logo

Mértékmegőrző

Filmkritika / 2014/06/07 / Szerző: Kitahito

Total Recall (2012)

Az amerikai filmipar pompás teljesítményt nyújt... vagy külföldi filmeket forgatnak újra, vagy a saját termékeikből csinálnak CGI-tól terhes remake mozikat. Persze ott van még a valaha élt összes amerikai katona történetének a megfilmesítése is. És azok remakejei. Mire kifogynának az ötletekből, úgyis megtámadnak valami védtelen országot valami mondvacsinált okból, így pár évre megint lesz min kattogni. Addig viszont visszaemlékezünk. Totálisan.

Breaking bad Recall 1

Philip K. Dick alapul szolgáló novellája (akárcsak pár kivételtől eltekintve minden írása) csavaros, átgondolt, filozófikus és reflexív, emellett rendkívül jól megfilmesíthető. Szerencsénkre (vagy épp szerencsétlenségünkre, ha a Szabad Elbemuth Rádiót nézzük) sok munkáját vászonra is vitték. A “Total Recall”-t immár kétszer is. Először Swarzenegger bújt Quaid/Hauser bőrébe, még Paul Verhoeven klasszikusában, most pedig a méltán híressé vált Colin Farrell. Érdekes választás volt: vicces őt ebben a szerepben látni, ahogy a sírós-depressziós fejével végigszenvedi a történetet.
Mely szerint a Föld a XXI.-ik század végére egy meg nem magyarázott vegyi háború következtében szinte teljesen lakhatatlanná vált (bár az elején láthatjuk bolygónézetből, hogy rengeteg helyen még él és virul a civilizáció…). Csupán két nagyhatalom vészelte át a vihart: a viszonylag fejlett és túlnépesedő UFB (United Federation of Britain) és a kínai nyomornegyedre emlékeztető Colony (lényegében Ausztrália), melyeket egy, a bolygót átszelő hatalmas lift köt össze. Farrell egy suttyó gyári munkás, ingázó, és megrögzött lift-fetisiszta. Mivel élete a csinos felesége ellenére is elég silány, egy nap úgy dönt, hogy felkeresi a Rekall vállalatot, hogy ültessenek be egy pár valósághű kém-emléket a buta kis proletár agyába, hogy legyen min moziznia a bolygó magját átszelő metróliftes utazásai során.

Által megyen a planéta centrumán az jövőnek vellamosa.

Mindazonáltal ő tényleg kém volt, csak nem tud róla, és ez okoz némi fennakadást, melynek következtében kommandósokkal és csinos fejvadásznőkkel kell megharcolnia. És addig harcol, addig menekül, míg végül rájön, hogy Malcolm gonosz, metamfetamingyártó apja az UFB elnöke, és furcsa öltözetű csapatai élén épp át akarnak liftezni Ausztráliába egy kis… kolonizálásra. Természetesen a terv megakasztható néhány vasdarabbal, amit pár csöves a liftaknába hajigál, így terv lefújva, Walter White megagyalva és megalázva, Collin Farrell pedig ünnepelt hős lesz. Ja, és kerít magának egy csajt. Ő is fontos szereplő ám, mert csinál dolgokat, szépen néz erre és arra, meg minden. Biodíszlet…

A film maga nem lenne tragikusan rossz, és nem is fanyalognék miatta, ha nem Total Recall néven jött volna ki, mert ahhoz roppant kevés köze van. Ez inkább akció, mintsem sci-fi (már ha eltekintünk a levegőben lógó nagyon fjúcsör házaktól meg a fehér műanyagpajzsos kommandósoktól), és Farrell jobban tette volna, ha megmarad az Erőszakiknál (micsoda pompás fordítás!). Oda teljesen jól illett a szomorú kölyökkutya-arca, de ide valami keményebb kellett volna. Nem, nem Jason Statham. Ő a Crank után megszűnt színésznek lenni. Az nem színészet, hogy minden szerepben a Szállítót hozza. De mondjuk egy Tom Cruise-sal ki tudtam volna egyezni, bármennyire is taszító szektás alak.

Nahát, milyen szép fényes!

Belemehetnék egy részletesebb leírásba, alaposabban kitárgyalva a történet hülyeségeit, de őszintén szólva kár. Korrekt film volt, közepesnél kicsit gyengébb, de a legnagyobb baj vele, hogy ráakaszkodik Philip K. Dick szellemi örökségére, és egy bugyuta akciófilmmé silányítja le azt. Szó se róla, ha el tudsz vonatkoztatni tőle, hogy a valaha élt talán legnagyobb sci-fi író történetéből (másodjára) adaptált filmet nézed, még szórakoztat is. Nagyon alacsony, pusztán a szép robbanások és villogó fények szintjén, mert minden más végtelenül középszerű, kimunkált és kockázatmentes. Csak hát nagyon nehéz elvonatkoztatni attól az apró kis körülményről, hogy elinflálták Verhoeven moziját, mikor hatalmas betűkkel a képernyőre írják. Az eredetiben nem lehetett tudni, hogy mi a valóság, és mi az emlékeid manipulációjának hozadéka.

Ha Quaid a Mars felszabadítása után (igen, anno még ez is izgalmasabb volt, és még három mellű mutáns prostituáltat is láthattunk!) felébredt volna a Rakall vállalat székében, nem lepődtünk volna meg, mert végig ott lógott a levegőben, hogy a látottak nem valóságosak, hisz egy okos rendező kezei között fialt meg a történet. Itt szó sincs ilyesmiről: Collin Farrell karaktere titkos ügynök, és kész. End of story.

Mindaz, ami az eredeti novellát és ’90-es adaptációt zseniálissá tette, az az önironikus, magát karikírozó sztori, mely reflektál a beültetett fantáziakép bugyutaságára, és pont ezzel ad okot a valóságban való kételkedésre, itt teljesen kimarad, mert a remake rendezője, Len Wiseman nevéhez nem hű bugyutasággal csak a felszínét fogta fel ennek az egésznek. Fogta a már in universe nevetségessé tett, sületlen akciófilm forgatókönyvet, azt, amivel unatkozó prolik agyát mossák, és ABBÓL készített filmet! Így sikerült Dick és Verhoeven zsenialitását átörökíteni a XXI. századba: megrabolva, kisemmizve, teljességgel kiüresítve és kommersz tömegtermékké aljasítva egy amúgy nagyszerű történetet.

Hiába lenne tűrhető a körte, ha neked egy mondjuk új esernyőre van szükséged, vagy épp semmire, mert a régi is tökéletes, de ezek a rohadt kóklerek rád akarják tukmálni azt a nyamvadt körtét. Szóval vegyes érzésekkel viseltetek eziránt a darab iránt, mert önmagában nem lenne tragikus, de ha figyelembe vesszük, hogy milyen alapanyagból gyúrták össze ezt a terméket, akkor lefordul az elnéző félmosoly a szánk széléről. Érdemes megnézni, egy estére még a Szomszédok is megteszi, de a nagy elődhöz (és az azt megelőző még nagyobb elődhöz) roppant kevés szál fűzi. Ez csak az emlékmás mása…

3 / 10

- Kitahito

Megosztás Megosztás
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése

Még több Filmkritika