Kommentár / 2017/04/21 / Szerző: Kitahito
Nyomokban Jézust is tartalmazhat…
A modern fogyasztói társadalom materialista papjai módszeresen kilúgozzák a szakralitást a tradicionális ünnepeink mögül. A szellem kiűzetése a világból. Ez történik a Húsvét esetében is: Jézus feltámadása nem elég cool a multinacionális vállalatok marketingeseinek. Nem lehet vele Coca-cola életérzést eladni. Viszont az is biztos, hogy a Húsvéti nyuszi nem fog megváltani, még egy szelet tormás sonka erejéig sem.
Most, hogy túl vagyunk a Húsvéton, ideje, hogy kicsit összegezzem a gondolataimat vele kapcsolatban. Ugye voltak régen ezek a nap-éj egyenlőség idején tartott termékenységi ünnepek, melyeknek a vitorlájából a Húsvét intézményesített, feltámadási liturgikája kifogta a szelet, ami valójában nem probléma, csakhogy mára már ez a keresztény szokásrendszer is elhalványult, olyan szinten, hogy az eredeti böjt, istentisztelet, locsolkodás, evés/ivás négyeséből kettőt gyakorlatilag teljes egészében elhagytunk, egy pedig épp most tűnik el. És ezt még én is érzem és elgyászolom, pedig a vallásosságomnak (már ha annak nevezhető egyáltalán) meglehetősen kevés metszéspontja van a klasszikus keresztény egyházi etikával és hitéleti narratívával.
„A húsvét a vallás ünnepe. A vallás ad híveinek megnyugvást, hitet, föltámadást és mennybéli üdvösséget, nagypéntek pedig adja az emberi dokumentumok dokumentumát, a keresztrefeszítés igazságát, az apostolság tanulságait…”
Kis segítség azok számára, akiknek ez a magyarázat túl ködös: a Húsvét a falánkság, a legitimált zabálás és részegség ünnepe lett. Jézus kikerült a képletből, így a mögöttes misztérium is elhalt. Eltűnt a tartalom, maradt a szertartás, és ahogy az lenni szokott, a felvilágosult, városiasodott ember csak azt tartotta meg belőle, ami kellemes és kényelmes. Böjtölni? Ugyan minek? A locsolkodás tradicionális szokásokban gazdag aktusa is rokonlátogatással egybekötött pofavizitté, meg mellényzsebbe csúsztatott ötezressé silányult. Elrágcsálunk egy szelet sonkát némi tormával megkenve, mert senkinek sincs miről beszélnie, és alapjáraton is rohadt kínos az egész. Körbeadjuk a húsos tálat, körbelocsoljuk egymást, egyik pénztárcából a másikba vándorolnak az bankjegyek, és semmi nem változik. Lefutjuk a tiszteletköröket, aztán megyünk haza, mert a saját sonka, a saját tojás, és a saját töltött káposzta mindig finomabb, mert nem kerülnek rá és bele olyan gyanús adalékanyagok, mint a nagyszülők hámsejtjei, hajszálai, vagy szeretete.
Az öregek még emlékeznek, és próbálkoznak, mert még elevenen él bennük a valósága annak a régi időnek, amikor még nem egy kínai üzemben fröccsöntötték ki műanyagból a meghittséget, és a törődés nem csak egy üres gesztus volt, amivel hamis mosolyú reklámarcok tisztasági betétet meg konyhai robotgépet akartak ránk sózni. De velük együtt ez is ki fog halni. Nekünk kell majd valamiféle tartalommal megtölteni azt a vákuumot, ahonnan a marketingesek kiszívták az értéket. Addig meg marad a sonka tojással, a koccintós, meg a kerítésszaggató, hisz tudjuk, nincs ünnep pia nélkül, és ugyan mi adhatna jobb felhatalmazást arra, hogy nevetősre idd magad, mint Jézus feltámadása? Mert ugye amikor inni kell, akkor jó a Jézus Krisztus. És örülünk neki, hogy nem maradt ott abban a rohadt barlangban. Köszönjük, hogy vagy nekünk, Jézuska! Így ehetünk töltött káposztát a te dicsőségedre. Születésnapra plazmatévé, feltámadásra házipálesz’. Jézus mindig jó apropó, hogy jók legyünk magunkhoz, vagy kizsaroljuk a Playstationt. Arra persze nem, hogy jók legyünk. Az már túl nagy vállalás lenne. Majd fogadkozunk Szilveszterkor, és be is tartjuk… kb. 1 hétig.
- Kitahito