Blogkritika / 2015/01/13 / Szerző: Kitahito
Of Course
Ami máshol elrettentő példa, itt az az alaphang. Ha ellen tudunk állni neki, hogy egy rozsdás szöggel kikaparjuk a szemünket üregéből, akkor frenetikus szórakozásnak nézünk elébe!
Figyelmünk, mint Sauron tüzes tekintete, irányuljon ezúttal C.Regi blogjára. Meglátjuk, hogy megéri-e.
“Ne változtassunk azon, ami jól működik, vagy legalábbis megszoktuk”-alapon indítsunk megint a kinézettel. Amiről őszintén szólva kevés pozitívumot lehet elmondani. Egy szimpla, egyszínű lap a háttér, mely valahová a narancs és a zsemle közé lehet tenni. A fejléc vállalható, de a betűk, melyekkel a blog címét ráírták, nagyon rontanak az összhatáson. Nincs szegélyük, belemosódnak a képbe, azt a látszatot keltve, mintha valaki önkényesen ráfirkált volna a Painttel. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt a célt akarta szolgálni.
A történet ismertetőjéül szolgáló kis oldalszöveg elég szimpatikusnak tűnt, míg el nem jutottam ahhoz a részhez, ahol a szereplők tárgyilagos ismertetése hirtelen, és teljesen indokolatlanul átvált egyes szám első személyű mesélésbe. Oké, végül is az első pár sorral keretes szerkezetet alkot, de ott C.Regi beszél a saját motivációiról. Mindegy, egy kicsit talán át kéne fogalmazni, ez a lényeg. Viszont a menüpontok és a modulok jól vannak elhelyezve, és végre, végre, VÉGRE nem a Google képkereső találatait láthatjuk viszont a szereplőinkként, hanem kis rajzolt karaktereket, melyek ugyan úgy lehetnek Google-eredetű fotók, de legalább nem színészekről, béna pop-rock énekesekről, vagy modellekről készültek. Akár Regi is rajzolhatta őket, ami szívmelengető gondolat. Nagy piros pont érte, manapság már ilyen könnyen osztom a dicséreteket. Úgy néz ki sikerült közös erővel lejjebb ráncigálnotok az elvárásaimat.
„Ugye, a kölykökben benne van a versenyszellem, ilyenkor bármire képesek. Még azt is elképzelem, hogy néhányan a cipőjüket rágják szét.”
Na jó, nem, egyszerűen csak jó ötlet ilyen grafikákat használni, sokkal kifejezőbbek, mint az unalomig elcsépelt alakok. Felőlem akár lehet egy cilinderes krokodil is a főszereplő, ha nem kell Harry Styles, Taylor Lautner vagy a többi sablon tinifantázia-szörnyszülöttet bámulnom. Igaz, hogy Jeremiah (nem tudtam, hogy a Jeremiás nevet nők is kaphatják…) úgy néz ki, mint valami bekábszerezett hippi, akit hasba szúrtak egy törött sörösüveggel, de ettől még üdítő látvány. A menüsorban fellelhető továbbá C.Regi egy másik blogjának az elérhetősége, melyet bátorkodtam soron kívül felkeresni. A tartalom és a külsőségek futólagos áttekintése alapján kellemes kis oldalnak tűnik. Előfordulhat, hogy a megfelelő helyen és időben majd sort kerítek annak az elemzésére is!
Na, de visszakanyarodva az Of Course-hoz, következzen a történet. Némi heveny bevezető után kapunk egy Jerryt, aki épp egy állásinterjún igyekszik bebizonyítani, hogy ideális kisegítő védőnő lenne. Nem jön össze neki, és emiatt érthető módon kissé elmegy az életkedve. Viszont összefut Loomissal, aki az egyik internetes ismerőse, és kedvesen eldiskurálgatnak hazafelé menet, amit a lány egy világrengető eseményként él meg.
