két maradandó alkotás, így úgy látszik joga van hozzá, hogy a gőzölgő fekáliát aranyáron mérje, ezüst teáskanállal. És fogja még jó sokáig, ha a publikum engedelmesen tátja a száját az újabb adagért, és kész megvenni a WC papírnak se méltó mozijegyet, meg a méregdrága DVD-ket és akciófigurákat, hatalmas (esetünkben 200 millió dollár) profitot termelve az ilyen kóklereknek. Reméljük abból a júdáspénzből, amit ezért a bűntettért kapott, Del Toro legközelebb valami olyasmit forgat, ami miatt nem kell lefejelnem egy betonfalat.

2 / 10

- Kitahito

Megosztás