logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Kommentár / 2014/06/13 / Szerző: Kitahito

Nem bűnhődtük meg a jövendőt!

Az aszály évszázadai után most már végre jöhetne az a bő termés, igaz? Végre beléphetünk az univerzális jóságok kozmikus áramlásába! Eljött a mi időnk! Sajnos még nem is vetettünk, de már az aratásra készülünk.

Ne áld meg

Itt lenne az ideje, hogy megváltoztassuk a himnuszunkat. Túl sokat kesergünk. Túl sokat könyörgünk. Túl sokat nyávogunk olyan dolgok miatt, amik régen történtek, és amik változtathatatlanok. Hogyan tudna a magyarság, mint nemzet továbblépni a múlt sérelmein, és a jövő felé tekinteni, ha a legnagyobb dalunk, az identitásunk kvázi gerincét adó ének arról szól, hogy Isten hátszelével jutottunk győzelemre, Isten akaratából buktunk el, és Istenhez fohászkodva akarunk megint felemelkedni? Hogyan tudnánk így méltó módon viszonyulni a történelmünkhöz, hogy láthatnánk így munkához egy élhetőbb jövőt építve, mikor azzal ámítjuk magunkat, hogy az ősök nyomora az IDŐK VÉGEZETÉIG kiváltotta a jólétünket?

Az a magyarság, amely Kölcsey versét tűzi a zászlajára, egy isten gépezetben hisz. Azt képzeli, hogy a világot igazgató láthatatlan erő korrupt, és barter alapon működik: az egyik oldalon beletöltesz imát, ájtatosságot, szenvedést és szenvelgést, mire a másik oldalon jó szerencse, sok csapadék, ideális népszaporulat, mesés gazdagság, emelkedő GDP, és mindenféle javak esnek ki. Melyeket ugye elvileg kiérdemeltünk, és pusztán csak azzal érdemeltünk ki, mert “megbűnhődtük a múltat és a jövendőt”. Csakhogy a valóság nem igyekszik visszaigazolni ezt a téveszménket, mert egyszerűen nem ilyen törvényszerűségek képezik az alapját. Nem lehet semmilyen égi hatalmat lekenyerezni pusztán a nyomorral, nem lehet megvesztegetni imádattal, és nem lehet örökké a védő karért epekedni, a kiváltságosokat megsegítő deus ex machina-t, amely majd kihúz minket a Kárpát-medencét lassan megtöltő, önmagunk által termelt fekáliából.

Lételemünkké vált az a bemantrázott hazugság, hogy vesztesnek lenni pusztán a legyőzettetés okán érték lehet, azon dolgozunk, hogy krediteket gyártsunk a saját perspektívátlan bukásunkból, miközben várjuk, várjuk a megváltót, aki majd visszavezet minket egy sosem volt aranykorba. Nem lehet örökké tespedni az önsajnálatban. Bár való igaz, hogy az egy puha, kényelmes dunna, mely ápol és eltakar. Elég sokszor voltunk már padlón, épp ezért elkezdhetnénk végre a magunk lábára állni.

Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy ki írja meg az új himnuszt. Viszont legyen dicsőséges, legyen erős, éreztesse velünk azt, hogy magyarok vagyunk, és magyarnak lenni jó, még akkor is, ha sokszor küzdelmes és lemondásokkal teli életet eredményez. Ez egy olyan identitás, ami kiváltság és kötelesség. Legyen ez a tíz millió dolgos ember, a tíz millió büszke ember, vagy ha más nem is, legalább a tíz millió igyekvő ember országa, és ne a könyörgők, kesergők és közönyösek tanyája, akik unottan ásítoznak egy össztársadalmi évzárón!

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Total Recall (2...

Következő kritika:

Antikrisztus

Még több Kommentár