logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Kommentár / 2017/04/24 / Szerző: Kitahito

Kedd délutáni gender önidentifikáció.

Messzire jutottunk, feleim! Közel a cél. Tudjuk, jó világ lenne itt. Szeretet és barátság. Ahogy a Dragon Ball megígérte nekünk, de a valóság sosem tartotta be azt. Egy lépésnyire vagyunk a paradicsomtól. Valójában mindig is egy lépésnyire voltunk tőle. Egyetlen dolog hiányzik: azoknak a fránya hímsovinisztáknak végre be kéne látniuk, hogy nem csak két társadalmi nem létezik! Akkor végre megfoghatnám a saját kezem, és együtt besétálhatnék a legközelebbi Princess pékségbe mini vajas croissant-t venni.

Gender Identity

Mikor reggel felébredtem, hirtelen, minden előjel nélkül belém hasított a felismerés: basszus, ideje meghatároznom a gender-identitásomat! Elő a papírt és a ceruzát, írjunk össze mindent szépen tételesen. Alaphangnak talán azt mondanám, hogy olyan 20-30 százalékban egy ősmagyar szamuráj vagyok. A laikus olvasó esetleg azt hiheti, hogy ennek semmi köze a nemi identitáshoz, vagy a történelmi hitelességhez… neki üzenném: kedves felvilágosulatlan, szexista bunkó! Ha elolvastad volna dr. Véres Melinda “Tények és tévhitek – Avagy le tudod-e csavarni a kólás kupakot a vagináddal.” c. könyvét (megvásárolható az Amazonon 1999-ért), akkor tudnád, hogy minden lehet minden, vagy éppen semmi, attól függően, hogy ki mondja. Tehát hagyd abba a hímsovinizmusodat, és fogjad be a kicsi szád, édes, most a felnőttek beszélnek. Leülhetsz, egyes!

Nos, most hogy ezt tisztáztuk, térjünk vissza a genderre. Szóval, a 20-30% ősmagyar szamurájságon túl 30 százalékban coleszexuális vagyok, amit most találtam ki, de máris egy érvényes kategória. Arra vonatkozik, hogy én a labilis nemi identitású nőkhöz vonzódom, akik szeretik Woody Allen filmjeit. Nem a külsejük, vagy a személyiségük, hanem a filmes ízlésük alapján ítélem meg őket, persze ha valami förtelmes zenét hallgatnak (mondjuk Wagnert, aki nem szerette Woody Allent. VÉLETLEN?! Nem hinném!), az kizáró ok lehet. Külön mosdóra merő nagyvonalúságból nem tartok igényt, de elvárom, hogy mindenki Konigsbergnek szólítson. Nagyjából 12.25%-ban (plusz-mínusz 0.5%, attól függően, hogy épp mi megy a tévében) egy antik étkezőasztallal azonosítom magam. Gondolom ez nem igényel különösebb magyarázatot. Nemiségemben 17 százalékban egy középkorú japán könyvelő vagyok, 2 gyerekkel, 37-es lábmérettel, és egy még nem diagnosztizált jóindulatú agydaganattal. 47 százalékban lefojtott szexuális frusztráció vagyok, köszönhetően a szexuálisan frusztrált, túlnyomó többségében női tanáraimnak, akik 12 éven át azon dolgoztak, hogy kiöljenek belőlem minden egyediséget. Természetesen sikerrel jártak. Sosem hagytam, hogy az utálók visszahúzzanak.

„Don’t ever try to judge me dude. You don’t know what the fuck I’ve been through!”

15 százalékban lázadás vagyok, különösen a számok ellen, melyek meggátolnák, hogy több legyek, mint 100 százalék, pedig én igenis meg akarom haladni! Ez is csak egy társadalmi konstrukció, az elnyomás eszköze! A rendszer megszabja, hogy nem lehetek több, mint az általuk kitalált maximum, de az embernek az a sorsa, hogy több legyen önmagánál, de legfőképp másoknál! Delfin akarok lenni, űrhajós, egy elvont fogalom absztrahált definíciója, jogot akarok arra, hogy betölthessek olyan munkaköröket, melyekhez nem értek, gyereket szülhessek nemlétező szervekkel, tiszteljenek azért, ami nem vagyok, de lehetnék, vagy nem, de ez mindegy is, hisz jogomban áll. A helyzet az, hogy eddig rabszolgasorban éltünk. Az egész történelmen átívelt ez a diszkrimináció, melyet a Woody Allen filmeket nem kedvelő, vagy nem ismerő többség követett el azok kárára, akik ismerték és szerették Woody Allen filmjeit, vagy nem ismerték, de ha ismerték volna, akkor szerették volna őket. Kik indítottak háborúkat?! Hát ők! Elnyomott, diszkriminált, szexuális identitásukban megcsúfolt emberek milliói haltak meg névtelen, anélkül, hogy vágyaikat az Annie Hall, a Fogd a pénzt, és fuss, vagy akár csak a Hannah és nővérei alatt megélhették volna!

Mindezt miért? Azért, hogy azok az elnyomó, filmművészetre süket és vak soviniszták élvezhessék a fehér bőrű szerzők által írt rasszista könyveiket, meg a fonográfból szóló ordenáré náci muzsikájukat! Hát sajnos rossz hírem van, mélyen (nem) tisztelt (úgymond) “barátaim” (ironizáltam, nem is vagytok a barátaim!)! Nem fogunk többé Adam Sandler filmeket nézni a kedvetekért. Annak vége. Mi döntjük el, hogy megyünk-e moziba, és ha igen, akkor felesbe fizetjük a jegyeket, és középre tesszük a pattogatott kukoricás dobozt, vagy pedig egyáltalán nem is veszünk pattogatott kukoricát, hanem sajtos nachost mert erről szól az EGYENLŐSÉG! Eljött a változás kora! Lehet vitatkozni, lehet okoskodni. Az nektek mindig jól ment. Mi nem alacsonyodunk le oda, hogy egy asztalhoz üljünk a magukfajtával. Tessék előbb elolvasni Kiss Nagy Eszter “Fasz♀m a patriarchátusba – Avagy ismerd meg az ellenéget – Avagy háború a hálószobában – Avagy diplomám is van ebből, parasztok!” c. könyvét, majd utána beszélhetünk! Tessék szépen művelődni! ‘Aviszontlátásra!

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Nyomokban Jézus...

Következő kritika:

Connor Maynard:...

Még több Kommentár