logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Kommentár / 2015/01/24 / Szerző: Kitahito

Nem fő meg, nem ugrik ki.

A Végítélet Órája 11:45-nél áll, mi pedig még mindig a nagy ideológiai libikókán ülünk, a fel-le mozgás látszólagos helyváltoztatásának eufóriájában, vagy titkon csodára várva. Gondolatok a szabadságról és elnyomásról, ja és szó esik Észak-Korea új operációs rendszeréről is.

Red Star

Amikor meghallottam, hogy Észak-Korea saját operációs rendszert fejleszt, nem lepődtem meg túlságosan. Végül is okozhat meglepetést egy olyan ország, melyet egy 21 éve halott ember vezet? Észak-Korea tényleg az abszurditások világa, és ez az új operációs rendszer, a Red Star pontosan beleillik ebbe a képbe. Ez egy olyan hely, ahol a böngészőt Hazámnak, a szövegszerkesztőt Barátomnak, a tűzfalat pedig Phenjani erődnek nevezik. Míg a nyugati világ trendjei szerint a fejlesztők (elviekben) arra törekszenek, hogy a felhasználók számára minél nagyobb szabadságot és titkosítást biztosítsanak, addig a Kommunista párt szoftvere épp a polgárai megfigyelését tűzte ki célul. És ezt a megfigyelést olyan nyilvánvaló módon teszik, hogy a koreaiak egy pillanatra sem feledkezhetnek meg róla: a Nagy Testvér az élet minden területén, folyamatosan nézi őket.

Hogy miért foglalkozok ezzel? Mert elgondolkodtatott a rendszerük metódusa. Mivel lehet a legjobban megfélemlíteni és elnyomni az embereket? Azzal, ha megállás nélkül éreztetik velük az őket körülvevő rácsok létét, vagy ha tág perspektívát adó kartonpapír díszletekkel veszik őket körbe, és engedik, had bolyongjanak ezek között a látszat-távlatok között, egész addig, míg egyszer csak váratlanul, minden előjel nélkül falnak ütköznek? Úgy gondolom, mindkét elv rendkívül hatékony, hisz amit ma látunk, az az elvek és ideák tökéletességig kifent változata. A különbség csak az, hogy míg az előbbi változat minden megkötésével együtt is teret és célt ad a lázadásnak (majd vérbe fojtja azt), az utóbbi, a miénk gyakorlatilag nem megdönthető. Észak-Koreában van mi ellen lázadni, van ellenség, van jó és rossz. Nálunk, a demokrácia szabad piaci kapitalizmusában minden megfoghatatlan, elvont, és aki valódi változást akarna hozni, az soha a büdös életbe nem juthat el odáig, hogy a neve rákerüljön egy szavazólapra.

„Miért váltam ki az amúgy lármás, ám ebből a szempontból ijesztően csendes tömegből? Miért vontam magamra a figyelmet? Miért lettem mára első számú célponttá az ellenség szemében? Nem tudom. Úgy éreztem, másfajta élet nem érdemli meg az élet nevet.”

Nincs mit leváltani, mert a rendszer valódi lelke nyugaton a működés alapját adó szokások, szabályok és törvények mögé bújt. Felfejthetetlen a felelősség láncolatának fonalgombolyagja, és keresztül kasul beborítja az életterünket. Kinek ordítod a képébe, hogy baj van? Egy pult mögött ülő öltönyös közalkalmazottnak, aki egy szóvivő szóvivőjének a helyettese? -Ha tüntetést akar szervezni a Hősök terén, nyomja meg a kettős kereszt gombot, és üsse be az ügyfél azonosítója utolsó négy számjegyét! Kérjük, várjon a munkatársunk jelentkezéséig. Hogy tudnád lángba borítani a a Parlamentet, ha még ehhez is ki kell töltened egy rohadt nyomtatványt? 30 nap átfutási idő, 5000 forint eljárási illeték…stb. A bürokrácia végeláthatatlan útvesztője megfojtja azt a dühöt, ami az akaratod érvényesítéséhez nélkülözhetetlen. Félúton visszafordulsz, meghalni az ágyban, párnák közt. Nem sül ki a népharag rendszerváltásban, reformokban, valódi változásban. A felelősök sosem kerülnek a lámpavas vagy a bíróság közelébe. A lázongó tömeget az uralkodó személyétől arctalan csinovnyikok sorfalai választják el, és egyik sem illetékes az ügyedben.

Félreértés ne essék, ezerszer szívesebben élek itt, mint egy totalitárius rendszer elnyomása alatt. Véletlenül sem tennék egyenlőségjelet a két rendszer közé, mert igaztalan lenne, bár nyilván hangzatos lózung lenne azt lobogtatni, hogy a mi nyugati szabad világunk is pont ugyanannyira és ugyanúgy emberellenes és elnyomó, mint a legdurvább diktatúrák. Pont ez a lényeg: az élhető, langymeleg pocsolya sosem fog annyira felforrósodni, hogy ki akarjunk ugrani belőle, vagy megfőjünk benne. A megalomániáját levetkőzött hatalom már nem akar igazán elnyomni vagy megfélemlíteni, csak elérvényteleníti a dilemmáidat. Átlényegít és elszemélytelenít, egyénből emberi erőforrássá, számadattá. Viszont most akciós az új 110 cm képátmérőjű plazmatévé! Észak-Koreának talán már 10 éve sincs hátra. A mi börtönünk… annak a puha, szivacsos falait viszont sokkal nehezebb lesz lebontani, és kicserélni azokat a bizonyos meghibásodott fogaskerekeket, mivel a rendszer működési elvéből adódóan nem megtörni akarja az embereket, hanem a saját lustaságukra, becsvágyukra, és felszínességükre apellálva korrumpálja, közönyössé teszi őket a saját tágabb értelemben vett szabadságuk kérdéseivel szemben.

„Szabadság és kötöttség lényegileg ugyanaz. Hogy-hogy lényegileg? Nem úgy, ahogy a rabszolga már nem veszítheti el a szabadságát, vagyis bizonyos szempontból szabadabb, mint a szabad.”

És lehetséges, sőt, bizonyos, hogy amiatt működik ennyire jól, mert erre van szükségünk. A biztonság és a racionalitás látszatára, a kvázi-kiszámíthatóságra. Arra, hogy nyugton hagyjanak, ha betartod a játékszabályokat. A béka boldog, a mesének vége. Kell nekünk ennél több? Érdemlünk egyáltalán ennél többet? Négy fal, tető, másfél szoba, konyha, fürdő, munkahely, hétvége, gulyásleves, Suzuki, könyvtárbérlet, nyaraló bérlet, BKK bérlet, bor, kisüsti, TB, focimeccs, híradó 9-kor, internetpornó, facebook, 4 évente egy X, valamikor 70 év után pedig egy 1m x 2m-es földdarabka, már ameddig az unokák fizetik a parcella díját…

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Goemon

Következő kritika:

High School Mus...

Még több Kommentár