Aztán a srác elcitálja egy (úgymond) randira, ahol ülnek és beszélgetnek, miközben hamburgert kajálnak. Majd valamivel később egy Dave nevű srác találja meg Jerryt, akinek a barátnője (Joe) egy kicsit machinál, így megint összejön egy randi, vacsorával, meg parkban való sétálgatással, sőt, még egy táskát is sikerül elhagyni. Ezt követően Jerry facebook és Messenger beszélgetések, némi agyalás és összefüggéstelen belső monológ során próbálja tisztázni az érzéseit, így végül a leglogikusabb megoldást választja, és megharagszik a barátnőjére. Menet közben találkozhatunk Blairrel is, akiről annyit érdemes tudni, hogy a méretei megegyeznek Jerry attribútumaival, és szereti kisajátítani a szép ruhákat.
„Meg feltelepíteni dolgokat és leszedni dolgokat is megtudok csinálni.”
Neki egyébként nincs nagy szerepe az eseményekben. Már ha lennének számottevő események. Ugyanis lezajlott négy fejezet, és igazából nem történt semmi említésre méltó. Egy lány találkozott két sráccal, akikkel korábban csak az interneten beszélgetett, és annyira be volt indulva, hogy alig tudta visszafogni magát. Úgy voltam vele, hogy ha az ötödik fejezetig nem kerül képbe az ismertetőben beígért cukrászdai munka, vagy bármi, ami miatt érdemes lenne tovább olvasni a blogot, akkor be is fejezem. És nem történt semmi, csak Dave meg Jerry filozofáltak egy kicsit az életről, aztán ezeken a mélyenszántó gondolatokon felizgulva gyorsan egymásnak is estek. Tényleg csak egyszer találkoztak, vagy csupán Regi nem tartotta fontosnak bemutatni a folyamatot, ahogy közelebb kerülnek egymáshoz? Végül is a sztori valahogy úgy láttatta a romantikát, mint amolyan “közösülésre való felkészülést”, szóval ilyen szempontból végül is belefér.
De ettől függetlenül innentől már csak átfutottam a fejezeteket. Az részek nem alkotnak egymással koherensen, összefüggő láncolatot, csupán lazán kapcsolódó epizódok. A köztük eltelt időben (a sztori szempontjából) fontos események zajlottak volna le, de ezekbe mintha minket nem akarna senki beavatni… ez a fajta ötlettelenség és céltalanság sokat rontott az amúgy sem túl rózsás összképen. Ez így nagyjából olyan, mintha a Slice of Life stílusjegyeit kiegészítenénk jelentéktelen dolgokról folytatott csapongó eszmefuttatásokkal, és egy kis hervatag szerelmi szállal.
„A magassága számomra tökéletes, ne sokkal magasabb nálam ugyan, de azért is felhőkarcoló számomra.”
A maga nemében érdekes, kissé bizarr, de mindenképp hiteltelen egyveleg, ahogy egy 14 éves lány megpróbálja a saját kevéske élettapasztalata és szókészlete alapján ábrázolni egy 23 éves nő lelki világát. Nem mondanám, hogy az összhatás kifejezetten unalmas, de az is biztos, hogy nem túl érdekfeszítő. Mert voltaképpen nem igazán történik semmi, ami meg történik, az sem érdekes. Ez jellemző belül és kívül is. Ha nevén kéne neveznem a gyereket, akkor az Of Course sem több egy teenager fantáziaszüleménynél, mely egy kicsit kevésbé diszkréten viszonyul a romantikához, a szexualitáshoz, és a női test természetes reakcióihoz, mint a legtöbb hasonló blog, ami szórakoztató, de önmagában ártalmatlan. Viszont!
Mindezek ellenére sem lenne akkora bajom a sztorival, hogy pusztán emiatt elmarasztaljam a blogot. Igaz, hogy teljesen hétköznapi, felületes és nem igazán tudja eldönteni, mit akar mondani, de mégiscsak megvan a maga fiatalos, naiv varázsa. Igaz, hogy csak úgy in medias res belecsöppenünk az eseményekbe, a karakterek közötti viszony nincs rendesen letisztázva az indulásnál, viszont hamar fel lehet fedezni, hogy ki kicsoda, mert Regi azért menet közben kitalálta/kibontotta a hátterüket.
Ha csak ennyi lenne a gond, akkor egy kellemes, könnyen fogyasztható, bár meglehetősen érdektelen és sekélyes ifjúsági történetet kapnánk, viszont… ami komolyan degradálja a mű élvezeti értékét, az a nagyon, de nagyon kiforratlan fogalmazásmód. Az ember tudja, hogy az írónő mit akar mondani, mert azért messze nem egy Google-fordító szintű szövegről beszélünk, de a mondatszerkesztési hibák, rosszul használt kifejezések, önkényesen megkreált szavak rendre megakasztják az olvasását. Az egyszerű, jelentéktelen mozzanatokból is komikus vagy félreérthető bohóckodást varázsol egy-két sután megfogalmazott kifejezés. Nézzük csak az első fejezet termését, a teljesség igénye nélkül:
–„…kicsit meginogtam a széken, ha ültem, akkor is.” – Nehezen lehet úgy meginogni egy széken, hogy nem ülsz rajta, ugye.
–„Diszkréten fogalmazva, betámadnám a WC-t, de mivel ez a pillanat is a lehetőségeim közé tartozik… és alig pár perc, aztán behívnak valakit. Talán nem csurog be a sárga-folyó… talán. Végül már úgy voltam, hogy nem érdekel, eleresztem magam. Úgy is gyorsan végzek, gyorsan lesuvickolom a kacsómat, s már kész is vagyok.” – Ennek az ősi arámi szövegnek az értelmezését meghagyom a nálam avatottabbaknak.
–„Elmagyaráztam neki, hogy általános sulikba kéne ellátogatnom a gyerekek látását, vérnyomását, súlyát meg ehhez hasonlók.” – Mit kell velük csinálnod, hmm?
–„De amint ideges vagyok, akkor elkezdi, hogy mennyire sajnálja és olyankor Jerry megsajnálja, és megkérdezi, hogy mi volt még a mai nap vele.” – Azt hittem, te vagy Jerry. Megint indokolatlanul váltakoznak a nézőpontok egy mondaton belül. Apró utalás a disszociatív személyiségzavarra?
–„…felszaladtam a lépcsőn, ahelyett, hogy a liftet megvárjam és esetlegesen beszélni kellene vele még pár sort.” – A való életben az emberek nem pár sort beszélnek egymással, hanem pár szót, mondatot, vagy percet.
–„Nagy megtestesítője a buliknak.” – Én is szeretnék ilyen embereket megismerni, akik egy egész szórakozóhelyet képesek egy személyben produkálni. Bár őszintén szólva kicsit félelmetes lehet…
–„Flo Ridába mennék -mondtam” – Értem én, hogy a fiatal lányok vonzódnak az amerikai rapperhez, de ez egy kicsit túlzás.
–„Beszélgetnénk pár dologról, és lehet, hogy jó barátok lennénk. Most nem annak tekintem magam, mert az interneten az ember bárminek, vagy bárkinek el tudja magát adni.” – Nem tekintett magára úgy, mint egy barátra?
–„Én és a kamera? -hőköltem meg egy időre” – Vagy visszahőköl, vagy meghökken.
–„Vagy csak jól tartod a kezedben a… a többit már te is tudod -a hangsúly a “jól tartod a kezedben”-en volt… De kösz, ha ez az első randi, akkor sem bújnék veled ágyba.” – Miért, a másodikon már mehet? Vagy az elsőn is mehetne, de a farokmarkolászás elvette a kedvedet? Mellesleg ahhoz, hogy a kezedben tarts egy szemérmesen körbeírt hímtagot, nem kell feltétlenül ágyjelenetet is rendezni, de lehet, hogy csak én vagyok ilyen szabad szellemű. A mai menő csajok csak franciaágyon kézimunkáznak…
Szóval az ilyesmiket javítani kell. Más blogok esetében fele ennyit se gyűjtök össze az egész történet alatt, iii meg az első fejezetben… és még szelektáltam! Helyesírási hiba is akad bőven. Elfogadhatatlan. Még akkor is, ha maga a karakter ilyen…egyszerű (elvileg nem az). Ha át kéne ültetnem számítógépes játékos metaforába a helyzetet, olyan, mintha a produktum az alfa fázis végén lenne, tele bugokkal, melyek ugyan nem eredményezik a program összeomlását, de ellehetetlenítik annak élvezetét. Ritkán találkozok ennyire zilált szöveggel. Persze szerencsére ahogy halad előre a történet, ez is enyhülni látszik, de azért közel sem múlik el teljesen. Ez nem az a kategória, amikor “javasolt” átfutni az írást és kifésülni belőle a gubancokat.
Nem, itt muszáj még egyszer (vagy végre) Reginek rászánnia magát, és átírnia bizonyos részeket, mert így az Of Course nem több, mint a hibák és ostobaságok közti minimális űrt kitöltő űr. Egyelőre csak 16 fejezet van kint, így nem egy égbekiáltóan nagy munka átnézni az eddigieket, de mindenképpen sok időt kell rászánni. És, mivel nem akarom hagyni, hogy a korábban kiválogatott aranyköpések többi része veszendőbe menjen, hadd idézzek még néhányat a kedvenceim közül. Természetesen ezek is C.Regi blogjából származnak, a későbbi fejezetekből. Ha másért nem is, hát azért bemásolom őket, hogy lássuk, mennyit kell majd vesződni a javítgatással…
–„…és a sötétben próbáljuk nem felrúgni a beton padot, hanem a popsinkat letenni rá.” – Még szerencse, hogy a két mozdulatnak nem sok köze van egymáshoz, kivéve persze ha az ember valami nagyon furcsa módon akar leülni.
–„Inkább “startegy” játékok vannak: League of Legends, Diablo III., Path of Exile.” – Szinte hallom, ahogy a nálam sérülékenyebb lelkű játékosok felhördülnek ennek hallatán. A LoL egy DoTA, míg a D3 és a PoE Hack and Slash, de amúgy nem várható el, hogy az írónő, vagy a történetben szereplő lány ezt tudja.
–„A fejemben ötezer meg ezer dolog zajlott le ez alatt a csók alatt.” – Mert van, amikor az “ezer meg ezer” nem elég kifejező.
–„…megkímélt attól, hogy a tüdőm kapacitását tovább csesszem.” – igazán kedves tőle, de a kapacitást nem… mindegy.
C.Regi blogja nagyon felemásra sikeredett. Nem tudom, hogy mit akart vele, de amit ígért, azt nem tartotta be. Az ember várja, várja a cselekményt, de csak üresjáratot kap. Belső monológos üresjáratot, randis üresjáratot, veszekedős, vagy évődős üresjáratot. Feltételezhető önéletrajzi ihletettségű helyzetek és gondolatok. Nem várok sárkányokat, lézerfegyverekkel lövöldöző idegen lényeket, robbanásokat, vagy hasonlókat, a világ leghétköznapibb helyzetei is bírhatnak érdekes, tanulságos, vagy szórakoztató tartalommal, de itt ez nem valósul meg. Nem érzem úgy, hogy valami olyan történik a leírt bekezdésekben, amit érdemes lenne elolvasnom, megismernem és átélnem. Ha nő lennék, vagy fiatal lány, akkor sem hiszem, hogy ezzel másképp lennék.
„A víz kétszer is levert.”
Sokrétű a probléma, mert pusztán a nyelvtani hibák javítása nem lenne elég az Of Course megmentéséhez. A korai fejezetek átdolgozása a minimum, mert muszáj, hogy kissé tartalmasabbak legyenek, és a jellegtelenségükkel ne ijesszék el az olvasókat. Mert az újabb bejegyzések már egész összeszedettek, és ahogy látom a tartalom is kezd a helyére kerülni, bár még mindig (ahogy mondani szokták) nagyobb a füstje, mint a lángja. Összességében, a jelenlegi formájában a blog közel értékelhetetlen, de ha C.Regi érdemesnek találja a művét arra, hogy végigszenvedjen egy komolyabb ráncfelvarrást, és hozzáigazítsa a legutóbbi fejezetek színvonalához a koraiakét, akkor esetleg a későbbiekben érdemes lehet visszatérni rá, mert megugorja a középszerűség nívólécét.
- Kitahito